HETISZAKASZ(3) chászid szemszögből:DVÁRIM 

Irja:GLITSENSTEIN SMULIK, RABBI

EMLÉK, NEM TÖRTÉNELEM

 

A tisá beáv, a zsidó nemzeti gyásznap előtti szombaton halljuk a híres háftárát „Jesájá látomását" (Cházon). Tisá beáv napján pedig felidézzük a Szentély közel 2000 évvel  ezelőtt bekövetkezett pusztulását, böjttel, gyásszal, a szent nap egyéb rítusaival.

 

De miért emlékezünk? A világ már azt sem érti, miért emlékezünk a holokausztra – és az csak 60 éve történt! Tizenkilenc évszázadon át emlékeztünk és ültük meg ezt a napot, és lett belőle a legszomorúbb nap a naptárunkban. Miért? Miért nem hagyjuk, hogy a múlt a múlté legyen? Ez már történelem. Történt, ami történt. Miért ismételünk régi és fájdalmas látomásokat?

Azt mondják, Napóleon egyszer épp Párizs zsidónegyedén kelt át, és hallja ám, hogy a zsinagógából sírás és jajveszékelés hallatszik. Megállt, megkérdezte, mire föl a lamentálás. Megmondták neki, hogy a zsidók a szentély pusztulását gyászolják. „Mikor történt az?" – kérdezte a császár. – „Valami 1700 esztendeje" – mondták neki. Napóleon erre állítólag nagy meggyőződéssel kijelentette: annak a népnek, amelyik sose felejti el a múltját, örök lesz a jövendője.

A zsidóságnak nincsen történelme. Emlékei vannak. A történelem lehet könyv, múzeum, feledett régiségek. Az emlék eleven. Az emlékezés garantálja a jövőt. A romok közt sem vagyunk hajlandók felejteni. Az első szentélyt a babiloniak rombolták le. A zsidóságot fogságba vitték, a zsidók pedig ültek, és sírtak. „Babilon folyóinál ültünk, és Cionra emlékeztünk." Mit sirattunk? Az elveszett vagyont, otthonokat, üzletet? Nem. A Ciont és Jeruzsálemet. „Ha felednélek téged, ó, Jeruzsálem, felejtsen el engem az én jobbkezem. Ha nem Jeruzsálemet tartanám legfőbb örömömnek, tapadjon a nyelvem az ínyemhez." Nem magunkat és a vesztett szabadságot sirattuk, hanem a mennyei várost és a szentélyt. A fogságban arról álmodtunk, hogy újjáépítjük, a romok közt arról, hogy visszatérünk.

 

És mert nem voltunk hajlandók felejteni Jeruzsálemet, azért tértünk oda vissza. Mert nem voltunk hajlandóak elfogadni a száműzetést, mint a történelem teremtette kész helyzetet, újjáépítettük büszke közösségeinket világszerte, míg a legyőzőink eltűntek az időben. Ma már nincsenek babiloniak, és a Rómában élő nép se abban az államformában él, amely alatt elpusztult a második szentély. Az említett államok történelemmé lettek, míg mi, az emlékezéstől inspirálva újból megerősödve, újjászületve kerültünk elő az időből, és örökké igaz lesz, hogy ám Jiszraél cháj – Izrael népe él!

 

 Emlékezem egy holokauszttörténetre, a főszereplők egy Tóra-tudós és az unokaöccse. A koncentrációs táborban tanultak együtt Talmudot. A Moéd kátán traktátussal foglalkoztak, a Talmudnak azzal a részével, ami – a sors iróniája – a gyász törvényeivel foglalkozik. És amikor eljött az idő, hogy a nagybácsi közel érezte a halált, azt mondta unokaöccsének: „Ígérd meg nekem, hogy ha túléled ezt, befejezed a Moéd kátán tanulmányozását." A nyomorúság, elhagyatottság és tragédiák közepette mivel volt ő elfoglalva? Hogy a Talmudot akkor is tanulmányozni kell. Ez volt az utolsó kívánsága a földön. Őrültség volt ez, vagy a túlélés titka éppenséggel?

Csak ha nem vagyunk hajlandók felejteni, csak ha megtartjuk a tisá beávot, akkor remélhetjük, hogy egy nap újjáépítjük a szentélyt. Sőt, a Talmud maga bátorít minket: „Aki Jeruzsálemet gyászolja, megérdemli, hogy tanúja legyen a város örömének." Ha sikerült visszajutnunk Cionba, ha a népünknek már kezében van a remény, hogy helyreállítják és újjáélesztik, akkor nem engedhetjük meg magunknak a felejtést. Meg kell tartanunk nemzetünk gyásznapját. Hagyjuk az éttermet és a mozit ilyenkor: leülünk, alacsony székre, és együtt gyászolunk, és, ami még fontosabb: emlékezünk. Tessék az Örökkévalónak, hogy helyreállítsa a dicsőséges napokat, és újjáépítse örökkévaló házát. Történjen meg hamar, napjainkban.

Jeruzsálem és Judea erkölcsi züllése miatt. A fejezet a „cházon" szóval kezdődik és ezért hívják a Tisebeáv gyásznapja előtti szombatot „sábbát cházon"-nak.

Az Első Szentély pusztulásának napja (Áv hó 9-e.) mind a mai napig gyász -és böjtnap.

A hagyomány szerint erre a napra esik a Második Szentély pusztulása (i.sz. 70), a Bár Kochbá féle lázadás leverése (i.sz. 135), sőt a spanyolországi kiűzetés is (i.sz. 1492). Ugyanakkor a midrási legenda úgy tartja, hogy ezen a napon fog születni a Messiás, aki Izráel végső megváltását van hivatva meghozni.

 

(Nagyfuvaros Press)

 

 

HETI SZAKASZ  (2)- DVÁRIM - 2014

                   15 féle fegyver és… vereség

    Mózes ötödik könyve – a Dvárim  - egyfajta visszapillantó tükör, amelyben a sokat látott, sokat megélt törvényhozó és néptribun emlékezik és emlékeztet. A negyven esztendős vándorlás végén történik ez. Testvérei, Áron és Mirjam, már meghaltak és Mózes tudja, hogy napjai meg vannak számlálva.Nem udvarol a népnek, hanem a szemébe vágja viselkedését – a tiz kisértést amivel bosszantották az Örökkévalót – és sejtetni engedi hogy miattuk, vétkeik miatt, nem tetőzheti be életművét és nem viheti be a népet az Igéret Földjére.

 

 

A szakasz elején felsorolt helységnevek egy-egy állomásai a negyven esztendős vándorlásnak. Az uj nemzedék szemében ez már történelem és  Mózes, csak remélheti, hogy ez a nemzedék jobb lesz mint elődje volt. Ebben  mintha csalódnia kellene, amikor a peori orgia során sok ifju héber beleesik az erkölcstelenség és bálványimádás kettős hálójába. Mózes megbocsájt, mivel meg kell hogy bocsásson. Ha azt akarja hogy Isten elnézze a nép félrelépését – neki kell jó példával elől járni.

 

                                                       * * *

            Első nagy beszédében Mózes elmondja hogyan választotta ki a vezetőséget, akik segitségére voltak a közigazgatásban és igazságszolgáltatásban, miután belátta hogy egyedül nem birja a terhet viselni. Igy kiválasztott egyenes, okos, istenfélő, igaz embereket, akiket kinevezett "ezredesek"nek, századosoknak, stb. A kifejezések ne tévesszenek meg bennünket: itt nem katonai rangfokozatokról van szó, hanem különböző birósági fokozatokról. Érdekes, hogy itt Mózes nem emliti, hogy ezt a tanácsot, apósa, Jitró, adta neki, aki figyelmeztette: bele fog fáradni, ha maga akarja viselni a nép terhét.

 

     Itt derül fény arra is, hogy a szerencsétlen kém históriát a nép maga kezdeményezte. Olyanok akartak lenni mint a többi népek; hittek is meg nem is az igért isteni segitségben, de az Igéret Földjét önerőből akarták elfoglalni, nem csodák által. A népek szoktak háboru előtt kémeket kiküldeni – vagyunk mi is olyan okosak mint a többi nép, hadd küldjünk mi is kémeket. Az eredményt tudjuk: nemzedékekre szóló sirás-rivás lett belőle.

 

               A kém-sztori epilógusa igencsak szomoru volt. Miután a nép értesült a  büntetésről ("ebben a sivatagban fogtok meghalni" 4. Mózes, 14, 29)), hirtelen ellenkező irányt vett a hangulat: mig eddig azt mondták – a  defetista kémjelentés nyomán, hogy nem tudják elfoglalni az Országot – most ugymond erőt vettek magukon és azt mondták: gyerünk fel (a hegyre), kezdjünk harcba az emoritákkal, és kezdjük el a honfoglalást.

     Mózes figyelmeztette őket: ne tegyék ezt, mivel már elhangzott az itélet és Isten nincs velük. Azonban a nép egy része erőszakkal felment a hegyre, ahol csufos vereséget szenvedett az ottani emorita lakosságtól, akik "megverték és üldözték őket Chormáig"(4. Mózes, 14).

 

          Itt beszédében Mózes hozzáteszi, hogy "úgy üldöztek benneteket ahogy a  méhek teszik" (5 Mózes, 1, 43-44).

                                                     * * *

     Lehet ebben a kifejezésben irodalmi szóvirágot látni. Azonban a hagyományos exegéták igencsak komolyan veszik a mózesi jelzőt, és ki-ki a maga módján értelmezi-magyarázza azt.  Rási magyarázata (a midrás nyomán) jelképes: ahogy a méh, amikor megszúr valakit, azonnal meghal – igy az emoriták is belehaltak a harcba.

 

   "Lekách Tov" még részletesebb: Ha a méh megszúr valakit, fullánkja benne marad a sebben, a megcsipettnek fáj, de a fullánkja szegett méh nem éli túl a kalandot – igy az emoriták megverték a hébereket de végülis ők húzták a rövidebbet ahogy  Ámosz próféta mondja "én pedig megsemmisitettem az emoritákat előletek" (Ámosz, 2).

 

      Tanchuma midrása aggádikus módon mágikus erőt tulajdonit a megtámadott emoritáknak: ahogy a méhek repülnek – úgy szálltak rátok az emoriták. Mivel azok a hegytetőn voltak, a támadó héberek meg lentről jöttek – úgy tünhetett, hogy az emoriták  a levegőben repdesve támadtak rájuk.

 

    Azonban Ibn-Ezra, a realista, itt sem tagadja meg magát. Egy, a természetből, ellesett hasonlattal azt mondja, hogy ha valaki közeledik a a méh-kashoz, a méhek kirajzanak és megtámadják őt. Eszerint az emoriták védekeztek mint a méhek és ez megfelel a Psátnak, hiszen a héberek voltak a támadók.

 

                                                        ***

     Eredeti rabbi Joszéf Bchor-Sor, a toszafista, véleménye. Szerinte ahogy a méhek össze-vissza csipik szurkálják a megtámadott embert, de nem őlik meg - itt is az emoriták csak "megverték és megsebesitették" a támadókat, de nem öltek meg közülök senkit, "mivel nem akarta az Örökkévaló őket ellenségeik kezére adni, hogy kardélre hányják őket, nehogy nagy szájat nyissanak és fokozzák Isten nevének meggyalázását". B"S bizonyitéka: ebben a háboruban a Tóra nem közöl veszteséglistát mint rendesen, igy nem tudjuk hányan haltak meg; B"S szerint egy sem, de volt sok sebesült.

 

Hasonló értelemben nyilatkozik a volozsinyi gáon, a Neciv is ("Háámék Dávár" cimü kommentárjában): Kétféle üldözést külömböztetünk meg. Az egyik: az üldöző elkergeti a ellenséget, nem őli meg csak eltávolitja a szinhelyről. A másik: utoléri és megöli vagy fogságba ejti. Itt az történt hogy a hegyről lefelé kergették őket, megverték, megsebesitették, de nem ölték meg őket – ahogy a méhek teszik.

 

      A königsbergi rabbi, r' Jákov-Zvi Mecklenburg, forradalmi ujitással szolgál "Háktáv Vöhákábálá" cimü kommentárjában: az emoriták nem karddal és dárdával verték vissza a támadó hébereket, hanem hangos csatakiáltással, akárcsak a méhek, akiknek idegesitó zümmögése félelmet kelt az általuk körülrajzott és megtámadott emberekben. A hadi zaj által megfélemlitett héberek menekülni kezdtek és ekkor csaptak le rájuk az emoriták.

 

        A méhek támadását a zsoltáros is szinesen irja le: "Körülrajzottak mint a méhek, de leégtek mint a bozóttüz" (Zsolt. 118, 12). A darázs mint a zsidók titkos fegyvere a honfoglalásban többször is emlitve van a Tórában ( 2. Mózes, 23, 28 és 5. Mózes 7, 20, valamint Jósua könyvében 24, 12), de a darázs csipése lehet halálos

                                                              ***

     A zsidó haditechnikáról  nagyon kevés adatot találunk a Tórában. Ugyan Egyiptomból "felfegyverkezve" vonultak ki a héber törzsek (lásd az egyik értelmezését a Chámusim szónak a kivonulás elbeszélésében (2 Mózes, 13,18), de arról nincs értesülésünk, honnan szerzett a tegnap még elnyomott és üldözött rabszolgasereg elegendő és megfelelő fegyvert. Mindenesetre a jeruzsálemi Talmud szerint (Sábbát, 6,8) 15 féle fegyver volt a kivonuló héberek kezében.

 

    Az első védelmi  háborut a támadó amalékiták ellen, a  zsidók nem nyerték meg, csupán "meggyengitették Amálékot kard élével" ( 2 Mózes, 17,13). Ebből azt láthatjuk hogy kardjaik voltak. Pinchász a zelóta, amikor ment megtorolni Zimri pimasz, hivalkodó paráználkodását, "dárdát vett a kezébe" (4.Mózes, 25, 7).

 

   A két emorita királyt, Szichont és Og-ot, a zsidók lerohanták.  A Tóra nem számol be a háboru lefolyásáról, de arról igen, hogy Mózes félt Ógtól, az óriáskirálytól és külön isteni igéretre volt szükség, hogy ki merjen állni ellene. (N/K

 SEMMI NEM TÖRTÉNT-----

   CSAK BOMBA A Dohányra

 

Nem tudni, ki és pontosan mit. Az eset vasárnap délután történt, miközben a Békés demonstráció Izraelért című rendezvény zajlott.

Az ismeretlen személy a Dohány utcai zsinagóga lépcsőjére dobta az eszközt. A police.hu közlése szerint sem személyi sérülés nem történt, sem anyagi kár nem keletkezett. A történtek nem zavarták meg a templomban folyó rendezvényt.

A rendőrség garázdaság miatt inditott eljárást "forró nyomon".

 

ֲ"EGET-FÖLDET MEGMOZGATNI"!

Semjén: MAGYARORSZÁG 

számára Izrael a követendő példa

A magyar miniszterelnök-helyettes a Vasárnapi Újság című rádióműsorban beszélt erről.

Magyarországnak Izraelről kell példát vennie nemzetpolitikáját illetően – erről Semjén Zsolt beszélt a Vasárnapi Újság című rádióműsorban. A miniszterelnök-helyettes és a KDNP elnöke úgy fogalmazott, Izrael felelősséggel tartozik a zsidók után, bárhol is élnek a világban. Minden zsidó tudhatja, hogy Izrael a hazája, ahová mindig hazamehet. Bármi történik, Izrael eget-földet megmozgat a zsidó diaszpóráért.

– A világon bárhol, ahol a magyar közösséget támadás éri, akkor eget-földet meg kell mozgatnunk a védelmükben. Minden magyarnak, bárhol él a világban, tudnia kell, ide bármikor hazajöhet, megvédjük, segítjük – hangoztatta a politikus.

Semjén szerint most leginkább a kárpátaljai magyarság van veszélyben. Magyarországnak az Európai Unióban és valamennyi nemzetközi fórumon mindent meg kell tenni amellett, hogy Ukrajna ne pusztán független és demokratikus, hanem az európai normákat a nemzeti kisebbségek tekintetében maximálisan betartó ország legyen.

– Erre rá kell szorítani – tette hozzá. Majd azzal folytatta, Magyarországnak mindent meg kell tenni, hogy a kárpátaljai magyarokat ne hívhassák be egy olyan háborúba, amihez semmi közük. Az etnikai arányokat is meg kell őrizni. Ebben minden formális és informális módon segítjük a kárpátaljai magyarságot – szögezte le a miniszterelnök-helyettes.

 

 

A HETI SZAKASZ CHASZID SZEMSZÖGBŐL –DVÁRIM – 2014

 

HETVEN    NYELVEN

 

Kevesen tudják, hogy a Tóra első fordításait Mózes mesterünk készítette, mielőtt Izrael fiai elfoglalták Kánaánt, az ígéret földjét.

 

Hogyhogy?

    Azt a verset értelmezve, hogy (Mózes) „hozzáfogott magyarázni ezt a tant…" (5Mózes 1,45), azt mondják a Midrás bölcsei, hogy „hetven nyelven magyarázta nekik". (Tanchuma, Ágádát Brésit16 és Brésit rábbá 49,2)

 

Ez nem volt elég, hanem Mózes megparancsolta nekik, hogy miután átkeltek a Jordánon, írják le a Tórát hetven nyelven – kövekre. Lásd Mózes ötödik könyvében (27,4 és uo. 8), ahol a parancs úgy szól, hogy „tisztán és érthetően" (báér hétév) kell ezt leírni, hogy a népek saját nyelvükön tudjákolvasni.

 

 Igen ám, de Szofrim traktátusában (BT, Szofrim 1,7)  azt találjuk, hogy „amikor Ptolemaiosz(Tálmáj) összegyűjtött hetven zsidó tudóst, és rájuk testálta, hogy fordítsák le a Tórát (az egész Bibliát) görög nyelvre – a nap olyan tragikus volt Izraelre nézve, mint az a nap, amikor az aranyborjút csinálták"!

 

Miért?

 

A magyarázat szerint azért, mert „nem lehetett a Tórát tisztességesen (pontosan) lefordítani".

 

  Ezt meglehetősen körülményes és nehéz értelmezni, mivel mint látjuk, már Mózes maga lefordította a Tórát hetven nyelvre, közöttük a görögre is!

 

     A BORJÚ – MÓZES HELYETT

 

      A megoldás a bölcsek pontos szövegében rejlik, amennyiben nem azt mondták, hogy „ez (a fordítás) olyan volt, mint az aranyborjú v é t k e", hanem hogy a nap volt olyan – tragikus, nehezen elviselhető –, mint az a nap, amikor az aranyborjút csinálták. Ez volna tehát az összehasonlítási alap: sem az aranyborjú készítése, sem a fordítás nem történt negatív szándékkal, és veszélyük abban van, hogy valami rossz, negatív származhat belőlük.

 

    Az aranyborjúval kapcsolatban több neves  exegéta,ezt úgy magyarázza, hogy a borjút nem az Örökkévaló „helyett" készítették, hanem - Mózes helyett! Hiszen úgy érveltek, hogy „Nem tudjuk, mi lett ezzel a Mózessel…" (2Mózes 32,1), miután felment a hegyre, és késlekedett visszajönni.

 

   A nép látta és érzékelte, hogy az Örökkévaló egy hús-vér embert állított összekötőként, közte és a nép között – ahogy Mózes mondta a tóraadás előtt: „Én ott állok ] álltam[ köztetek és az Örökkévaló előtt" (5Mózes 5,5), és amikor látták, hogy késlekedik és esetleg nem jön vissza – akartak helyette egy új közvetítőt – egy borjút...

 

JÓ SZÁNDÉK – NAGY TÉVEDÉS

 

    Az elgondolás, magában véve, jó volt. Tulajdonképpen ez volt a célja a Hajlék építésének is – lehozni és „letelepíteni" az isteni dicsfényt ebben a materiális világban. A két ember készítette kerub közül hallatszott az Örökkévaló hangja, és érzékelhető volt a sechiná (lásd Náchmánidés vonatkozó magyarázatát a Tórára).

 

Ez volt az elgondolás – az alapelv – amely szerint Izrael fiai a borjút csinál(tat)ták, hogy legyen lent valami az égi, isteni „szekér" mintájára, és ők az ott látható ökörfejet használták  mintának.

 

    Azonban – tévedésük fatális volt. Amikor az Örökkévaló választ egy „közvetítőt" – nem érezzük és akár észre sem vesszük a "közbenjárót", akinek nincs önálló léte, és egyetlen feladata közvetíteni a néphez az Örökkévaló szavát. Azonban amikor az ember maga „gyárt" magának közvetítőt közte és a fenti világ között, előállhat egy olyan helyzet, mintha kettősség (dualizmus) állna fenn, ami a pogányság jellemzője. Ezért volt annyira súlyos és veszélyes az a  nap, amikor az aranyborjút csinálták.

 

     A FORDÍTÁS VESZÉLYEI

 

 Ez történt a Tóra görög fordításával is. Amikor Mózes fordította a Tórát – az Örökkévaló utasítása alapján –, az egész munkán Isten szelleme nyugodott, és nem kellett aggódni , hogy félremagyarázzák. Nem ez volt azonban a helyzet,amikor Tálmáj (Ptolemaiosz) követelésére fordították le, és nem isteni sugallatra. Ezúttal lehetett tartani attól, hogy félre forditják és ezért kellett a bölcseknek egy sor változtatást eszközölni.

 

     Gyakorlatilag nem okozott a fordítás (a Septuaginta) semmi kárt, sőt – általa terjedt el az egyistenhit a népek körében, és megállapíttatott, hogy az egyetlen nyelv, amire a Tórát  le szabad fordítani, az a görög, mivel azon lehet a legjobban kifejezni a Tóra tartalmát és értelmét. (BT Megilla 9,1)

 

     (Likuté Szichot, 24. kötet, 1. o.)

 

  

 

 

 

 

Zsidó Tudományok Nyári Szabadegyeteme - DIÁKOKNAK INGYEN!‏ דואר נכנס x Oberlander Baruch‏ ZSTSZ Nyári szemeszter - Judaizmus gyorstalpaló 2014. augusztus 17.-29. Minden nap 13.30-19.30 Ebben a szemeszterben egy különleges lehetőség adódik a tanulni vágyó fiataloknak! A programon minden DIÁK teljes INGYENESEN részt vehet.  A Zsidó Tudományok Szabadegyetemének nyári két hetes programjának minden napján más-más témával ismerkedhetnek meg az érdeklődők mélyrehatóan, tabuk nélkül, jó társaságban.  A program két hétig tart, mégis egy egész szemeszternyi tanulnivalót sűrítettünk bele, héber olvasás, zsidó történelem és vallás, zsidó hagyományok témakörökben. A Zsidó Tudományok Szabadegyetemének lényege a tanulási módszer: a témának vitával és közös beszélgetéssel történő megértetése, elemzése. Részletes progra  AUGUSZTUS 17. VASÁRNAP:  Zsidó történelem • Héber olvasás  AUGUSZTUS 18. HÉTFŐ:  Tóra: Biblia és Talmud • Héber olvasás  AUGUSZTUS 19. KEDD:  Háláchá – Zsidó jog • Héber olvasás  AUGUSZTUS 20. SZERDA:  Zsidó filozófia és Kabbala • Héber olvasás  AUGUSZTUS 21. CSÜTÖRTÖK:  Izrael • Héber olvasás   AUGUSZTUS 22. PÉNTEK:   Szombat   AUGUSZTUS 24. VASÁRNAP:   Antiszemitizmus • Héber olvasás   AUGUSZTUS 25. HÉTFŐ:   Zsidó naptár és ünnepek • Héber olvasás   AUGUSZTUS 26. KEDD:   Kóser étkezés • Héber olvasás   AUGUSZTUS 27. SZERDA:   Házasság, szexualitás • Héber olvasás   AUGUSZTUS 28. CSÜTÖRTÖK:   Ima • Héber olvasás   AUGUSZTUS 29. PÉNTEK:   Zsidó kegytárgyak Minden nap 13.30-19.30 Regisztrációs díj: 8000 Ft, DIÁKOKNAK INGYENES! Tankönyv: 3500 Ft Jelentkezés Országné Fribert Hajnalkánál a 268-0183-as telefonszámon, illetve a titkarsag@zsido.com e-mail címen. Helyszín: Keren Or Központ, Károly krt. 20.

A HETI SZAKASZ(4)  - M Á S Z É  - 2014

IRJA:  KÖVES SLOMÓ, rabbi

 

kő ne váljon sírkővé!

 

Akinek száza van, az kétszázat akar, akinek kétszáza, az pedig négyszázat. (Midrás, Kohelet rábá 1:13.)

Nem számít, hogy hol tartasz az életben, mindig az elérhetetlenre kell törekedned! (Alexander Korda)

 

Megelégedni, vagy előretörni?

Mi a jobb, megelégedni, vagy mindig többet akarni? Mi az igazi boldogság kulcsa: ha életünk utolsó napjáig sem elégedünk meg azzal, amit elértünk, vagy ha nem vagyunk mohók, és elégedetten örömünket leljük abban, amink van?

   A kérdéssel kapcsolatban több egymással ellentétesnek tűnő útmutatásra lelhetünk a zsidó forrásokban. Egyes helyeken például a Talmud azt mondja: „Ki mondható gazdagnak? Aki elégedett azzal, amije van." (Talmud, Atyák tanításai 4:1.). Más helyeken viszont azt találjuk, hogy az embernek sohasem szabad megelégednie azzal, amit elért: Haladnak erőről erőre, megjelennek Isten előtt Cionban. (Zsoltárok 84:8.) „Az igazaknak soha nincs nyugtuk, sem ezen a világon, sem a túlvilágon…" (Talmud, Bráchot 64a)

A választ a kérdésre a lubavicsi rebbe adja meg, a rövid napi útravalókat tartalmazó Hajom jom című könyvében. A kérdés lényege az, hogy milyen típusú dologról beszélünk. Ha fizikai, anyagi dolgokról van szó, akkor érdemes örömünket lelnünk abban, amit elértünk. Ne azokat nézzük, akik felettünk vannak, hanem azokat, akik még nálunk is rosszabb helyzetben tengődnek. Ha igazán boldogok akarunk lenni, akkor jelentsen nekünk elégtételt az, ami a rendelkezésünkre áll. „A gazdagság csak a fejben létezik" (Talmud, Nödárim 41a), tanítják bölcseink. És valóban, nem ritka hogy a leggazdagabb emberek a legboldogtalanabbak: kiszolgáltatottnak, becsapottnak érzik magukat.

 

 Ha viszont szellemi, spirituális dolgokról beszélünk, soha se elégedjünk meg azzal, amit elértünk. Ne érezzük magunkat tudósnak azért, mert vannak nálunk is műveletlenebbek! És ne tartsuk magunkat morális példaképnek csak azért, mert vannak nálunk is erkölcstelenebb emberek. Mindig újabb és újabb célokat tűzzünk magunk elé a szellemi gyarapodás és az erkölcsi önfejlesztés végtelen országútján, és az elért mérföldköveket a következő cél startkövének, ne pedig egy hosszú út végállomásának tekintsük.

•••

Mit jelent a siker?

Történt egyszer, hogy egy eredményes fiatal iskolaigazgató büszke beszámolót írt a lubavicsi rebbének saját munkájáról, tételesen felsorolva sikereit, eredményeit. A Rebbe magára a levélre írt válasz kommentárjaiban áldásokkal és jókívánságokkal árasztotta el a fiatalembert, de a sorok között bekarikázta a „siker" szót és egy nagy kérdőjelet tett mellé. A megdöbbent igazgató nemsokára a Rebbe szobájában ült személyes kihallgatáson. Nem állta meg, hogy ne kérdezzen rá, mit jelentett a nagy kérdőjel. „Siker lehet-e az a tény, hogy egy adott zsidó iskolába, egy pár tucat gyerek jár, amikor sok ezer helybéli gyerek, még csak azt sem tudja, mit jelent zsidónak lenni…?" – kérdezte a Rebbe. „De hát megháromszoroztam a hallgatói létszámot!" – vágott vissza a fiatal rabbi. „A siker annyit tesz" – felelte a Rebbe – „hogy folyamatos erőfeszítést fejtünk ki és állandóan küzdünk azért, amit helyesnek ítélünk."

•••

Állomás vagy vonulás?

Hetiszakaszunk, Mózes negyedik könyvének utolsó porciója a negyven év vándorlás végéhez közeledve felsorolja a zsidó nép vándorlásának negyvenkét állomását. A hosszú felsorolást a következő mondat vezeti be:

„Ezek Izrael fiainak vándorlásai, ahogy kivonultak Egyiptom országából seregeik szerint, Mózes és Áron vezetésével." (4Mózes 33:1)

Két látszólagos fogalomzavar is feltűnik ebben az egy mondatban:

1.                              Miért nevezi a Tóra, a vándorlás negyvenkét állomását, „vonulásoknak"?

2.                              A megfogalmazásból úgy tűnik, mintha az összes állomás-„vonulás" „Egyiptom országából" történt volna. Ez tárgyszerűen azonban, csak az első vonulásra igaz, hiszen ezt követően minden egyes vonulás az azt megelőzőt hagyja maga mögött…

A haszid filozófia megalapítója, a Bál Semtov értelmezése szerint az Egyiptom és a Szentföld közötti vándorlás - és annak negyvenkét állomása - minden egyes ember életutazását fejezi ki. Mindannyiunk élete állomásról-állomásra való haladás. E haladásnak pedig elsődleges célja, hogy egyre fejlettebbek, egyre kifinomultabbak, jobbak és tisztábbak legyünk, hogy minden egyes alkalommal legyőzzük saját korlátainkat, és túllépjük véges mivoltunk éppen aktuális határvonalait. Nem véletlen tehát, hogy a Tóra mind a negyvenkét vonulást az egyiptomi kivunolás részeként jellemzi. Az Egyiptom מצרים - micrájim kifejezés ugyanis, közismerten a מצרים – mécárim„korlátok" kifejezéssel rokon. Amikor Bölcseink arra tanítanak (Talmud, Pszáchim 116b), hogy „minden egyes nemzedékben (és minden nap) kötelességünk Egyiptomból kivonulni", arra gondolnak, hogy az embernek folyamatosan arra kell törekednie, hogy túllépje saját önzésének, kishitűségének, lustaságának, irigységének és a többi szerencsétlen jellemvonásának és rossz szokásának korlátait: hogy legyőzze saját Egyiptomát. Ebben az értelemben pedig a sok-sok vonulás valójában egy nagy életút, egy nagy „kivonulás" része kell, hogy legyen.

Ha pedig ezt a gondolatot tovább visszük, akkor szinte magától adja magát még egy jelentős útmutatás: nagyon ügyeljünk arra, hogy a tegnap eredményei ne legyenek a ma sikerének korlátaivá. Ne váljanak az eredményes utazás egyes mérföldkövei a további haladás sírköveivé.

Nemegyszer előfordul, hogy a siker mámorában, a rég óhajtott cél elérésének üdítő érzésében olyan fokú megelégedés hatása alá kerülünk, hogy szinte megbénulunk, ha a továbbhaladásra kell gondolnunk. Soha ne felejtsük el, hogy a ma kitűzött célokhoz képest a tegnap eredményei már „Egyiptomnak" számítanak. Így is érthető tehát, hogy miért használja a Tóra az „egyiptomi kivonulás" kifejezését mind a negyvenkét vonulásra. Itt ugyanis az egyes vonulások közötti viszonyra is utal, nem pedig csak a nulladik állomásra, az eredeti nagy Egyiptomra.

Választ ad ez a gondolatmenet arra a kérdésre is, hogy miért nevezi az állomásokat a Tóra „vonulásoknak". Ha azt akarjuk elérni, hogy kirándulásunk mérföldkövei ne váljanak utunk sírköveivé, akkor mindvégig abban a tudatban kell haladnunk, hogy az egyes állomások tulajdonképpen a vonulás részei. Az egyes eredmények nem nyugtázandó sikerek, hanem mindig csak a következő utazást megalapozó startkövek.

 

lemondás vagy feljelentés...

orrás: Hír TV.

 

A lemondás és a feljelentés között kellett választania Zoltai Gusztávnak, a Mazsihisz és a Budapesti Zsi

Hitközség korábbi ügyvezető igazgatójának.

 

 A Heti Válasz úgy tudja, hogy a Mazsihisz átvilágítása nyomán – amelyet Heisler András elnök

kezdeményezett – olyan pénzügyi visszaélésekre bukkantak a szervezet gazdálkodásában, amelyek terhelők

voltak Zoltaira nézve.

A szervezetek operatív vezetőjeként Zoltai Gusztáv rendelkezett a szervezetek

ötmilliárd forintra rúgó anya giforrásaifelett.

 HETISZAKASZ(3) –MÁSZÉ -2014

Irja:Smuel Glitsenstein, rabbi

TUDNI KELL HONNAN JÖTTÉL

A Tóra szól, éspedig részletesen az Izrael gyermekeinek vándorlásairól, a pusztában töltött évekről. A Tóra annak a negyvenkét esztendőnek minden egyes útra keléséről, vállalkozásáról tudósít.

A Tóra semmit sem mond csak úgy, ok nélkül. Mindig van benne útmutatás, amit a hétköznapi életre alkalmazhatunk.

Életünk során mindannyian sokféle útra vállalkozunk, fizikailag és spirituálisan is. Az út során számos megálló is van. A megállók fontosak – fokok egy létrán, szakaszok a küldetésünkhöz vezető úton. Amint célba értünk, nagyon könnyű megfeledkezni az út szakaszairól. Némelykor azokat is elfelejtjük, akik segítettek nekünk az úton.

A Tóra emlékeztet minket arra, hogy noha elértük a célunkat, tudatosítanunk kell az utat, ami odavitt bennünket, és nem tekinthetjük magától értetődőnek, hogy volt, aki bátorítson és vezéreljen minket az „utazásokon".

Ezek a szakaszok a célból visszatekintve puszta „lépőköveknek" tűnhetnek, de azért fontosnak fontosak. A maguk idején az utat jelentették, a haladást, azt, hogy egy lépéssel közelebb vagyunk a célhoz. Most is fontosak, mert nélkülük nem tartanánk ott, ahol ma tartunk.

Egy fiatal fiú utazik Jeruzsálemből Galileába. Elérkezett egy hármas keresztúthoz, és legnagyobb rémületére azt látja, hogy az útjelző a földön hever.

Fogalma sincs, honnét tudhatná meg, melyik utat kell a céljához választania? Mihez kezdjen?

A válasz egyszerű. Tudta, honnét jön: Jeruzsálemből. Fogta a jelzőtáblát, és beállította úgy, hogy a „Jeruzsálem" jelzés arra az útra mutasson, ahonnét az elágazáshoz érkezett. Így már megtudta, hová kell mennie.

Ha tudjuk, honnét jöttünk, azt is megtudhatjuk, hová kell továbbmenni. Erre figyelmeztet minket a Tóra. Adja az Örökkévaló, hogy továbbhaladjunk, és végül elérjük az utunk célját.

(Nagyfuvaros Press)

 

MIT MOND A HALACHA?

   AZ ŰRREPÚLÉSRŐL?

"Ha a mennybe szállnék - ott vagy..."
(Zsoltárok, 139, 8).

Vajon a Tóra parancsolatai csak a földön érvényesek, de nem a világűrben? Vajon a Háláchá annyira földhözragadt lenne, hogy az atmoszférán kívül érvényét veszti?

És ha nem - mik a micvák ismérvei és betartásuk módozatai a világűrben?

Ezek a kérdések - amelyek még 50 évvel ezelőtt is teoretikusok voltak és úgy hangzottak, mint Rábbá Bár Bár Cháná* ezoterikus meséi - azóta egyre aktuálisabbá válnak. Miután az ember a holdra tette a lábát, halachikus kérdések garmada árasztotta el a halacha művelőit: érvényesek-e a holdon a szombat törvényei? Hogyan lehet ott "megszentelni a holdat" (kiddus leváná) amit havonta egyszer teszünk, az előirt módon? Vagy talán, esetleg, lévén a holdon, onnan földünket kellene "megszentelni"? Voltak, akik siettek "kijavítani" az imakönyvet, ahol eddig azt mondtuk, hogy nem tudjuk érinteni a holdat, most meg csak azt, hogy "nem érintjük".

Ide kapcsolódtak, valamivel később, az űrrepüléssel kapcsolatos sájlek**. Ha az űrhajó 24 óránként többször is megkerüli a földtekét, mikor - és hányszor naponta - kell imádkozni? A kérdés veleje: hogyan valósul meg az űrben a napi 24 órás menetrend, amit itt, a sártekén, életünket szabályozza? És mikor van szombat? És meddig tart?

Annakidején Menáchem Káser rabbi, a Torá Slémá nevű kolosszális mű szerző-szerkesztője irt a témáról egy rendkívül érdekes, de csaknem kizárólag teoretikus könyvet.

Az első űrhajó?

Kemény fába vágja a fejszéjét, aki megpróbál történelmi analógiát, precedenst találni az űrhajózásra és innen a felmerülő halachikus problémákra. Ilyen az Élijáhu (Illés) próféta és mennybemenetele az alászálló tüzes szekéren (az irodalomban "Illés-szekér"). A királyok könyvében (2.2. 11) található leírás a "szekér"-ről, amely felvitte Illést "a viharban az égbe", még nagy vonalakban sem emlékeztet napjaink űrhajójára, és onnan nem-igen lehet bármilyen halachikus problémát analogizálni.

Ezzel szemben érdekes és szenzációsnak mondható képzettársítást találunk Jonatán Eibschütz*** egyik Tóramagyarázó könyvében, Tiferet Jöhonatán, Noách (Noé) szidrájára írott magyarázatában, ahol azt magyarázza, miként próbált a Bábel tornyának nemzedéke, az "osztódás nemzedéke", égig érő tornyot építeni, hogy azzal megostromolja az eget és "háborút viseljen Isten ellen" (Börésit Rábbá). Eibschütz szerint amazok "fellőttek puskaporral egy ágyúgolyót , (amely egyfajta űrállomásként működött) és miután kikerült a föld vonzásából, felszállt az égbe és a holdra került..." Továbbá elmondja hogy "mérnökök kísérleteztek ezzel..." és "ez volt a célja az osztódás nemzedékének, akik a holdon akartak letelepedni, hogy ezzel megmeneküljenek egy újabb özönvíztől..." ezt a célt szolgálta volna nekik a torony, magasan az atmoszféra fölött és onnan (űr)hajóval eljutni a holdra..." (Tiferet Jöhonatán , Noách szakasza, 1. Mózes, 11, 4).

Bármennyire is zavarosan hangzik a fenti idézet, tény hogy rabbi Jonatán, aki 1690-ben született, "tudott", jóval Verne előtt, az űrrepülés elméleti lehetőségéről.

Verne Gyula könyve, gyerekkorunk olvasmánya, amely annakidején a science fiction birodalmába tartozott - napjainkban mindennapos valósággá vált. Ez sok, nem minden napos halachikus kérdéseket vet fel.

Mikor van szombat - a pusztaságban?

Az egyik leggyakoribb és leggyakorlatiasabb kérdés az űrben, mikor van ott szombat és mikor - ha egyáltalán - érvényesek ott, vagy akár a holdon - a Sábbát "földi" törvényei? Mikor "jön be", illetve mikor megy ki a szombat és mik ennek a konzekvenciái a gyakorlatban?

Hasonló - de nem ugyanaz - a kérdés, amit már a Talmud fölvet:

"Mondta volt Ráv Huná:

"Ha valaki a sivatagban vándorol, és nem tudja, mikor van szombat - számol hat napot, és a hetediket tartja, mint szombatot. Egy másik Talmud-bölcs, r' Chijjá bár Ráv, szerint, megtartja az első napot, mint szombatot és utána számol további hat hétköznapot. 
A vita a kettő között - ahogy ezt maga a Talmud adja tudtunkra - filozófiai töltetű. Ráv Huná a világteremtés menetrendjéhez igazodik. Előbb jött a cselekvés hat napja, ami alatt Isten teremtette a világot, és utána a hetedik nap. A Sábbát.
Vitapartnere, r' Chijjá, Ádám, az első ember szemszögéből látja a dolgot: Ádám pénteken lett teremtve; ily módon első napja a szombat volt és utána jöttek a hétköznapok (Sábbát, 69b).

A Halacha Ráv Huná véleményét tartja mérvadónak (Sulchán Áruch, Órách Chájim, 346, 1). 

Ami ebből, témánk szempontjából, releváns, hogy nem kell feltétlenül a holdba repülni ahhoz, hogy valakinél kétségek merüljenek fel aziránt, mikor van szombat. Ismerünk zsidókat, akiknek ezért még a pusztaságba sem kell elmenni...

Mielőtt a pár évvel ezelőtti "Columbia" kísérlet olyan tragikus véget ért, a résztvevők, köztük az izraeli Ilán Ramon, több hónapon keresztül gyakorlatoztak, készülődtek Floridában, a NASA központjában, hogy felkészítsék magukat a nagy kísérletre.

Ilán Ramon (zl) kérdései

Ilán Ramon, aki nem volt vallásos zsidóként nyilvántartva, már az első napokban, a helyi Habad**** rezidenshez, Chájim Zvi Kunikov rabbihoz fordult és feltett neki egy sor kérdést, arra vonatkozóan, hogy kell egy vallásos zsidónak az űrben viselkednie. "Én nem vagyok vallásos - mondta Ramon - de én a "Columbián" az egész zsidó népet szándékozom képviselni". Mint ilyen, tudni akarta, hogy lehet és kell szombatot tartani az űrhajon, mi egy vallásos zsidó napirendje és programja az űrben, hogy és mikor kell imádkoznia, stb.

Kunikov, aki ugyan maga is rabbi, nem akarta magának vindikálni a döntés jogát ezekben a nem mindennapos kérdésekben és átpasszolta azokat izraeli rabbiknak, valamint a Tudományos technológiai Intézetnek a Halacha Alapján (TIHA), melynek élén Lévi Jichak Hálprin rabbi áll, aki ismert név mind halachikus mind tudományos körökben.

A kérdések, amelyekre Ramon kimerítő választ kapott, később napvilágot láttak, kibővítve halachikus fejtegetésekkel, a TIHA által kiadott könyvben, melynek címe "Ha mennybe szállnék...", az itt általunk mottóként választott zsoltár idézet.

Ramon magával vitt az űrbe egy Tóra tekercset, tálitot és t'fillint , valamint kóser ennivalót. A "Columbia" tragédiája nem csupán az ő és családjának személyes, hanem az egész zsidóság tragédiája is volt.

Mikve a világűrben?

Az Intézet könyve összefoglalja - kevesebb, mint száz oldalon - a halacha lehetséges álláspontját az űrben teljesítendő és teljesíthető micvákról, mikor is a kardinális kérdés az, érvényes-e a földi időszámítás, illetve időbeosztás) órák, napok, hetek, hónapok) az űrben is?

Ez azért fontos, mert az űrben nem csupán a szombattartás illetve az ima képez problémát a 24 órás napi körforgás vonatkozásában - hanem egy sor más probléma is, vagyis az olyan micvák, amelyek időhöz vannak kötve. Így a körülmetélést a nyolcadik napon kell megtartani, a férjes asszony egy hét leforgása után tisztul meg a rituális fürdőben; a gyász hét napja mikortól meddig számit; és mikor kell az elsőszülött fiúgyereket kiváltani (Pidjon Háben). És még nem beszéltünk a holdszentelésről, amit sötétben kell elmondani ("mert akkor jól látszik a hold" - Sulchán Áruch, Orách Chájjim 426, 1, Remá) és az űrben ez lehet "nappal " is.

A könyvben annak tudós szerzői a kérdést két részre osztják: Az egyik azok a micvák amelyek időhöz, illetve helyhez vannak kötve, a másik pedig az idő feletti parancsolatok illetve tilalmak. Disznóhúst például, egy zsidónak az űrben sem szabad ennie, ehhez semmi kérdés nem fér. Jom Kippurkor viszont köteles böjtölnie, de itt már felmerül a kérdés, mikor van neki az űrben Jom Kippur. A Halacha abból a hipotézisből indul ki, hogy a földi időbeosztás csak a földön érvényes, míg az űrben ez másképp van. Még azt is tudnunk kell, hogy egy űrhajó másfél óránként kerüli meg a földet, vagyis egy 24 órás napon 16-szor. Ezt tudván, a könyv 8 főbb pontban foglalja össze a halacha tentativ álláspontját a kérdésben:

1) Minden olyan micva - akár tevőleges, akár tiltó - amelyek nincsenek időhöz vagy helyhez kötve - kötelezi a zsidó embert az űrben is, akárcsak a földön.

2) Ebből következően magától értetődik, hogy az olyan micvák, amelyek helyhez vannak kötve ( pl. amelyek csak Jeruzsálemben, vagy a Szentélyben aktuálisak, vagy azok a mezőgazdasági parancsolatok, amelyek Erec Jiszráéllal (Izrael országával) függnek össze - az űrben hatályon kívül vannak.

3) Az űrben nem aktuálisak azok az időrendi beosztások, amelyek a földön és ebből következik, hogy a halacha lényegéből fakadóan (micád ikár hádin) nem köteleznek ott azok a parancsolatok, utasítások és kötelezettségek, amelyek a nappal vagy éjszaka idejéhez vannak kötve, illetve a héthez, hónaphoz és/vagy évhez igazodnak.

Azonban - ennek ellenére - hogy a micvák ne felejtődjenek el - az űrhajó felrepítésétől kezdődően, meg kell jegyezni a küldés helyének időpontjait, és ennek megfelelően számítani az éjszakát és a nappalt, valamit a hét és a hónap napjait, a napi 24 órás beosztás szerint, melynek a fele, 12 óra, nappalnak számit és a másik fele, további 12 óra - éjjelnek.

Ezen számításnak megfelelően kell tartani az összes időhöz kötött micvákat és megállapítani a szombat, valamint az ünnepnapok időpontjait.

Vagyis: a nappalra érvényes micvákat az említett számítás szerinti "nappal" kell elvégezni, illetve akkor, amikor az űrhajó ott repül, ahol nappal (napfény) van. Azokat a micvákat, amelyek éjszaka érvényesek, a számítás szerinti "éjszaka" kell tartani, vagyis azokban az órákban, amikor az űrhajó olyan helyeken repül, ahol éjszakai sötétség honol.

4) A cicit törvénye (lásd címszavát) nem függ a nappaltól vagy éjszakától, ezért az űrhajóban is érvényes és kötelező - mindig, amikor az világosban repül. Ebből következően ügyelni kell arra, hogy az űrhajóban mindig csak akkor mondjuk el a cicitre és a tálitra az áldást, amikor az világosban (vagyis "nappal", napfénynél repül, de nem muszáj arra ügyelni, hogy ez a toretikus számítás szerinti 12 órában történjen, amikor ott "hivatalosan" nappal van.

5) A hold megszentelésének áldása (Kiddus leváná) az űrben is elmondható, amikor az űrhajó ott repül, ahol éjszakai setétség van - miután eltelt 708 óra és 44 perc a legutóbbi holdtölte óta (plusz 3 vagy hét (24 órás) nap, ahogy az a földön szokásos).

6) Az elsőszülött kiváltásának micváját is meg lehet tartani az űrben, 30 (24 órás) nap elteltével, születésétől számítva. A könyv nem említi, de valószínű, hogy ehhez szükség van a csecsemő jelenlétére is...

7) Mivel a menstruáló űrhajósnőnek nincs lehetősége mikvében alámerülni és megtisztulni, amikor az űrhajóban van*****, ennélfogva várnia kell ezzel, amíg szerencsésen földet ér.

8) Lehet mondani, hogy van lehetőség az űrben a hét gyásznapot, illetve a hét lakodalmi napot megtartani, a 24 órás napok számítása alapján (7x24). Ugyanez a lehetőség fennáll a körülmetéléssel kapcsolatosan is: először 7 x 24 órás napot kell számolni, és utána csinálni a briszt - napfényben.

A könyv azzal fejeződik be, hogy a gyakorlati háláchá ( háláchá lömáásze) szempontjából, még jól meg kell gondolni a dolgot.

* * *

A Halachakutatás - akárcsak az űrkutatás - gyerekcipőben haladása ellenére, nagy eredményeket könyvelhet el az elmúlt évtizedekben. Az előbbi, teoretikus jellege ellenére (hiszen nincs körülmetélendő csecsemő az űrben és ez idáig olyan űrhajós hölgy sincs, aki éppen a mikvet hiányolná) - azt bizonyítja, hogy a Tóra örök és a halacha minden kérdésre képes választ adni.

Ezt óhajtja egyébként bizonyítani ez az írás is, amely fejezet Naftali Kraus könyvéből: Az Ősi Forrás(15) MIT MOND A HALACHA A MODERN ÉLET KÉRDÉSEIRŐL, Budapest, 2005.

---

 *Rábbá bár bár Chána, babilóniai amorita, akinek ezotérikus meséit a Talmud Bava Batra traktátusában közli.

**Sájle (Séélá) - halachikus kérdés.

 ***J. Eibschütz -lásd a kislexikonban.

****Habad :Chochmá, Biná, Dáát (Bölcsesség, értelem és Tudás) rövidítése. Haszid világszervezet, melynek küldöttei mindenütt jelen vannak. 

*****Mivel a halacha szerint a mikvének (rituális fürdőnek) a földdel kell kapcsolatban állnia, és nem lehet egy levegőben 

 

ÉN ÉS A REBBE

Nincs nagyobb áldás

a gyermekek közös nevelésénél

 

Dr. David Lazerson oktató, író és zenész. 1973-ban, röviddel a házasságkötése előtt, részt vett a 770-ben egy szombati fárbrengenen, ahol a Rebbétől áldást kért a házasságra. Az alábbiakban az ő elbeszélését olvashatjuk.

 

Az volt a szokás, hogy szombatonként, minden házasság előtt álló vőlegény, a Fábréngen során felment a pódiumra a Rebbéhez, és ott – a sok ezer ember szeme láttára – a Rebbe töltött neki egy kis pohárba löchájimot, vodkát. Nagy jelentősége volt ennek a kis ceremóniának, amelynek során a Rebbe egyben meg is áldotta az ifjú vőlegényt, és jövendőbeli házaspárt.

Én nagyon ideges voltam, mert ugye fel kellett mennem tízezer ember szeme láttára. A 770-ben úgy voltunk összezsúfolódva, mint a szardíniák. Szóval nagy fárbrengen volt. És akkor én következtem sorra, a fárbrengen közepén, fölmentem, és azt gondoltam magamban, hogy én már tíz-tizenegy hónapja a jesivában tanulok... Itt az ideje, hogy elkápráztassam
a Rebbét a jiddistudásommal. Megmutatom a Rebbének, hogy már én is ide tartozom, a srácok közé. Letettem a poharat, és azt mondtam a Rebbének:

 „Dosz iz noch májn chászene!" Mire a Rebbe: „Vosz – Mit mondasz?" „Dosz iz noch májn chászene!" A Rebbe megint: „Vosz?" Akkor inkább azt mondtam angolul: „Az esküvőmre…"

 

Csak később jöttem rá, hogy azt mondtam a Rebbének jiddisül:  „Az esküvőm utánra…" És persze az esküvőm előtti szombaton voltunk. És miután a Rebbe kétszer is visszakérdezett: „Vosz?" Azt mondtam inkább angolul:  „Na, hát az esküvőmre…" A Rebbe széles mosolyra derült, épp csak el nem nevette magát. Szélesen elmosolyodott, de nem kinevetett engem, nagyon kedves volt... Áldást adott rám.

Utána mindenki faggatott: „Hát ez fantasztikus volt, csodálatos! Ilyen szép nagy mosolyt kaptál a Rebbétől, mondd meg szépen, mit mondott!" Mondtam: „Nem mondok semmit! Felejtsétek el, úgyse mondom meg, mit mondott." Nem is mondtam el senkinek, hónapokig…

Hónapokkal később, a feleségem már előrehaladott állapotban volt, és kvitlit írtunk a Rebbének. Áldást kértünk, mindenféle magasztos áldást a Rebbétől; hogy a gyermekünket szeretnénk chászidnak és istenfélőnek és igaznak nevelni, meg ilyeneket… Minden efféle lelki és érzelmi kvalitást kívántuk a gyermeknek, és ezeket a jellemvonásokat. Átadtam a cédulát a Rebbének. Ő belenézett, aztán rám, és elmosolyodott. Azt mondta: „Neveljétek fel a gyermekeket együtt, a feleségeddel, jó egyetértésben!" Először rámondtam: „Ámen!" De aztán, emlékszem, átfutott rajtam: „Na és, ennyi? Csak van ennél több is, hiszen alig kezdtünk bele!" De ennyi volt. Én meg álltam ott, habozva: „És…? Mi lesz az istenfélelemmel, a chászidizmussal, az igazságossággal, a tanulással,a közösségi aktivitással – ezekkel a tulajdonságokkal?" És a Rebbe megint azt mondta: „Neveljétek fel a gyermekeiteket együtt, a feleségeddel, jó egyetértésben." Mire én: „Ámen… Köszönöm szépen",és már mentünk is kifelé.  

 

***

Az első reakcióm ez volt: „Hát ez kiábrándító. Hát mi lesz azzal a sok mindennel, amit kértünk még?" Aztán elgondolkodtam  rajta. Beszélgettem másokkal, más rabbikkal erről, akikhez közel állok, teljesen el voltak ragadtatva a Rebbe válaszától. A legfontosabb, hogy megtanultam néhány dolgot: ahogy kijöttünk, azt mondtam Gittelnek:  „Hé, hát akkor egyszerre több gyerekünk lesz? A Rebbe azt mondta: »gyerekek«. És mi a másik? Hogy maradjunk együtt. A Rebbe azt mondta: »együtt, a feleségeddel«. Hogyan? »Jó egyetértésben.« Talán az a sok minden más ennek a következményeként lesz majd meg,ha együtt maradunk jóban és rosszban, és ha jó egyetértésben tesszük."

Gondoltam is magamban: hát ez szép feladat lesz. Nem lesz egyszerű… De ezt kaptuk a Rebbétől, és ez nem kevés!

ר' יעקב הרצוג ז"ל

 ELHUNYT HERCZOG LÁSZLÓ

 

Baruch Dajan Haemesz!

 Sábeszkor elhunyt Reb Jákov Herczog, zichrajno livrocho, az Orthodox Hitközség nagyra becsült volt elnöke. Megrendülve gyászolja az egész zsidó közösség valamint özvegye, Jutka és két leánya

Temetése ma (2014. július 20-án vasárnap) 18 órakor volt  a Csucsor (Gránátos) utcai orthodox temetőben (Csucsor utca a Kozma utcáról nyílik).

                                                                                 ***

   Nehéz időkben állt "Laci" a jiddiskeit megnyomoritott, összezsugorodott kormányrúdja mellett, Fixler bácsival, mellette, vele és utána. Már rég elmehetetett volna, de kitartott, állt a kásrut vártáján és megpróbálta a lehetetlent: fenntartani az eleve halvaszületett un. "ortodox" (Reichman)  iskolát, amire majd az egész ortodoxia ráment. És ezzel egyidejüleg állni a "testvéri" sipucca kicsinyes piszkoskodásait.

Máshol, más körülmények között, nem az "okos" magyar-zsidó miliőben, r' Jákov Herzog szárnyai is magasabban szárnyalhattak volna, de igy is "jobban teljesitett" mint a szomszédos országok nem egy ismert zsidó ászkánja.Nem hagyta el a süllyedő  hajót, mint az igazi kapitány.

Legyen lelke bekötve az öröklét kötelékébe

תהא נפשו צרורה בצרור החיים!

 

N.

 

A HETI  SZAKASZ(2)- MÁSZ'É – 2014

IRJA: DARVAS ÁRIÉL  rabbi

 

40  év – 42 állomás:a haladás öröme

 

„Honnan tudjuk, hogy az élet védelme felülírja a szombatot? Mert írva van (3Mózes 18:5): „őrizzétek törvényeimet és rendeleteimet, melyeket, ha megtesz az ember, élni fog általuk", és nem meghalni miattuk. A körülmetélés kapcsán írva van: „a nyolcadik napon metéld körül...". Végezd el a körülmetélést, akkor is, ha szombat van, nemde ebből van egy kál váhomer? Ha a milá - amely csak egy az ember kétszáznegyvennyolc testrésze közül – felülírja a szombatot, akkor maga az ember (testének egésze) nem sokkal inkább?

 

 A Kádos Báruh Hu azt mondta Izraelnek: fiaim, ügyeljetek micváimra, őrizzétek a Tórát, és figyeljétek meg, hány csodát és rendkívüli eseményt cselekedtem értetek, amikor kijöttetek Egyiptomból. Ledöntöttem gyűlölőiteket, átvittelek titeket a tengeren, félelmet és rettegést bocsátottam ellenségeitekre, amint írva van: „akkor megrettentek Edom vezérei". Elpusztítottam az emorit, Szichont és Ógot. A pusztai negyven esztendő alatt nem hagytalak magatokra benneteket egy pillanatra sem. Bármennyi gyűlölő is kelt ellenetek, nem hagytalak titeket megfutamodni. Hány meg hány kígyót és skórpiót öltem meg miattatok, amint írva van: „aki vezetett téged mérges kígyók, skórpiók, és a szomjúság nagy és rettenetes pusztáján", és nem hagytam, hogy kárt okozzanak nektek. Ezért mondta a Kádos Báruch Hu Mózesnek: írd le állomáshelyeiket, melyeket bejártak a zsidók a pusztában, hogy megtudják, hány csodát tettem velük minden egyes úton". A midrás (Tanchuma) többek közt ezekkel a szavakkal indokolja, hogy Mózes negyedik könyvének utolsó, Mászé elnevezésű szidrája miért sorolja fel a pusztai vándorlás negyven esztendejének negyvenkét állomáshelyét.

 

E felsorolás által végigkísérhetjük őseinket azon az úton, melyet az Egyiptomból való kivonulástól tettek meg addig, míg elértek a Jordán folyó partjához, hogy beléphessenek az Ígéret Földjére. Az útinapló egyben szól Isten könyörületéről, mellyel lehetővé tette, hogy annak ellenére, hogy bűntetésből több évtizedes vándorlásra ítélte a pusztai nemzedéket, lehetőséget adott feltöltődésre, megpihenésre egyaránt. A negyvenkét állomáshelyből az első tizennégyet a vándorlás első két évében érintették,  a negyvenedik évben pedig nyolc helyen álltak meg, ebből tehát kiderül, hogy harmincnyolc év alatt húsz helyen kellett letáborozniuk, ami nem kevés, de nem is elviselhetetlen. 

A szidra első mondata így hangzik: „Ezek Izrael fiainak vándorlásai, akik kivonultak Egyiptom országából seregeik szerint, Mózes és Áron által". A pászuk kapcsán mestereink megjegyzik, hogy az egyiptomi megváltás, a geulát micrájim, hús-vér emberek által vált lehetővé Izrael gyermekeinek, éppen ezért nem is tarthatott örök időkig, és az átmeneti szabadságot szétszóratás követte. A Mózes és Áron által kivívott helyzet törékenynek bizonyult, ezzel szemben ha  - a reméljük nem is olyan távoli jövőben - Isten váltja meg népét, akkor a geulá örökké tart majd.

 

A midrás hozzáfűzi: Ezzel kapcsolatban mondja a vers: „úgy vezetted néped, mint a nyájat, Mózes és Áron keze által". Mit jelent a „vezetted" szó? Rövidítést. Rabbi Eliezer a héber נחית kifejezést részekre bontja: csodákat (נסים) tettél velük, életet (חיים) adtál nekik, a Sás-tengert (ים) szétválasztottad előttük, Tórát (תורה) adtál nekik Mózes és Áron által.

„Mózes felírta indulásaikat vándorlásaik szerint az Örökkévaló parancsára, ezek vándorlásaik indulásaik szerint". A vers második felében megismétlődik a kijelentés, de fordított szórendben.

 

   Ráv  S.R.Hirsch a modern ortodoxia kiemelkedő alakjának véleménye szerint az első rész kifejezi, hogy miként tekintett Isten a zsidók vándorlására, míg a második az emberek nézőpontjából szól. Bármikor, ha Isten elrendelte, hogy haladjanak tovább azt saját, isteni terve szerint tette, hogy őseink  induljanak az Általa tervezett – és ebben az esetben mindenfajta negatív kicsengéstől mentes – Végzet, a szabadság, a nyugalom a Teremtő által nekik ígért Ország felé.  Az emberek ettől eltérően viszonyultak a folytonos utazáshoz. Mivel természetünk jellemzője a status quo-val szembeni türelmetlenség, ezért joggal feltételezhetjük, hogy őseink mennyire elégedetlenné válhattak, amikor hosszabb-rövidebb időre letáboroztak valahol. Amikor eljött az indulás ideje, akkor viszont kirobbanó örömet éreztek, ami egyszerűen az elindulás, a továbbhaladás öröme volt, hogy elhagyhatják azt a helyet, ahol időzniük kellett, és nem azért örültek mert végiggondolták a továbbmenetel végső – isteni – célját. Az emberek örömének kiváltó oka nem a megérkezés, hanem maga az indulás ténye volt.

 

 

 

 

A HETI SZAKASZ CHASZID SZEMSZÖGBŐL –MÁSZÉ - 2014

 

A FŐPAP IMÁJA

         "A FŐPAP HALÁLÁIG..." (4Mózes, 35,28)

 

 

Mi történik azzal az emberrel, aki nem szándékosan kioltotta egy másik ember életét? A Tóra ebben az esetben azt az utasitást adja, hogy egy ilyen embernek el kell menekülni az egyik menedékvárosba, ahol védve van a vérbosszu ellen. Ha biróság valóban úgy találja, hogy az emberőlés nem előre megfontolt szándékkal történt ( a tettes nem is ismerte az áldozatot és nem volt ellensége) – akkor ebben a menedékvárosban kell élnie a főpap (Kohén Gádol) haláláig. Utána hazamehet családjához. Hat ilyen menedékvárost létesitettek, hármat Kanaánban és hármat Transzjordániában, ezeket a leviták adminisztrálták.

 

    A kapcsolat az ilyen nemszándékos emberölő büntetése és a főpap halála között – magyarázatra szorul. Mi köze van a főpap élettartamának az "ártatlan-vétkes" száműzetésének hossza között? A főpap (kohen gádol) felelős azért ami történt?

 

     Rási magyarázata a helyszinen igy szól: "A főpap feladata a schiná (isteni Jelenlét) lehozatala és elárasztása Izraelre és ezzel meghosszabitani életétüket. Mig ez az emberölő eltávolitja a Schinát és leröviditi életüket. A kettő nem fér össze..."

 

    KIÉ A BÜNTETÉS,

 

       Rási  nem elégszik meg ennyivel, hanem egy további magyarázattal is szolgál: "Mivel a főpapnak imádkoznia kellett  volna hogy ne történjen ilyesmi napjaiban".

 

   Ez aztán már teljesen érthetetlen- mondja a rebbe. Mi az hogy "imádkoznia kellett volna"? Hiszen a büntetés az emberölőnek jár és nem a főpapnak!?"

 

A  válasz az , hogy Rási itt rámutat a kapcsolat mélységére a két dolog között; maga az a tény hogy a Tóra összeköti a főpap halálát a száműzött szabadlábra kerülésével – azt érzékelteti, hogy igenis van mély, lényegbevágó kapcsolat a kettő között.

 

    A HALÁL ENGESZTELÉST OKOZ

 

       Az emberölőnek nem szabad elhagynia a menedékvárost addig ami a főpap él – mivel még nem nyert bünbocsánatot. Csak a Kohen Gádol halála hoz neki  bűnbocsánatot vétkére. Ahogy "a cádikok halála bünbocsánatot (egyfajta "amnesztiát" hoz nemzedékére" (Jeruálemi Talmud, Joma, 1,1) – úgy itt a főpap halála engesztelést eszközöl ki annak aki embert ölt nem szándékosan, vagyis nem előre megfontoltan.

 

      Érthetö, de a kérdező itt is kérdezheti miért pont a főpap és nem egy másik cádik? Azért – válaszolja erre Rási – "mert imádkoznia kellett volna". Ez azt jelenti, hogy mivel a főpap feladata, hogy hivatalból szentséget árasszon a népre, olyan mély és jelentős szent atmoszférát, amiben ilyen dolog egyáltalán nem fordulhat elő.

És mivel mégis előfordult életében ilyesmi – úgy látszik hogy van valami felelősége a dologban, ami bizonyos szempontból összeköti őt a történés alanyával. Ezért mondja ki a Tóra, hogy csak a főpap halála hoz engeszte

lést neki.

 

      IZRAEL SZERETETE

 

      Innen a tanulság az Áhávát Jiszráél – a zsidók szeretete – magasröptüsége mellett. A főpap és a nemszándékos emberölö a nép két szélsőséges pólusát jelenitik meg: a főpap aki a szentség és tisztaság netovábbja mig másrészt a vétkes emberölő (mivel egy ilyen ember a legalanyosabb státust képviseli azon vétkesek között akiknek nem jár halálbüntetés) – és mégis egymástól függenek, miután még ez a két szélsőséges pólus is egy azon nép egy-egy része-

 

   A főpap – Áron utóda – aki "szerette az embereket" (Atyák, 1, 12) feladata volt egyrészt imádkozni hogy ne történjen semmi rossz és másrészt és ezáltal "meghoszabbitani a zsidók életét". Ez a feladata minden nemzedékben és imája meghallgatásra talál, hogy csak jó legyen osztályrészunk mindig.

 

    (Likuté szichot,  33. kötet 206 ol')