A REBBE ÉS ÉN (7)

Nincs Sclerosis Multiplexe!

David Lazerson neves oktató, író és zenész. 1973-ban, röviddel a házasságkötése elõtt audiencián járt a Rebbénél. Alábbi beszámolójában a Rebbe természetfeletti "látnoki" képességeirõl mesél.

Akkoriban úgy volt, hogy az esküvõ elõtt be lehetett menni a Rebbéhez a jövendõbelivel együtt, a szülõk és a leendõ anyós-após kíséretében. Úgy alakult, hogy a szülõk közül csak a leendõ apósom jött velünk.

 Apósomnak olyan egészségi problémája volt, ami az idegrendszerét károsította - sc                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                          lerózis multiplexet diagnosztizáltak nála. A menyasszonyom 6-8 hónappal korábban levelet írt a Rebbének, leírta benne az apja egészségi állapotát és az orvosi diagnózist. A Rebbe azt válaszolta, hogy az apja ellenõrizze a mezüzéket otthon, és ügyeljen a tfilinre.

    Mondanom sem kell, hogy nem lehet arra ügyelni, amije nincs az embernek! Az elsõ mondata tehát ez volt: „Gyerünk, szerezzünk tfilint és mezüzéket, hogy legyen mire ügyelni..."

  Elmentek és vettek mezüzét az összes ajtóra, és kerítettek egy pár tfilint is. Hárman ültünk a Rebbe szobájában, és leendõ apósom a betegségérõl kezdett beszélni a Rebbének. A Rebbe azt mondta neki: „Tudok róla, Mr. Wilnas, megkaptam a levelet. Maguk nem kapták meg a választ?" Apósom azt mondta: „De, megkaptuk. Feltettük a mezüzéket, és azóta is fölteszem mindig a tfilint."

A Rebbe megkérdi: „Minden áldott nap?" „Igen, minden nap." „De szombaton és ünnepeken nem?"„Nem, szombaton és ünnepnapon nem." És mindketten elnevették magukat.

   Apósom mindent elolvasott az saját betegségérõl, amit csak tudott – mindent, amihez hozzá tudott férni. Általában is nagyon olvasott ember volt, de most a betegségérõl tényleg mindent elolvasott. Úgy beszélgettek a Rebbével, mint az orvosok. Gittel és én csak kapkodtuk a tekintetünket ide-oda. Orvosi szakkifejezések röpködtek a fejünk fölött, nem értettünk egy szót sem. Ezen az audiencián a Rebbe háromszor is elismételte apósomnak:

    „Sze­rintem magának nincs sclerosis multiplexe". Az audiencia végén így szólt: „Szerintem új diagnózist kellene kérnie, és jó híreket fogunk kapni."

Aztán elmentünk. Már az elõcsarnokban jártunk, amikor, emlékszem, egy csókot nyomtam apósom az arcára, és azt mondtam neki: „Nem is tudod, milyen titokba nyertünk ma beavatást". Én úgy éreztem, kiváltság volt látni, amikor a Rebbe „természetfeletti készségeit" használta a szemem láttára. És hogy a Rebbe meg tudta mondani neki, hogy nincs sclerosis multiplexe, amikor pedig mindhárom orvos azt diagnosztizálta. És a Rebbe is háromszor mondta, hogy „nincs", és aztán azt mondta neki, hogy szerezzen új diagnózist. 

   Nem akart átmenni ugyanazokon a vizsgálatokon még egyszer. Akkoriban ehhez radioaktív festéket injekcióztak be a gerincvelõbe, és azt mondta, ez nagyon fájdalmas volt. Körülbelül másfél év telhetett el, és találtunk egy teljesen új eljárást, a sclerosis multiplex felderítésére újabban alkalmazott, 99,99%-os pontosságú eljárást. Anyósom és apósom elutaztak, ha jól emlékszem, Atlantába. Néhány nappal késõbb megkapták a vizsgálat eredményét – nincs sclerosis multiplexe!

Másfél évvel a Rebbével való találkozásunk után az orvosi vizsgálat megerõsítette, hogy nincs sclerosis multiplexe. Az audiencia után apósom