"AKI BEUGRIK A MÉLY VIZBE - MEGTANUL ÚSZNI"
ISMERETLEN FÉRFIVEL A PARKBAN, EGY CHABAD ÓVODA FELÉ - - -
Egy héttel az utazás előtt kiderült, hogy semmi sincs rendben. Ekkor újra megpróbáltam a chabadot mozgósitani, de sajnos nem sikerült előrelépni. Oberlander rabbival elbeszélgettem, aki mondta, hogy néha az Örökkévaló egy nagy megpróbáltatást küld, hogy be tudjuk bizonyitani az igazi erőnket és elszántságunkat, és aki a mély vizbe ugrik, az előbb-utóbb úszni is megtanul.
Hát én ugrottam... És amióta ugrottam, csak jó dolgok történnek velem, ez az igazság.
Az utazás előtti napon felhivott egy izraeli, akinek a testvére Budapesten tanult az egyetemen és lejárt a Vasváriba, igy hallotta a történetet. Úgy döntött, kiküldi a tesóját felvenni a reptérről. Az első probléma megoldódott.
Leirhatatlan élmény volt a Szentföldre érkezni. Amióta letettem a lábamat erre a földre, azóta minden pillanatban látom hogyan igazgatják az utamat fentről.
Tehát vártak leszálláskor. Majd másnap elmeséltem nekik, hogy nincs igazán hova mennem, és ekkor egyetértettek, hogy két hétre náluk maradhassak. Az első két napon Jeruzsálemet jártam egész nap, bolyongtam, részegen a látványtól és az érzésektől.
Három dolog derült ki azóta: egy, hogy a felszállásom utáni pár órával a Twin Towers leomlott és az én gépem volt az utolsó Izraelbe egy hétre legalább. Kettő, hogy a reptéren az apám által adott 100 dollár semmire sem elég, és sürgősen munkát kellett keresnem. Három, hogy a család, akiknél egyelőre laktam, nem tartják a szombatot és nem érdekeltek, hogy náluk legyek Sábeszra.
A harmadik napon, csütörtökön, kimentem Kirját Jovel utcáira azzal a céllal. hogy helyet találjak Sábeszra. Hogy kell ezt csinálni? El kell kezdeni kérdezgetni az utcán, hogy hol van valami chabad valami...Nem is gondoltak bolondnak az emberek, mindenesetre egy középkorú, látszólag unatkozó ember a parkban utasitott, hogy kövessem.
Ha ma erre az epizódra gondolok - megborzongok. Nem tudtam a nyelvet, nem ismertem a környéket és nem tudtam különbséget tenni zsidó és arab között. És vakon követtem ezt a férfit, aki egy negyed órás séta után bekopogott egy óvoda ajtaján...CHABAD ÓVODÁJÉN.
Megköszöntem a segiségét és el kezdtem kézzel-lábbal magyarázni az angolul nem beszélő óvónőnek, hogy nem a gyerekemet akarom beiratni, hanem Sabeszra kéne hely. Pár telefonhivás és meglett a hely egy har nofi angolnyelvű bűbájos családnál.
Sábesz után elmeséltem nekik az egész sztorit, mire ők elhatározták, hogy megpróbálnak segiteni mindenben. Kiderült, hogy itt a bürokrácia elég bonyolult egy betérő számára és csak bizonyos állami intézményeken keresztül lehet ezt csinálni, ha azt akarja az ember, hogy elismerve legyen a betérés. Ezek a szervek azonban nem feltétlenül érdekeltek az ember őszinte szándékaiban...ahogy ez gyorsan kiderült, amikor aktát nyitottam a belügyminisztériumban, és erre ráment az összes (nem sok) pénzem.
Elkezdtem takaritani az érettségi és nyelvvizsgabizonyitványokkal a zsebemben, hogy legyen valami minimális forrásom.Ehhez nem kellett tudni héberül. És beköltöztem egy államilag finanszirozott iskolába, amely betérésprogramot kinált.....
(folyt.köv)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése