2009. november 10., kedd

Herman Wouk:Én Istenem(4)

                  A halál rejtélye

 

Költők és filozófusok néha megkísérlik dicsőíteni a halált, sőt gyönyörű és meggyőző sorokat tesznek közzé erről a témáról. De megfigyelhetjük, hogy akárcsak mi, többiek, ők is mindent megtesznek, hogy életben maradjanak. A szürke szakállas szerző a huzattól óvó sálba burkolódzva veti papírra, hogy úgy vágyik a halálra, mint egy szeretőre. Aki látott már nagyon öreg vagy nagyon beteg embert, az ismeri a siralmas konokságot, amivel a csuszamlós kötélbe kapaszkodik.

Könnyű azt mondani, hogy az életnek a halál adja meg az értékét, hogy ez az élet létezésének feltétele, hogy a földi halhatatlanság rosszabb, mint a halál, hogy a halálban egyenlőek vagyunk a királyokkal és minden földi hatalmasokkal, hogy az ember megtér a természet lágy ölére, s a kövekkel, a sziklákkal és a fákkal együtt lebeg át az örökkévalóságon... Próbáljuk meg ezt elmagyarázni egy távolba meredő, szürke arcú embernek, aki épp végóráját éli a kórházi ágyon!

A héber Biblia a legtöbb klasszikus filozófiai állásponton átvonul, de nem tudnám felidézni egyetlen passzusát sem, amelyik próbálná megszépíteni a halált. Mózes azt mondja: "...elétekbe adtam az életet és a halált ... Válaszd hát az életet..." A Zsoltáros életért könyörög. Hálaadása a sírból való megszabadulást zengi. A Prédikátor a lét igazságtalanságainak és hiábavalóságainak sorában a végső igazságtalanságnak látja a halált. Jób, akinek ironikus halálmagasztalása néhány, párját ritkító versben felsorakoztatja az összes ismert, mellette szóló érvet, katasztrófának tekinti, amelynek egyetlen erénye, hogy véget vet minden katasztrófának.


Mindebben nem sok boldog elősejtelem szerepel Paradicsomról, hárfákról, és ugyanígy kevés, rettegéssel teli szó esik pokolbeli kínokról és ördögökről. A halál rossz, mert elvágja a fényt és az életet, és mert áthatolhatatlan rejtély. A józan ész mindig is ezt diktálta az embereknek. Ez nagyjából ugyanaz, mint amit a zsidó Biblia diktál nekik
.

A túlvilág


Ez természetesen fölveti a nagy kérdést, hogy ekkora rossz, mint a halál,
 hogyan létezhet a jóságos Örökkévaló által teremtett világban. Azt
hiszem, annyi tinta folyt el a kérdéssel foglalkozó kísérletezések során,
amennyi a Kászpi-tenger medrét megtölthetné. Talán meg fogja lepni az
olvasót, ha most azt mondom, hogy nincs meg a magam saját elmélete, és
em tudok semmiféle kielégítő választ adni, bár egyébként jó kedélyű
ember létemre a kelleténél több könyvet olvastam el erről a témáról.


A kérdést így tehetjük föl: ha van egy jó és igazságos Isten, akkor hogyan lehetséges, hogy az ember életének összegzése olyasmit eredményez, ami egyértelműen megbillenti a tettek és következmények mérlegének egyensúlyát?

Mert itt rejlik a legfőbb rossz a halálban. Megválaszolatlan kérdések, elvégzetlen dolgok, kifizetetlen adósságok, díjazatlan erények, büntetlen bűnök maradnak önkényes nyisszantása nyomán. Ha a halál úgy jelentkeznék, mint az aláhúzás egy szabályos könyvelési mérleg utolsó sora alatt; ha a világ tudná, hogy vége lett valaminek, ám a vég akkor érkezett el, amikor a természet, a logika és az igazság közösen határozatot hozott felőle, akkor a gonoszság problémája vagy megszűnnék, vagy legalább filozófiai talánnyá zsugorodnék a jelenlegi agónia helyett.

Az egyik kézenfekvő válasz amely szinte azonnal forgalomba került, amint az emberek gondolkodni kezdtek, és a mai napig bármi másnál tartósabban uralja a terepet , hogy a születés és a halál közti idő túl rövid a mérlegkészítéshez. A keleti vallások azt mondják, hogy egy élet tartama csak része az életek hosszú sorának. Ennek az életnek minden látszólagos igazságtalanságát kiegyenlíti az előző inkarnációk, a cselekedetek és elrendeltetések sora. Valójában meghosszabbítjuk az elszámolási periódust a születés előtti, ismeretlen múltig, és a hitre bízzuk, hogy igaz mérlegeredményt kapunk-e ebben az életciklusban vagy valamelyik eljövendő szakaszban. Ennek a nézetnek nincs helye a judaizmusban, bár a kabbalisták foglalkoznak a gilgul, a reinkarnáció fogalmával is.

A judaizmus, a kereszténység és az iszlám közismert alapállása a halálon túlra, az ismeretlen jövőig hosszabbítja meg az elszámolás időszakát. Van egy túlvilág, másvilág, jövendő világ, és abban a világban egyenlítődnek ki végül a tettek és a következmények. Az igazak elnyerik igazságuk jutalmát. A bűnösök megkapják megérdemelt büntetésüket. Az iszlám valamivel részletesebben körvonalazza ezt a jövőbeli életet, a középkori kereszténység túlvilágáról pedig Dante festett számunkra magasztos képet.

A túlvilágról szóló zsidó elméletet főként a Talmud fejti ki az Írás értelmezése alapján. Mivel ez volt az egyik fő pont a szadduceusok a hagyományos törvénnyel durván szembehelyezkedő korabeli szekta és a bölcsek közti vitában, alapvető helyet foglal el. A judaizmusra jellemző módon nem került meghatározásra, hogy milyen a túlvilág, mit jelent pontosan a halálból való föltámadás, hol és hogyan történnek meg ezek a dolgok, mit kell hinnie az embernek. Az egyes rabbiknak a Talmudban található feltételezései és a középkori szaktekintélyek sejtései rendkívül különbözőek. A judaizmus a cselekményeket illetően szabatos. A gondolat és az elmélet cseppfolyós marad benne. Ezért nem tudom leírni a judaizmus túlvilág- és feltámadásképét. Része a vallásnak, hogy van odaát, hogy Isten megtartja a porban aluvóknak adott szavát. Saját véleményem részletezése híján nem tudok sokkal többet mondani az olvasónak.

A Talmud a túlvilág képzetét csak metaforákban és parabolákban érzékelteti. A "Gyehenna", a pokol, ahol a bűnösöket sütögetik gonosz tetteikért, a Hinom völgye (Gé Hinom) nevű kis szurdok Jeruzsálemben, ahol a bálványimádók valaha tűzben áldozták föl gyermekeiket Molochnak. Ha ma lenézünk a King David szálloda teraszáról Jeruzsálem óvárosára, alattunk ott a gyehenna. Láthatjuk: túl kicsi ahhoz, hogy akár a mai bűnösök töredékét is befogadja, a múltbeliekről nem is beszélve. A "Paradicsom" perzsa eredetű görög szó, amely "parkot", "kertet" jelent.
A zsidó Gán Éden, az Édenkert, az a titokzatos hely, ahol Ádám életre kelt, a dicső tökély kertje, amelyben nem létezett bűn, nem létezett robot, nem létezett métely, nem létezett kín, nem létezett halál, csak fák, virágok és élő teremtmények eredeti tökéletességükben. Egyszóval ez is parabola, amelyről nem tudjuk, pontosan mire utal, és amelyből nem tudjuk meg, hogy hol van és milyen a Paradicsom.
(Folyt.köv.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése