HETI SZAKASZ - NICAVIM  - 2012

 

 A LELKEK  SZÖVETSÉG

 

  "Nemcsak veletek  kötöm most ezt az eskühöz kötött  Szövetséget. (Nemcsak) azokkal akik most itt  vannak velünk és itt állnak  az Örökkévaló előtt, hanem azokkal is, akik nincsenek itt most velünk." (5 Mózes, 29, 13-14).

 

    A hagyomány szerint ez Mózes halálának napja. A nép nemigen hitte el hogy Mózes meg fog halni, mivel a negyven éve ismert vezető 120 éves korában is olyan fiatalos és tetterős volt, mint amikor Jitró nyáját legeltette, vagy amikor a Fáraó előtt állt. Két testvére, Áron és Mirjám, a triumvirátus másik két tagja, már elköltöztek az élő sorából, Mózes már kinevezte Jósuát, aki majd beviszi a népet az Igéret Földjére – de a nép még nem vette észre küszöbön álló távozását.

 

   Miért?

 

    Talán azért mert Mózes az utolsó napig – és az utolsó napon is! – tevékeny. Nem "veszi ki a szabadságát", nem vonul szanatóriumba, nem szerzett vagyont amit családjára hagy és nem irja emlékiratait, amit jópénzért elad a világsajtónak.

 

Mózes nem ilyen. Ő az utolsó napon is korhol, figyelmeztet, dorgál, nevel és dicsér. Ime, most az utolsó napon, egy óriási népgyülést hiv egybe (Ezt majd később úgy hivják hogy Hákhél) és ujfent elmondja, fáradhatatlanul, amit már sokszor elmondott: az isteni Szövetség, ami a zsidó nép létalapja - ez a Tóra. Annak meg kvint-esszenciája az egyistenhit, a monoteizmus, a láthatatlan Istenbe vetett hit, akinek nincs apja-anyja, aki volt-van-lesz és aki a világot teremtette.

 

Jól tudta Mózes hogy a pogány világban, melynek istenképe a faszent, a bálvány és morálszintje a kannibálizmus határmesgyéjén mozog – nehezen lehet elfogadtatni a Tóra ideáljait. Lehet hogy majd, valamikor, gondolhatta, amikor az emberiség kinővi gyermekbetegségeit és alkalmas lesz elfogadni a Tórát nemcsak mint egy üres deklarációt, hanem mint a mindennapok törvénykönyvét.

 

    Talán ezért akarja Mózes itt és most, elfogadtatni a Szövetséget, nemcsak a jelenlévőkkel, hanem a következő nemzedékekkel is. Lehet hogy azoknak már könnyebb lesz.

 

                                                 ***

        A  különböző korok exegétái sokat foglalkoztak a kérdéssel, hogyan lehet a jövendő nemzedékeket kötelezni a Szövetség elfogadására? Lehetséges egy egyezményt úgy elöre dátumozni, hogy az kötelezzen évezredekkel később is?

 

Szifté Cháchámim (a prágai rabbi Sábtáj Mösorér) Rásit értelmezve, elmondja hogy a lelkekről van szó. A jövendő nemzedékek zsidó lelkei csatlakoztak itt a Szövetséghez, mint ahogy a hagyomány szerint a Szináj hegyen is az összes zsidó lélek fogadta el a Tórát, nemcsak az akkor fizikai mivoltukban élő emberek.

  Abarbanel ugyan megkérdőjelezi ezt ("a lélek, test nélkül, nem képes és nem kompetens aláirni és elfogadni egy  szerződést"), de a vita filozófiai szinten mozog. Jonatán ben Uziél forditásában kimondja: "Mindazok akik mostantól kezdve a világ végéig születni fognak – itt vannak velünk".A Jeruzsálemi forditás hozzáteszi a feltételes "mintha" szócskát: mintha itt lennének velünk...

 

A jemenita Midrás Hágádol, ezzel szemben szűkit: "Akik nincsenek itt velünk" – azok az embriók az anyjuk hasában, akik még nem születtek ugyan meg, de azért itt vannak".

 

Modernebb korban, modernebb értelmezést ad S.R. Hirsch rabbi, a német neó-ortodoxia vezére: Ahogy egy aláirt államközi szerződés nemcsak az aláirókat kötelezi, hanem az egész népet és ha nincs időhöz kötve, akkor örökérvényű – ugyanez a helyzet itt is. Mózes szövege kizárja azt a gondolatot, hogy a Szerződés idővel elévül, illetve hogy azt fel lehet mondani és megszüntnek, érvénytelennek nyilvánitani. Igencsak egyértelmüen fejezte ezt ki Ezékiél, a babilóniai galut prófétája, amikor Izrael vénei eljöttek hozzá, hogy uj utasitásokat kérjenek, az "új idők" szellemében:"Ahogy azt ti elgondoljátok (elképzelitek) – abból semmi nem lesz! Ahogy mondjátok (gondoljátok) leszünk (legyünk) mint a pogányok, mint a többi ország népei, akik fát és követ imádnak!..." (Ezékiél, 20, 32-33).

 

                                                        ***

    Az emlitett ezékiéli versre irott kommentárjában Abarbanel a saját korára applikálja a szituációt. "Ez nem volt a babilóniai galutban – mondja – ez csak itt van, amikor az edomiták között vagyunk (Edom=Róma), amikor az üldözések hatására a zsidók menekülnek vallásuktól és azt hiszik hogy ezzel az Örökkévaló leveszi a kezét rólunk  és felmentést nyerünk a Szerződés betartási kötelezettsége alól".  Ez azonban nem helytálló. Nincs felmentés és a próféta mennydörgi: "Ahogy elképzelitek – abból semmi nem lesz!..."

 

                                                           ***

 

      Szakaszunk végén, mint annyiszor, Mózes önmagát kénytelen ismételni.  Már legalább háromszor elmondta, hosszasan és rövidebben, mi lesz ha a zsidók szótfogadnak, hallgatnak az isteni igére és zsidóként viselkednek és mi lesz, ha Isten ments, ennek az  ellenkezőjét teszik. Itt megismétli a szabad választás jogát, ami megadatott minden embernek, de azt tanácsolja: válasszuk a jót, az életet:

 

    "Tanunak hivom az eget és a földet: elibetek tettem az életet és a halált, az áldást és az átkot. (Tanácsom) válaszd az életet, hogy élj, te és gyermekeid..."(5. Mózes, 30, 19).

 

   Mózes tanácsa egyértelmü: tartsátok szem előtt a Tórát és éljetek aszerint. Ha ez nem mindig sikerül – a megtérés útja nyitva áll előttetek. Jehuda Náchsoni (Rézmüves) a nagyváradi származásu iró és exegéta,  "Hégut böpársiot Hátorá" cimü müvében megszámolta: a "megtérés", "visszatérés" fogalma hét izben fordul elő szakaszunkban. Ez azonban kölcsönös, az Örökkévalóra is vonatkozik, Őt is kötelezi. Ha a zsidók megtérnek, Ő is visszatér hozzájuk, ahogy a próféta mondja: "Térjetek meg hozzám és én is visszatérek hozzátok – mondja a Seregek Ura..." (Maláchi, 3, 7).

 

          Előbb mi, azután Ő. Ez a dolgok természetes rendje.