HETI HAFTARA –Vájélech- 2020            TéRJ MEG, IZRAEL!   "Térj meg, Izrael, Istenedhez, az Örökkévalóhoz, mert bűnöd miatt buktál el! ... ezt mondjátok neki: bocsáss meg minden bűnt, és fogadd szívesen, ha ajkunk gyümölcsét áldozzuk neked! ... Aki bölcs, belátja ezeket, aki értel­mes, az megérti. Mert egyenesek az Örökkévaló útjai, az igazak járnak rajtuk, a vétkesek elbuknak rajtuk." (Hoséá 14:2-3., 10.)   "Kicsoda olyan Isten, mint Te, aki megbocsátja a bűnt, és elengedi népe maradékának büntetését? ... Újra irgalmas lesz hozzánk, eltapossa bűnein­ket, a tenger mélyére dobja minden vétkünket!" (Michá 7:18-19.)     A Ros HáSáná és Jom Kippur közötti szombaton, amelynek A Megtérés Szombatja - Sábát Tsuvá - a neve, olvassuk ezt a háftárát, amelyben Hoséá, Michá és Joél próféták könyveinek részletei szerepelnek. Mindhár­man a megtérés koncepciójáról, mikéntjéről beszélnek. Hoséá életével és a zsidó néphez való ambivalens viszonyával már volt alkalmunk megis­merkedni. Michá próféciájából itt csak három vers kapcsolódik a heti háftárához, azok is valószínűleg azért, mert előfordul bennük a táslich kifejezés, a Ros HáSáná délutáni rituálé elnevezése, amikor "a tenger mélyére dobjuk minden vétkünket". * * * A megtérés gondolata vörös fonálként húzódik végig a próféták írásain. Nemcsak JÓNA könyve, amelyet Jom Kippur délutánján olvasunk máftir­ként - és amely egy nem zsidó nép megtérésének történetén keresztül tanít a bűnbánat fontosságára -, hanem a többi prófétai írás is sokat foglalkozik a megtérés gondolatával, amelynek alapjai a Tórában gyöke­redznek. A megtérés a múlt elvetése, a vétkek, a helytelen cselekedetek kijavítása, fogadalomtétel a jövőre. A Talmud szerint azt, aki úgy követ el bűnt, hogy végiggondolja: "Most elkövetem, azután majd megbánom a vétket", vagy "Most vétkezem, és majd az Engesztelés Napján megbocsátást nyerek", nem segítik hozzá a megtéréshez.

* * *

 

Hoséá felhívásához - "Térj meg, Izrael ... " - méltán kapcsolódik itt Joél próféciája. Joél ben P'tuélról, akit "a megtérés prófétájának" szok­tunk nevezni, jóformán semmit sem tudunk. Egy midrási forrás szerint Menássé királysága idején élt, de erre nem találni történelmi utalást. Egy másik legenda szerint azonos Sámuel próféta Joél fiával. Ámosz Cháchám a Dáát Mikrában úgy vélekedik, hogy Joél a Második Szentély építése utáni időszakban tevékenykedett. Ezt filológiai bizonyítékokkal támasztja alá. Ilyen például az, hogy Joél mindig Júdeát említi Erec Jiszráélként:   "Júdában azonban örökké lakni fognak, Jeruzsálemben is nemzedékről nemzedékre." (Jóel4:20.) Joél nem említi a királyt, amikor arról a gyüle­kezetről beszél, amely a Szentélyben imádkozott.   Érdekes, hogy amikor Joél a megtérés szükségességéről beszél, nem említ konkrét vétkekeket, és nem ostorozza a bálványimádást. Ez is azt látszik bizonyítani, hogy a próféta a Második Szentély idejében működőtt, amikor a heves bálványimádás már eltűnt a zsidó nép kultúrájából, és helyét egyéb vétkek foglalták el. Joél a "görögöket" távoli népként említi: ez is arra mutat, hogy az ő idejében még nem fenyegette Izraelt a hellén hódítás.

* * *

 

"Fújjátok meg a kürtöt a Cionon, fújjatok riadót szent hegyemen! Tartsatok szent böjtöt ... sírjanak a papok, az Örökkévaló szolgái! így szóljanak: Szánd meg, Örökkévaló, népedet, ne engedd, hogy gyalázzák örökségedet! Ne csúfolhassák öket a pogányok! Miért mondanák a népek között: Hol van az ö Istenük?" (JóeL 2:1., 15-17.]

A kürt, a sófár megfúvása, a böjtre való felhívás, a papok sírása - mindez a megtérés jelképe. Joél korában pusztító sáskajárás volt. A próféta, aki ebben Isten büntetését látta, felszólította a népet, hogy térjen meg, bánja

 

meg bűneit, hogy Izrael Istene könyörüljön rajta, és távolítsa el az "észa­kit" -    így nevezi a sáskát, talán azért, mert észak felől tört rá az országra.      A Dáát Mikrá Biblia-magyarázat ezt megkérdőjelezi, mert Erec Jiszráélba rendszerint dél felől, Egyiptomból, illetve a Líbiai-sivatagból érkeznek a sáskafelhők. Egy midrási forrás szerint "az északi szél ... onnan jön, ahol az ártók, a rossz szellemek lakoznak, és onnan jön a világra minden rossz ... " (Pirké d'Rábi Éliezer 3.). Eszerint az "északot" jelképesen kell érteni, akárcsak Jirmijáhunál: "Észak felől tör rá a veszedelem az ország egész lakosságára." (Jeremiás 1:14.) Ámosz Cháchám leír egy beszélgetést egy öreg jeruzsálemi zsidóval, aki elmondotta, hogy az 1915-ös nagy sáskajárás során a pusztító rovarhad mindig észak felé haladt, mintha iránytűt követne ...

* * *

 

"Miért mondanák a népek között: Hol van az ő Istenük?" Ez visszatérő motívum a Bibliában. A Zsoltárok könyvében (79:10.) szó szerint ugyanez áll. A zsidó nép Isten népe. A hozzá való ragaszkodás miatt ér bennünket minden baj. Ha a népek gúnyosan kérdik, hogy hol van hát a zsidók Istene, miért hagyja, hogy mindez megtörténjék velük: ez az Ő Nevének megszentségtelenítése. Ezt az érvet használja fel a próféta, hogy "meg­győzze" Istent: itt az ideje, hogy kiálljon üldözött, veszélyben lévő népe mellett. A háftárá végén a próféta az isteni gondviselés nevében ígéretet tesz, hogy a zsidó nép nem fog többé megszégyenülni - vagyis a népeknek nem lesz alkalmuk gúnyolni és becsmérelni őt -, mert teljes szívével megtért az Örökkévalóho