A CSODÁLATOS GYÓGYKENŐCS

                                              HASZID TÖRTÉNETEK ROS HÁSÁNÁRA

       A zsidó folklór a Tisré hónap elsejétől, vagyis Ros Hásánától (Újév) a Jom Kippur utáni napig terjedő 10 napot "Félelmetes Napok"-nak is nevezi. Már az előző év utolsó napjaiban megkezdődik a felkészülés, az ún."Szlichot" imák mondásával, hogy mire beköszönt az új év, addigra a zsidó ember lelkileg megtisztulva készen álljon az újrakezdéshez.

     A "Félelmetes Napok"-at bírósági tárgyaláshoz lehetne hasonlítani, ahol számonkérik az embertől mit tett és mit nem és előre sosem lehet tudni, mi lesz az ítélet. Így van ez a zsidó ember esetében, nem tudhatja előre, cselekedeteit és/vagy kötelezettségeit a Ég miként fogja értékelni. Ehhez járul még, hogy a hagyomány szerint Ros Hásánákor dől el, hogy az elkövetkező évben milyen élete lesz, gazdagodik-e földi javakban, boldogság vagy szerencsétlenség jut-e osztályrészül neki, tehát mindenképpen meghatározó jelentősége van ennek a napnak.

     Éppen ezért a zsidó ember mindent megtesz, hogy testileg-lelkileg megfelelően felkészülve jelenjék meg az égi törvényszék előtt, melynek föld visszfénye a templom, a zsinagóga.

Az alábbi haszid történetekben - amelyek az ünnepek jelentőségéről azok hangulatáról szólnak - mély átélés és törhetetlen optimizmus tükröződik.

 

                                                                             * * *

 

"Elul elsején adják az állati tizedet" (Ros Hásáná 2 a Misnában). (Eredeti értelme: minden tizedik újszülött állatot a kohanítáknak adják).

 

      Erre a meghatározásra mondta a kozsnitzi Mággid, reb Jiszráél: Elul napjaiban a zsidó ember "megtizedeli" a benne lakozó állatiasságot, hogy egyre inkább emberhez méltó életet éljen.

 

                                    * * *

     Reb Lévi Jichák, a berdicsevi cádik szokta mondani :

Amikor Ros Hásáná ünnepe szombatra esik, az egy igazi "Jom Tov" - vagyis Jó Nap. Ebben az esetben a "per" kimenetele, illetve az ítélet csakis jó lehet. Miért? Azért, mert szombaton ítélkezni, és ezzel szombatot szegni, csak életmentés (Pikuách nefes) esetén lehet. Tehát a szombaton hozott "ítélet" az emberre csak jót hozhat.

 

"ÖSSZEGYŰJTENI A SZENT SZIKRÁKAT"

      Reb Jechiél, akit baráti körben csak Deutsch'lnak (a Német) hívtak, édesapja gazdag és jónevü kereskedő volt. Fiai egytől-egyig tehetséges és Istenfélő emberek voltak. Mikor mindnyájan felnőttek, édesapjuk így szólt hozzájuk:

     - Mindnyájan kaptok tőlem egy bizonyos összeget és beleegyezem, hogy mindegyikőtök oda utazik, ahová akar, elmehettek szerencsét próbálni. Ha lehetőségetek van elvenni egy jó házból való lányt, eleve beleegyezem a házasságba. Mindössze egyetlen kikötésem van: öt esztendő mulva mindannyian itt találkozunk a szülői házban és akkor majd meglátom, mire vittétek.

    A fiúk éltek apjuk nagylelkű ajánlatával. Mindegyikük másfelé ment, , Deutsch'lt Lengyelországba vitte sorsa, ahol feleségül vette Báál-Sém-Tov lányát, akitől két gyereke született.

Eltelt az öt év és eljött az ideje, hogya fiúk hazatérjenek a szülői házba.

 Amikor Deutsch'l elköszönt apósától, arra kérte, áldja meg őt, hogy Ros-Hásánára visszatérjen a családjához. Az após úgy tett, mintha nem is hallotta  volna ezt a kérést, nem is válaszolt. Deutsch'l ebből megértette, hogy nem fog Ros-Hásánára visszaérkezni, ezért vitt magával egy sófárt (kürtöt) mivel nem hol lesz akkor, amikor - a zsidó vallás előírásai szerint mindkét ünnepnapon - meg kell szólaltatni a kos szarvából készült kürtöt.

 

                                                                                 ***

Amikor az öt fiú már együtt volt, az apa ünnepi lakomát rendezett tiszteletükre, majd felszólította őket, mondjanak Tóra-magyarázatot az egybegyülteknek.

 

   Miközben testvérei beszéltek, Deutsch'l ahelyett, hogy őket figyelte volna,  egyfolytában csak evett.

És amikor őrá került volna a sor, közölte, hogy neki bizony nincs semmi  mondanivalója.

 

   Apja kissé szégyellte a dolgot, de nem volt mit tennie, beletörődött és igy csak a négy másik testvér tett eleget az apai felszólításnak.

 

    A vendégek persze csodálkoztak, mivel ők nem tudták, hogy az Istenszolgálatnak létezik egy olyan módja is, amit nem szónoklattal, hanem elmélkedéssel végez a zsidó ember és ez nem zárja ki az evés-ivás élvezetét sem.

 

   Amikor a vendégek végre elmentek, az apa - hogy más ne hallja mit mond - behívta magához Deutsch'lt, és súlyos szemrehányást  tett neki:

 

- Fiam, nagyon nagy fájdalmat okoztál nekem viselkedéseddel. Nem elég, hogy nem vagy ismerős az "apró betűkben", (ahogy a zsidó tudományt népszerű nyelven hívják) mint fivéreid, ráadásul falánk is  lettél ott az idegenben. Amint ezt kimondta, az apa keserűségében elsírta magát.  Fia azzal vígasztalta, hogy a látszat csal, ő még testvéreinél is nagyobb előremenetelt ért el. Arra kérte apját, hogy másnap hívja meg ugyanazokat a  vendégeket, hogy bebizonyíthassa állítását.

     Az apa eleget tett fia kérésének, és másnap ismét összegyűltek az előző napi vendégek, köztük a város híres talmudistái is. Deutsch'l  logikus okfejtésével, brilliáns kifejező erejével bámulatba ejtette hallgatóságát. A fiú beszélt a Báál-Sém-Tov alapította haszidizmusról, melynek lényege a zsidók lelki nemesítése, a zsidó szolidaritás erősítése és a zsidó szellemiség kabbalisztikus formában való terjesztése.

        A hallgatóság - amely ezideig semmit sem hallott sem Bál-Sém-Tovról, sem a chaszid mozgalomról - tátott szájjal hallgatta az előadást. Az apa boldog volt, hogy fiában mégsem kellett csalódnia.

     Néhány nap múlva eljött a búcsu ideje, s miután boldog új évet kívántak apjuknak és egymásnak, mindegyik fiú visszatért családjához.

     Deutsch'l is elindult - nem sokkal Ros Hásáná előtt. Az út egy részét hajóval kellett megtennie, de alighogy a hajó felszedte a horgony - vihar támadt és a gyenge vitorláshajót a szél messze eltérítette eredeti céljától.

Már erev Ros Hásáná (az ünnep előestéje) volt, mire a tenger lecsendesedett és a hajó ki tudott kötni egy ismeretlen kikötőben. Báál-Sém-Tov veje megértette, hogy a vihar kizárólag miatta volt és minden, ami történt,  az isteni akarat, hogy ő az ünnepet ezen az idegen helyen töltse.

      Beletörődött sorsába, s partraszállása után kivett egy szobát közel a tengerhez, hogy az ünnep tiszteletére megmártózhasson, majd megtette az előkészületeket az űnnep fogadására.

 

                                                                               * * *

 

Az ünnep beköszöntekor lement a tengerhez, megmártózott, utána hazament a szállására, és elmondta a Mincha és Mááriv imákat, hangosan zokogó hangon kiáltozva - ahogy Báál-Sém- Tov tanítványai szokták.

  Akik ablaka alatt elmenve hallották ezeket a furcsa hangokat, nem tudták mire vélni. Azt hitték, bolonddal van dolguk, mert nem tudták elképzelni, hogy épeszű ember magában hangosan beszél, sír és jajgat.

    Reggel ismét elvégezte a tengerben rituális fürdőjét, és hasonlóképpen az esti imádkozáshoz, ismét sírások és kiáltozások közepette mondta el a reggeli  Sáchrit  imát.

 

    Végül elővette a sófárt, megfújta mind az előírt harminc hangot, és az előbbbbiekhez hasonlóan elmondta a Muszáf imát.

 

    A sófárfújás napján történt, hogy az ország uralkodója kikocsizott, hogy szemlét tartson a városban. Hintajából észrevette, hogy az egyik tengerparti ház körül emberek tolonganak. Kíváncsiságtól hajtva közelebb ment és odaküldte szolgáit, tudják meg, mi történt.

- Jött egy ember valahonnan hajóval- jelentették - itt szállt meg. Este is, reggel is megfürdik a tengerben, aztán sír és kiabál, majd egy kürtöt is megfúj és ismét csak sír és kiabál.

A király - tanult ember lévén - nem hitte, hogy ez az ember bolond,ezért parancsba adta, hogy senki ne merjen neki rosszat tenni.

 

   Visszatérve palotájába elküldött az idegenért és magához kérette. Amikor Deutsch'l megjelent, a király kifaggatta, honnan, hogyan került országába és  ő részletesen elmesélte utazásának történetét.

A királynak nagyon megtetszett a fiatalember és meghívta őt egy további  eszmecserére. Deutsch'l el is fogadta a meghívást, és másnap este, az ünnep kimenetele után folytatták a beszélgetést. Az uralkodónak kedvére volt mindaz, amit hallott, végül feltette Deutsch'lnak a kérdést, hajlandó lenne-e országába hozni 300 zsidót és ott letelepíteni őket.

     Uram, királyom - felelte a fiatalember - két okból sem tudom kérésed teljesíteni.

Egyrészt nekem nincs semmiféle hatásköröm, amivel rávehetném a zsidókat, hogy elhagyják otthonukat és letelepedjenek országodban. Másrészt, ha az isteni akarat úgy rendelné, hogy zsidók lakjanak országodban, akkor már rég lennének itt, akár akaratuk ellenére is. Mivel nem élnek itt - ez annak a jele, hogy az Istennek nem áll szándékában, hogy legyenek itt, ez ügyben nincs mit tenni.

 

    A királynak nagyon tetszett a talpraesett válasz. Barátsággal búcsúzott nem mindennapi vendégétől.

                                                                                 ***

Deutsch'l a következő hajóval hazaindult és megérkezése után első dolga volt felkeresni apósát. Báál-Sém-Tov nagy örömmel fogadta, majd a következőket mondta neki:

- Tudd meg, drága vőm, azon a helyen, ahol voltál, sok "szent szikra" van szétszórva. ("szent szikra" - kabbalisztikus fogalom, miszerint a szentség parányi részecskéi, szikrái a világ különböző táján szét vannak szóródva és a szentéletű, vallásos zsidók feladata ezeket összegyűjteni és eredeti helyükre visszavinni).

Ha te nem lettél volna ott Ros Hásáná ünnepén és szívből jövő, odaadó imáddal nem végzed el a "szikrák" összegyűjtésének nehéz feladatát - akkor nem lett volna más megoldás, minthogy zsidók kerüljenek oda, egy újabb országba, ahol ismét csak száműzetésben – galutban kellene élniök. Most már nincs szükség erre és az Ítélet Napjáig nem is fognak ott zsidók élni.

                                            AMI TÖBBET ÉR HÚSZ ARANYNÁL

 Reb Lévi Jichák, a berdicsevi cádik, a zsidók védőügyvédjének a feladatát is betöltötte. Minden alkalmat megragadott, hogy - akár az Éggel is perelve - bizonyítsa a zsidók igazát és megbocsájtást eszközöljön ki a számukra. Erre legtöbbször Ros Hásánákor került sor. Ebben az időszakban szinte minden idejét azzal töltötte, hogy meggyőzze az égi törvényszéket arról, hogy a zsidók milyen jók és istenfélők. És ha mégis az volna a látszat, hogy ennek az ellenkezője igaz - az csak egy kivételes eset lehet: feltehetően az embert a körülményei tették olyanná, de alapjában véve ő egy becsületes, jószívű, hithű zsidó. . .

   Történt egyszer - Ros Hásáná előestéjén - hogy egy zsidó borbélyinas, akinek dús, bozontos haja divatosan volt levágva, és feje fedetlen volt, fütyörészve ment az utcán, és amikor elhaladt Lévi Jichák ablaka

alatt, a cádik észrevette, és behívta magához.

 - Minek neked ilyen hatalmas haj? kérdezte a rebbe.

 - Azért, mert abba a borbélyüzletbe, ahol dolgozom, csupa jobb ember jár, és én a frizurámmal "cégünk reklám"-ját szolgálom.

 -          Figyelj ide, fiam, adok neked egy arany tallért, ha levágod a hajadat. Nem való egy jóravaló zsidó fiúnak így járnia, nem is beszélve arról, hog ellenkezik a "ne járjatok szokásaik szerint" törvényével (ti. nem-zsidó férfak körében divat volt a nagy haj viselete).

 - Köszönöm, de nem - felelte hetykén az ifjú ember.

- Jó, adok neked három arany tallért, ha szótfogadsz, folytatta a rebbe, de az inas csak nem akart kötélnek állni. Már húsz arany tallért is felajánlott a rebbe, de a fiú hajthatatlan maradt.

     A végén azt mondta a cádik:

- Figyelj ide, ha most azonnal levágod a hajad, megígérem, hogy részesülni fogsz a túlvilági üdvösségben.

Ekkor az inas szó nélkül kivette zsebéből ollóját és néhány nyisszantással levágta fejének ékességét, a dús hajkoronáját.

     Lévi Jichák ekkor égnek emelte tekintetét, és a következő szavakkal fordult az Égiekhez:

- Világ Ura! Lásd, milyen erős a zsidók hite, még a legtanulatlanabb,legegyszerűbb zsidóé is. Nézd ezt a fiút, akinek húsz tallérért sokáig és keményen meg kell dolgoznia. Mégsem volt hajlandó ezért levágni a haját. De amit nem volt hajlandó megtenni a sok pénzért, gondolkodás nélkül megtette pusztán azon ígéret fejében, hogy részese lesz a túlvilági ídvösségnek, holott fogalma sincs arról, hogy, mi az. . .

 

                                                   KI LEHET ELŐIMÁDKOZÓ AZ ÜNNEPEN?

 

   Az ünnepi előimádkozóra vonatkozó előírások között szerepel az is, hogy ezt a tisztséget csak olyan személy töltheti be, akit a közösség elfogad, és senki nem erőszakolhatja rá magát a közösségre. Erről szól az alábbi chaszid történet:

      Premisla mellett, egy kisvárosban, élt egy gazdag, de tanulatlan zsidó, aki erőszakos viselkedésével kivívta a zsidó közösség ellenszenvét. Egyik alkalommmal a fejébe vette, ő lesz a Félelmetes Napokon az előimádkozó a helyi zsinagógában. A közösség tagjai féltek ellentmondani, mert a városkában nagy hatalommal rendelkezett. Tanácstalanságukban küldöttséget menesztettek reb Meirhez, a premisláni cádikhoz, mondaná meg nekik, mit tegyenek.

     A rebbe visszaüzent, ne aggódjanak. Ros Hásáná előtt - szólt az üzenet - a környék előimádkozói mind elmennek hozzá, hogy megáldja őket. köztük lesz ez az ember is, és ő, a rebbe, majd tudni fogja, mit ke11 tenni.

 

    Eljött a nap, és az előimádkozó-jelöltek egyenként a rebbe elé járultak, aki megáldotta őket.

 

          Amikor a gazdag önjelöltre került a sor a rebbe a kövekező szavakkal fordult hozzá:

- Tudvalevő, hogy háromféle imatípus létezik: "Mózes imája", "Dávid király imája" és a "szegényember imája". Mózes ugyan hibás beszédű volt, dehát ő volt a legnagyobb próféta és Izrael Mestere. Dávid királyunk volt a zsoltáros király, aki még lanton is játszott, aki igazán jogosult volt, hogy imája legyen. A szegény embernek pedig a szíve szakad meg ima közben, és a próféta tanúsága szerint "Isten nem utasítja vissza a megtört szív imáját".

 

     Ebből adódóan napjainkban ez a három imatípus, illetve három előimádkozó típus létezik. Van, akinek nincs jó hangja vagy zenei ismerete, de nagy cádik, igaz ember, s ez jogosítja fel, hogy a közösség akaratából ő legyen az előimádkozó. Ez a mai "Mózes imája". Aztán van olyan, aki nem cádik, de szépen és átérzésseI énekel, ismeri az ünnepi dallamokat .Ezért a közösség őt választja előimádkozónak. Ez pedig a mai "Dávid király imája".

 

   Végül, aki se nem cádik, se nem jó hangú kántor, mindössze egy szegény, megtört szívű zsidó, aki minden bánatát beleadja az imába, ez a"szegényember imája".

 

  Na már most - fejezte be a premisláni cádik okfejtését - te nem vagy  se cádik, se jó hangú, zeneértő kántor, de nem vagy szegény, nincstelen  zsidó sem, hála Istennek. Ha mindezek ellenére mégis, erőnek erejével, előimádkozó akarsz lenni a Félelmetes Napokon, kénytelen leszek azért imádkozni, hogy teljesítsd a három feltétel egyikét. Azt beláthatod folytatta - azért imádkozni, hogy máról holnapra cádik legyél vagy jóhangú kántor - teljes képtelenség. Az egyetlen lehetőség tehát, hogy teljes elszegényedésedért imádkozzam, miáltal imád a "szegény embe imá"-jának minősülhet.

 

     Nem, nem, köszönöm, nem - kiáltotta - már nem akarok előimádkozó lenni. . .

                                             

                                      A CSODÁLATOS GYÓGYKENŐCS...

      Ros Hásáná első estéjén mézbe mártott almát esznek. Ezzel a szokással.

zsidók azon vallásos meggyőződésüket fejezik ki, hogy a következő esztendő "édes" lesz.

 

   Egy szegény zsidónak gennyes seb keletkezett a fején. Az orvosok nem tudtak rajta segíteni, de megmondták neki, hacsak valami csoda nem történik, a genny megtámadhatja az agyát is.

 

      Miután tudomására hozták, hogy élete veszélyben forog, azonnal felkerekedett, és elutazott a szentéletü radositzi cádikhoz, reb Jiszáhár Beerhez, könyörögve, hogy segítsen rajta.

 

   A rebbe megnézte a sebet, majd a fiókjából kivett egy tégely kenőcs  amiből egy keveset rákent egy kis fehér vászondarabkára, ezt pedig rátette sebre. Meghagyta, hogy egy teljes napig hagyja rajta, majd utána jöjjön vissza.

A beteg ember másnap el is ment, s amikor a rebbe levette a kötést, látta, hogy a seb begyógyult. A zsidó ennek ellenére kérte, hogy, biztos, ami biztos, mégegyszer kenje be a sebét. A rebbe eleget tett kérésének, de

ismét kérte, hogy másnap menjen el hozzá, megmutatni.

 

    Másnapra, az ismételt "gyógykezelés" eredményeként, a sebnek már nyoma sem látszott.

Reb Nátán Dávid, a sidlovitzi rebbe tanúja volt az esetnek, és kérte a cádikot, adna már neki is ebből a gyógyító kenőcsből egy keveset.

 

    - Tudd meg, édes fiam, ebben a kenőcsben semmiféle gyógyító orvosság nincs. Hogy mi van benne? Mindössze a Ros Hásáná estén evett mézes alma - amire azt az áldást mondjuk, hogy "Legyen a Te akaratod, hogy édes évünk legyen" - maradéka. Hát ebből készítettem a "kenőcsöt, amiből láthatod, hogy mit tesz a hit. . .