2012. június 28., csütörtök

 

 VÁLASZ TISZTESSÉGES EMBEREK KÉRDÉSEIRE

MI  A  RABBI  FE L A D A T A ?

TANITANI, A VALLÁST BETARTANI, BETARTATNI ;

NEM FELADATA: SPICLISKEDNI, SVIHÁKOLNI;

 

       Most hogy az idegbeteg svihák mozgósitja a sipuccát és a rabbi"testűlet" testületileg kiáll mellette, mivelhogy bűnügyi eljárás folyik ellene és ujjlenyomatot vettek tőle (!!!) – itt az ideje megkérdezni, mivel foglalkoznak a magyar rabbik – már azok akik az Orr-ban nevelkedtek és a sipucca emlőin élik világukat?

 

 Miben nyilvánul meg zsidóságuk, mivel töltik napjaikat, mennyiben zsidók ők (ha zsidó anya is hozta őket a világra)? Az instant betérőkről most nincs  szó - azok mennek Dunaszerdahelyre, mig az egyszerü csalók, akik még ahhoz sem vették a fáradságot hogy a sipuccában szerepet vállaljanak a betérési komédiában – eltünnek a balfenéken mint az a bizonyos infosós jezsuita.

 

Mi a különbség közte és a jogász között?

 

Az hogy az utóbbi, előbb hosszu ideig jóhiszemüen, tévedésből, tudatlanságból állitotta magáról hogy ő zsidó – mivel apja és (rabbi)nagyapja zsidók voltak. Később ezt már cinikusan ismételte, miután látta hogy a sipucca cáddikjait ez annyira (sem) érdekli mint a tavalyi hó; mindenki tudja róla amit tud, beleértve annak a közösségnek nyugdijazott rabbiját, akit ő – mint odakényszeritett elnök – hozott vissza a zsiros fizetésbe+nyugdij ++ több milliónyi nemes magyar valuta. Mindenki tudta – senkit nem érdekelt, amig jött  a besúgásra, spicliskedésre szakositott "rabositott".

 

   Az azóta eltünt jezsuita, ezzel gyökeres ellentétben, eleve zsidónak hazudta magát, amikor felvetette magát az Or(zse) rabbihelyettesi szakára. Előszőr elhitette egyesekkel hogy betért, majd elhiresztelte hogy betérése "folyamatban van". (Nem volt és nincs). Nem ügyvéd akart lenni hanem rabbi – amihez egy gój mama még a sipuccában is kevés. Közben zsirban tocsogó tréflit zabált – nyilvánosan – és ezt lelkendezve meg is irta egy pesti helyi lapban, miközben blogot gründolt és elkezdett jezsuita cikkeket és egyéb rom.kat. propagandát irni, büszkélkedve "kettős gyökereivel".

 

     A jogász csak ügyvéd volt és az akart maradni – nem rabbi vagy sakter. Még rabbihelyettes sem. Elnök sem akart lenni sehol – a fülénél fogva húzta őt oda az  üvegzsebü üvig, hogy helyette legyen ott elnök, hogy ő elmehessen a Dohányba elnöknek, ahol a Laci bácsi zl fiának, Andrisnak (akit az üvig rugott ki anno)kellett volna normális körülmények között, elnöknek lenni.

 

    A jogász léprement, elment elnöknek, irt néhány heti szidrát, nem gondolván hogy ezzel felkelti rabbija irigy haragját, hiszen annak a főzés a hobbyja-dilije , nem az irás. A többi már történelem.

 

                                                      ***

     Summa summarum. A jogász nem veszélyeztetett senkit, nem akart elnök lenni. Rabbi pláne nem. Csak ügyvéd. Kirúgása beláthatatlan következményekkel járhat az egész zsidó közösség számára. Ehhez képest a svihák hőzöngése olyan mint a dongó dongása.

 

           Az üldözött tehát, egyértelmüen, a kirugott ügyvéd, akit a "rabbik" bosszuja tesz tönkre – pedig ő kérte, hogy téritsék be, de úgy látszik nem kérte elég szépen.

 

    Nem a svihák stilusában. Mivel az illető nem idegbeteg.

 

  Kirugása - párhuzamosan  és áttételesen – a két yoker párharcának eredménye- Erről még beszélünk, ha szükség adódik rá.

 

Többek kérdésére, mi várható egy rabbitól, röviden:

 

   Legyen szerény, de ne legyen szemtelen mint egy piaci légy.

 

    Legyen alázatos, Áron tanitványa, de nem arrogáns, pökhendi.

 

    Tanuljon és tanitson és tartsa a micvákat, azokat is amelyek nem konveniálnak. Járjon elől jó példával és ne legyen szoknyapecér...

 

   (Folyt.köv)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése