MIT MOND A HALACHA

 

  A PLETYKÁRÓL (Láson hárá)

 

     A legtöbb kulturnyelvben a pletyka, kibeszélés, rágalmazás stb (héber gyüjtőnevén: Láson hárá, szószerint "rossz nyelv") – eleve negativ konotációval rendelkezik. Ennélfogva, mondhatná valaki: fölösleges a Halacha álláspontját feszegetni, hiszen az nyilvánvalóan és magától értetődően negativ, sőt tiltó. Korunkban, azonban, amikor a tömegtájékozatási eszközök (sajtó, rádió és tévé) nagyjában-egészében a pletykára épülnek, azt mintegy legitimizálják és  szentesitik – szükséges a  zsidóság, illetve a Halacha álláspontját rögziteni és ismertetni.

 

Kevesen tudják, hogy a pletyka tilalma a Tórából ered; ez egyike a 613 micvának. "Ne pletykálkodj (ne terjessz rágalmakat) néped körében" – parancsolja a Tóra (3.Mózes, 19, 16). Héberül a pletykás holéch ráchil, mig maga a pletyka – Röchilut – a Rochél szó rokona. Ez házalót jelent, a Talmud  szines leirása szerint a pletykás – mint a házaló – hozza -viszi a hireket, terjeszti a rágalmakat és kibeszél mindenkit (a micváról lásd részletesen Naftali Kraus, Az Ősi Forrás(13) A 613 parancsolat, Budapest, 2004, POLGárt kiadás).

 

   Ez a Tórában egy ugyanolyan tilalom mint sertés vagy lóhust enni, vagy szombatot tartani. Csak – sokkal nehezebb, komplikáltabb. Ugyanis nagyon kevés ember rendelkezik olyan lelkierővel, amely lakatot képes tenni a szájára, hogy ne beszéljen rosszat embertársáról.

 

       A Talmud és nyomdokában a különböző korok Bölcsei nem csak azt tiltották, ha valaki rosszat beszél embertársáról, hanem azt is ha valaki kvázi jót mond valakiről, mivel rendszerint a második mondat már úgy kezdődik, hogy "igen, de". Ez egy nagyon rendes ember, jó természete van, sok jót tesz embertársaival, de...

 

    Hogy ne juss el a "de"hez, ami majdhogynem elmaradhatatlan – inkább ne mondj jót sem. A haszid felfogás itt is túlteljesit: az embernek nem szabad rosszat mondani – saját magáról sem...

 

A "magasrangu" pletyka büntetése

 

      A Tóra magyarázói sokhelyütt találnak utalást a pletyka fennállásának tényére és annak büntetésére. József rossz hirét keltette testvéreinek, pletykálodott rájuk apjánál és büntetése nemcsak az volt hogy 22 évig volt távol családjától, hanem Potifár felesége rossz hirét keltette és emiatt börtönbe került.

 A Midrás szerint Egyiptomból annak érdemében szabadultak ki a héberek, mert nem voltak bennük sem pletykások, sem besúgók és a hajcsárok nem tudták meg titkaikat (Jálkut).

 

    A klasszikus példa Mirjám és Áron esete, akik "kibeszélték" testvérüket, Mózest "a kusita nő ügyében" (lásd 4.Mózes, 12. fejezet és, részletesen Naftali Kraus, az Ősi Forrás(1) Mózes öt könyve, a heti szidrák, Böháálotchá szakasza,  234-238 ol', második kiadás, 2001, Budapest, az Ulpius Ház kiadása). Itt lényegtelen mi volt a pletyka, az eredmény önmagáért beszélt: Mirjám, a kezdeményező, poklos lett, mig Áron megróvást kapott.

 

   Maga Mózes is "kibeszélte" Izraelt, amikor vonakodott a küldetést elfogadni, monván hogy "nem fognak hallgatni rám". Ezért büntetést kapott: keze poklos lett (Rási).

      A Tóra nyomában a Talmud bölcsei összekapcsolják a pletyka vétkét a poklosságal. Tázriá és Mecóra szakaszokban sok szó esik a testi tisztátalanságról, a poklosságról, a leprózisról – amit a Talmud bölcsek, a halacha müvelői, egyhangulag a "rossz nyelvek" müködésének, illetve annak eredményeként értékelnek. Mecora (szószerint poklos, leprás) szerintük egy három szóból álló fogalom röviditése: Moci Sém Rá, vagyis valakit hirbe hozni, rosszat állitani róla.

 

A Talmud szerint ez a tilalom világokat ölel fel (pláne a mai média világában), mivel ha valaki Budapesten mond valakiről rosszat, vagy csak egy "ártatlan" pletykát terjeszt, azt holnap az egész világon hallhatják, olvashatják. A Talmud szerint mind a három faktor a hibás a Láson Hárá terjesztésében: aki mondja, aki hallja és – akiről szó van. Ezen utóbbi azért, mert viselkedésével, vagy az elővigyázatosság hiánya miatt, lehetővé tette a rossz nyelvet. (Áráchin 15b). Még átvitt értelemben, aminek első látásra semmi köze nincs a kibeszéléshez – szintén tilos a dolog, ha valakinek ez árthat vagy sérthet. A Talmud messzemenő példája: "Ha valakinek akasztott ember volt a családjában, ne mondja, fiának vagy szolgájának, hogy "akaszd fel az a füstölt halat a kamrában" – mert ez megszégyenitheti, ha mások hallják" (Bava Mecia, 59,b).

 

A Chinuch szerint áttételesen a kibeszélés szigoru tilalma a besúgókat is  érinti, akik ártanak a közösségnek és akiket a közösség kirekeszthet, bojkottálhat és halálra is itélhet.

 

     "Hirbehozni" az Országot

 

  Magától értetődik, hogy nem minden eset egyforma és nem minden tilalom szigora méretik azonos mértékkel. Ha valaki egy társáról azt mondja, hogy az illető nem állt a sor elején, ahol és amikor az eszet osztogatták (vagy magyarul, lehülyézi) ez egy sulyos sértés, amiben benne foglaltatnak a nyilvános megszégyenités elemei is és az elkövető többrendbeli vétekért felel. Mindemellett

ez egy magánsértés. De ha valaki hirbe hoz egy társaságot, egy családot, egy várost vagy országot – annak vétke összehasonlithatatlanul nagyobb.

 

   A történelmi példa a kémek, akik rossz hirét keltették az Országnak és ezzel elvették a nép kedvét a honfoglalástól. Bár bizonyithatóan igazat mondtak, vétkük halálos volt és a nép, amely meghallgatta és elfogadta a Láson Hárát, a Szentföld hirbehozását, a negyven éves bolyongás büntetését kapták. Ez – mint tudjuk – halálos itélet volt, csak fel lett váltva 40 évre; minden évben meghalt a nép egy negyvened része.

 

  

   A történelmi példák hosszu sora ugyanazt sorjázza és szimbolizálja, mint a klasszikus Mirjam-kontra Mózes eset. Lehet valaki pletykás merő jóindulatból; lehet hogy a kibeszélt "javát akarja" – a pletyka mindenképpen káros és tilos.

 

     A "hirbehozás" klasszikus példája az amit napjainkban a sajtó és egyéb tömegtájékoztató eszközök müvelnek. Nem beszélve a kimondottan pletyka célokat szolgáló rovatokról, amelyek minden sora ellentétes a halachával, de a kvázi "objektiv" hirközlés is tele van az "áldozat" megalázását szolgáló részletekkel. A modern tömegkommunikáció mint a hétfejü sárkány falja fel azt aki a szájára kerül – gyakran teljesen ártatlanul.

 

      Az elnök sérve...és "álnokság tanyája"

 

             Fejlett nyugati államok az utóbbi évtizedekben megpróbálnak gátat vetni a mindent elsöprő áradatnak. Törvények védik az emberek jogát a magánéletre, a titoktartásra. Izraelben is van egy törvény amelynek neve "Chok Láson Hárá" (a rossz nyelvek törvénye), amelynek, szakértők szerint, olyan a foganatja, mint egy fogatlan öregasszonynak. Nem csoda: ha egy amerikai elnök kénytelen megmutatni a sajtó és a tévé társaságok képviselőinek, vakbélműtétje látható jeleit – mivel "a közönség joga mindent tudni" – akkor  ez a világ vége. Ebben a közegben a halacha tilalma   a kibeszélés, hirbehozás, pletyka  és rossz nyelvek dolgában, utópisztikusnak tünik és az is.

 

      A problémának Izraelben sajátos vetülete van. Az adott helyzetben dolgozhat -e egy vallásos ujságiró egy profán lapban, amelynek egyik komponense a pletykarovat? Nincs sok értelme itt személyes tapasztalataimra hagyatkozni és azt mondani (ami igaz), hogy évtizedekkel ezelőtt ez másképp volt. Valóban másképp volt, de a "láson hárá" ismérveit akkor is kimeritette a lapok minden egyes száma . Nem felejtem el, hogy 25 évvel ezelőtt, Londonban, egy ottani ortodox  zsidó, egy jesiva vezetője, amikor hallotta hogy a Máárivban vagyok szerkesztő, egy jeremiási idézettel jellemezte ezt: "hiszen még a testvér is mind meg akar csalni, rágalmakat terjeszt a barát is. Becsapják egymást az emberek, nem mondanak igazat. Hazug beszéddel koptatják nyelvüket, belefáradnak a romlottságba Tartózkodási helyed álnokság tanyája..." (Jeremiás, 9, 3-5). Az utolsó négy szót ("sivtechá bötoch mirmá") többször is megismételte. Mondhatom, kellemetlen volt.

 

    Az un. vallásos ujságok vagy egyáltalán vagy csak nagyon kevés olyan napi hirt közölnek, amiben lehetne tartani a kibeszéléstől. A "rossz nyelvek" kizárólag a politikai ellenfeleknek vannak fenntartva.

 

            A modern kor fejleményei közé tartozik a beszélgetések lehallgatása, a rendőrség vagy magánszemélyek által. Általában ezt nem fogadják el a biróságokon mint perdöntő tanuságot és egy neves  izraeli rabbinikus biró (Dájján) szerint itt fennállhat a halachikus tilalom is, mint egyfajta rossz hir keltése, anélkül hogy az áldozat védekezni tudni ellene (Tchumin 11,).

 

      Van aki megpróbál disztingválni a  "rossz nyelv" (Láson Hárá) és a rágalmazás között (Moci dibá) amennyiben az első igazat beszél, mig a másik merő hazugságra épül. Azonban már láttuk, hogy  Halacha tiltja a Láson Hárá, rágalmazás, pletyka, kibeszélés minden formáját, akkor is ha a  pletykás igazat szól. Vannak ugyan ritka esetek amikor szabad rosszat beszélni valaki(k)re, pl. ha ezáltal a kötekedést, veszekedést akarjuk megakadályozni.

 

   A "nyelv őre" és Jonatán besúgói

 

         Korunk egyik Tóra nagysága, rabbi Jiszráél Hákohen, a lengyelországi Radinból, mondhatni életét szentelte a pletyka, a rossz nyelvek elleni küzdelemnek. Könyvében (A nyelv őrizete – "Smirát Háláson"), kimondja hogy minden bajnak kútforrása a kibeszélés, a Láson Hárá. Voltak körök a vallásos zsidóságon belül, amelyek időről időre "beszéd böjtöt" hirdettek és napokon keresztül nem, vagy csak a legszükségesebbet beszélték – hogy ezzel is kivédjék a kivédhetetlennek látszó vétket: más ember kibeszélését, megszólását.

 

Már mondtuk, hogy a jelenség egyik válfaja a besúgás, mószerolás, amely igen nagy véteknek számit a zsidóságban. Besúgni valakit a hatóságoknak – egyike a legundoritóbb vétkeknek és ahol volt valamelyes zsidó önkormányzat, még a legsötétettebb középkorban is – jaj volt a besúgónak. Forrása ennek a kiterjesztő hozzáállásnak, amely a pletyka alatt besúgást is ért – Jonatán ben Uziél forditása a  "Ne pletykálkodj néped körében"re, amit ő "ne légy besúgó"nak értelmez., illetve fordit. Az arameus idióma, "Áchilát Kurczá", nyelvevés, illetve nyelvelés, a pletyka alapja, ami ártatlan fecsegéssel kezdődik és vészes besúgással végződhet.

 

Ahol a Talmud közli az aggádát, amely a második Szentély pusztulását próbálja analizálni, egy megtörtént, aggádikus, eset kapcsán, ott is használja az "Áchlu kurczá" kifejezést: egy megsértett zsidó elment és besúgta testvéreit a rómaiaknak (Gittin, 57a).

 

     Az egyik Talmud-bölcs napi imáját azzal fejezte be, hogy "Istenem őrizd meg nyelvemet a rossztól". A mai napig is ezzel végződik a naponta háromszor elmondott "ámidá" ima. A Jom Kippurkor többször is elmondott "Ál Chét" bünvallomásban (ami ábc sorrendben sorol meg minden lehető és lehetetlen vétket – külön van emlitve a rossz nyelv (Láson hárá) és külön a pletyka (Röchilut). Ez a legősibb imakönyvekben, mint ráv Ámrám gáoné, vagy a Máchzor Witri vagy Abudarham – is igy van.

 

      Mi minden számit a Talmudban pletykának, amitől őrizkedni kell? Ennek se vége se hossza. Ne mondja a biró, (az itélet kihirdetése után), hogy én felmentettem a vádlottat, de kisebbségben maradtam és társaim elitélték őt, mert erre is vonatkozik a tilalom ami azt mondja, hogy "Ne pletykálkodj néped körében". Milyen értelemben pletyka ez? Abban az értelemben, ahogy ez a Példabeszédekban található: "A pletykás titkot fecseg ki"(Példb. 11, 13) (Szánhedrin, 29a).

 

  Maimonidés a pletykáról

 

      Voltak akik a pletykát és a hirbehozást a három fővétekhez hasonlitották (Bálványimádás, fajtalanság és gyilkosság) , amikre nincs bocsánat. A tilalom. mint mondottuk tórai eredetü, de mivel nem jár cselekménnyel, nem kap botbüntetést aki megszegi, hanem büntetése "égi", ami lehet sokkal sulyosabb mint 39 korbácsütés. Mivel nincs cselekmény – a Sulchán Áruchban nincs paragrafus róla, és csak közvetve emlitik itt-ott, de Maimonidés annál többet foglalkozik vele, elsősorban a Déot  (Elvek) könyvében ( Misne Tórá, Jád Hácházáká, Hilchot Déot, 7. fejezet)ahol egy egész fejezetet szentel a témának, valamint több, más, halachikus téma vonatkozásában is

 

   "Aki pletykál társáról (Maimonidés a r.g.l. igét használja, ami kémkedést is jelent), áthág egy tiltó parancsolatot- - - annak ellenére hogy erre nincs botbüntetés, a vétek nagyon nagy és okozza sok zsidó lehetséges halálát - - -

 

     "Ki nevezhető pletykásnak? Az aki innen oda megy és mond dolgokat, ezt mondta ez, azt mondta az, igy és igy hallottam – még ha az elmondott dolog igaz is – maga az elmondása rombadönti a világot...."

 

  Maimonidés  szortirozza és osztályozza a tilalom különbözö válfajait. Eddig a pletykáról beszélt, ami lehet igaz is és nem szándékos hitelrombolás . Ezután ezt mondja:

 

      "Van aztán ennél sokkal nagyobb vétek is, ami bennfoglaltatik a Tóra tilalmába és ez a rossz nyelv (Láson Hárá)… ez az aki kibeszéli embertársát, vagyis rosszakat mond róla) , még ha igazat is mond. Ezzel szember aki hazugságokat terjeszt, az a rágalmazó (Moci sém rá), aki valakinek rossz hirét kelti, teljesen alaptalanul. - - -" 

 

        "Mondották Bölcseink: három vétekért, a bünös ember fizet ezen a világon és nincs része a túlvilági életben: bálványimádás, fajtalanság és emberőlés – de a láson hárá túlszárnyalja a hármat! Még azt is mondták, hogy aki pletykál és láson Hárát beszél, az olyan mintha istentagadó lenne".

 

    A továbbiakban Maimonidés  azt mondja hogy létezik egy kvázi láson hárá is, "a pletyka pora", (Ávák láson hárá) ami homályos utalásokba csomagolja mondanivalóját; pl ha valaki azt mondja valakiről: bár maradna olyan mint most (és ne lenne rosszabb) vagy "az? Hagyjátok, nem is akarok róla beszélni,  ne szólj szám, nem mondom el mi volt vele..."

 

     A Talmud szerint (Áráchin  16a)  az is a "porhoz" tartozik, aki dicsér valakit annak ellensége előtt (mivel ezzel az ellenkezőjét éri el).

 

     Vagy ha valaki kedélyes adomázás közben veséz ki valakit és mond róla mindenfélét (vagyis nem gyülöletből) csak szórakozásból; vagy ha valaki azzal mentegetőzik, hogy "nem tudta" hogy ez láson hárá.

 

 Maimonidés operativ utasitása-tanácsa: "Tilos a pletykások közelében lakni, űlni (barátkozni) velük és szavaikat hallgatni..." majd sokat sejtetően hozzáteszi, hogy "őseink sorsa a pusztabeli vándorlás során a kibeszélés miatt pecsételődött meg" (amikor a kiküldött kémek rosszat beszéltek az Igéret Földjéről) (Maimonidés, Déot, 7,  1-7) .

 

Az Atyák tanitásaira irott magyarázatában (1.16) Maimonidés a pletykát, valamint a Láson Hárá minden megnyilvánulását, a "legnagyobb vétek"nek nevezi, amivel szemben az "emberek vaksággal vannak megverve".

 

        Az óriási talmudi és midrási irodalomban, lehet néhány kivételt találni, amikor a láson hárá kvázi megengedett. Például: szabad kibeszélni a viszályt szitókat, vagy ha valaki olyasvalamit mond el, többek előtt, ami már köztudott.

 

        Ügyész vagy tanu a biróság előtt?

 

              A kivételekhez tartozhatnak a modern élet által felvetett problémák is. A médiáról már beszéltünk; nehezen összeegyeztethetők a zsidóság fogalmai a nyelv tisztaságáról és a pletyka tilalmáról – a ma divó sajtóetikával.

 

       Mi történik például ha az ügyész elmondja a vádlottról a biróságon, amit el kell mondania – hogy perbe lehessen fogni azért amit csinált? Vagy a tanu aki tanuskodik?  Vagy aki feljelenti? Lehet mondani hogy ezek "hirbehozzák" a vádlottak, vagy rosszat beszélnek róla (láson hárá)? Úgy tünik, hogy ebben az esetben eltekintünk a láson hárától, mivel egyrészt az ügyész feladatát teljesiti, másrészt nem  áll szándékában sértegetni a vádlottat és a hirbehozás ugyanolyan mint a megszégyenités (Iszerlis,  Chosen Mispát 420, 38 valamint lásd  Z.N. Goldberg rabbi cikkét "Hirbehozás birósági kereslet által" (Tchumin, 20, 31-37 ol').

 

     Korunk ismert és népszerü Sulchán Áruchjaiban (Misne brurá és Kicur Sulchán Áruch) gyakran emlittetik a láson hárá nagy vétke, mint ugyanolyan érvényes tilalmak mint a szombat vagy a kasrut tartása.

 

Összegezve: bármennyire is nehéz és nem egyszer kivihetetlennek látszik – a Halacha tiltja a pletyka, rossz nyelv,  rágalmazás, hirbehozás és kibeszélés minden formáját és azt nagy véteknek tartja, ami aláássa és ellehetetleniti az emberek közötti viszonyt. A zsidó embernek igyekeznie  kell uralkodni magán és nyelvén mivel  "halál és élet a nyelven múlik" (Példabeszédek,  18,21).