Az áldozat visszatér a tett szinhelyére (11)

VODKÁSPOHÁRRAL - AZ ASZTALON(*

 Tizenegyedik fejezet amelyben kiderül hogy a  charterben összeverödött csoport annyira volt heterogén, amennyire csak lehetett. Volt benne néhány tucat geborene (1) Chábádnik és legalább annyi gevorene ( 2). Én az utóbbiak közé tartoztam, hiszen csak nemrég, 2-3 éve, kerültem a társaságukba. Voltak egyszerü vallásos zsidók, akik kihasználták az alkalmat, az olcsó repülõjegy lehetõségét és ahogy a new-yorki repülõtérre értek, azonnal kereket oldottak. Ezek között feltünt egy hangoskodó csoport - a szatmáriak - akik nem átallották elvi ellenségeikkel, a Hábádnyikokkal, együtt utazni.

 

     Az apró részletekre is kiterjedõ kollektiv elõkészületek az idegeimre mentek. Aláirattak egy papirt, hogy engedély nélkül senki nem fogja elhagyni a 77o-t (3 ) és naponta ennyi és ennyi órát fogunk kollektiv tanulással eltölteni. Persze minden kényszer nélkül, csak aki rászorul, hogy a kollektiva lakást és kosztot biztositson számára a nem-yorki ottlét alatt, ami 6 hétre volt tervezve.

 

      Én erre nem szorultam rá, mert egyrészt ott volt a Matild néni, aki ugyan Bronxban lakott, egy órányi utazásra a brooklyni Chábád székhelytõl, másrészt meg ott volt a Bátjá unokatestvére, reb Shmuel Zálmánov, a család warsói ágának sarja, aki nem csak hogy három percnyire lakott a 77o-tõl, hanem az egyik fõ mácher ( 4) volt a rebbe udvarában. Amikor meghallotta hogy jövök  - rögtön kikötötte hogy kizárólag nála leszek, különben elintézi hogy ne engedjenek be Amerikába...

 

     Már megvolt az útlevelem, a vizumom, minden lehetõ szükséges papir és az izgalom az utazás elõtt a tetõfokára hágott. Ezidáig csak nagyon kevés haszidnak adatott meg hogy a rebbét lássa, köztük olyanok aki még Párizsból ismerték, ahol egyetemi éveit töltötte. A repülés még nem volt nagyon elterjedve, a jegy sokba került, az út tizenõt órát  tartott, két részletben. Voltak, kevesen, aki hajón mentek, mint a sógorom, Léjb, aki sorsoláson nyert jegyet amikor még a hadseregnél szolgált. Õ akkor még nõtlen volt, 3 hétig utazott oda, ugyanannyit vissza és két hetet töltött a rebbenél. Közben a rebbe kijött azzal az ujitással, hogy zsidó hajón nem szabad utazni, mert az szombatot szeg (5 ), igy a lehetõségek még inkább beszûkültek.

 

    A teremtés 572o Ujévének elébe utaztunk, hogy a Ros Hásánát megelõzõ Szlichot     ( 6) ciklus hetén ott legyünk. A gójoknál 1959 szeptemberét  irták.

 

       Most kezdõdik a tánc

 

        Feltehetõen a repülõút is rendhagyó volt, bár én azidáig nem repültem. Izraelbe hajón jöttem, egy Galila nevü lélekvesztõn és azóta nem voltam külföldön. Ez 49'-ben volt, több mint tiz év telt el azóta.

 

    { Majdnem 28 éves voltam, fiatal, tetterõs nyitott fülekkel és szivvel  uj dolgokat látni, hallani és tanulni. Az elsõ lecke, a hosszu repülõúton, nem volt szivderitõ. A társaság viselkedése - legalább az én szememben - sok kivánnivalót hagyott maga után. Igaz, hogy charter a mienk volt, de szerintem ez nem jelentette azt, hogy azt csinálunk amit akarunk.

 

 A repülõtéren haszid táncot lejtettünk a beszállás elõtt - oké. Fent a gépen az indulás perceiben, valakinek eszébe jutott hogy Minchet (délutáni ima) kell imádkozni, mire egy másvalaki megkaparintotta a pilóta mikrofonját, hogy azon elõimádkozzon, majd haszid dalokat énekeljen. A pilóta nem volt képes  bejelentéseit megtenni - nem volt mikrofonja. Késõbb, amikor a társulat táncolni kezdett, az ide-oda "táncoló" Boingon, a pilóta kijött és kétségbeesetten könyörgött, hogy hagyják abba, ha épen akarunk New-Yorkba érni. "Mi nem nyujorkba megyünk, hanem a rebbehez - süvöltötte egy jeruzsálemi süvölvény - az egészen más"..

 

       A közbeesõ leszálláskor, a kanadai New-Foundlandban, kiderült, hogy a társaság felét nem engedik kiszállni, mert nem volt megfelelõ védõoltásunk himlõ ellen. Nem mondták, nem tudtuk, stb. A végén leengedtek, betereltek ott egy karámba és ott kaptuk a védõoltást 1o dollár ellenében. Mivel nagy hóvihar volt - a gép csak másnap folytatta útját.

 

       Leszállás elõtt adtak kitöltendõ ûrlapot, amit két pesti és egy amerikai töltött ki az egész gépnek, a többiek nem tudtak angolul. Az egyik pesti én voltam. Voltak akik nem tudták születési évüket a gregoriánus naptár alapján, volt aki nem tudta hogyan betüzik a nevét angolul és a passzportjában kellett utánanézni. Szerettem volna ha békén hagynak, de mivel látták hogy a Herald Tribunet olvasom - természetes áldozata voltam a társaságnak. Érdekes: a  "szatmáriak" nemcsak tudták mindezt, de nekik még magyar neveik is voltak: Dezsõ, Géza, Izidor, Hermann - ami arra mutat hogy az asszimiláció is geográfia kérdése - többek között.}

 

       A new-yorki reptéren tánc, vámvizsgálat, tánc,  útlevélvizsgálat, tánc, várakozás autóbuszokra, tánc - majd feltünik a 77o épülete. Ott kellett leszállni, onnan vitték az embereket szállásaikra. Nekem r' Shmuel meghagyta, ne mozduljak onnan, õ értem jön. A végén, amikor már egyedül maradtam és megpróbáltam két, irdatlanul nagy böröndömet a házba bevinni - kijött egy bócher és megkérdezte  (jiddisül) kit keresek. "Et Ácháj ánochi mevákés" ( 7) idéztem a bibliai Józsefet, amire a bócher azt kérdezte, immár askenáz kiejtésü héberül, hogy frenk vagyok-e. A  kérdés ismerõs volt valahonnan, de már olyan fáradt voltam hogy nem is válaszoltam. Leültem az egyik böröndre és majdnem elaludtam, amikor kirohant egy nagyszakállu férfi és "Reb Náftóli"?! kiáltásokkal összevissza csókolt. A nevemre még emlékeztem és ezért bevallottam hogy igen, mire az illetõ ujra megcsókolt, két oldalról, ahogy  a kommunista pártvezetõk  szokták és bejelentette, hogy õ Shmuel Zálmánov. Õ bent várt rám, én meg kint vártam rá. Õ már azt hitte hogy lemaradtam a repülõgépról. Én már nem hittem semmit.

 

  Emberek a hangyabolyban

 

          Csütörtök este érkeztünk és szombat este volt az elsõ Szlichesz. Zalmanovéknál kitörõ örömmel fogadtak: Rézl, aki Shmuél felesége volt, egy autentikus lengyel jidene (8 ), akire apa azonnal rásütötte volna a pólisi bélyeget. Én ezt a kifejezést nem használtam, de ez a tényeken nem változtatott. Aztán ott volt fiuk és lányuk, Jossy és Cirele, akik jó késõre születtek, állitólag az elõzõ rebbe imádságos közbenjárására. Mindenesetre nagyon el voltak kényeztetve.  Majdnem én voltam az izraeli Zalmanov családból az elsõ és egyetlen akit nemcsak a Sóá óta, hanem még azelõtt is láttak - leszámitva Léjb sógóromat, aki pár évvel, ezelõtt már kisorsolt magának egy látogatást és persze hogy náluk volt.

 

    Shmuel és felesége a lángokban álló Warsóból menekült Amerikába, az elõzõ rebbe kiséretében,  amerikai diplomáciai vizummal. Ez azt jelentette, hogy már vagy húsz éve New-Yorkban laktak. Jómódu emberek, tõsgyökeres haszidok, fõleg a férfi, aki a háromtagu Wáád Hámeszáder (9 ) tagja volt a rebbenél, amellett  gyerekruhákat gyártott egy hangos csendestárssal karöltve.

 

      A rebbe székhelye Brooklyn Crown Heights negyedében volt, az Eastern Parkway sugárut 77o. házában, amibõl késõbb világmárka lett. Akkor még sok ortodox zsidó lakott ott, többek között a bobovi rebbe udvartartása, jesivák, stb. Késõbb, amikor jöttek a  módosabb portorikóiak és négerek és ezzel párhuzamosan megindult a zsidó népvándorlás Borrow-Park felé - a negyed erõs hanyatlásnak indult.

 

Rézl erõsködött, hogy vacsorázzak, de én alig tudtam nyitva tartani a szememet. Valami olyasmit mondhattam jiddisül hogy majd holnap reggel vacsorázok - mivel mindenki nevetett. Nem volt erõm megsértõdni, sem elmesélni mi volt a pesti gettóban 44-ben és Shmuel elkisért a szobámba, mondván, hogy holnap reggel öt órától van Minjen a 77o-ben, de  õ a rebbe minjennével imádkozik, ami 1o órakor van. Mondtam hogy az jó lesz nekem is, ha nincs késõbbi és többre nem emlékszem.

 

    Másnap tizkor ott voltam, persze hogy ott voltam, miután elõzõleg alámerültünk egy közeli mikvében. Ez mindennapos rituálé volt - hozzá lehet szokni. Maga a 77o temploma a föld alatt volt - vagyis a pincében. Óriási területfelület, ami ezen az egyszerü hétköznapon is tele volt és nyüzsgött mint egy szabályos hangyaboly. Kerestem helyet ahová a kalapomat akaszthatom;  látom hogy körülöttem mindenki nevet. Hoztál volna magaddal fogast Izraelbõl - mondta egy bné-bráki zsidó aki már évek óta itt él New-Yorkban.

 

Shmuél mentette meg a helyzetet, mondta hogy tegyem a kalapom akárhová, az asztalra vagy alá - teljesen mindegy. Aztán csend lett, bejött a rebbe már tálitban és tfillinben és megkezdõdõtt az ima. Ekkor láttam Õt elõször.

 

    { Ezidõtájt Menachem Mendel Schneurson, a hetedik lubávitsi rebbe (1o), 58 éves volt. 27 éves korában vette feleségül Warsóban Mousja Schneersont, az elõzõ rebbe legidõsebb lányát (11) majd a következõ  11 évet berlini és párizsi egyetemeken töltötte. Idöközben, a szovjet zsidóüldözések folyamán, apósa ( 12) elhagyta a Szovjetuniót és elõbb Rigában, majd Warsóban telepedett le. A rebbe berlini és párizsi éveirõl aránylag kevés értesülésünk van. Akkoriban, J.J. Schneerson egyik veje volt a három közül és bár már akkor sokan észrevették kivételes tehetségét - ez nem jutott akkor eklatáns kifejezésre. Párizsban matematikát és a hajómérnöki szakmát (13 ) sajátitotta el. Gyerekük nem volt.

 

     A háboru kitörése és Párizs eleste után, a rebbe és felesége a menekült áradattal dél felé, a Vichi féle meg nem szállt területre menekült, egy idein Nizzában is volt, majd 194o-ben sikerült, az utolsó európai hajón, Amerikába érkezniük. Itt az elsõ idõktõl fogva a Navy (14 ) egyik titkos osztályán dolgozott és fokozatosan  kapcsolódott be apósa szerteágazó tevékenységébe, ami a zsidóság terjesztésében jutott kifejezésre a nagy, gazdag és gyorsan asszimilálódó amerikai zsidóság körében.}

 

       Szombat este volt az elsõ Szlichot.  A 77o annyira tömve volt, hogy a lábaimon nem csak én álltam. Nem lehetett a könyvet kézben tartani - mert nem volt lehetõség a kezet felemelni. Aki elájult, nem esett el - mert a tömeg állva tartotta. A hangulat félelmetesen fennkölt volt. Shmuel megpróbált engem maga mellé gyömöszölni, de én lemondtam a megtiszteltetésrõl, mert tudtam ha klasztrófóbiám jelentkezik - ki kell hogy menjek a szabad levegõre.

 

Hogy éljen jövõre is...

 

Azt lehetne hinni, hogy ezen ünnepélyes alkalommal a 77o-ben egy  erõshangu kántor hallatta az ismerõs és szivmelegitõ dallamokat. Elöször a fülem mondta fel a szolgálatot: nem hittem neki, hogy ez a rezegõ, repedtfazék hangu valaki az ünnepi kántor. Utána Shmuél megmagyarázta, hogy  sokan tévednek ebben: Chábád nem helyez hangsulyt a kulturált hangu kántorra, "aki Isten helyett saját magára gondol, amikor trillázik", hanem az istenfélõ kávónera (15 ).

 

     Az  elõimádkozó, egy 8o fölüli haszid, évekkel ezelõtt a rebbe áldását kérte hogy hosszu életü legyen a földön. A rebbe Áment mondott. Ekkor azonban Reb D. be akart segiteni és azt mondta a rebbenek, hogy attól lesz hoszzu életü, ha minden évben megtartja a Házóket (16) és õ imádkozza elõ legalább az elsõnapi Szlicheszt. A rebbe azt mondta Ámen. Ez erõsebb volt mint egy  hétpecsétes  telekkönyv és ilymódon R' D. mint egy fej nélküli szög a falban, kihúzhatatlanul mondta évente a Bünbocsánat zsolozsmáit. Amikor az ima végetért - odament a rebbehez, aki Skajachot mondott neki és hozzátette: Ir zolt derleben iber á jór" (17 ). Ezekután nem volt ember aki kételkedett, hogy jövöre is õ fogja a Szlicheszt mondani.

 

Ezt az a Shmuél magyarázta el nekem, aki maga is jóhangó báál-tfile volt, magas zenei képzettséggel, aki akkor már kiadta két kötetben a Chábád dalok dallamait, kottára jegyezve.

 

A szombat pihenéssel és ismerkedéssel telt el. A helyi jiddis hetilap, a Morgen-yournál, megirta, egy elözöleg kiadott és jóváhagyott lista alapján, hogy a vendégek között ezek és ezek a "fontos személyiségek" vannak, köztük Naftoli Kraus, a Seárim szerkesztõje. Erre fel már szombat délután, a heti obligát farbrengenen ( 18 ), ahol egy gombostüt nem lehetett leejteni - mert nem volt hová - a rendezõség próbált nekem egy kiemelt helyet biztositani, az emelvényen, a rebbe mellett és mögött lévõ padsorokban ahol minden helynek legalább nyolc trónkövetelõje volt. Nem fogadtam el, mondtam hogy én fiatal és "nemrégjött" ember vagyok, itt öreg, fehérszakállu haszidok állnak órákon keresztül.

 

Végül egy órával a kezdet elõtt, a rebbevel szemben álló asztal egyik távoli helyén, közel a kijárathoz, foglaltam helyet - vagyis valaki helyét - aki úgylátszik nem mert onnan elmozditani. Ezt is, mint mindent Shmuel magyarázta el, az õ helyi jellegü logikájával: Idegenként tisztelnek és félnek tõled - mert  - mert ki tudja ki vagy. Mihelyt hájjmis (19 ) leszel, ugy kipenderit a hely "tulajdonosa" hogy a lábad sem éri a földet. A logikát illusztrálandó, még elmondta a zsidó és a katonatiszt esetét a vonaton (2o  ).

 

      Maga a farbrengen hat órát tartott. A rebbe  beszélt, Tóra magyarázatot mondott, vagy az   aktuális eseményeket kommentálta, amelyek akkor a zsidó világot - és Izraelt - foglalkoztatták. Kb. minden 3/4 órában pár percnyi szünetet tartott. Ekkor a közönség énekelt és apró plasztik poharakba töltött édes bort ivott, miután azt felemelt kezében tartotta és megpróbálta a rebbe tekintetét elfogni, hogy Lechájjim-ot (21 ) mondjon.

 

Nem tudtam felfogni, hogy tud egy ember hat órán át beszélni, majdnem megállás nélkül. A mondottak mély értelmüek, logikusak és  - ami a politikát illeti - naprakészek voltak. A haszidok nagyrésze  extázissal csüggött a rebbe szavain, nem erõltette hogy megértse õket, elég volt hallani. Mások szundikáltak, söt leghátul beszélgettek is. Amikor ezen obszervációmat elmondtam Shmuélnak, õ megjegyezte: látszik hogy ujságiró vagy, aki olyan részleteket is észrevesz, amire itt senki nem figyel. De azért ne mond el ezen megfigyeléseidet senkinek - figyelmeztetett.

 

      A nagy teremmé alakitott pincehelység - igen erõs légkondival - közepén állt egy nagyszakállu de fiatal ember, aki feszülten figyelt, szinte fixirozta a rebbét. Ez reb Joél a Chajzer (22 ) - mondták áhitattal akiket megkérdeztem. Mivel szombaton nem használhattak sem mikrofont sem magnót - a közönség reb Jóélra volt utalva, aki a rebbe minden szavát agyába véste és szombat este, mindjárt Hávdóle után, maga köré gyüjtött vagy két tucat értõ haszidot, akik elõtt elismételte az amit a rebbe hat órán keresztül mondott. Csak nagy ritkán akadt meg, ekkor hallgatósága kisegitette a Chajzert, kinek szavait immár most magnóra vették. Aztán letisztázták a magnót, az anyagot legépelték és beadták a rebbenek, aki azon itt-ott javitott, majd kiadta mint "Muge" (vagyis korrigált) Szichát (23). Igy lett ez késöbb lábjegyzetekkel ellátva, a források megjelõlésével, kiadva könyv formájában. Manapság létezik 45 kötet ilyen Likuté Szichot (24), amelyek könyvtárnyi anyagot tartalmaznak a zsidó hit, tudomány és folklór minden ágában.

 

      Majdnem minden ilyen farbrengenen volt egy óra vagy több, amikor a rebbe nem Szichát mondott - ami mégiscsak a napi aktualitás vetülete volt, a heti szakasz örök aktualitásába ágyazva - hanem un. Mámárt (25) ami egész más volt. Ez mélyenszántó kabbalisztikus értekezés volt, olyan elvont témákról, amikrõl a legtõbb haszid csak hallott, esetleg  ismerte is a terminológiát vagy annak részét, de tulajdonképpen nem értette mirõl van szó. Voltak akik egész ilyen Mámárokat betéve tudtak, anélkül hogy mély értelmüket megközelitették volna. 13 éves Chábád gyerekek, bar-micvájuk alkalmából, egy ilyen Máámárt tanultak be és mondtak el a szokott Dróse ( 26) helyett.

 

    Mint a robogó vonatból...

 

        Öreg haszidok mondták annakidején, hogy a rebbe a Máámárok vonatkozásában nem ujit, hanem elõdei gondolatait variálja. Én ehhez nem tudtam és ma sem tudok hozzászólni. Tanultam Máámárokat, próbáltam is megérteni õket, de beláttam hogy ehhez nagyobb alapozás kell, mint a pesti Tajrász.

 

{ Amikor a fiam, Shmulik, három éves lett és a hagyományos "opsereneszt" (27) tartottuk, már a Máárivban dolgoztam és igy mindhárom szerkesztõm jelen volt: Bronner és Náchsoni a Seárimtõl Schön Dezsõ az Uj Kelettõl és  Mose Zák a Máárivtól. Sógorom, Léjb, mondta kérésemre a Mámárt és amikor Benedek Pali - aki feszülten figyelt és azt hitte hogy  1o éves héber tudása elég lesz - egy árva kukkot nem értett az egészbõl, megkérdezte a mellette ûlõ Schõnt, aki az Uj Kelet zsidóügyi szakértõje volt, hogy õ érti e?.

 

       Schön okos válasza a mai napig cseng a fülemben: Mint aki a robogó vonatból látja és érzékeli a tovasuhanó tájat... - mondta és Palinak ez elég volt.}.

 

      Az elsõ hét úgy elsuhant mint a már emlitett táj. Én nagyrészt függetlenitettem maga a 77o napirendjétõl és elkezdtem megfigyeléseimet jegyezni. Gondoltam irok néhány cikket a Seárimban - ebbõl  aztán egy 15 folytatásból álló cikksorozat kerekedett.

 

      Már az elsõ vasárnap  meglátogattam Matild nénit - és persze férjét, Móric bácsit, miután elõzõleg telefonáltam nekik. Az  út Bronxba, a földalattin, közel egy órát tartott. Megdöbbenve láttam milyen óriási különbségek vannak New-York negyedei között. Brooklyn sem volt Manhattan, a maga felhõkarcolóival és a Fifth Avenue üzletportáljaival és Crown Heighst még kevésbé, de ilyen lerobbant környéket mint  Bronx nem képzeltem el álmomban sem. Rengeteg néger, portorikói, kinai és még ezerféle náció nyüzgött a zsúfolt utcákon, olyan zajt csapva mint a tel-avivi Kármel piacon.

 

     Csodálkoztam, hogy milyen könnyen megtaláltam a Nissel lakást, de csodálkozásom óriásira nõtt, amikor az ajtón nem láttam mezuzet. Hát ez hogy lehet?

 

     Matild néni, amint kibontakozhattam viharos ölelésébõl, észrevette  döbbenetemet és megmagyarázta: "Tudod, itt nem lehet, itt vannak antiszemiták... huligánok... itt a rabbik megengedték hogy a mezüzet belülre tegyük". Ezzel rámutatott az ajtó belsõ félfájára, ahol egy aprócska mezüze szégyenkezett.

 

     Nem tudtam hová tegyem meglepetésemet. Itt, a szabad Amerikában és nem a fajvédõ délen, hanem a "zsidó New-Yorkban", egy vallásos zsidó ne merje kitenni a zsidóság ezen ismertetõ jelét?

 

   "Ez nem Izrael" - mondta Móric, csak hogy õ is mondjon valamit. Néhány perc alatt kiderült, hogy Nissel fõkántor úr  olyan nagy otthon, felesége köténye mellett, hogy "az ágy alatt cilinderben sétálhat", ahogy ezt annakidején Cili néni mondta.

 

      A házaspár nagy szeretettel vett körül, kérték lakjak  náluk, de én szabadkoztam, hogy én Lubavitsba jöttem a rebbehez, amit ott van Crown Heightsben, messze és ez napi két óra utazás lenne---

 

Nekem ne mond hol van Lubavits - mondta Matild ellentmondást nem türõ hangon - ott laktam annakidején, szemben az Eastern Parkwayen és ismerem jól a rebbét, aki egy igazi gentleman (28 ).

 

       A házaspár kitünõ ebédet készitett tiszteletemre, de látszott hogy csak erre a jeles napra kötöttek fegyverszünetet hosszuéves háborujukban. Móric szabadkozott , hogy el kell mennie, utazik valahozá ahol elõimádkozik. A munka mindenkelõtt - tette hozzá de Matild csak legyintett amikor elment. "Állandóan siet, rohan a semmibe" -mondta. Hát persze, most vasárnap volt és a legközelebbi elõkántorkodás pénteken lesz - valahol.

 

 Pennys áruház és gyomorfekély

 

      Matildot Amerika meghatványozta. A Weillek mindig is betegesen fukarok volt - igy csinálták vagyonukat - de Matild néném, aki Amerikában a rábizott vagyont elügyetlenkedte - most már legendásan fösvény lett. Ismerte New-York összes filléres áruházát - a Fiwe cent storokat és a Ten cent storokat és  képes volt a város egyik végérõl a másikig utazni, csakhogy egy dollárt megspóroljon. A kihozott vagyon maradékát  részvényekbe fektette - mégpedig "megbizható" Állami kötvényekbe, õ meg elment dolgozni, mint kétkezi munkásnõ egy lámpagyárba, ahol keveset keresett, de minden hónapban levontak neki a Social Security-ra (29). Miért kellett gyárba menni dolgozni? - kérdeztem egyszer négyszemközt. Azért mert ez a marha még a hideg vizre valót sem keresi meg - mondta félreérthetetlenül a jámbor Móricra célozva.

 

     Igy tehát Matild megtanult türhetõen angolul, persze borzalmas magyar kiejtéssel , beszerzett egy gyomorfekélyt - ami éppen akkor tört ki elõször amikor ott voltam - és állandó lelkiismertfurdalás gyötörte  hogy idejében elhagyta Európát és igy életben maradt. Ezért próbált engem annakidején kivitetni, ezért vette védõszárnyai alá a két Weill fiut és próbálta kárbaveszõ anyai ösztöneit kiélni az unokákkal. Rég gyanitottam hogy  Móric impotens, de ez csak húsz évvel késõbb derült egy orvosi vizsgálat során, amikor Matild már Izraelben volt, több mint nyolcvan éves  és az öregotthonban hivattam ki hozzá Dr Strauszt.

 

Az ebéd során próbáltam szóra birni Matildot, honnan ismert a rebbet és mit tud róla, de õ meg szüleimrõl és testvéreimrõl akart - érthetõen - minél több részletet hallani. A végén kiegyeztünk: én meséltem egy órát, õ mesélt tiz percet. Öreg este volt mire  hazaértem Shmuélékhoz.

 

           A következõ napokat megosztottam a 77o, a Matild, a Páj és egy csomó más társadalmi kötelezettség között. Ott volt a Bein Eszti, gyerekkori szerelmem - aki ha nem Hitler és ha minden marad Pesten a régiben, biztos hogy feleségem lett volna. Ott voltak régi pesti barátok és ismerõsõk, akiket sok éve nem láttam. A Páj vezetõsége tenyerén hordott; szemükben én voltam a Tnuá (3o) és a Seárim megtestesitõi, meghivtak elõadást tartani angolul(!!), amibe magyar, héber és jiddis szavakat kevertem. Volt hogy naponta kétszer is  ettem dinnert (31 ), két különbözõ helyen, miután a saját bõrömõn tapasztaltam, hogy New-Yorkban nem lehet valakivel találkozni egy csésze kávéra; a dinner a minimum, vagy korán reggel a lunch.

 

    Ez nem volt vicc és fõleg nem volt apelláta: amikor késõ este hazavetõdtem Shmuélékhoz, ott már várt Réjzl, egy kiadós... vacsorával. Hiába fogadkoztam, hogy már kétszer, esetleg háromszor dinnereztem aznap - végig kellett enni az õ vacsoráját is, ami húslevessel kezdõdött és benne sok loksn (32) a lengyel-zsidó konyha remeke..

 

     Matild elvitt az Empire State Buildinghez, meg a szabadságszoborhoz. Én szorgalmasan fényképeztem és õ olyan büszkén mesét Amerikáról, mintha az alapitó tagok közé számitana. Megértettem, hogy ez az amerikai olvasztótégely nagy sikere: Itt (majdnem) mindenki uj bevándorló, senki nem hányhat semmit a másik szemére. Igen de miért van bent a mezuze? - kérdeztem magamtól és nem találtam választ. Hallottam hogy vannak klubok, ahol ki van irva, hogy Négereknek, kutyáknak és zsidóknak tilos a bemenet. de hát ki jár ilyen klubokba. Eszembe hutott hogy még Pestrõl, kommunista koromban, agitáltam Matildot hogy szavazzon egy Henry Wallace nevezetü"haladó" elnökjelölre, de Matildnak több esze volt és a demokratákra szavazott.

 

      Az elsõ hét csütörtökére volt tervezve a Jöchidut (33) a rebbenél. Már napokkal elõbb röpgyüléseken  avattak be bennünket a  dolog misztériumába, mit kell csinálni, hogy kell beszélni, a kérdéseket elõre egy papirszeletre felirni, stb. Igy a szerdai nap jórészét a 77o-ben töltöttem, tanultam, hallgattam a léleknemesitõ elõadásokat és észleltem egyre jobban, hogy a rebbe a haszidok szemében egy földöntúli lény, aki nem téved soha, mert nem is tévedhet. A rebbe maga egy szóval sem táplálta ezeket a hiedelmeket, de nem is cáfolta õket, kivéve a messiásságáról, terjesztett (és röpcédulázott!) hireket. Óriási tudása, éles esze és széles látóköre egymagában nem  lett volna elég ahhoz, hogy a hivek ilyen nagy odaadását kiváltsa: õk benne - aki Dávid király sarja volt - a prágai Lõw rabbin keresztül - valami egész mást láttak, valami transzcendentális valamit, ami csak azért ölti egy ember képét - és azért köhög krónikusan - hogy az emberek meg tudjanak állni elõtte és elviselni tudják fenséges nagyságát.

 

    {Sokkal, sokkal késõbb ajánlottam Branower profeszornak, aki egy orosz Báál Tsuvá (34) volt és a rebbe lelkes hive, a hydrodinamika világhirü szakértõje, irjon - vagy irjunk közösen - egy biográfiát a rebberõl, akinek élete egyes szakaszait, pl. a párizsi és new-yorki éveket 195o-ig  -  sürû homály fedi.Branower mosolygott és elárulta: egy világhirü angol kiadó, Shuster et Shuster felajánlott neki egy millió dollárt, ha ir egy objektiv ("scholarly") biográfiát a rebberõl. Õ ezt elutasitotta, mondván hogy a tudományos történetirás nem alkalmazható a rebbére.

 

     Egyébként ez a Branower terjesztette széltében-hosszában, hogy egyszer egy Jöchiduton a rebbe kérte mondja el neki röviden a hydrodinamika tézisét, dióhéjben és a mikor a prof' befejezte kiselõadását, a rebbe mosolygott és azt mondta hogy a számitásba valahol hiba csuszott, mégpedig ez és ez. A megdöbbent Branowerben egy világ omlott össze. Hazament, utánaszámolt, irásban és computeren, csak hogy kiderüljön: a rebbenek  igaza volt}.

 

    Hogy van a szakállam?

 

         Most hogy leirom a dolgokat, 41 éve távlatából nézve - magamnak is úgy tünik hogy mindez hihetetlen. Ha nem magam lennék élõ tanuja a történéseknek, hanem csak valaki elbeszélésébõl értesülnék róluk - komoly kétségeim lennének.

 

   Az elõirányzott Jechidutra, csütörtök éjjelére - 14o ember volt elõirányozva. A nevek kiplakatirozva a Mázkirut (35)ajtajára. Én a 125. vagyok ami a bennfentesek szerint azt jelenti, hogy kb. hajnali három órakor kerülök sorra. De lehet hogy csak ötkor - tette hozzá valaki. Nem lehetett tudni mennyi ideig lesz bent valaki: van hogy 1-2 percig és van hogy 2-3 óra hosszát. Ez a rebbetõl függ. Az elõttem lévõ hosszu sorban voltak neves rabbik, egy aktiv izraeli polgármester, egy amerikai szenátor és ki tudja még ki - csupa "nagy kutya". Ez arra jó, mondtam egy társamnak aki a charteren velünk jött és zöldfülû volt a Chábádban akárcsak én -  hogy a magamfajta ember megfelelõ proporcióban érezze saját semmiségét. Ez egyébként alapelv a Hábádban: a veleszületett büszkeséget és rátartiságot ellensúlyozva, arra neveli az embereket hogy önmagukat semmibe vegyék . Ez a bitul hájés (36) az egyik legnehezebben teljesithetõ követelménye a kabbalán alapuló haszid elméletnek.

 

      A Jechidut elõtt néhány órával a haszid alámerûl a rituális fürdöben, szombati ruhát ölt és õvvel (gártl) övezi derekát. Utána helyet keres magának, közel a rebbe ajtaja elõtt kigyózó sorhoz, leül és zsoltárt mond. Ajánlatos nagyon nem aludni ezen az éjszakán - mondták nekünk - mivel ez egy kicsit a Tóraadáshoz hasonlit, amikor a zsidók egész éjjel fent voltak. Én ezt túlzásnak tartottam, már csak azért is, mert ismertem magam: ha én hajnali háromig virrasztok - akkor a rebbe elõtt állva fogok elaludni. És hogy nem alszik el a rebbe estétõl reggelig? - kötekedett  egy helyi bócher. Azért õ a rebbe és nem én - mondtam, fáradtan az ilyen természetü vitáktól.

 

    (Este hét után elmentem a mikveba, majd hazamentem, közöltem Réjzellel hogy ma nincs vacsora és kértem vekkerórát Azt beállitottam éjjel egy  órára és rövid hánykolódás után elaludtam Nyolctól fél egyik elaludtam, akkor magamtól felébredtem és elzártam az órát hogy ne csöngjön. Most nagy szorongás vett rajtam erõt, mit mondjak a rebbenek és mit fog õ nekem mondani?

 

      Még nem irtam meg a cédulát, nem tudtam mit irjak, mit kérjek. Semmi különleges kérésem vagy kérdésem nem volt Hogy nagyobb Istenfélelmet kérjek - ahogy sokan tervezték - eszembe sem jutott. Hiszen Bölcseink azt mondják, hogy minden az Ég (Isten) kezében van - kivéve az istenfélelmet, ami az emberen múlik..A végén leirtam, kérem hogy én és családom legyünk egészségesek és legyen béke Izraelben.

 

    Ahogy az óra mutatói elõre szaladtak, úgy fokozódott szorongásom. Eszembe jutott amit meséltek Ábrahám Párizsról, a röpcédulás haszidról, aki egyszer ugyanigy állt sorban egy éjjel hogy a rebbe szine elé kerüljön.Amikor az elõtte lévõ bement a rebbe szobájába és õ a nyitott ajtón bekukkantott és meglátta a rebbet - azzal a kiáltással hogy "Ich hob majre" (37) elszaladt és nem jött vissza hogy sorát érvényesitse.

 

Én nem szaladok el - gondoltam - de valami olyasmi keritett hatalmába, amit lehet félelemnek nevezni. Ez a fenség félelme - gondoltam - olyan mint az istenfélelem ami inkább tisztelet, a parány ember megsemmisülése az Isten elõtt. Dehát a rebbe is ember - mondtam magamnak Szent ember, nagy ember, okos ember - de emberfia Sokkal  késõbb kiderült hogy ezzel sokan nem értenek egyet.}

 

      Már rég elmult három óra, már rég befejeztem a Zsoltárok könyvét egyszer és belekezdtem másodszorra is. Már õt óra elmult, kint ültem, mert bent zsúfolt és levegõtlen volt. lehet hogy megfázok, gondoltam és szégyeltem magam az ilyen pöre gondolatért..

 

Fél hétkor, reggel kerültem sorra. A rebbe látta cédulát amit átadtam és amin rajta volt a nevem, rám nézett és kérdezte hogy van a szakállam?

 

Azt hittem nem értem jól a jiddisül feltett kérdést. Hogy-hogy a szakállam? A rebbe rám vetette átható tekintetét (mint egy röntgen, gondoltam) és emlékeztetett: néhány évvel ezelõtt, de már az esküvõm után, egyszer volt egy probléma, hogy a szakállam egy helyen hullani kezdett és kérdeztem a rebbet használjak e rövidhullámu besugárzást amit az orvosok ajánlanak. A dolog elmult, el is felejtettem.,de a rebbe emlékezett rá...

 

     Elaltatni az okoskodót...

 

 

       Aztán feltett kérdéseket, fõleg munkámra vonatkozókat és kérte használjam ki lehetõségeimet az eszme terjesztésére. Mindenki azon a helyen ahol van, mindenki a saját tehetsége és adottsága szerint köteles a Báál-Sém-Tov tanait terjeszteni, propagálni. Ez nemzedékünk feladata.

    

 Aztán még kérdezett a tel-avivi Cábád szervezettel kapcsolatban ahol aktivista voltam, megemlitette sógoromat, Léjbet, és megkérdezte hogy van az anyósom és a feleségem(!). Ámulatból ámulatba estem mig végül a rebbe áldását adta ami az elsõ kérésemet illeti. A békérõl nem beszélt.

 

   {Negyed órát voltam bent. Sok vagy kevés? A titkár többször becsöngetett ami azt jelentettem hogy menjek már, de a rebbe csak intett hogy maradjak. Amikor kimentem, szédelgett velem a padló. Kint a bócherok körülfogtak és nagyon agressziven próbáltak kikérdezni, mit mondott a rebbe. Amit mondott, nekem mondta? - kérdeztem, - na akkor elégedjetek meg azzal hogy én tudom mit mondott és ez nem tartozik rátok.

 

      Nagyon nem tetszett nekik hozállásom a rebbe kisajátitásához, de szerencsémre már jött is a következõ és rászálltak arra. Én nagy nehezen hazavetõdtem, fájt a torkom és nem tudtam elalaudni. A rebbe tekintete, szemei, kisértek és kisértettek - tudtam hogy valami elkezdõdött ami egyhamar nem fog végetérni. Gondoltam, most lettem hasziddá, de a rebbe haszidja - nem a haszidoké. A különbség óriási volt és idõvel még növekedett is.

 

     A következõ szombaton, Sábbát Suvá (38), nagyszabásu farbrengen volt. Sok vendég jött , az hogy "telt ház" nem fedi a való helyzetet. Egy talpalattnyi hely nem volt és sokan álltak - egymás lábán. Ezuttal egy órával elõtt ott voltam és foggal-körömmel tartottam a helyet az asztalnál - a rebbeval szemben. Meg is ittam a levét - mégpedig egy vizes pohárral}.

 

       Alig egy órával a kezdet után, amikor éppen énekeltek és lechájjimot mondtak, a két Szichá közötti szünetben és én éppen bóbiskolni kezdtem - Rézl kitünõ sóletjának hatására - egyszerre érzem hogy mindenki engem néz és bökdösnek is innen-onnan, mármint hogy a rebbe hiv.

 

     Engem hiv a rebbe? Fel nem foghattam, hogy mit akarnak tõlem? A rebbe egyszer látott, vannak itt neves rabbik és öreg haszidok, politikusok és gvirim (39) és akkor a rebbe engem hiv?!

 

     De nem lehetett ezen sokat elmélkedni. Felnézek a katedrára, látom a rebbe mosolyog és int hogy jöjjek oda hozzá.

 

      Ekkor már egy jó félórája nem tudtam a bal lábamat megmozditani sem, mert egy száz kilós  haszid támaszkodott rá, mintha a mankója lenne. Már azon volt ez a láb hogy elzsibbadjon - és akkor most menjek oda? Hogy hogy menjek oda? És hol menjek oda, amikor mozdulni sem tudok?

 

     Shmuel, aki a rebbe mellett állt, intett hogy az asztalon jöjjek. Másszak fel az asztalra és az emberek feje felett menjek oda. Az asztal a rebbe emelvénye elõtt ért végett, illetve lehet hogy ott kezdõdött. Ezt soha nem lehetett tudni.

 

    Nagy keservesen felmászok az asztalra és megyek. Megyek és megyek - az egész örökkévalóság négy méter csupán és már ott állok a rebbe elõtt, aki kérdi, miért nem mondok lechájjimot? Mondok én, feleltem és megmutattam a kezemben lévõ miniatür plasztik poharat, amiben még lehetett egy csepp bor. A rebbe intett hogy az semmi, mondta valakinek hogy adjanak nekem egy kétdecis vizes poharat és azt töltsék meg vodkával.

 

     Már a gondolattól is ájulás környékezett, de a rebbe  csak mosolygott és azt mondta hogy Lechájjim. Én meg két hajtásra (4o) kiittam a két deci vodkát  és az óriási terem, tengernyi emberével, elkezdett forogni körülöttem mint egy ringlispil. Könnyü táncléptekkel mentem vissza a helyemre ahol teljes hosszomban elvágódtam az asztalon. Mindenki nevetett, csak a rebbe nem, õ intett hogy segitsenek vissza a "helyemre", ami persze már rég nem volt sehol.

 

   Többre nem nagyon emlékszem. Ájult deliriumban aludtam, majd a farbrengen végeztével többen hazacipeltek Shmuel lakására, ahol Réjzl sápitozott és mondta el a haszidokat mindennek. Én vendég voltam és mint ilyen - akárcsak az araboknál - a ház védelme alatt álltam. Hideg vizes borogatást tett a fejemre és én aludtam estig.

 

 Utána Shmuel elmagyarázta, hogy igy törik be a túlokos haszidokat, akiknek mindenre van valami racionális magyarázatuk - akárcsak a rakoncátlan kancákat. A hasonlattól el voltam ragadtatva. Gondolom, te még életedben nem ittál két deci vodkát - mondta Shmuel nevetve, de én csak kérdeztem, hogy mire jó ez? Ettõl lesz valaki haszid, vagy jobban megérti amit a rebbe beszél.

 

    Nem errõl van szó - mondta házigazdám - hanem arról hogy el kell altatni a kluginkét (41), hogy racionális okvetetlenkedésével ne zavarja a transzcendentálist. "Dráj nist kájn kopf"  (42) - mondta Rézl az õ lodzsi, echt Rappaport jiddisével - majdnem megöltétek a Náftólet. "Haszt tájnesz? (43) kérdezte Shmuel, menj a rebbehez, õ itatta le vendégünket. Azt nem de a rebecnnek megmondom a véleményemet - fejezte be Réjzl az elfajuló disputát.

 

{Réjzl intim jó viszonyban volt a rebecennel. Gyakran látogatta, kisebb-nagyobb szogálatokat tett neki. A rebecn abban a splendid isolation (44)ban élt, amit  csak karizmatikus, nagy ember felesége engedhet meg magának. A rebbe a kõz tulajdona volt; nagyon kevés idõtt töltött lakásában, ami a közeli President streeten volt. nap husz órát dolgozott, tanult és imádkozott, ami nála egybefolyt. Mivel gyerek nem volt - a rebecn egyedül volt otthon, nem vett részt a köz ügyeiben, megjelenése egy-egy eseményen ritkább volt  mint a fehér holló. Kevés jó barátnõivel társalgott, ezekkel teázott és beszélt - oroszul. Ide tartozott Réjzl is, csak vele orosz helyett jiddisül beszélt Chájá-Mousja Schneerson, az elõzõ rebbe egyik lánya a három közül. A másik Cháná volt, az elõzõ rebbe, reb Joszéf-Jichák idõsebb vejének, a RÁSÁGnak (45 ) a felesége.

 

      Réjzl, vagy lengyel eredetiben Rájzl, maga is rebbise család sarja, a Rappaport családé, akik guri haszidok voltak. Ennélfogva nehezen emésztette meg a speciális Chábád szokásokat, fõleg az itt-ott divó távivászatot. Egyszer, amikor végignézte, hogy kinlódom végig a rámkényszeritett harmadik dinnert, éjjel 12 óra után - megkérdezte, mit gondolok, miért isznak a Lubavicserok ( 46) olyan sokat?

 

       Tudtam hogy bármit is mondok - valakit megsértek vele, azonban olyan fáradt voltam, hogy a kanállal a számban  majd elaludtam. Azért mert Oroszországban nagyon hideg van és ott hozzászoktak hogy a hideg ellen jó a vodka - mondtam csakhogy mondjak valamit.}

 

       Milyen könnyü okosnak lenni

 

  Réjzl elismeréssel nézett rám. Erre nem is gondolt. Azt hitte hogy a Chábádnyikok vodkaszeretete valami mély kabbalisztikus megfontolásból ered. Voltak ugyan és vannak ma is, akik azt tartják, hogy ha egy farbrengenen  valaki iszik egy pár stampedlivel és ezáltal leküzdve gátlásait felszinre kerül igazi énje - az segitségére van  a társaságnak arra nézve hogy a veleszületett hipokráciát  levetközve, az illetõ felszinre hozza  jó tulajdonságait, igazi valóját.

 

     Ez igy nagyon szépen hangzik, de Réjzl túl jól ismerte, a haszidokat, mintsem hajlandó lett volna az elméletet elfogadni a gyakorlat rovására.

 

    Késõbb többször visszakerült hozzám, hogy Réjzl dicséri az eszemet, milyen "okos" vagyok, hogy az orosz sztyeppék hidegével magyarázom a számára visszataszitó iszákosságot. Na gondoltam, ilyen könnyü lenne okosnak lenni egy társadalomban, ahol az elõregyártott "logika" elhomályositja a józan eszet.

 

     Jóval késõbb a rebbe maga próbált gátat vetni az ivászatnak, azzal hogy egyszer kinyilatkoztatta: A Zóhár szerint negyven éves korig  nem szabad inni . Ez használt is meg nem is. A negyvenen felüliek most már gátlástalanul itták magukat az asztal alá.

 

       Ros Hásánákor két szenzáció volt: az egyik csak nekem, a másik - mindenkinek. Nekem hihetetlennek tünt de igaz volt: az ima délelõtt tizkor kezdõdõtt és fél kettõkor ért véget. Ebben már benne volt a másik nagy esemény: a Sofárt (47 ) maga a rebbe fujta. Ekkor olyan nagy csend tört ki, hogy a légyzümmögést nem is, de a Sófár hangjait jól lehetett hallani a többezres tömegben.

 

     Ismerkedésem a Chábád máchzorral (48) egyben magyarázat volt arranézve is, hogy lehet az ujévi imát három és fél óra alatt befejezni, mikor az másoknál kétszer annyi idõt vesz igénybe. Ez a Máchzor egy nem vastag kötetbe foglalta mind a Ros Hásánái mind a Jom Kippuri imarendet, ami nálunk, "magyaroknál", 3-4 kötetre terjed. A középkori pijutok (49) teljes egészében kihagyva, csak a "vastagbetüs" imák, fõleg az Ámidá volt recitálva, de annál több zsoltárt mondtak, ima elõtt, után és közben.

 

     {Közben a Matildnál kitört a már régóta esedékes gyomorfekély. Bevitték a  a manhattani Mount Sinaj kórházba, ahová szintén egy óra volt a Subway, csak a Bronxszal ellenkezõ irányban. Két nappal Jom kippur elõtt azzal tisztelt meg, kérdezzem meg a rebbet, szabad-e neki enni Jom Kippurkor, mivel az orvosok elõirták hogy félóránkény igyon tejet. Mondtam hogy ezt rabbitól kell kérdezni, de a pesti Weill okoskodás ellen nem volt mit tenni: a rebbe nem rabbi? - kérdezte logikusan. Magam sem hittem, de beengedtek a rebbehez egy rövid kérdésre. Miután tisztáztuk hogy amit én ulkusznak nevezek (a gyomorfekély népszerü héber elnevezése) az az angol ulcer - a rebbe azt mondta, kérdezzem meg Seligson. doktort, aki a haszid udvar háziorvosa volt. Amaz azt mondta hogy az orvosok szerint kell eljárni.

 

 Ez a Seligson Dr egy világszám volt. Borotvált képe állandóan borostás volt, mintha szégyelné, hogy nem növeszt szakállt. Sokak szerint nagyobb haszid volt mint orvos, de a rebbe nagyra tartotta. Rossz nyelvek szerint ha egy nõnek kellett injekciót adnia, kérte a delikvenst, türje fel blúzujját és háttal állva szúrta be a tût, ügyelve arra hogy ne nézzen oda,.}

 

      Shmuélék a nyolcadik emeleten laktak és igy szombaton és ünnepnapon felejthetetlen élmény volt az emeleteket megmászni. Akkoriban még nem volt "Szombat-lift" (5o) de kétségtelen, hogy Shmuel, akárcsak a többi haszid, nem használta volna, akkor sem ha történetesen van, mivel  "a nagyapám nem járt liften szombaton". Hétköznap sem járt liften - kockáztattam meg, kiváltva Rézl elismerõ pillantását.- de Shmuel leintett: Ha egyszer nincs - nincs mirõl beszélni.

 

     Megetetni a jószágot...

 

           Más dolgokban a Chábádnyikok meglepõ rugalmasságot tanusitottak. Például, Ros Hásánákor nem szokás a Sofárfuvás elõtt enni vagy inni, egyesek szerint még vizet sem - mig egy egyszerü szombaton a haszidok kávét isznak és süteményt esznek - mielõtt a templomba mennének.

 

Ros Hásánákor ott vizitelt nálunk r' Smil-Dóvid Rájcsik, aki a rebbe Los Angelesi rezidense volt. Nagy szakállas odadaó haszid, aki amikor meghallotta hogy felmerült a Ros Hasanai böjt kérdése (51  ), azt mondta, hogy nyugodtan ihatok kávét és ehetek süteményt - õ is eszik. Ez már sok volt Shmuelnek és megkérdezte mire fel?

 

Két válasz van erre, mondta S.D.R. angyali türelemmel. Az egyiket az elözõ elötti rebbe mondta lányának, akit az orvosok utasitottak egyen korán reggel egy kiadós reggelit. Az megkérdezte apját ehet-e ima elõtt, vagy elõbb imádkozzon? A rebbe azt válaszolta hogy "jobb ha valaki azért eszik hogy imádkozhasson. mint ha azért imádkozna, hogy ehessen".

 

      Ha ez nem elég, én hozzáteszem a magamét - mondta Smil-Dóvid: én megetetem az emberben leledzõ állatot, hogy ne legyen éhes és ne zavarjon az imában (52 ).

 

       Jom Kippur emlitésreméltó események nélkül telt  el. Jól, könnyen böjtöltem, ha nagyon meleg lett bent - mivel a légkondi nem mindig tudta lebirni a nagy tömeget - kimentem levegõzni. Ilyenkor behivtak egy hatalmas négert, aki  babrált valamit a kapcsolótáblán és ujra hüvös lett. Este a böjtöt lefujó Sófár hangok elõtt, a rebbe tiz percen át vezényelte a Napoleon-Marsot és a közönség helyben-táncolt, meglehetõs extázisban. Utána nõk hoztak be hatalmas tálcákon tortát és mire hazaértünk, már csak fáradt voltan, de éhes nem nagyon. Aztán jött a húsleves loksnnal.

 

      Ez volt a lázas tevékenység évadja. A rebbe - ha szabad igy mondani - egy pillanatnyi nyugtot nem hagyott a haszidoknak. Akció akciót kergetett . Tfilint kellett rakni ignorens - ne mondjam obskurens - zsidókkal; rá kellett venni öket, tegyenek mezuzát ajtajaikra - abban az Amerikában ahol ortodox nagynéném és kántor férje a mezuzát belül tartották -  a szexmániában tozódó New-Yorkban rá kellett venni zsidó nõket, járjanak mikvébe, stb, stb - az idõk folyamán tiz ilyen akció   került forgalomba és a hivek állandóan mozgósitva voltak - valamiért. Nem valami ellen - ahogy a szatmáriak csinálták, akik tüntettek a profán Izrael állama ellen, hanem  valamiért.

 

       Szukkot félünnepén a  Cách (53 ) világszervezet konferenciája volt, ahol mindenkinek – főleg a vendégeknek - be kellett számolni lakhelyeik eredményeirõl, tevékenységérõl, problémáiról. Itt beszéltem nyilvánossá elõtt - elöször életemben - jiddisül, miután valaki kitalálta hogy én vagyok a tel-avivi Cách képviselõje. Rendhagyóan én a problémákról is beszéltem, nemcsak az önvállveregetõ sikerekrõl, ami nagy feltünést keltett.

 

     Itt hallottam azt a new-yorki "Sájlet", ami mindennél jobban jellemezte az ottani helyzetet. A bócherok, a jesiva növendékei, a pénteki napot, a mivcákkal, vagyis társadalmi tevékenységgel töltötték. Ez azt is jelentette, hogy elmentek - kettesével - Manhattanba és ott a nagy zsidó üzletek tulajdonosait megpróbálták rávenni, légoljanak tfillint (54). Azonban az egyik magyarszármazu (!) bócher megkérdezte: hogy veszi az ki magát, hogy én pénteken tfilint légolok valakivel, aki másnap - szombaton - nyitva tartja üzletét és ezzel megszegi a szent szünnapot?

 

Borrow Parkban - magyarul

 

      A kérdésre maga Á. Chodakov fõtitkár, a rebbe öttagu titkárságának vezetõje, válaszolt  - a rebbe nevében.  A kettönek semmi köze egymáshoz - mondta. Az a zsidó aki megszegi a szombatot - ami önmagában nagyon sajnálatos - nincs felmentve a Tfillin alól. Ha sikerül meggyõznöd, hogy szombatot tartsa zárva üzletét - nagyon jó. Ha nem - ne gondold, hogy az õ szombatszegése felment téged kötelességed alól, hogy vele foglalkozzál. Minden zsidó - jó zsidó, csak olyan mint a nyersgyémánt amit csiszolni kell...

 

     Nekem nagyon tetszett ez az okfejtés ami gyökeres ellentéte volt a magyar-ortodox, illetve szatmári kiátkozó stilusnak.

 

 Másnap elvittek Borrow-Parkba ahol vallásos zsidók elõtt kellett volna angolul beszélnem, miután valaki besúgta hogy tudok valamelyest angolul. Ez a tudás fõleg passziv volt, olvasni, irni, megérteni - de nem beszélni. Nem lehetett kibujni - ez a rebbe utasitása, ami Chodakovon keresztül jött le a néphez.

 

      { Rabbi Ájzik Mordechák Chodakov, a Chabad egyik legértékesebb rigai szerzeménye volt. Eredetileg agudista, intelligens, többnyelven beszélõ iskolaigazgató volt Chodakov - egy rövid ideig a lett kormány oktatásügyi miniszterhelyettese. Amikor az elõzõ rebbe, a Szovjetunióból menekülvén - Rigában telepedett le, a fiatal Chodakov büvkörébe került, csatlakozott hozzá és haszid lett. Az uj rebbe 195o-ben megtette titkárának, aki megszervezte az öttagu titkárságot, ami már alig gyõzte a munkát. Tökéletesen alárendelte magát a rebbenek, õ is napi húsz órát dolgozott és saját személyét háttérbe szoritva, a rebbe visszhangja volt. Késõbb voltak akik azzal a váddal illették, hogy néha maga válaszol a kérdésekre, a rebbe megkérdezése nélkül.. Ez ottani bennfentesek szerint teljesen kizárt dolog volt.

   Aszkéta külsejü, sovány, magas ember volt Chodakov, már ottlétem elsõ hetében magához rendelt és egy órán át ecsetelte mi minden a feladatom a Chábádban. Nem mertem volna megesküdnöm, hogy mindezt a rebbe mondatja Chodakovval. A végén átadott egy listát, vagy husz izraeli személiységgel (képviselõk, polgármesterek, stb), akiknek személyes üdvözletét kellett átadnom.}

 

     Borrow Parkban naná hogy magyarul  beszéltem. Alighogy elkezdtem angolul, valaki hátúlról bekiabált, hogy nyugodtan beszéljek magyarul, mert ezt a nyelvet itt mindenki érti. Megszólaltam hát magyarul - elmondtam mi a Chábád lényege  és kiderült hogy a hallgatóság nagy érdeklõdéssel hall az elõtte ismeretlen világról, az orosz eredetü Lubavitsi haszidokról, akik a hithü zsidóság élcsapatának tekintik magukat. A végén kérdéseket tettek fel, köztük azt is hogy lehet az hogy a rebbe egyetemet végzett, Párizsban tanult, stb.

 

   Erre azt mondtam, hogy ami a rebbe személyét illeti - kérdezzék meg õt, én nem vagyok az õ személyes szóvivõje. Azonban ha az én magán véleményemet akarják hallani - a rebbe az egykori Synhedrion tagjainak gyakorlatát követi, akik kiismerték magukat a korabeli tudomány minden ágában; tudtak nyelveket és hozzá tudtak szólni minden aktuális problémához.

 

Nem hiszem hogy meggyõztem õket - ehhez én túl jól ismerem a magyar ortodoxiát - de valaki azzal összegezte az estet, hogy elgondolkoztató dolgokat mondtam, annál is inkább, mert én nem vagyok orosz, hanem pesti, a magyar ortodoxia szülötte, aki magyar jesivákban tanult.

 

 A washingtoni követségen - lulávval

 

     Borrow Parki "sikerem" hire hamar eljutott Chodakovhoz és már másnap beosztottak egy hattagú kommandóba, amelynek Washingtonba kellett menni és ott Lulávot bencsoltatni (55) az izraeli nagykövetség tagjaival. Ebbõl nem is akartam kibujni ;azóta sem jutottam el az amerikai fõvárosba.

 

   { Egy  gyönyörü Mercedesen utaztunk hatan; helyi bócherok és én. Felváltva vezettek és felváltva szunyókáltunk; én akkor még nem vezettem autót. Ami feltünt hogy a hatórás uton mindek kerek órában megálltak egy benzinkút vagy motel mellett;  bementünk, Kólát ittunk bádogból és pihentünk egy negyedórát. Nagyra tartottam ezt a viselkedési normát, de amikor láttam hogy ez már-már szertartásszerü jelleget ölt, rákérdeztem. Azok visszacsodálkoztak: nem tudom, hogy a rebbe egyenes utasitása ez, mindenkinek aki a Merkáz (56) küldetésében jár, hogy pihenjenek az uton és frissüljenek fel? És a rebbe utasitása nélkül ez eszetekbe sem jutott volna? - kérdeztem õszinte megdöbbenéssel - a rebbenek még az ilyen apró-cseprõ ügyekben is utasitani kell? Hát automaták vagytok ti, amelyek rugóra járnak?

 

     Most õk nem értették mit akarok. Õk a rebbe emberei, azt csinálják amit mond és ez az élet minden területére kiterjed. Minden területére?! - kérdeztem és már a nyelvemen volt megkérdezni, hogy Áser Jócárra (57) is a rebbe utasitására mennek, de nem akartam megbotránkoztatni õket. Minden esetre az egész nagyon elgondolkoztató volt..

 

     Washingtonban nagy élményben volt részem: a fiuk úgy jártak a nagykövetség épületében, mintha õk lennének  az elsõ öt beosztott és valóban fejedelmi tiszteletben volt részünk. Mindenki elmondta a négy növényre az áldást; láttuk hogy az udvarban fel állitottak egy Szukkát (58 ) ami ugyan nem nagyon volt kóser, de valaki a helybeliekbõl kért tölünk egy mezuzát a  Szukká részére (59). Az én benyomásom az volt, hogy a rebbet nagyon tisztelik ott és ebbõl valami kiáradt ránk is, akik névtelen katonái voltunk.

 

    Engem úgy mutattak be mint egy izraeli ujságirót, ami nagy feltünést keltett, mondta is az egyik konzul, hogy azt hitte sakter vagyok.}.

 

      Hazafelé csak kétszer álltak meg pihenni - én holt fáradt voltam és aludtam - és amikor megtudtam, tréfásan megfenyegettem õket, hogy beárulom õket a rebbenél...

 

      Aztán jött Smini Áceret és Szimchát  Tóra  (6o), ami külföldön két külön nap és ami a rebbenél egy egybefolyó örömfesztivál volt, lélekemelõ és érdekfeszitõ egyszerre - nomeg nagyon fárasztó. Még mindig kissé rekedt voltam a Jechidut éjszakájától, ez elmult és visszajött, amig csak két napot Eszteréknél töltöttem, ahol citromos teával és mézzel kúráltak amig elmult. Eszteréknél otthon éreztem magam, nagyon szivélyesen fogadtak; férje, Dr Shraga (Fred) Bohensky egy szuperintelligens és amellett szuper vallásos bálebósz (61  ) volt, aki szerencsésen egyesitette magában a Tálmid Cháchám és az egyetemi tanár elegyét. A new-yorki City Universitában adott elõ biológiát, és több könyvet is irt, köztük egyet a sertések belsõ felépitésérõl. Ezen jót nevettünk. Eszter a Bét Jákov  (62 ) iskolák egyikében volt igazgató. Õk sem értették hogy kerültem a Chábádhoz, de tisztelték ezen dilimet. a rebberõl nagyon pozitiv vélemménnyel voltak, de azt mondták - akárcsak Mátyás annakidején - hogy ez "nist fár ünz".

 

     Nekem úgy tünt hogy elköteleztem magam egy mozgalom mellett amelyben vérmérsékleti ellentétek ellenére megtalálom a helyemet. Mindenki sáliách (63 ) - mondta a rebbe és én máris az elv misszionárusának láttam magam.

 

******************************************************************************************

 

JEGYZETEK:

 

1)   Született (jiddis) eredeti Chábád származék.

 

2)   Aki lett (jiddis) aki azzá vált, mint például én.

 

3)   77o Eastern Parkway - a new-yorki Chábád rezidencia legendássá vált cime.

 

4)   Bennfentes, befolyásos (jiddis).

 

5)   Ezt a rebbe mint diplomás hajómérnõk állapitotta meg, mivel egy zsidó hajón kénytelenek a gépészek szombaton dolgozni és nem lehet leállni vagy automatizálni  a szükséges tevékenységet. Nemzsidó hajón a talmudi eredetü Halacha szerint akkor szabad egy zsidónak utazni, ha három nappal szombat elõtt szállt hajóra.

 

6)  A Bünbánati imaciklus.

 

7) "Testvéreimet keresem én" (1. Mózes, 37, 16).

 

8)  Zsidó asszony (jiddis).

 

9) Szervezõ bizottság (héber).

 

1o) Lubavits - kis falu Fehér-oroszországban, ahol a Chábád mozgalom feje és központja rezidált, több mint száz éve. Errõl nevezték el a hiveket lubavitsi haszidoknak.     

 

11) Az elõzõ rebbe neve is Schneerson volt; a családok távoli rokonságban álltak egymással.

 

12) Rabbi Joszéf-Jichak Schneerson. 1927-ben a GPU letartoztatta, illegális propaganda - a zsidó tanok terjesztése - volt a fõ vádpont. Állitólag halálra itélték, majd a nagy nemzetközi nyomásra szabadon engedték, de nyomatékosan "tanácsolták", hagyja el az országot.

 

13) Jólértesültek szerint a rebbenek több diplomája is volt; egy verzió szerint hét. Berlinben filozófiát is tanult.

 

14)  Az amerikai haditengerészet.

 

15)  Áhitat (héber askenáz kiejtéssel) Káváná.

 

16)  Tulajdonjog megszerzése, kész tény teremtése által; szerzett jog (héber). A zsidó jogrend szerint ami háromszor ismétlõdik, az már Cházáká.

 

17)  "Érje meg jövõre is" (jiddis).

 

18) Összejövetel (jiddis).Tipikus  Chábád haszid kifejezés, aminek elsõdleges értelme szórakozás, kellemes idõtöltés.

 

 19) Szószerint hazai, vagyis "otthon érzed magad" (jiddis).

 

  2o) Utazik a zsidó a vonaton - mondja az anekdóta - egyedül van a  kupéban és felteszi a lábait a szemközti ülésre. Az egyik állomáson bejön egy szépen dekorált magasrangu katonatiszt és leül szemben. A zsidó gyorsan leveszi a lábait és illendõen köszönti a Herr Generálist. Az meg jiddisül fordul hozzá és megkérdezi, nem-tudja-e véletlenül mikor van az idén Pájjszech (husvét)? "Pájjszech" ? -kérdezi vissza a zsidó és ujra felteszi a lábait az ülésre...

 

21) Egészségére! (héber).

 

22)  Ismétlõ (héber askenáz kiejtéssel) chozér.

 

23)  Beszéd (héber).

 

24) Beszédek gyüjteménye (héber).

 

25) Szószerint cikk,  mondás (héber). Itt filozófiai, kabbalisztikus értekezés.

 

26)  Prédikáció (héber) Drásá.

 

27)  Elsõ hajvágás (jiddis). Haszid zsidó szokás fiu gyerek haját három éves korig nem nyirni. 3. születésnapján ünnepélyes keretek között megnyirják és pajeszt hagynak neki. Ekkor kezd a zsidó gyerek héderbe járni, ahol olvasni tanul.

 

28)  Uriember (angol). Matild elmesélte hogy a bócherok állandóan nagy zajt csaptak és õ egyszer átjött és panaszt tett "a rebbe vejénél", aki nagyon udvariasan beszélt vele és megigérte oda fog hatni hogy a bocherek vegyék tekintetbe a szomszédok nyugalmát.

 

29) Nemzeti Biztositó (angol) ami egy minimális nyugdijat biztosit.

 

3o) Mozgalom (héber).

 

31) Vacsora (angol).

 

32) Leves tészta (jiddis).

 

33)  Szószerint kettesben (héber) négyszemközt. Itt azt a felemelõ, magábanálló haszid aktust jelzi, amikor a rebbe négyszemközt fogadja hivét. A lubavitsi rebbe nõket is fogadott, meghatározott idõkben.

 

34) Megtért, vallásos zsidóvá vált (héber).

 

35) Titkárság (héber).

 

36) Az egó elvetése, semmibevétele; a becsvágy és a "ki vagyok,mi vagyok" ellentéte.

 

37)  "Én félek!" (jiddis).

 

38)  "A Megtérés szombatja" (héber), a Ros hasana és Jom kippur közötti szombat.

 

39)   Gazdag emberek (héber, régies).

 

4o) A zsidó etikett elõirja hogy valaki ne igyon ki egy poharat egy hajtásra, mert ez falánkságnak tünik.

 

41) Nagyokos - (jiddis). A Chábád szóhasználatban jelzi az okoskodót, illetve azt aki racionális érvekkel próbál a transzcendentális ellen "védekezni". A K. nem maga az ember hanem az énjére rátelepedõ okoskodó hajlam. Egyhamar be kellett látnom, mennyire rám illik a meghatározás, ami a német-jiddis klüg-klug szóból eredeztetik.

 

42) "Ne széditsd a fejemet" (jiddis) , magyarán ne beszélj mellé.

 

43)  "Van valami panaszod" (jiddis) valami nem tetszik?

 

44)   Angol kifejezés az önkéntes elszigetelõdésre.

 

45)  Rövidités: Rabbi Smárjáhu  Gurary, a rebbe sógora, az elõzõ rebbe idõsebb veje. Voltak akik annakidején benne látták a természetes trónörököst, de a haszidok a karizmatikus Menachem Schnnersont részesitették elõnyben és Gurary elfogadta és alávetette magát a rebbe fennhatóságának.

 

46) Lásd a 1o. jegyzetet.

 

47)   Kos szarvából készült kürt (héber), magyarosan Sajfer. Fõleg Ros Hásáná két napján valamint Jom Kippur kimenetelekor használják. Az ünnepeket megelõzõ Elul havában naponta fujják az ima befejeztével. A hagyomány szerint hangja "megremegteti a szivet" és megtérésre ösztökél.

 

48)  Ünnepi imakönyv (héber). A szó egyuttal ciklust is jelent.

 

49) Dalok, poézia (héber). Speciális zsáner, veretes de nehezen érthetõ nyelvezeten iródott, tartalma léleknemesitõ, többnyire akkrosztikonban iródott.

 

5o)  Lift amely automatikusan jár, elektrónikus agy vezérlésével és minden emeleten magától megáll. Egyes változatai a Halacha legszigorubb igényeit is kielégitik, mégis sok vallásos zsidó nem használja.

 

51) Ünnepnapokon, vagy akár szombaton nem szabad böjtölni, hacsak a szombat történetesen nem esik Jom Kippur napjára, ami a "szombatok szombatja".

 

52) A Tórában leirt sorrend is igy szól: "...füvet adok mezõidre állataid számára; te is ehetsz és jóllakhatsz". (5. Mózes,  11, 15).

 

53) Rövidités: Ceiré Agudát Chábád (héber) a Hábád mozgalom ifjusági szervezete. Ezt nem biológiai értelemben kellett venni, hiszen a mozgalom vezetõi már akkor elmultak 7o évesek. Itt aktivistákról van szó, akik a rebbe intésére tüzbe-vizbe mennek.

 

54) Imaszijjak, a zsidó férfi reggel, hétköznapi imája során, felteszi karjára és fejére a tfillint).

 

55) Áldást mondatni (jiddis). Sátorosünnep hét napján egy négy növénybõl álló csokorra mondanak naponta áldást.

 

56)  Központ (héber).

 

57)  A szükségletek elvégzése után mondott áldás elsõ két szava (héber). Fogalommá válása után a kifejezés magát a szükségleteket is jelzi.

 

58) Ünnepi sátor (héber). Többesszámban a Sátorosünnep neve is.

 

59) Ideiglenes épitmények, mint az  ünnepi sátor nem kötelesek mezuzát kitenni, de ezt a kérdezõ nem tudta.

 

 6o) A Tóra örömmünepe (héber).

 

61)  Szószerint: háztulajdonos (héber). A szóhasználatban aki nem rabbi - az bál-bájit =bálebósz jiddisül. Dr Bohenskynek van rabbi képesitése is, de nem funkcionál mint rabbi.

 

62)  Szószerint Jákob Háza{népe} (héber) ami alatt a nõket értik bölcseink. Lengyel eredetü vallásos lányiskola hálózat, ami az egész világon elterjedt. Izraelben a Független Nevelési Hálózat (Águdát Jiszráél) szerves része.

 

63) Küldött - Eszme képviselõje.

(*Részlet egy tiz évvel ezelőtt megjelent könyvből, amely elfogyott és nem kapható. Ujabb kiadása jelenleg kétséges. A sok érdeklődő kérésére közöljük itt. A szerző)