AZ ÁLDOZAT VISSZATÉR A TETT SZINHELYÉRE
TIZENHARMADIK FEJEZET AMELYBEN KIDERÜL, HOGY Románia volt az egyetlen kommunista állam 1967-ben, amely nem szakította meg kapcsolatait Izraellel. Ezt sokan sokféleképpen kommentálták. Volt, aki azt mondta, hogy ezzel tör a bukaresti diktátor, a megalomániás Ceauescu borsot a moszkvai helytartók orra alá, és volt, aki arra esküdött, hogy a "conducator" egy rá kiosztott szerepet játszik. Mindenesetre a tel avivi román nagykövetség a szovjet spionázs főhadiszállása lett és vice versa ez lett a bukaresti izraeli követség is - már ami a román zsidóságot illeti . Izraelt akkor és ott csak a román zsidók álijjája érdekelte, és ebben két dolog játszott közre - Izrael javára. Az egyik igen banális valami volt, úgy hívták, hogy amerikai dollár, a másik meg dr. Moses Rosen, a román zsidók főrabbija a 1948-as kommunista hatalomátvétel óta.
Kihámozni a kevés tényt a sok legenda közül - ez volt minden izraeli újságíró feladata, aki azokban az években eljutott Romániába, és be is járhatta a zsidó közösségeket. Az egyik tény az volt, hogy Romániából masszív álijjá jött _ állandóan és folyamatosan - Izraelbe. Dr. Rosen ezt magának vindikálta, mások, főleg a Netiv körei (másnéven Liskát Hákeser, egy féllegális fedőszervezet, amely a külügyminisztériumon belül működött kelet-Európában és főleg a Szovjetunióban) pedig egy bizonyos kofferról beszéltek. Lehet, hogy mind a kettő igaz volt.
(Ami a koffert illeti - ez volt az a bizonyos kézitáska, amit Sájke (Jesájáhu Dán, a L.H. legendás hirű vezetője) vitt magával bukaresti látogatásai során diplomata útlevéllel, és egyenesen a diktátor kezébe számolta le a nehéz dollár százezreket.
Megoszlanak a vélemények arra nézve, hogy 1000 dollárt fizetett Izrael minden román zsidóért - per koponya – vagy ezerötszázat, esetleg kétezret. Lehet, hogy volt idő, amikor ennyit vagy annyit. mindegy. Sájke jött, hozta a pénzt - a zsidók mentek. Ha leállt Sájke - leállt az álijjá.
Ami dr. Rosent illeti - itt a helyzet már jóval árnyaltabb volt.Lehet, hogy neki volt köszönhető a masszív álijjá - legalább annyiból, hogy nem akadályozta azt. ***
Dr. Moses Rosen egy regáti rabbi fiaként látta meg a napvilágot. Már ifjú korában kommunista (szerinte szociáldemokrata) volt, és 1925-ben, egy földalatti megmozdulás során egy ideig letartóztatásban is volt. Ez kiderül apja reszponzum kötetéből, amit Rosen sógora adott ki Londonban a hatvanas években. Bécsben egy rabbiszemináriumban tanult és kapott prédikátor oklevelet. 1948-ban a kommunista hatalomátvétel évében, amikor az akkori főrabbit, dr. Sáfránt fenyegetésekkel menekülésre kényszerítették a kommunisták - a párt Rosent neveztette ki Főrabbinak. Eleinte hűségesen - és hangosan - szolgálta a rendszert és szidta a cionista Ben Gurion-bandákat. Ahogy megerősödött, úgy függetlenítette magát a jevszekcia piti funkcionáriusaitól. és a hatóságok tudomására hozta, hogy amit Bercu Feldman (a zsidó kommunisták főtitkára) tud - azt ő is tudja, csak jobban. Lassan kidobta a zsidó federációból a kommunista spionokat, és ő lett az elnök, a főrabbi - minden egy személyben. Sötét évek - sötét emberek Amikor megismertem - már a román zsidóság koronázatlan királya volt. Mind a hatóságok, mind a zsidó szervezetek belátták, hogy Rosennél nincs jobb. Ö "intézte el" az alliját; saját szavaival élve ő volt az "egyetlen rabbi, aki azon munkálkodott, hogy híveinek száma egyre csökkenjen," és ő szavatolta a dollárok folyamatos áramlását. Erdélyi ortodox rabbiknak megszerezte a kiutazási engedélyt - és azok hálásak voltak neki, akinek nem kellettek a konkurensek és fölöslegesek voltak a tanuk.
Amikor először Izraelben járt, valahol a hatvanas évek elején - fagyos fogadtatásban részesült és egyes román olék felhánytorgatták neki anticionista magatartását. Én nem politizálok, és nem vagyok cionista - válaszolta - engem a román zsidók sorsa érdekel.
Volt ebben valami. Ha valaki összehasonlította - Románia volt az egyetlen kommunista ország, ahonnan nemcsak, hogy jött az álijjá, de a zsidó hitéletet sem nyomorították meg annyira, mint például Magyarországon és Csehszlovákiában.
(Rosen Jeruzsálemben hasznos kapcsolatokat teremtett. Főleg a Netív köreiben fedezték fel, hogy a kis kecskeszakállas, köpcös főrabbi nagy kincs lehet, ha megfelelő kezelést kap. így összehozták dr. Náchum Goldmannal és egyéb amerikai zsidó potentátokkal, akik megnyitották neki a kaput Washington felé. Jóval később, amikor Ceausaseu önálló utakat kezdett járni, és az amerikaiak megadták Romániának az M. F. N. [legnagyobb kereskedelmi) kedvezményt - Rosen éppen Amerikában volt és híre járt, hogy ezt Rosen "intézte el". A hírt maga Rosen terjesztette, a tőle megszokott intenzitással. Nem tudni, mi volt igaz ebből, de tény hogy azt ezt követő években dr. Rosen sokszor járt Washingtonban, román diplomata útlevél lel.) Amikor megismertem és összebarátkoztunk, Rosen nagy súlyt fektetett arra, hogy megmagyarázza bizonyítványát. Mint a Mááriv munkatársa és kelet-európai "szakértője" Rosen fontosnak tartotta, hogy tudjam, ő nem kommunista, és amit tesz, azt a romániai zsidókért teszi.
Kiszolgálom a rendszert? - tette fel drámai hangon a retorikus kérdést - hát persze, hogy kiszolgálom. E nélkül nem lehet itt labdába rúgni, és a zsidókért tenni valamit. Felesége, Amália, egy rendkívül intelligens és finom úriasszony, hozzátette: "Ne gondolja Herr Kraus, hogy nem voltak évek, amikor a férjem élete veszélyben forgott. Itt volt a sarokban a kikészített csomag, arra az esetre, ha éjjel jönnek és elviszik".
A rebecn héber neve Málká volt. (királynő). Annakidején Transznisztriában (A Dnyeszteren túli országrész, ahová Antoneseu kormánya a zsidók egy részét deportálta - de nem Erdélyből) volt deportálva, és hogy szülein segítsen, férjhez ment egy idős ügyvédhez, akitől Rosen választotta el, hogy azon nyomban feleségül vegye. Sokszor fékezte férje extravagáns cselekedeteit.
*** Nem jöttek, és nem vitték eL De Rosen ezekről az időkről mint "sötét évek" -ről beszélt, amikor mindenki gyanús volt, aki élt. Sötét évek, sötét emberek - mondta és említett néhány nevet a román jevszekcia vezető káderei közül, akik ki akarták csinálni, de ő túljárt az eszükön. Megmagyaráztam a pártnak - mesélte - hogy jobb nekik egy rabbi, akinek külföldi reputációja van,aki megjelenik az európai rabbi konferenciákon és ott el tud egy Divré Tajret mondani, mint egy bunkő Bercu Feldman, akiről mindenki tudja hogy egy ötödrangu kis funkci. A pártban értettek a szóból. Rosen csillaga akkor ragyogott fennen, amikor a conducator Ceauescu jutott uralomra, Rosen hozta a dollárokat, és szállította ki a zsidókat, akikre a rendszernek sokkal kevésbé volt szüksége, mint az amerikai bankjegyekre.
Egyszer, négyszemközt, elszólta magát. Arra a kérdésemre, hogy-hogy nincs gyerekük, Rosen azt a nem rabbinikus választ adta, hogy "ki mert azokban az időkben gyereket csinálni". Aztán felocsúdott, és azt mondta, hogy jaj neki, most kiszolgáltatta magát egy újságírónak. Megígértem, hogy életében ezt nem írom meg
"Ezek a románok állatok" Rosent akkor ismertem meg, mikor - 1968-ban - a Tarom járatot indított Tel Avivba? Az első gép tele volt izraeli újságírókkal, köztük én és még egy riporter képviseltük a Máárivot. Ott volt felejthetetlen barátom, Benedek Pali, aki kihasználta az alkalmat, hogy Erdélyben találkozzon '56 óta nem látott szüleivel és öccsével, Pistával (aki nem volt más mint BIG az ismert iró és ujságiró, akkor rovatvezető a Népszabadságban.)
Akkor még nem lehetett egyenesen Bukarestbe repülni és Constancában, ahol leszálltunk, a reptéren egy fiatal román katonával találkoztunk, aki egy szál puskával védte a szocializmust. Pali beszédbe elegyedett vele, és kiderült, hogy a román - magyar, valahonnan Székelyföldről. Egy csomag amerikai cigaretta nagyra nyitotta a száját. Kérdésemre, nem fél-e, hogy valaki meghallja, mit beszél, azt mondta: "ezek a románok barmok, állatok. Ezek még magyarul sem tudnak".
Ez volt az első leckém a román-magyar testvéri viszonyból, ami persze zsidó téren is érvényesült. Ehhez elég volt ismerni Rosen kijelentéseit a pesti "elvtársakról" egyrészt és a MIOK vezetőinek szervilis magatartását, másrészt. Nemrég publikálta a Szombat Sós Endre denunciáló jelentéseit Rosenről, a "kalandor fórabbiról" , aki "eladja a román zsidókat rabszolgáknak, Izraelbe".
A román állam vendégei voltunk, vittek ide-oda. A szombatot Brassóban töltöttük, ahol volt egy kóser kantin - Rosen főrabbi egyik főműve, ami amerikai pénzen működött - jól. Brassóban ismertem meg Hersku saktert, aki kántor és hitközségi mindenes is volt egyszerre. Szombaton, ima után, kiddus volt és két pohár cujka után Hersku elsírta, hogy felesége és gyerekei Izraelben vannak, de Rosen őt nem engedi kimenni, mivel ő itt "nélkülözhetetlen". (Ezt ízes magyar nyelven mondta.) Amikor két nap múlva Bukarestben elvitték az izraeli vendégeket Rosen rezidenciájára - én voltam az egyetlen, aki kellemetlen kérdést tettem fel: mikor lesz Hersku sakter vesszőfutásának vége? Rosent meglepte a kérdés, azt mondta, ha írok neki egy levelet - őszinte választ kapok. Most a hely és idő nem alkalmas. Héberül beszéltünk és a Securitate emberei kelletlenül feszengtek szűk öltönyükben.
Hazatértem után írtam neki, és megkérdeztem, hogy lehet egy családot kettészakítani, azzal, hogy a férj "nélkülözhetetlen". Válaszában arra hivatkozott, hogy az egyik izraeli országos főrabbi megengedte neki, hogy bizonyos esetekben visszatartson hitközségi alkalmazottakat, akik nélkül "egész vidékek maradnának kóser hús nélkül". Ha hozok neki írásbeli engedélyt egy kompetens izraeli rabbitól Hersku máris mehet.
|
A válasszal betömte (Rosen főrabbi) a számat, de én kiváncsi ember voltam világéletemben. Felhívtam, a férje által megadott számon, Herskunét, aki elmondta, hogy nem éltek jól, férje annak idején nem is akart kijönni stb., de most szeretné, ha kijönne, hátha ...
Láttam, hogy ha a világon minden érmének két oldala van - a román érmének három, esetleg négy.
(Nem telt bele egy fél év, és Rosen meghívott, jöjjek el Bát jával, és vegyek részt az általa rendezett hatnapos Chánukkiádán. Ez azt jelentette, hogy dr. Rosen összecsődített Izraelből és Amerikából 20-30 embert, főleg újságírókat és közéleti személyiségeket - akikkel egy hét alatt bejárta a hitközségeket az északi határszéltől (Suceava) Erdély északnyugati részéig (Nagyvárad). A maratoni futás úgy zajlott, hogy napi két, esetleg három hitközséget is meglátogattunk, ahol a zsinagógában már várt bennünket a kirendelt közönség. Rosen elmondott egy szokványos beszédet; a gyerekkórus chánukká dalokat prezentált, majd a kantinban megebédeltünk/vacsoráztunk, és a helység legjobb szállodájában megszálltunk. Mindez Rosen, ilietve a federáció (illetve a Joint) költségére, beleértve a repülőjegyeket is. Az utazás előtt néhány nappal Rosen Tel Avivban volt, felhívott, és kérdezte jövök-e? Mondtam, ha a parancsnok hív menni kell. Ezen jót nevetett, és azt mondta - Herskura célozva - hogy ha lehet - hozzak magammal egy saktert Ő ezt viccből mondta, de én komolyan gondoltam.)
Az első út - a hivatalos állami- Tarom meghívás - sokban különbözött a mostani Rosen fesztiváltól. Akkor a kommunista Románia mutogatta magát, mi meg ájuldozva lelkesedtünk: íme egy kommunista ország, amely megszegte Moszkva ukázát, és nem szakított Izraellel. Akkor Rosen csak kis, mellékszereplője volt a shownak,most meg ő a rendező, a producer és a primadonna egyszerre.
Dr. Rosen humora lefegyverző volt, már csak azért is, mert nem lehetett tudni, mikor beszél komolyan. Ha mondott egy nagyot, például, hogy neki személyesen mekkora része volt a kapcsolat-meg-nem-szakításban - és látta a felhúzott szemöldököket - akkor rögtön kijelentette, hogy csak viccelt. Ami azonban kiderült, mint tény, hogy a romániai zsidóknak Rosen sokkal jobb, mint a környező csatlósok vazallus zsidó vezetöi. Sós Endre és Seifert Géza, majd felesége, a már említett "bárónő", Bárdi Dezső és társaik Magyarországon, valami Bohumil Csehszlovákiában, egy Lévi nevű veterán kommunista ügynök Bulgáriában, egy kinevezett álrabbi és egy Frenkel nevű korrupt rosekól Lengyelországban, stb. Kelet-Németországban nem éltek zsidók, az ottani hitközség az államvédelem Patyomkin intézménye volt, és egy import magyar rabbi tevékenykedett ott besúgóként.
Személyes varázsa, nyelvtudása és nem kevésbé okos, fineszes politikája révén, a Jointtól sokkal többet tudott kihúzni, mint a magyarok, vagy a csehek. Magyarországról akkor tiltották ki a Jointot, amikor azok tiltakoztak az ellen, hogy Stöcklerék a Joint pénzen narancsot és datolyát vegyenek Rákosinak és bandájának. Csehszlovákiából a Joint maga vonult ki, amikor működését betiltották. Később (1967 augusztusában) Prágában meggyiIkolták Charles Jordant, a Joint európai vezetőjét. Ez megnyilvánult nemcsak Rosen bizánci udvarában (nyolc személygépkocsi, köztük két Mercedes. Miért? Mert annyi van a görögkeleti patriarcha udvarán is, és Rosen az "egyenlőség" híve volt), hanem a zsidók ellátásában is.
Amikor, később. a romániai gazdasági helyzet odáig sülylyedt, hogy a nép heteken keresztül nem látott egy falat húst sem _ a zsidók hetenként kaptak egy nagy adag frissen vágott marhahúst, akár a 11 kantin egyikében ebédeltek, akár otthon főztek maguknak. Amikor ezért Rosent a sajtóban megtámadták - a ma is ismert és hírhedt Tudor Vadim és emberei - akkor Rosen a holokauszttal válaszolt: a kiéhezett, halálra vált zsidókat ő most hússal kárpótolja ...
Ezért kellett neki most külföldi sakter, miután a helyiek vagy kihaltak, vagy elmentek. Rosen, minden hatalmával, nem volt képes mindenkit visszatartani. Egy amerikai saktert nem lett volna képes megfizetni, de egy izraeli, akinél 2-3 ezer dollár nagy pénznek számított, nagyon megfelelt volna erre a célra. Így, amikor .Eminenca Sa megtudta, hogy én a chábádhoz tartozok, rögtön felcsillant a szeme: hozzak neki egy lubávicsi saktert, aki amellett, hogy vág, marhát és csirkét, magánszorgalomból, illetve ideológiai indíttatásból segít neki felvirágoztatni, azt a román zsidóságot, amelyet ő minden erővel Izraelbe igyekezett exportálni. Hers Héber - a "mindenes" A feladat adva volt. Tudtam, hogy itt csak a postás szerepét töltöm be, mivel egy chábád chászíd nem tesz egy lépést sem, míg erre a rebbe beleegyezését és áldását meg nem kapja.
- -- (A hosszú utakon sokat beszélgettem Rosennel, gyakran négyszemközt, Mercedesében, mikor is felesége, Amália, mellettünk ült és úgy tett mintha egy szót nem értene héberül, társalgásunk nyelvén. Ő is és természetesen férje is, állandóan arról győzködtek, nem igaz, hogy Rosen kommunista ügynök. Egy később nyugatra szökött magasrangú román elhárító tiszt, bizonyos Pacepa tábornok, New Yorkban megjelent könyvében - amit később héberre és magyarra is lefordítottak - Rosent mint a Securitate ezredesét aposztrofálja. Arról hogy miként szervezték be az amúgyis baloldali beállítottságú főrabbit, a szökött generális azt állítja könyvében, hogy egy londoni áruházban a román titkosszolgálat .rneqszervezte" hogy a rebecent tolvajláson tetten érjék, majd diplomácia síkon "ellntézték", hogy ne állítsák bíróság elé, hanem utasítsák ki, és ennek fejében lett Rosen Securitate ügynök. Rosen csodálkozott, hogy tudok erről, a dolgot egy kézlegyintéssei intézte el. Ugyanakkor igaznak minősítette Pacepa másik állítását, ami Áráfát és bandája bukaresti "meleg" orgiáit illeti. Kérdésemre azt is megerősítette, hogy a palesztin terroristák merényletet kíséreltek meg Golda Méir izraeli miniszterelnök ellen, amikor hivatalos bukaresti látogatása során a Koráll templomban is vizitelt.) * A sakter dolgot én komolyan gondoltam. Akkoriban még a "slichut'" nem volt annyira elterjedve a chászídok körében, mint most, és lehet, hogy Jiszróel Cvi Heber volt az első küldöttek egyike. Éppen korai nyugdíjba ment rámát gáni városi sakter állásából, volt egy sereg férjhez adandó illetve megnősítendő gyereke, és volt motivációja tenni valamit a jiddiskájt érdekében. Nekem csak arra kellett rávennem, hogy intézzen kérdést a rebbéhez, míg Bátjának feleségét, Cippórát, kellett meggyőzni arról, hogy Bukarest nem a világ vége . A rebbe csak annyit kérdezett vissza, van-e a román fővárosban rituális fürdő (mikve) és az ügylet nyélbe volt ütve. Heber havi 2500 dollárt kapott, kétszer évente repülőjegyet haza, azonkívül ingyen lakást és kosztot, és egy nem nagy összeget leiben, helyi kis kiadásai fedezésére. Ily módon az egész fizetését _ ami az izraelinek két és félszerese volt - megtakaríthatta. Az igazság az, hogy mindkét fél jó üzletet csinált. Héber nemcsak vágott, hanem előimádkozott, lévén szép hangja, Tóra-tekercseket javított, ha szükség mutatkozott - lévén szakképzett szajfer és ha történetesen egy harmadik kellett egy háromtagú bét dinhez odaült mint tálmid cháchám. Rosen nem győzött hálálkodni, "a román zsidóság nevében", amiért egy ilyen jó "mindenest" hoztam neki.
Héber a hét négy napján Bukarestben volt, míg két napot úton, vonaton, autóbuszon, bejárva egy sereg várost és községet, ahol vágott. Néha Cippóra is elkísérte, aki Bátjá barátnője és mint tanítónő - kollegája is volt. Ezeken az utakon Cippóra férjét következetesen Hersnek nevezte, mondván, hogy a Jiszróél Cvi túl zsidós név és "nem szabad feltűnést kelteni". Heber "Hers" hosszú vörös szakállával és füle mögé csavart pajeszával meg rabbinikus hosszú fekete kabátjával - persze egyáltalán nem nézett ki zsidónak.
Hét év - mint Jákob Ráchelért Az egyetlen súrlódási pont Rosen és Heber között az utóbbi ottani szolgálatának időtartama volt. "Hers" eredetileg egy évre jött, de Rosen erről hallani sem akart. Minimum három év - mondta. Három év leteltével, Héber haza akart menni, de Rosen azt javasolta - kérdezze meg a rebbét. Ezzel egyidejűleg ő maga telefonált a rebbének, mondta, amit mondott, és Heber maradt. Rosen csak hét év multán engedte el _ nehéz szívvel - mondván, hogy ilyen nem volt, és nem is lesz többé. Ez is csak azután vált lehetővé, hogy Heber könyörgött a rebbének és megígérte Rosennek - nevemben, tudtomon kívül - hogy én hozok egy másik saktert helyette. Hét évet szolgáltam, mint Jákov ősapánk Ráchelért - szokta Heber mondani. (A hét év alatt soha nem panaszkodott Rosenra, aki pedig elviselhetetlen diktátor volt, és embereivel úgy beszélt, mint az egyszeri "porec" a kutyáival. Heber ez alól kivételt képezett, mivel Rosen a külföldiekkel hímes tojásként bánt. "Ha a rebbének ő jó, nekem is jó" - szokta Jiszróél Cvi mondani. Valóban legendák jártak arról, mennyire becsüli a rebbe Rosent, és tartja nagyra romániai tevékenységét - igaz, hogy a legtöbb ilyen legenda forrása maga Rosen volt. Ottléte alatt Heber barátom egy sor olyan dolgot csinált, ami forradalmasította a zsidó életet - és nemcsak Bukarestben. Először is kinevelt egy helyi saktert, egy bizonyos Bruckmeyer nevű volt tanítót, aki vallásos zsidóvá lett és még a '90-es évek végén is vágott, amikor Hebernek már régesrég hűlt helye volt Romániában. Aztán, amikor egy fiatal pár Roman városából hozzá fordult, hogy ő eskesse őket - Heber azt a feltételt szabta, hogy a menyasszony menjen mikvebe az esküvő előtt ("Legalább egyszer életében"), de nem Bukarestben, ahol volt egy működő mikve, hanem Romanban, többszáz kilométerre a román fővárostól.
Hogy gondolja ezt? - kérdezte Rosen, aki nem tudta sírjon- e, vagy nevessen, esetleg dühöngjön az agilis izraeli sakter túlkapásai ellen - hogy gondolja ezt? Egyszerű, mondta Jiszróél Cvi barátom - van Romanban egy régi használaton kívüli mikve, ami már városi fürdőnek sem jó.Ezt rendbe kell hozni, fel kell újítani, és a kislány mehet oda.
- Ir zent fárrückt?! - kérdezte Eminenca Sa kétségbeesve – "ez még Marilus-nak sem jutna eszébe." Héber megvonta a vállát: ha nem, akkor nem. Én nem vagyok köteles itt esküvőket bonyolítani, hanem csak a behémeket levágni. Ha Eminenca nem akarja ...
Eminenca persze, hogy akarta. Osztott és szorzott, és rájött a dolog óriási voltára, már ami a piár részét illeti. A kiadásokra fog a Jointtól extra pénzt kapni, és az egész világsajtó megírja, hogy Romanban zsidó esküvő volt, tokkal, vonóval, mikvével, ahogy a nagy könyvben meg van írva. Már látta lelki szemei előtt a Jewish Chronicleban a szalagcímet: "ZSIDÓ RENESZÁNSZ ROMÁNIÁBAN" stb., stb. Legott leküldte Romanba egyik magasrangú sameszát, dr. Emil Schechtert, aki a dolog pénzügyi részét volt hivatva elintézni - "lehetőleg minél olcsóbban" - mivel a helyi hitközségi elnök egy lyukas lei felett nem rendelkezett.)
"Mólé" - majdnem ingyen
A romani chászene" kolosszális volt. Rosen és Marilus vezették, Heber kénytelen volt a kántor szerepével megelégedni. Őt azonban a kóved egyáltalán nem érdekelte: s miután Cippóra, aki fizikai mivoltában jelen volt a fürdőben, és töltötte be a mikve jiddene szerepét, jelentette, hogy a Kále szakszerűen alámerült a tisztító rituális vízben, az időzítés tökéletes volt. Hers hosszú jelentést irt a rebbének New Yorkba, amiben beszámolt a történtekről és ... dicsérte Rosent, aki nélkül ez nem ment volna. Ez egy visszaható dolog volt, mert legközelebbi látogatásakor a rebbe agyba-főbe dicsérte Rosent, aki jól tudta, hogy ezt Hebernek köszönheti.
Amit Rosen az egekig dicsért - és nem-igen volt képes megérteni - az a Romániában elképzelhetetlen dolog volt, hogy Héber nem fogadott el semmiért, senkitől pénzt. Ha bármire kérték, ami a "szakmájába vágott - azt megtette minden ellenszolgáltatás nélkül. Példa volt erre a mólé.
A romániai (regáti) zsidók már majdnem száz éve olyan, vagy még olyanabb, ám hoórec zsidók voltak, mint a magyar neológia (sajnos, jobb hasonlatot nem tudok). Jesívák csak Erdélyben voltak, Bukaresttől keletre nem volt, aki egy jiddis vortot tudott volna. Ennek megfelelő volt vallási szintjük is. De - a szülői tisztelet igen nagy becsben állt náluk, és ez abban merült ki, hogy tartották a járcájtokat. Ilyenkor felkeresték a helyi zsidó funkcionáriust - rabbit, amíg még volt, később a saktert, vagy valakit, aki tudott héberül, és el tudta mondani az "Él málé rácháchám" (Könyörületes Isten) kezdetű imát a halott lelki üdvéért. Ezért a román zsidók készpénzben, vagy természeti juttatásokban fizettek.
Héber napi több ilyen mólét recitált - mind a fővárosban mind vidéki körutjai során - de soha egy fillért nem volt hajlandó elfogadni. Ha férfi volt a delikvens, a helyszínen tfillint légoltt vele, ha nő, akkor megígértette, hogy péntek este gyertyát gyújt. Nemegyszer gyertyákat is osztogatott erre a célra, meg egy románnyelvű cédulát, ahol az áldás szövege volt - latin betűkkel, fonetikusan. Héber itt-ott körülmetélt is - de erre, nagy fájdalmára, nem volt nagy kereslet. "Miért kell a gyerekeket megbélyegezni? - mondták, kérdezték a zsidók - majd Izraelben, ha kimegyünk".
(Hogy Héber viselkedésének abszurditását megértsük, tudni kell, hogy Dorohojban működött régóta egy izraeli sakter egy román zsidó, aki álijjázott, majd visszament önküldetésben. Ő mint rabbi - sőt rebbe- is működött, és a környező falvakból özönlöttek hozzá a román parasztok, akik hízott libát, kacsát, szakajtó tojást és miegyebet hoztak neki, ékes román nyelven mondott hókusz-pókuszai ellenében. Rosen többször lehordta a sárga földig, el is akarta küldeni - konkurenciát lát benne, mondták Rosen ellenségei Bukarestben - de aztán minden maradt a régiben.
Ezt csak akkor értettem meg, amikor a Chanukkiáda során Dorohojba értünk. A kóser kantinban ünnepi ebéd volt, és a helyi zsidó gyerekkórus, a szokásos zsidó dalok helyett rázendített a "Dóvid Mójse me/ech Jiszroét - cháj vökájjom"ra." Ezt persze az agilis sakter tanította be, Rosen tréfásan megfenyegette, de láthatóan élvezte a szituációt.) Rosen teljes neve Dávid-Mose volt és a rögtonzött strófa egy ismert héber dal parafrázisa volt...
Píros-fehér-zöld retek és hagyma ... A Chánukkiáda megrázó élmény volt annak, aki nem csak ingyen turistáskodást, hanem - mint én - zsidókat keresett. Ennek során alkalmam volt látni a különbséget a román és a magyar asszimiláció között. A legsötétebb Regátban is beszéltek a zsidók jiddisül - Beszarábiáról és Bukovináról már nem is beszélve - és mindnek volt zsidó személyneve, azonkívül, hogy vezetékneveikben is jelen volt a zsidó beütés. Itt nem románosítottak, és a legtöbb zsidó azzal fejezte be a beszélgetést, hogy - rövidesen álijjázik. Ez egy olyan biztonsági szelep volt, ami az Izraelhez való kapcsolatot felszínen tartotta, és egyre erősítette. A román zsidók büszkék voltak arra, hogy az erős moszkvai nyomás ellenére Bukarest nem szakította meg diplomáciai kapcsolatait Jeruzsálemmel.
(Ennek körülményeiről és kiváltó okairól érdekes dolgokat mesélt Rappaport Ottó, a hetvenes években történt állijjázása után. Rappaport, aki Tel-Avivban az Új Ke/et főszerkesztője lett (haláláig), jóba volt annak idején Fazekas Jánossal, aki a román politbüróban a magyar kisebbséget képviselte, és az érdekes részleteket mondott el neki a sorsdöntő ülésről, ahol elhatározták, hogy nem hívják vissza a román nagykövetet Izraelből. Ezzel egyrészt borsot akartak törni az oroszok orra alá, másrészt Ceausescu elhitte a nemzetközi zsidóság erejéről és befolyásáról (Rosen által is) terjesztett kacsát, és attól tartott, hogy ha szakit a többi csatlóssal együtt - akkor megszűnik az ezer-kétezer dolláros embervásár. Ez segített Bukarestnek megkapni a már említett M. F N.-t, az idegen államnak nyújtott legmagasabb gazdasági kedvezményt, amit úgymond az emínenca szerzett meg. Dr. Rosen nemcsak a zsidó federáció elnöke és sef rabínja volt egy személyben, hanem a parlamentben is ő képviselte a román zsidóságot. Amikor a kisebbségek vezetői berzenkedtek, ilyen vagy olyan jogfosztás, vagy erőszakos romanizáció miatt - Rosen felállt, és kenetteljes szavakkal elmondta, milyen jó a zsidóknak Romániában. Ezzel elérte, hogy a románok és szászok gyűlölték a zsidókat. Rosen nem hitte, hogy a rendszer valaha megbukhat - mint ahogy sok pesti zsidó sem hitte a '70-es és '80-as években - és amikor ez bekövetkezett, Rosenben egy világ omlott össze.)
Most azonban még nem tartunk itt. Most úton vagyunk Erdély felé. Már elhagytuk a Kárpátok ormán levő Piatra Neamt-ot, ahol egy régi fából épült zsinagógában állítólag a Báál Sém Tov imádkozott, amikor vándorlásai során ide ért. Most éppen Tirgu Muresben vagyunk (az egykori Marosvásárhelyen), ahol talán tíz zsidó család maradt. Itt is van kóser kantin, de nem tudni ki a másgiách (gyanítom, hogy nincs). Óvatosan megkérdezem Rosent, aki rám mordult, hogy ahol ő eszik, ott én is ehetek. A biztonság kedvéért maga mellé ültetett, és én kénytelen voltam úgy tenni, ahogy sógoromtól, Lébtől tanultam.
Átutazván a színmagyar erdélyi területeken, ahol szem- mel láthatók voltak az erőszakos romanizáció nyomai, Rosen győzködött, hogy ez rendben van, majd a fejemhez vágta, hogy magyar soviniszta vagyok. Ilyen bókot sem kaptam azóta. Hogy miért kellett levenni a magyar nyelvű utcatáblákat olyan helyeken, ami valamikor a Bukarest által létesített "autonóm" magyar terület volt; miért nem írhatja ki egy magyar suszter a cégtáblájára, hogy cipész vagy csizmadia, és miért kellett a kolozsvári magyar egyetemet elrománosítani - erre eminencának két válasza volt. Az egyik az említett magyar sovinizmus, aminek én itt titkos ügynöke vagyok, a másik pedig egy fantasztikusan gügye történet egy kolozsvári magyar zöldségesről, aki a retket, a paradicsomot és az újhagymát úgy rendezte el kirakatában, hogy az a piros-fehét-zöld színeket adja.
Ránéztem Eminenciára, mondván. hogy ez a szamárság nem passzol neki, aki egy okos ember. Gut, guT - nevetettneked meg nem passzol, hogy a Horthy fasisztákat védjed. Két és fél millió Horthy fasiszta? - kérdeztem, mire ő elmesélte, hogy a pesti zsidó vezetők milyen smokkok, hogy rávetítik a két ország zsidóságának viszonyára a trianoni ellentéteket, és nem lehet velük együttműködni semmiben. Kérdeztem, ismeri-e azt a közmondást, hogy "bagoly mondja a verébnek. .. ", de magamban kénytelen voltam igazat adni neki, már ami a pesti sósendréket és társaikat illeti. Mindez nem akadályozta eminencát abban, hogy amikor a kincses Kolozsvárra értünk és a nagytemplomban már várt a gyerekkórus a gilu há-mákkábiva egy hirtelen ötletnek tűnő, de jól kiszámított lépéssel engem mechábedoljon. Itt te fogsz beszélni magyarul - mondta. Ezek a magyarok nem szeretnek sem engem, sem a román nyelvet. .. * Nagyon meg voltam lepve, de Rosen hozzátette, bízik bennem, hogy nem fogok politizálni, nem énekelem el a magyar himnuszt(!), és nem okozok neki córeszt. Mondom, talán mégse, de Rosen kötötte az ebet a karóhoz, ezzel akar a helyi zsidóknak kedveskedni. ez egy soha vissza nem térő alkalom a számára. Különben is - tette hozzá széles mosollyal- egy chábádnyik nem lehet magyar irredenta. Felajánlottam, hogy jiddisül beszélek, de Rosen legyintett, mint aki egy szúnyogot hessent el: Ezek - mondta - nem tudnak egy szót sem jiddisül. Románul tudnak, de utálják a nyelvet, mindazt, amit Románia képvisel, rólam nem is
|
(*Részlet egy tiz évvel ezelőtt megjelent könyvből, amely elfogyott és nem kapható. Ujabb kiadása jelenleg kétséges. A sok érdeklődő kérésére közöljük itt. A szerző)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése