A CHASZIDIZMUS MEGALAPITÓJA, A MESSIÁS HIRNÖKE
Írta: Naftali Kraus
A chaszidizmus alapítója, rabbi Jiszráél Báál Sém Tov a Lengyel-Kárpátok Akop nevű kisvárosában született 5458. (1698.) elul 18-án.
Pontosan ötven évvel az ukrajnai, podóliai, volhíniai és lengyelországi zsidókat megtizedelő Hmelnyickij-féle pogromok után született, melyben egész közösségek tűntek el, s a maradék sem látott reményt. Amikor a Báál Sém Tov – akit neve rövidítésével Bástnek ismerünk – élt, még érezhető volt e csapás hatása, s ő sokat tett azért, hogy feloldja a reménytelenség érzését.
Fontos ennek megértése a Báál Sém Tov tanítása szempontjából, hiszen gyakran mondják, hogy a chaszidizmus főként az elnyomott, tudatlan tömegek vigasza. De bár a Bást és követői energiájuk jelentős részét a szegények megsegítésének szentelték, mégsem lenne helyes, ha ezt tekintenénk a chaszidizmus legfőbb jellegzetességének, hiszen e mozgalom új fényt és mélységet adott a Tóra és a tudósok előírásai alapján gyakorolt micvék, parancsolatok világának.
Az árvából vezető lesz
A Báál Sém Tov ötéves korában árván maradt. Apja, egy szentéletű ember, ezt a mondást hagyta rá örökül: "Fiam, ne félj senkitől, csak az Örökkévalótól! Minden zsidót szeress egész szíveddel és egész lelkeddel!" A kis árva a közösségre maradt, és a zsidó fiúk számára akkoriban szokásos nevelést kapta. Szabad idejét szerette szülővárosának gyönyörű természeti környezetében tölteni, ahol érzékeny lelke értékelni tudta a Teremtés fenségét.
Tizennégy éves korában a Bást a nisztárim – a "rejtettek" – csoportjához csatlakozott, a rofsici Ádám Báál Sém rabbi követőihez, akik feladatuknak tartották, hogy városról városra járva biztassák az embereket, és reményt adjanak ott, ahol a kétségbeesés volt az úr. Ádám Báál Sém rabbi halála után Jiszráélt választották a nisztárim vezetőjévé.
"Másodrangú" zsidók?
A Bást egy időre Brodyban telepedett le, ahol egy ismert tudós, Abraham Gerson Kitover rabbi húgát vette feleségül. Egy fiuk született, Cvi rabbi, és egy lányuk, Adel. 5484-től – 1724-től – a Bást tíz évig visszavonult életet élt, és kizárólag a Tóra elmélyült tanulmányozásával foglalkozott. 5494-ben – 1734-ben --, harminchat éves korában Medzsibozs városába költözött, ahol elkezdte nyilvánosan tanítani a chaszidizmus elveit.
Tudnunk kell, hogy ekkoriban a zsidóság egyetlen útja a Tóra-tudósoké volt: a tanulatlan, írni-olvasni nem tudók "másodrangú" zsidóknak számítottak.
Az imában egyek vagyunk az Örökkévalóval
A Báál Sém Tov azt tanította, hogy a zsidóság és a Tóra minden zsidó tulajdona: minden zsidó – társadalmi helyzetétől, hátterétől, vagyonától függetlenül – tökéletesen képes arra, hogy az Örökkévalót szolgálja, és hogy az áhávát Jiszráél (Izrael szeretete) azt jelenti, hogy az ember képes feláldozni magát egy másik zsidó javára.
Hangsúlyozta, hogy az ima minden zsidó életében alapvető, és az ima potenciális eredménye végtelen. De az ima nem azt jelenti, hogy valamit kérünk az Örökkévalótól – bár ez is egyik célja --, hanem azt, hogy ragaszkodunk hozzá, egynek érezzük magunkat vele. Ez olyan lelkiállapot, amelyben az ember feladja különálló létezésének tudatát, és Isten örök lényével azonosul. Ez a helyzet leírhatatlan öröm – szimchá – forrása, s ez az igazi istenszolgálat szükséges velejárója. A parancsolat betartásának öröme, a szimchá sel micvá, valamint a másokkal való kapcsolat érzelmi melegsége a chaszidizmus legfőbb jellegzetességei lettek.
Akik gyanúperrel éltek
Sok ezer ember tódult Medzsibozsba, köztük a kor legnagyobb Talmud-tudósai és művelt rabbik is. Egyikük, a mezericsi Dov Ber rabbi, a Bást utóda lett, s a hírneves ljadi Snéur Zálmánnak, a chábád alapítójának tanítója.
Egyes rabbik, akik nem ismerték a Bást tanításait, óvakodva fogadták azokat, félve, hogy – mint korábban nemegyszer – elterjed egy "álmessiás" mozgalma. Ezek a gyanakvások persze alaptalanok voltak, hiszen a Báál Sém Tov és követői nagyon aktívan ellenálltak az ilyen mozgalmaknak. Így aztán életének utolsó éveiben a Báál Sém Tov tanúja volt, ahogyan megindult a harc, amely később két táborra – a mitnágdim (ellenzők) és a chászidim (chászidok) táborára – bontotta a zsidó népet.
243 évvel később...
Ugyanakkor előre láthatta tanításainak majdani győzelmét is, azt, hogy egyszer mindenütt, minden zsidó elfogadja majd őket. Úgy gondolta, hogy amikor ez az idő elkövetkezik, akkor lesz minden készen a Messias eljövetelére.
Jiszráél Báál Sém Tov rabbi 5520 – 1760 – Sávuotjának első napján, sziván 6-án hunyt el, hatvankét éves korában. Gondolatrendszere, tanítása mint zsidó filozófia máig megőrződött a terjedelmes chábád irodalomban, különösen Snéur Zálmán rabbi írásaiban, aki a lubavicsi chábád mozgalom alapítója volt.
A mitnágdimok és a chászidok közti szakadék nemsokára eltűnt, s már senki sem vádolta a chászidokat. Ellenkezőleg, elismerték őket mint a hagyományos zsidóság lelkes képviselőit. Ötven év múlva már Kelet-Európa zsidó népességének fele a chászid mozgalomhoz tartozott.
Ma, két és fél évszázaddal a Báál Sém Tov halála után, a chászid mozgalom és színes leágazásai az egyik legerősebb – ha nem a legerősebb – teremtő irányzat a vallásos zsidóságban.
(Rövid összefoglaló egy részletes monográfiából)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése