MÓZES "KISHITÜSÉGE"
Sokrétü szakaszunk fő témája a zúgolódás okozta krizis. Mózes nem birja elviselni a nép állandó panaszkodását és természetszerüleg Isten segitségét kéri. A segitség amit kap, egy hetven tagu Nemzeti Tanácsban jut kifejezésre, ami a későbbi Synhedrion (Szánhedrin) előfutára.
Ez az állandó, istenkisértő zúgolódás – hogy ne mondjuk nyavalygás – már Egyiptomban is jelen volt. A kiszabadulás óta alig mult el néhány nap, hogy valami bajuk, követelésük, ne lett volna. Egyszer az üldöző Egyiptomiaktól ijedtek meg, majd nem volt ivóvizük. Aztán kenyeret követeltek és amikor jött a manna, nem mindenki volt megelégedve vele. Itt és most húst követeltek, mondván hogy elegük volt a mannából, ami túl „légies” volt számukra.
Erre aztán Mózes, aki egyébként legendás türelméről és szerénységéről volt hires – „kiborult”. A nép szemtelensége határtalan volt: azzal érveltek hogy emlékeznek, „milyen jó volt nekik Egyiptomban, ahol jóllakhattak hallal és különböző zöldségekkel, dinnyével, uborkával, hagymával és fokhagymával... itt pedig "már nagyon unjuk ezt a mannát...”
Mózes nem tudja mit tegyen, segitséget kér: „...hát én szültem ezt a népet, hogy azt mondod nekem, vigyem ahogy a dada viszi a csecsemőt... ha igy teszel velem, inkább ölj meg, de ne lássam ezt...”
Az Örökkévaló segitséget igér Mózesenek ( a 70 vén személyében), majd kéri, közölje a néppel hogy másnap húst fognak enni; ”nem egy-két napig fogtok húst enni és nem öt, tiz vagy húsz napig, hanem egy teljes hónapon keresztül amig az orrotokon fog kijönni és megundorodtok tőle - - - mivel elvetettétek Istent és azt kérdeztétek: miért is jöttünk ki Egyiptomból”.
***
A dráma akkor éri el csúcspontját, amikor Mózes megtagadja az isteni igéret közvetitését a népnek: „Hiszen hatszázezer gyalogos (férfi)ről van szó - - - és te azt akarod (mondjam nekik), hogy húst fognak enni egy hónapon keresztül?! Hát ha minden barmot és nyájat levágnának – az elég lenne nekik?! Vagy ha a tenger minden halát kifognának – az elég lenne nekik”?!
Bölcseink sokat disputálnak Mózes itt felszinre kerülő „kishitüségén” és azt többféleképpen magyarázzák. A racionális rabbi Akiba szerint Mózes valóban elcsüggedt, hiszen kinek van annyi barma, ami ezeknek elég lehet? Ezzel szemben rabbi Simon szerint ez lehetetlen. Mózes nem lehetett kishitü. Szerinte Mózes igy érvelt: nem teheted azt hogy egy hónapon keresztül hússal eteted őket, aztán pedig kapitális büntetést adsz nekik. Ez olyan lenne mintha egy szamárnak azt mondanának: nesze itt van, egyél egy teljes akol szénát, aztán majd levágjuk a fejedet.
Rábbán Gámliel másfajta kishitüséget olvas ki Mózes szavaiból: Majd meglátod, édes Istenem, hogy még te sem tudsz eleget tenni nekik, mivel ők csak kifogást, ürügyet keresnek a zúgolódásra. Ha marhahúst adsz nekik, akkor csirkepörköltet kérnek, vagy birkagulyást, vagy halat...
Másnapra aztán megtörténik a csoda és itt a hús. Nagy tömegü fürj csapat jön tengerentúlról, és a hosszú, fárasztó út után a kövér és zsiros madarak lecsapódnak a földre. Mindenki rohant és teleszedte magát a madarakkal, amit aztán egy hónapig ettek, amig bele nem betegedtek.
Rási (a Toszefta alapján, Szóta 6, 7), érdekes összehasonlitást tesz Mózes itteni kishitüsége és a Pörlekedés Vizénél (4. Mózes, 20, 10), tanusitott viselkedése között. Ott abban kételkedett, hogy képes-e a népnek a sziklából vizet fakasztani, mig itt azt kérdőjelezte meg, van e Istennek annyi (négylábu) marhája, hogy az egész népnek enni tudna adni belőle. Melyik eset volt a sulyosabb? - kérdi Rási. Egyértelmü hogy az itteni eset. És mégis Mózes a viz miatt kapta a büntetést hogy nem mehet be az Igéret földjére.
Miért?
Azért mert ott ez nagy nyilvánosság előtt történt, az egész nép szeme láttára és füle hallatára és ez Chilul Hásém volt (Isten nevének megszentségtelenitése, meggyalázása). Ezzel szemben itt, a hús ügyben, Mózes négyszemközt fejezte ki aggályait, senki nem hallotta csak az Örökkévaló és nem volt Chilul Hásém.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése