Jiftách: TÖRTÉNÉSZ, SZABADSÁGHŐS
ÉS, SZERENCSÉTLEN APA
Ávimelech szerencsétlen kimenetelü "királysága" után – ami mindössze három évig tartott, de a polgárháboru minden jelét magán viselte – az ország olyan állapotban volt, hogy ismét "szabaditó"ra volt szükség, bár a Birák könyvének szerzője itt nem emlit külső ellenséget. Ennekutána jön két "kisbiró", vagyis olyan Birák, akik csak rendet csináltak, de nem háboruztak, nem kergették el a pogány ellenséget és nevükhöz nem fűződik semmi különleges esemény.
Ezek volt Tólá és Jáir, akik 23 illetve 22 évig biráskodtak, vagyis egy 50 éves békés korszak következett, mialatt az ország kiheverte az Avimelech okozta károkat és sebeket. Ekkor az ismert körforgás következett: ismét – jódolgukban – behódoltak a környező népek bálványainak és alávetették magukat a kanaánita kultura "felsőbbrendűségének".
Erről az Irás igy számol be:
"Avimelech után a Jiszacharbeli Tólá fia, Puá fia, Dodó unokája kelt Izrael megmentésére. Ő Sámirban, Efrájim hegyén lakott és 23 évig biráskodott Izraelben.Halála után Sámirban temették el.
Utána a gileádi Jáir következett, aki 22 éven keresztül volt Izrael birája. Harminc fia volt, akik 30 szamárcsikón jártak. Volt (a családnak) harminc városa földjén, amit a mai napig Jáir tanyáinak neveznek. Halála utám Kámonban temették el.
Izrael fiai ismét azt tették ami visszatetsző az Örökkévaló szemében, mivel a Báálokat, Astartét, Arám bálványait, és Cidon bálványait, Moáb bálványait és Ammon meg a filiszteusok bálványait imádták. Az Örökkévalót pedig elhagyták és nem tisztelték. Ezért fellobbant az Örökkévaló haragja Izrael ellen és az ammoniták valamint a filiszteusok hatalmába adta őket. Ezek sanyargatták ("törték-zúzták") Izrael fiait abban az időben, 18 évig; főleg azokat, akik a Jordánon túl, az emoriták földjén, Gileádban laktak- - - "
"Izrael igen nehéz helyzetbe került és igy kiáltottak az Örökkévalóhoz Izrael fiai:
"Vétkeztünk ellened, mivel elhagytuk Istenünket és a Báálokat imádtuk..."
***
Ismételjük meg, hogy nem értjük, mi történik itt? Nincs értelme. A nép vallástudata és hitbeli elkötelezettsége gyenge lábakon áll, emlékezete rövid. Amikor minden jól megy, elfelejtik Istent, a Tórát, a Szövetséget és belemerülnek a pogány kulturába. Hiszen nem jó "más"nak lenni. Az a jó amikor nem lógunk ki a sorból. Ki emlékszik Mózesre? Ki tanul itt Tórát? Hol vannak a leviták, a nép vénei és a kohaniták, akik a Tóra juttatásaiból élnek? Hol van Pinchász a zelóta pap, aki a hagyomány szerint ekkor még élt?
Megjegyzendő, hogy a Birák megnyilvánulásaiban nincs szó a hitről (kivéve talán az egy Debórát, aki prófétanő volt, nem csak biró), csak a nemzeti függetlenségről, amennyiben ez az ellenséges, nyomorgató iga lerázását jelenti. Az egyetlen, aki legalább a zsidó történelemre oktat (ja az ellenséget!) az a most soron következő Jiftách, aki személyében nem tartozott a 36 cáddik közé.
Igy, itt és most, isteni beavatkozás szakitja félbe a szokott körforgást. Az Örökkévaló vitába száll a néppel és amikor az a szokott rituálét mondja, ("Vétkeztünk, oké, de most már segits!" ) Isten nemet mond, nagyon határozott nemet. Eddig sokszor, mindig megmentettelek benneteket, de most nem tovább:
"Ezért nem szabaditalak meg benneteket többé! Menjetek és kiáltsatok segitségért azokhoz az "istenek"hez akiket választottatok; szabaditsanak meg ők benneteket a szükség idején!!" (uo. 10, 11-14).
A meghökkent zsidóknak nem volt erre mit válaszolniuk. Mint vásott gyerek, akit egy ujabb csinyen kaptak rajta, csak annyit tudnak kinyögni, hogy igazad van. "Tégy velünk ahogy jónak látod (vagyis büntess kedvedre) csak most ments meg bennünket".
Csak most az egyszer...
Jó szándékukat bizonygatva eltávolitják körükből a bevett házi bálványokat és az Örökkévalót imádják. "Az Örökkévalónak pedig megesett a szive Izrael szenvedésén" ( uo. 10, 16).
***
Ez egy magábanálló kulcsmondat a Birák könyvében. A Tórából tudjuk, hogy a zsidók istene irgalmas, hosszantürő és könyörületes. De hogy megesik a szive rajtuk és nem birja elviselni fájdalmukat (vagy más, modernebb forditásban, "megelégelte szenvedésüket") ez új. Ez azt jelentheti, hogy az Örökkévaló unja az ördöngős körforgást, azt meg akarja szakitani és uj leosztást szeretne, amelyben fiai hűségesek maradnak hozzá nemcsak a rosszban, hanem amikor jól megy nekik akkor is...
Érdekes hogy ezt a verset Jonatán ben Uziél a tanaita, a klasszikus Biblia forditó – nem forditja le arameusra, hanem eredeti héberségében hozza: "Vátikcár náfsó méámál jiszráél", ami azt is jelentheti hogy lelke már nem birta elviselni a nép szenvedését. "K'cár ruách" türelmetlenséget is jelenthet, vagyis Isten elvesztette türelmét az állandóan visszatérő hűtlenséggel szemben.
Kimchi, aki észrevette Jonatán tartózkodását a forditástól, ezt azzal magyarázza, hogy Ben-Uziél nem akarta Istent emberi tulajdonságokkal felruházni és mivel nem volt képes a verset értelmezni, inkább eltekintett tőle. Ennekutána Rádák Maimonidést idézi, aki azon hogy "megesett a szive", Isten akaratát érti, vagyis felhagyott azon szándékával hogy a zsidókat még jobban büntesse, amikor látta hogy megtérnek és elvetik a pogány bálványokat.
Ezzel gyökeres ellentétban Gersonides negativ értelmet ad a versnek: Isten nem akarta őket gyökeresen és véglegesen megsegiteni, mivel megelégelte azt hogy állandóan visszatérnek a rossz útra és "fárasztják" Őt azzal hogy állandóan kénytelen segitségükre sietni. Ezért – konkludál Gersonides – nem jelenik meg itt a stereotip "és megsegitett őket" vers, hanem az Irás bemutatja a következő veszélyt, háborut és a soron következő hőst, Jiftáchot.
***
"Ekkor mozgósitottak az Ammoniták és tábort ütöttek Gileádban. Összegyülekeztek Izrael fiai is és Micpában táboroztak. A nép és Gileád vezetői mondták egymásnak: aki a háborut vezeti (és megnyeri) Ammon ellen – az lesz Gileád vezetője.
A gileádi Jiftách hős vitéz volt, egy szajha fia de (mindenki tudta hogy) Jiftáchot Gileád nemzette. Amikor azonban felesége is szült fiakat Gileádnak, és a feleség fiai felnőttek – azok elüzték Jiftáchot a házból, mondván neki, nem fogsz örökölni apánk után, mert egy idegen asszony fia vagy! Jiftách elmenekült tehát testvérei elől és letelepedett Tov földjén, ahol nincstelen szegénylegények vették őt körül és együtt portyáztak vele." (Birák, 10, 17-18 és 11, 1-3)
Rövidre fogva: a továbbiakban, amikor az ammonita támadás megkezdődik, Gileád vénei sietve megjelennek Jiftáchnál és kérik, jöjjön velük, legyen a vezérük, álljon élükre és segitsen nekik harcolni a betolakodó Ammoniták ellen. Jiftách indignált válasza érthető: Mit akartok tőlem? Hiszen ti gyülöltetek engem és elkergettetek. Miért jöttök most hozzám amikor bajban vagytok?
A vének nem jönnek zavarba. Politika az politika és ők mondják a magukét: "Ezért jöttünk: Jer velünk és harcolj az ammoniták ellen, azután légy nekünk, Gileád lakósainak, a feje!" (uo. 11, 8).
A vének üzletet ajánlanak. Valamit – valamiért. Lenyelik a szégyent és felajánlják a kétes származásu Jiftáchnak a vezetést – ha megmenti őket az ellenségtől. Amikor szükség van a betörőre – leveszik az akasztófáról.
Jiftách ellenfeltételt állit: ő nem lesz egyszerü hadvezér ("kácin") hanem politikai vezető, már most, nem majd, a háboru után. A vének szó nélkül belemennnek sőt úgy állitják be hogy eleve ők is igy gondolták...
Jiftách nem bizik a vénekben és "Isten elé viszi az ügyet", ahol – Micpában – egy nagyszabásu nemzetgyülés ratifikálja az egyezményt.
***
Mi sem jellemzőbb a törzsi rendszer lazaságára, mint amit itt látunk. Az ammoniták nem csak Gileadot fenyegették. Gileád határváros volt, onnan jött az ammonita veszély, amely mind a 12 törzset fenyegette. Azonban senki kis ujját sem mozditja, kivéve a közvetlenül érintett "véneket". Azok pedig kihez fordulhatnak bajukban, ha nem egy szabadcsapat, esetleg rablóbanda fejéhez, aki történetesen tőlük származott el.
Ekkor éppen nem volt a népnek birája, az utolsó, Jáir, már rég meghalt és a nép most éppen megtérőben volt, mint annyiszor az előzőkben. A váákumot Jiftách van hivatva betölteni, akiről már tudjuk, hogy Bölcseink a három "kiskaliberű" biró egyikét látják benne. Ámbár édesanyjáról azt mondják, hogy nem volt ténylegesen szajha, hanem csak "idegen asszony" volt, egy más törzsből, aki beleszeretett Jiftách apjába és áthágta a törzsi sorompót, amikor még a törzsek nem házasodtak egymással. Mindenesetre Jiftách nem volt előkelő származásu, vagyona, birtoka sem volt, hiszen testvérei kisemmizték és amije volt az tehetsége, természetes esze és jól felvágott nyelve. Ennek azonnal kinevezése után rögtön hasznát is vette.
Mózes után először Jiftách volt az aki diplomáciai úton próbált egy fegyveres konfliktusnak elejét venni és azt tárgyalással, meggyőzéssel megoldani. Mózes követei előbb Edom, majd Szichon emorita királyokhoz csak átvonulási engedélyt kértek, szavaik néhány mondatból állottak és nem volt bennük az a széles körü történelmi áttekintés ami Jiftách átiratában szerepelt.
Lássuk csak:
" És Jiftách követeket küldött az ammonita királyhoz, az alábbi üzenettel:
Mi dolgunk van nekünk egymással? Miért jöttél ellenem, hogy harcolj ellenem, országomban?!
Az ammoniták királya ezt felelte Jiftách követeinek: Azért mert elvette Izrael az én földemet, az Arnontól a Jabokig és a Jordánig, amikor kijött Egyiptomból. Most tehát add vissza azt békés úton!
Erre Jiftách ujabb követek által ezt üzente:
Igy szólt Jiftách. Nem vette el Izrael sem a moábiak földjét, sem az ammoniták földjét. Hiszen amikor Izrael kijött Egyiptomból, a pusztában vándorolt a Vörös tengerig és elérkezett Kádésba. Izrael akkor követeket küldött Edom királyához, a következő üzenettel: Hadd vonuljak át országodon! Azonban Edom királya nem hallgatott rá. Izrael Moáb királyát is megkereste, de az sem állt kötélnek, úgy hogy Izrael Kádésban táborozott. Majd tovább vándorolt a pusztában, megkerülte Edom és Moáv országait és igy érkezett el, napkelet felől, Moáb országához és tábort ütött az Arnonon túl. Nem lépték át Moáb határát, hiszen Moáb határa az Arnon. Ekkor követeket küldött Izrael Szichonhoz, az emoriták királyához, aki Chesbonban uralkodott, és azt üzente neki Izrael: Hadd menjek át országodon, amig helyemre érek. Szichon azonban nem hitte el, hogy Izrael csupán átvonulást kér határán; ennélfogva összegyüjtötte Szichon egész népét (hadseregét), tábort ütött Jahcánál és megütközött Izraellel. Az Örökkévaló Izrael Istene, kezébe adta Izraelnek Szichont és népét és megverték őket. Igy vette birtokába Izrael az emoriták egész földjét, akik ott laktak, (vagyis) birtokba vették az emoriták egész területét az Arnontól a Jabokig és a pusztától a Jordánig.
Nos, ha az Örökkévaló, Izrael Istene, elűzte az emoritákat, népe, Izrael elől – te akarod azt most birtokba venni ("örökölni")? Nemde amit adott neked Kömos istened azt örököld és mi meg azok földjét örököljük (birtokoljuk), akiket az Örökkévaló Istenünk elűzött előlünk! Hát különb vagy te Báláknál, Cippor fiánál, Moáb királyánál? Hát merészelt az perbe szállni (kötekedni) Izraellel vagy hadakozni ellene?!
Hiszen 300 évig lakott Izrael Chesbonban és falvaiban, Aroérban és falvaiban meg az Arnon menti városokban – és miért nem akartátok (próbáltátok) akkor elvenni? Én tehát nem vétettem ellened. Te akarsz rosszat tenni velem azzal hogy háboruzol ellenem. Az Örökkévaló, a Biró, itélkezzen ma Izrael fiai és Amón fiai között.
Az ammoniták királya azonban nem hallgatott Jiftách üzenetére, amit küldött neki. (Birák, 11, 12-28).
***
Ha kihámozzuk a diplomácia kacifántos nyelvezetéből a tény-érveket, két dolgot találunk:
1) A szóbanforgó területek valamikor valóban Ammonhoz tartoztak, de azokat annakidején Szichon elfoglalta és elüzte az őslakosságot. Izrael Szichontól foglalta el és igy – Jiftách logikus érvelése szerint – Ammon "revizionista" követelésének semmi alapja nincs.
2) Azóta 300 év telt el és logikus hogy a dolog elévült. Ha az eltelt hosszu idő alatt senkinek nem jutott eszébe a területet követelni, vagy pláne visszafoglalni – mit akarnak az ammoniták most?
Észrevehettük, hogy Ammon és Moáv itt testvéri összevisszaságban jelennek meg; egyikük (itt Ammon) a másik érveit is hangoztatja és Jiftách válaszában Bálákra hivatkozik, aki Moáv királya volt, mig az itteni agresszor Ammon volt, aki a rég elvesztett területeket követeli vissza.
Ami biztos, hogy Jiftách ismerte a zsidó történelem vonatkozó szeletét és a (kb) 300 évet a Széder Olám is akceptálja (lásd itt Rási és Gersonidés magyarázatát), mint a korszakot ami Jósuától Jiftáchig öleli fel az ókori zsidó történelmet Kevésbé biztos, hogy Jiftách annyira hivő és tanult zsidó volt, hogy érveiben szembeállitotta az ammonita (valójában moabita!) bálványt, Kömost, Izrael Istenével. Életformája – mint egy pusztabeli szabadcsapat vezére, valamint lányával kapcsolatos fogadalma (lásd a továbbiakban) – arra mutatnak, hogy Jiftách sem volt mentes a környező kulturák befolyásától (lásd Dáát Mikrá, Jehuda Elizur, a Birák könyvére).
Miután a támadó ammoniták elutasitották Jiftách béke-felhivását, az támadásba lendült és hatalmas csapást mért a támadóra, Jiftáchot megszállta "Isten szelleme", üldözte a támadó ammonitákat, 20 várost foglalt el és az ammoniták meghunyászkodtak Izrael fiai előtt. Azonban - - -
Még a háboru első napjaiban Jiftách fogadalmat tett az Örökkévalónak:
"Ha egyszer kezembe adod az ammonitákat – akkor bárki jön elém, házam ajtajából, amikor békében hazatérek – azt Istennek ajánlom, feláldozom égőáldozatul!" (uo, 11, 30).
Amikor meggondolatlan fogadalmát tette – Jiftách nem tudta, de mi már tudjuk, hogy aki elibe jött háza ajtajából, egyetlen lánya volt, aki tánccal-dobbal fogadta győztes édesapját.
***
Mi a teendő ilyen esetben? Mit kellett (volna) Jiftáchnak tenni? És mit tett a gyakorlatban?
Személyében Jiftách volt a legszerencsétlenebb Izráel birái között. Sikere zenitjén, amikor azok akik kiközösitették, a kezeit csókolják és a sivatagi bandavezérből elismert politikai vezető lett, aki a történelmi Izrael nevében tárgyal a szomszédokkal, majd legyőzi őket - maradt a szerencsétlen apa aki saját kezével (illetve szájával) irta alá egyetlen lány halálos itéletét.
A Talmud és Midrás bölcsek a lehető legegyértelmübben itélik el Jiftáchot, aki, ha nem is szándékosan, a legundoritóbb bálványimádási formulát – az emberáldozatot – alkalmazta saját lányával szemben. Ám-Háárecnek (bugris, ignorens, tudatlan), senkiházinak titulálják. Van aki fogadalmában nyelvbotlást, elszólást lát, de ez nem állja ki a logika próbáját: valakinek háza ajtajából nem egy áldozatra alkalmas bárány vagy tehén jön ki, hanem feltétlenül egy asszonyszülte ember. A hebehurgya fogadalom és lányának tragikus sorsa – aláhúzták Jiftách szerencsétlenségét és erre még ráduplázott az efrájimiták ellen viselt háboruja. Nem csoda hogy mindössze hat évig volt birája Izraelnek.
Kétségtelen hogy a Psát szerint Jiftách valóban feláldozta lányát, mivel nem akarta – vagy nem tudta – fogadalmát megszegni. Bölcseink elitélik Jiftáchot azért is, mert személyes presztizs okokból, nem ment el Pinchászhot, a főpaphoz, aki módot tudott volna találni arra, hogy a fogadalmat feloldja, semmissé tegye. Jiftách azonban, mint fővezér és biró, azt akarta hogy a kohanita jöjjön el hozzá. Amaz meg nem akart megalázkodni egy tudatlan katona előtt. Mindketten megbűnhödtek – teszi hozzá a Midrás (Brésit rábbá, 60, 3).
Néhány középkori exegéta (mint Kimchi, Gersonidés, Abrabanel és mások) úgy magyarázzák Jiftách esetét, hogy a meggondolatlan hadvezér nem áldozta fel lányát a szó fizikai értelmében, hanem "kivonta a forgalomból", olymódon hogy soha nem ment férjhez, hanem egy elkülönitett házban élt és Istennek szentelte életét. Kimchi édesapját idézi, aki szerint Jiftách fogadalama "vagy-vagy" volt: ha alkalmas áldozatra, vagyis valamelyik tiszta állat jött volna elébe – akkor feláldozza; ha meg nem - akkor Istennek szenteli az emlitett módon. Abarbanel hozzáteszi, hogy innen tanulták a népek a kolostorok létesitését, amelyekben apácák élik le Istennek szentelt életüket, anélkül hogy férjhez mennének.
Ezzel szemben itt a Talmud bölcsek képviselik a Psátot, a szószerinti értelmezést, miszerint Jiftách igenis feláldozta lányát – a zsidóság szellemétől eltérően.
***
Jiftách utolsó cselekedete sem vet rá jó fényt. A győzelem után az efrájimiták érveltek ellene és fenyegették, hogy rágyujtják házát, mivel nem hivta őket az Ammon ellen viselt háboruba. Jiftách megsértődött, megdühődött, üldözte az előle menekülö efrájimitákat és legyilkolt közülök 42 ezer embert.
Tanchuma midrása összeköti Jiftách lányának feláldozását az efrájimiták leölésével: ezért az oktalan kegyetlenségért kapta azt a büntetést, hogy a Synhedrion tagjai – akiket lánya megkeresett – nem találtak kiutat hogy annullálják fogadalmát! (Tanchuma, Böchukotáj, 5).
Jiftách személye és egyénisége megfelelt kora szellemének. Bár Bölcseink Sámuellel a prófétával hasonlitják össze – kétségtelen hogy ez csupán a relativitás elmélete alapján van igy, akárcsak Noé esetében, aki "nemzedékében", a sok elvetemült rossz ember között, cáddiknak számitott.
Egy másik, ezoterikus Midrás, cáddiknak tartja Jiftáchot, akit a környezetében élő efrájimiták rontottak meg. Látta hogyan áldozzák fel fiaikat és lányaikat a Báálnak és eltanulta tőlük. Látta hogy vért ontanak és eltanulta tőlük – megölt közülök 42 ezer embert. A tanulság: ne lakjon az ember rossz emberek között...( (Ocár Hámidrásim , A-B sel ben Szira, 35 oldal).
***
Jiftách után további három "kisbiró" következik, akikről az Irás életükön és halálukon kivül nem sokat tud mondani. Mindhármuk idejében béke honolt, nem volt külső elnyomás.
"Utána a betlechemi Ivcán biráskodott. Volt neki harminc fia és harmincs lányát adta férjhez, a fiainak meg harminc feleséget hozott kintről. Hét esztendeig volt Izrael birája, utána meghalt és eltemették Betlechemben.
Utána a zebuloni Élon lett Izrael birája. Tiz esztendeig biráskodott, utána meghalt és eltemették Ájálonban, Zebulon földjén.
Utána Avdon, a pirátoni Hillel fia lett Izrael birája. Volt neki 40 fia és harminc unokája; mind a hetvenen szamárcsikón nyargaltak. Nyolc esztendeig biráskodott Avdon. Azután meghalt Avdon és eltemették Pirátonban, Efrájim földjén, az amáléki hegyvidékén."
(Birák, 12, 8-15).
Ivcánt a Talmud-bölcsek Boázzal, Rut könyvének fő hősével azonositják. (Bava Batra 91, a). Ő volt az egyetlen biró Jehuda törzséből, nem a legnagyobb és legismertebb.
(Folyt.köv.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése