Mit mond a halacha

A szerencsejátékokról?

 

A Bibliában nem találkozunk a klasszikus szerencsejátékok egyik formájával sem, és igy a Tóra nem tiltja azt. Ha a fogalmakat rokonítani lehet, van a Bibliában szó, nem is egyszer, sorsvetésről; legyen az a jom kippúri bűnbak esetében, vagy a Ígéret Földjének felosztásakor a törzsek között, vagy Hámán sorsvetése, mikor a „legreálisabb” kiirtani a zsidókat. Azonban alapvető különbség a sorsolás és a szerencsejátékok között, hogy az előbbiben nincs nyertes és vesztes. Ami mégis van a Bibliában az a fogadás, amit Sámson ajánlott filiszteus vőfélyeinek (Lásd a Bírák könyve 14. fejezetében), de a fogadás ezen formája nem tartozik a hazárdjátékok közé.

Ha a Bibliában nem, a Talmudban annál inkább megtaláljuk a szerencsejátékos nem szimpatikus arcát. Az azonnali szankciót már a Misnában találjuk: „Aki kockázik (möszáchék bö-kubijá) nem lehet tanú egy bírósági tárgyaláson”. Ez olyan szankció volt annak idején, amelyet a társadalom söpredéke mondhatott magáénak. Ugyanott mondja ki a Misna ugyanezt a szankciót – ami talán több is mint egyszerű tilalom – hogy ugyanez vonatkozik azokra is, akik galambversenyt rendeznek (a mai lóversenyek mintájára), vagyis kiképeznek galambokat a gyors repülésre (más vélemény szerint arról van szó, hogy kiképeznek galambokat, hogy azok csaljanak el, illetve vonzanak maguk után galambokat idegen dúcokból) (Misna, Ros há-Saná 1:8 és Szánhedrin, 3:3).

A dolognak utóbbi formája közönséges rablás – mondja a Talmud.

A Talmudban Rámi bár Hámá és ráv Séset (mindketten ismert és neves babilóniai amórák) megvitatják az idézett misnát és két vélemény alakul ki: az egyik szerint akkor is érvényes a szankció, ha nem üzletszerűen, hanem csak alkalomadtán, foglalkozik valaki ezzel. Ez egyfajta lopás, mivel valóban nem gondolja, hogy ő veszíthet, és akivel játszik – nyerhet.

Ezzel szemben Ráv Séset vitába száll ezzel a véleménnyel (Szánhedrin 24b).

Szerinte csak azt lehet diszkvalifikálni, aki ebből él, nincs más becsületes foglalkozása, munkája, mert az ilyen nem segíti a teremtőt a világ fenntartásában. Maimonidész Misna magyarázatában R. Séset enyhébb hozzáállását fogadja el.

Érdekes hogy a háláchá nem foglalkozik magával a szerencsejáték jellegével, és nem mondja, hogy az önmagában véve immorális, hanem kizárólag azokra korlátozza állásfoglalását, aki ezzel üzletszerűen foglalkozik. Kivételt képeznek ez alól az olyfajta szerencsejátékok, fogadások stb., amelyek állatkínzással vannak egybekötve, például a bikaviadalok, vagy kutyák egymásra uszítása. Itt a tilalom főleg az állatkínzás miatt van. (Lásd az állatkínzásról szócikket.)

 

Szerencsejáték (kártya) chánukkakor

 

A Talmud által említett kockázáson és hasonló játékokon kívül, kétségtelen hogy minden más „hazárdjáték” is ebbe a kategóriába tartozik. Legyen az kártya,  rulett, vagy a kaszinók többféle rafinált palifogó csalogatója – minden olyan játék, ahol nincs szükség a játékos eszére vagy kézügyességére,  hanem kizárólag a szerencsére, ami  végeredményben mindig a „bank” szolgálatában áll. A háláchá nem helyezi törvényen kívül ezeket a machinációkat, és - mint mondottuk – nem tiltja magát a „játékot” – hanem kizárólag az azzal foglalkozókat diszkvalifikálja.

 Mindenki, aki valaha jesívában tanult, tudja, hogy a bócherok a legszigorúbban vallásos jesívákban is szoktak chánukkakor és purimkor, esetleg újholdkor, kártyázni (főleg a 21-est kultiválták), és senki nem látott ebben semmi kivetnivalót, ha csak nem azt, hogy drága időt rabol el a Tóra tanulástól (bitul Tórá). Fölösleges említeni a pörgettyűzést (trenderli), amit szintén chánukkakor űznek, szintén pénzben – mivel ez egy ártatlan családi társasjáték, a fény ünnepének tiszteletére.

Ha valaki nem pénzben kártyázik, hanem csak merő szórakozásból – és itt nem áll fenn a bölcsek által említett „rablás” – akkor szintén csak az időpocsékolás az, ami a háláchá álláspontja szerint megkérdőjelezhető. Itt kell megjegyeznünk, hogy nehéz

összeegyeztetni a háláchá hozzáállását a ma divatos „szabadidő kultúra” megnyilvánulásaival, mivel a Tórát „éjjel-nappal” kell tanulmányozni. Érdekes, hogy ugyanez érvényes akkor is, ha valaki sakkozik, mégis a háláchá megengedi a sakkozást – szombaton is.

Sorsjegyet mindig és mindenütt vettek vallásos zsidók, és ha nyertek – abban isteni adományt láttak. Senki nem kifogásolta ezt, talán azért, mert itt nem állt fenn a lehetőség, hogy felebarátja pénzét veszélyezteti. Ha a sorsolást egy szervezet rendezi – nagyon valószínű, hogy nem fizet rá, akkor sem, ha X. Y. nyer egy nagyobb összeget. Ha állami sorsjegyről van, akár totó, akár lottó, vagy bárhogy is hívják – ez hatványozott mértékben áll. Voltak és vannak manapság is haszid közösségek, amelyek sorsolást rendeznek, és a pénz jótékony célra megy. New Yorkban vannak lubavicsi haszidok, akik rendszeresen vesznek állami sorsjegyet, mivel egyszer a rebbe valakinek ezt tanácsolta...

A háláchá figyelme mindenre kiterjed: azt is megállapítja, miként érhetik el az érintettek, akiket diszkvalifikálnak a tanúságtételtől, mivel szerencsejátékokkal foglalkoznak – hogy visszanyerjék a bíróság bizalmát? Úgy hogy megtérnek, összetörik (megsemmisítik) kockáikat (és a kártyákat), és megfogadják, hogy többé nem játszanak, még ingyen sem. (Sulchán Áruch, Chosen Mispát, 34:30). Ro"s (Rabbénu Áser) hozzáteszi responsumában, hogy vissza kell fizetnie a nyert pénzeket. (Piszké há-Ro"s, Szánhedrin 3:10).

A Sulchán Áruch (ugyanott, Hilchot Gözélá = a rablás törvényei), 370:1-2-3) idézi Isszerlészt, aki megállapítja, hogy ha egy olyan valaki kockázik (vagy bármi más, hasonló szerencsejátékot játszik, akár dominózik, vagy az ismert arab eredetű ses-best játssza (pénzben), akinek van becsületes foglalkozása – ez nem lesz diszkvalifikálva a tanúságtételtől, mivel ez nem fér be a „rablás” kategóriájába. „Már elterjedt ez a szokás, és nincs kivetnivaló benne, hacsak nem foglalkozásszerűen űzi ezt” – mondja Isszerlész.

Rabbi Jáir Bacharach, a középkori német-zsidó háláchista (1639 – 1702)

megengedi a sorsjátékot, tombolát, és abban eszközt lát, hogy az isteni gondoskodás lehetővé tegye valakinek, hogy nyerjen. Ehhez idézi a Példabeszédekből (16:33) az idevágó verset: „Az ember veti a sorsot – de a döntés az Istené” (Chávot Jáir responsa 61).

Eddig a dolog jogi része. Azonban, ha a törvény nem is tiltja, zsidó moralisták a középkorban élesen kikeltek azok ellen, akik belesüllyedtek a szerencsejátékok mocsarába, ami arra mutat, hogy az illetőnek megrendült a hite Istenben, és nem átallja családját tönkretenni a gyors meggazdagodás reményében (Jákov ben Simson Anatuli [1194-1256] és mások.) Voltak nagy közösségek Európában, ahol kiközösítették a kártyázókat, mint Velence  fénykorában.

   Annak ellenére, hogy a rabbik ismerik, és elismerték hogy a megrögzött szerencsejátékos nehezen tud szabadulni szenvedélyétől - nem sajnálták őt, mivel erkölcsi halottnak tekintették. „Ne sajnáld a szerencsejátékost, aki kéri, könyörüljenek rajta és legyenek tekintettel szenvedélyére /…/, szégyellje magát!” – mondja rabbi Jehúdá he-Chaszid, Széfer Chaszidim című művében, aki hozzáteszi, hogy ha a szerencsejátékos elveszítette pénzét, nem szabad őt a karitász (cödokó) pénzből támogatni vagy kártalanítani.

     Középkori responsumokban gyakran találkozunk olyan családokkal, amelyeket a szerencsejátékos férj tönkretett; feleségek kértek válólevelet, és a gyerekek nevelése is megsínylette apjuk szenvedélyét.  Rabbi Simon ben Áderet (Rásb"á) responsáiban sorolja a szankciókat: a szerencsejátékosok követeléseit nem lehetett a bét din (zsidó bíróság által behajtani; nem járulhattak a Tórá elé, volt, ahol megtagadták temetésüket, megtiltották, hogy esküvőjüket a templom udvarán tartsák stb. Olaszországban a 16. században elterjedt a zsidók között a tenisz, de nem sportból játszottak, hanem magas tétekkel. Ugyanez áll a sakkra is, ha pénzben játszák.

Napjainkban a tanúságtételtől való diszkvalifikálás nem nagyon hat visszatartó erővel a megrögzött szerencsejátékosokra. Azonban a társadalom – a nem-zsidó társadalom is – rossz szemmel nézi, ha nem is tiltja ezt. A háláchá – paradox módon – a játékosokat bünteti, de a játékot magát nem tiltja egyértelműen.