Mit mond a halacha?(* A SZERENCSEJÁTÉKOKRÓL

 

A Bibliában nem találkozunk a klasszikus szerencsejátékok egyik formájával sem és a Tóra nem tiltja azt. Ha a fogalmakat rokonitani lehet, van a Bibliában szó, nem is egyszer,  sorsvetésről; legyen az a Jom Kippuri bünbak esetében, vagy a Igéret Földjének felosztásakor a törzsek között, vagy Hámán sorsvetése, mikor a "legreálisabb" kiirtani a zsidókat. Azonban alapvető különbség a sorsolás és a szerencsejátékok között, hogy az előbbiben nincs nyertes és vesztes.

 

    Ami mégis van a Bibliában az a fogadás amit Sámson ajánlott filiszteus vőfélyeinek (Lásd a Birák könyve 14. fejezetében), de a fogadás ezen formája nem tartozik a hazárdjátékok közé

 

  Ha a Bibliában nem, a Talmudban annál inkább megtaláljuk a szerencsejátékos nem szimpatikus arcát. Az azonnali szankciót már a Misnában találjuk: "Aki kockázik (Möszáchék bökubijá") nem lehet tanu egy birósági tárgyaláson. Ez egy olyan szankció volt annak idején, amelyet a társadalom söpredéke mondhatott magáénak. Ugyanott mondja ki a Misna ugyanezt a szankciót – ami talán több is mint egyszerü tilalom – hogy ugyanez vonatkozik azokra is akik galambversenyt rendeznek (a mai lóversenyek mintájára), vagyis kiképeznek galambokat a gyors repülésre (más vélemény szerint arról van szó, hogy kiképeznek galambokat, hogy azok csaljanak el, illetve vonzanak maguk után galambokat idegen ducokból) (Misna Ros hasana 1:8 és Szanhedrin, 3:3).

 

   A dolognak utóbbi formája közönséges rablás – mondja a Talmud.

 

   A talmudban megvitatják az idézett Misnát és két vélemény alakul ki: az egyik szerint (Rami bar Hama) akkor is érvényes a szankció, ha nem üzletszerüen, hanem csak alkalomadtán, foglalkozik valaki ezzel. Szerinte ez egyfajta lopás, mivel valóban nem gondolja hogy ő veszithet és akivel játszik – nyerhet.

 

       Ezzel szemben Ráv Séset (mindketten ismert és neves babilóniai amoriták) vitába száll ezzel a véleménnyel. (Szánhedrin,  24b). Szerinte csak azt lehet diszkvalifikálni, aki ebből él, nincs más becsületes foglalkozása, munkája, mert az ilyen nem segiti a teremtőt a világ fenntartásában. Maimonidés, Misna magyarázatában, r' Séset enyhébb hozzáállását fogadja el.

 

Érdekes hogy a Halacha nem foglalkozik magával a szerencsejáték jellegével és nem mondja, hogy az önmagában véve immorális, hanem kizárólag azokra korlátozza állásfoglalását, aki ezzel üzletszerüen foglalkozik. Kivételt képeznek ez alól az olyfajta szerencsejátékok, fogadások stb, amelyek állatkinzással vannak egybekötve, például a bikaviadalok, vagy kutyák egymásra uszitása. Itt a tilalom főleg az állatkinzás miatt van. (Lásd "Mit mond a halacha az állatkinzásról").

 

 Szerencsejáték (kártya) Hanukakor

 

    A Talmud által emlitett kockázáson és hasonló játékokon kivül, kétségtelen hogy minden más hazárd-"játék" is ebbe a kategóriába tartozik. Legyen az kártya,  rulett, vagy a kaszinók többféle raffinált palifogó csalogatója – minden olyan játék, ahol nincs szükség a játékos eszére vagy kézügyességére,  hanem kizárólag a szerencsére, ami  végeredményben mindig a "bank" szolgálatában áll. A halacha nem helyezi törvénykivül ezeket a machinációkat és  - mint mondottuk – nem tiltja magát a "játékot" – hanem kizárólag az azzal foglalkozókat diszkvalifikálja.

 

    Mindenki, aki  valaha jesivában tanult,  tudja hogy a bócherok a legszigorubban vallásos jesivákban is szoktak Hanukakor és Purimkor, esetleg ujkoldkor, kártyázni (főleg a 21-est kultiválták) és senki nem látott ebben semmi kivetnivalót, ha csak nem azt, hogy  drága időt rabol el a Tóra tanulástól (Bitul Tóra). Fölösleges emliteni a pörgettyüzést (Trenderli), amit szintén Hanukakor űznek, szintén pénzben – mivel ez egy ártatlan családi társasjáték, a Fény ünnepének tiszteletére.

 

     Ha valaki nem pénzben kártyázik, hanem csak merő szórakozásból – és itt nem áll fenn  a Bölcsek által emlitett "rablás" – akkor szintén csak az időpocsékolás az, ami a Halacha álláspontja szerint megkérdőjelezhető. Itt kell megjegyeznünk, hogy  nehéz összeegyeztetni a Halacha hozzáállását a ma divatos "szabad-idő kultura" megnyilvánulásaival, mivel a Tórát "éjjel-nappal" kell tanulmányozni. Érdekes, hogy ugyanez érvényes akkor is, ha valaki sakkozik, mégis a Halacha megengedi a sakkozást – szombaton is.

 

      Sorsjegyet mindig és mindenütt vettek vallásos zsidók és ha nyertek – abban isteni adományt láttak. Senki nem kifogásolta ezt, talán azért, mert itt nem állt fenn a lehetőség, hogy felebarátja pénzét veszélyezteti. Ha a sorsolást egy szervezet rendezi – nagyon valószinü hogy nem fizet rá, akkor sem ha x.y. nyer egy nagyobb összeget. Ha állami sorsjegyről van, akár toto, akár lotto, vagy bárhogy is hivják – ez hatványozott mértékben áll. Voltak és vannak manapság is haszid közösségek, akik sorsolást rendeznek és a pénz jótékony célra megy. New-Yorkban vannak lubavitsi haszidok, akik rendszeresen vesznek állami sorsjegyet, mivel egyszer a rebbe valakinek ezt tanácsolta...

 

          A Halacha figyelme mindenre kiterjed: azt is megállapitja, miként érhetik el az érintettek, akiket diszkvalifikálnak a tanuságtételtől, mivel szerencsejátékokkal foglalkoznak – hogy visszanyerjék a biróság bizalmát? Úgy hogy megtérnek, összetörik (megsemmisitik) kockáikat (és a kártyákat) és megfogadják hogy többé nem játszanak, még ingyen sem. (Sulchán Áruch, Chósen Mispát, 34, 30). Ro"s (Rabbénu Áser) hozzáteszi responsumában, hogy vissza kell fizetnie a nyert pénzeket. (Piszké Haro"s, Sanhedrin,  3:10).

 

     A Sulchán Áruch (uo. Hilchot Gözélá = a rablás törvényei), 370, 1-2-3), idézi Iszerlist, aki megállapitja, hogy ha egy olyan valaki kockázik (vagy bármi más, hasonló szerencsejátékot játszik, akár dominózik, vagy az ismert arab eredetü ses-best játsza (pénzben), akinek van becsületes foglalkozása – ez nem lesz diszkvalifikálva a tanuságtételtől, mivel ez nem fér be a "rablás" kategóriájába. "Már elterjedt ez a szokás és nincs kivetnivaló benne, hacsak nem foglalkozásszerüen űzi ezt" – pászkenolja Iszerlis(Remá).

 

     Rabbi Jair Bacharach ("Chavot Jáir") a középkori német-zsidó  halachista (1639 – 1702) megengedi a sorsjátékot, tombolát és abban eszközt lát, hogy az isteni gondoskodás lehetővé tegye valakinek hogy nyerjen. Ehhez idézi a Példabeszédekből (16,33) az idevágó verset: "Az ember veti a sorsot – de a döntés az Istené" (Chavot Jáir, responsa 61).

 

    Eddig a dolog legalisztikus része. Azonban, ha a törvény nem is tiltja, zsidó moralisták a középkorban élesen kikeltek azok ellen, akik belesülyedtek a szerencsejátékok mocsarába, ami arra mutat hogy az illetőnek megrendült a hite Istenben és nem átallja családját tönkretenni a gyors meggazdagodás reményében (Jakob ben Simson Anatuli -1194-1256 és mások.) Voltak nagy közösségek Európában ahol kiközösitették a kártyázókat, mint  Velence, a fénykorában.

   Annak ellenére hogy a rabbik ismerték és elismerték hogy a megrögzött szerencsejátékos nehezen tud szabadulni szenvedélyétől  - nem sajnálták őt, mivel erkölcsi halottnak tekintették. "Ne sajnáld a szerencsejátékost, aki kéri, könyörüljenek rajta és legyenek tekintettel szenvedélyére - - - szégyelje magát!" – mondja rabbi Jehuda Hechaszid, Széfer Haszidim cimü művében, aki hozzáteszi hogy ha a szerencsejátékos elveszitette pénzét, nem szabad őt a karitás(Cödokó) pénzből támogatni vagy kártalanitani.

    

    Középkori  responsumokban gyakran találkozunk olyan családokkal, amelyet a szerencsejátékos férj tönkretett; feleségek kértek válólevelet és a gyerekek nevelése is megsinylette apjuk szenvedélyét. Rasb"t (Áderet) responsáiban sorolja a szankciókat: a szerencsejátékosok követeléseit nem lehetett a Bét-Din (zsidó biróság által behajtani; nem hivták fel őket a Tórához, volt ahol megtagadták temetésüket, megtiltották, hogy esküvőjüket a templom udvarán tartsák, stb. Olaszországban, a 16. században elterjedt a zsidók között a tenisz, de nem sportból játszottak, hanem magas tétekkel. Ugyanez áll a sakkra is.

 

 

     Napjainkban a tanuságtételtől való diszkvalifikálás nem nagyon hat visszatartó erővel a megrögzőtt szerencsejátékosokra. Azonban a társadalom – a nemzsidó társadalom is – rossz szemmel nézi, ha nem is tiltja ezt. A Halacha – paradox módon – a játékosokat bünteti, de a játékot magát nem tiltja egyértelmüen.

 

(*Naftali Kraus hasonló cimü könyvéből)