MIT MOND A HALACHA  A poligámiáról

100 RABBI ÉS  A "FÖLÖSLEGES" FELESÉGEK

 

 A poligámia – többnejűség (héberül ribuj násim) – egyidős az emberiséggel. Ádámnak, az első embernek, ugyan csak egy felesége volt, de ez tisztára technikai okkal magyarázható: Éván kívül nem volt akkor több nő a földön.

Antropológusok és egyéb szakemberek a poligámiát azzal magyarázzák, hogy ez megfelel a férfi poligám alkatának; egy férfi több nőt képes megtermékenyíteni és eltartani. A Tóra nem tiltotta a poligámiát, Ábrahámnak és Jákobnak több felesége volt, csak Izsák volt monogám. Bölcseink sem tiltották a poligámiát, de megjegyzendő hogy az ismert Talmud bölcsek mindegyikének csupán egy felesége volt.

A háláchá ezen a téren kettős mércével mér: szigorúan tiltja, természetellenesnek nyilvánítja és bünteti, a női poliandreát. Ha ha egy nőnek egyszerre több férje van; ez házasságtörésnek minősül, annak minden konzekvenciájával. Ellenkező esetben, a férfi bigámia vagy poligámia esetében, Maimonidész véleménye, hogy egy zsidónak annyi felesége lehet, ahányat el tud tartani (Jád, Isut 14:3). Ezen vélemény alapja a Talmudban található, ahol az amóra  Rává azt mondja, hogy „a férfi  elvehet több nőt, a feleségén kívül – ha képes minden szükségletüket kielégíteni” (Jevámot 65a). Ugyanott, Ráv Ámi ellenvéleménye: „Ha valaki még egy feleséget vesz – feleségén kívül -  váljon el, törvényesen, válólevél (get) által az elsőtől, és fizesse ki a ketubá* összegét, ahogy abban az esküvő előtt megegyeztek”.

 

„Akár száz, illetve négy”

 

Mint láttuk Maimonidész véleménye szerint egy embernek  annyi felesége lehet, amennyit el tud tartani. Ezzel szemben  Joszéf Káró Sulchán Áruchjában (Even há-

*Ketuba: házasságlevél, melyben a férj kötelezi magát egy bizonyos összeg kifizetésére, válás esetén

Ézer  76:7),   a szöveg úgy szól, hogy „akár százat is elvehet”, ha a Tóra által megállapított kötelezettségeit a férj teljesíteni tudja. Ezek a kötelezettségek: élelmezés, ruházat és rendezett házasélet. Itt jön egy bonyolult számítás - a Talmud alapján - amely különböző kategóriáknak különböző házaséleti normákat állít fel  (Ktubot 61b). Egy tengerész esetében ez a regula minimum hat havonként egyszer kötelezi a férjuramat. Eszerint ha egy ilyen tengerésznek csak négy felesége is van, mindegyikre csak két évenként kerül sorra.

Ezen a ponton a Sulchán Áruch visszakozik az „akár száz”-ról, és kimondja hogy  „ennélfogva mondták a bölcsek hogy ne legyen egy embernek több mint négy felesége, még akkor sem ha sok pénze van /…/, és ez is csak akkor és ott érvényes, ahol szokás a többnejűség. Ahol nem – ott  tilos, hogy még egy feleséget vegyen az első feleségén kivül – annak engedélye nélkül /…//, pláne akkor, ha a házasságlevélben kikötötték, hogy nem lehet több mint egy felesége” (ugyanott).

Nem nehéz észrevenni, hogy bölcseink hozzáállása a kérdéshez nem egyöntetű, sőt kissé ambivalens. Egyrészt, ugye, a Tóra nem tiltja, de bölcseink  mindent megtettek, hogy ezt a gyakorlatot kigyomlálják, azon igyekezetükben hogy a zsidó nők érdekeit védjék. Így kimondták, hogy ’akinek sok felesége van, annak sok a "boszorkányság" a házában’ (Atyák 2. fejezet, 7); és megtiltották hogy a főpapnak több mint egy felesége legyen” (Jómá 13 a).

Ide tartozik Ráv Ámi említett háláchája, hogy el kell válnia első feleségétől, annak, aki másik nőt hoz a házhoz. A midrás megrója Elkánát, Sámuel proféta apját, azért mert két felesége volt (midrás Smuél). Rut könyvének arameus fordítója ( a hagyomány szerint Jonátán ben Uziél, Hillél egyik tanítványa), úgy tudta, hogy az egyik jelölt (Goél) azért nem vette feleségül az özvegy Rutot, mivel azzal érvelt, hogy „nős vagyok, és nincs jogom még egy feleséget venni” (Rut 4:6). (Ocár Jiszráél). (Lásd erről részletesen Rut könyvét, az Öt Tekercs keretében, Naftali Kraus: Az Ősi Forrás (6)

 

100 rabbi és  Rabbénú Gersom

 

A dolog így állt sokszáz éven keresztül. A keleti (szfárádi) közösségekben több volt a poligámia mint Európában, de ott sem mindenkinek volt több mint egy felesége..

Ahol nem dívott a poligámia, a felmerülő problémákra eredeti megoldást találtak. Ilyen volt  például az az eset, amikor egy asszony elmeállapota gyógyíthatatlan volt, és ennélfogva válólevelet sem lehet adni neki. Ilyenkor felfüggesztették a poligámia tilalmát az által, hogy száz rabbi (legalább három országból ) aláírt egy dekrétumot, amely megengedi a férjnek, hogy más asszonyt hozzon a házhoz. Ezt úgy nevezték hogy „a száz rabbi engedélye” (hetér méá rábbánim).

Erre azonban csak azután volt szükség, hogy életbe lépett egy törvényerejű tilalom, ami Rabbénu Gersom ben Jehúdá, mainzi rabbi, nevéhez fűződik.

Gersom (960 -1040), akit a későbbi nemzedékek a „gálut világító fáklyájának” neveztek, felismerte hogy az  európai országokban élő zsidók, nem tarthatják magukat a poligámia szokásához, amikor  a keresztényeknek a válás is tilos, és az uralkodó egyház szigoru monogámiát erőszakol a lakosságra. Így R' Gersom ismert rendeletei között (összesen 25) a legismertebb a többnejűség betiltása.

A tilalom körül sok legendás történet kering, de kétségtelen, hogy ez a keresztény környezet hatására történt, hogy kevesebb súrlódás legyen a zsidók és a  gazdanépek között. Ez azért volt lehetséges, mert a Tóra nem írta elő, csupán hallgatólagosan engedte meg a többnejűséget, míg a Talmudban ilyen és olyan vélemények is vannak.

Bár Rabbénu Gersom időhöz kötötte tilalmát  - egyezer évre szóló hatállyal – kb 2000-ig  – tény hogy a tilalom továbbra is fennmaradt és ma már a háláchá szerves részévé vált. Annakidején csak az európai, illetve askenáz zsidók többsége fogadta el, míg az észak-afrikai szefárd zsidók többsége elutasította. Jemenbe el sem jutott  a tilalom  híre, és ott a zsidók  még ma is, kultiválják a poligámiát.

 

„Fölösleges” feleségek Izraelben

 

Izrael Állama megalakulása után törvényben tiltotta a bigámiát, míg az országos főrabbinátus tákkánával (törvényerejű rendelet) szentesítette a gersomi tilalmat. A főrabbik nem határoztak szankciókról, mivel ebben arra hagyatkoztak, hogy az állam érvényesíti törvényei betartását. (Dr. Zerách Wahrhaftig in: Tchumin 15, 168-170)

Problémát csak az ötvenes évek elején történt nagy jemeni állijá (bevándorlás) okozott, mivel köztük nem kevesen 3-4 asszonnyal jöttek, akiknek külön lakásokat kellett biztosítani. A tilalmat persze nem lehetett retroaktive érvényesíteni, így a  többnejű jemeni bevándorlókat nem lehetett arra kényszeríteni – sem az állami törvény sem a háláchá szerint – hogy elváljanak „fölösleges” feleségeiktől. Így körükben csak lassan hódított az egynejűség elve, és voltak esetek, amikor jemenita zsidók, illegálisan - „privát” rabbik közreműködésével - folytatták a jemenita „hagyományt” és több feleséget vettek.

Mára ez a szokás már teljesen eltűnt, és a Jemenből időről-időre szórványosan érkező zsidók között sincsenek poligámok.

Összegezve: bár a Tóra nem tiltja, és a Talmudban vannak eltérő vélemények – ma a zsidóság nem ismeri el a poligámia „intézményét” Rabbénu Gersom ezer évvel ezelőtti tákkánája alapján. Tulajdonképpen ez is egy szigorítás volt, egy további kerítés a Tóra sáncai köré.

 

( Fejezet Naftali Kraus "Mit mond a Halacha" cimű könyvéből)