KI VOLT JEROVEÁM?

  Az atyák bölcs tanitásai (81)

 Aki tömegeket érdemekhez juttat, az védve van attól, hogy bűnbe essen.

Aki viszont a sokaságot bűnre csábítja, annak nem adatik alkalom a megtérésre. Mózes érdemes volt, és a sokaságot is érdemessé tette, ezért a sokaság érdemei neki tudatnak be, mint az írva van: "az isteni igazságot megvalósította és törvényeit [érvényre juttatta] Izraelben". (5 Mózes, 33, 21).

 

   Ezzel szemben Jeroveám, Nevát fia, vétkezett, és bűnbe hozta Izraelt, ezért a sokaság vétkei neki tudatnak be, amint írva vagyon (1Királyok 15, 30): "Jeroveám vétkei, amiket vétkezett, és bűnbe sodorta Izraelt." ( Atyák, 5,18).

 

   Mózes mesterünk érdemei közismertek. Ő vezette ki a zsidó népet Egyiptomból, ő hozta le a Tórát Színáj hegyéről, s végül ő vitte el a népet negyven évi vándorlás keservei után Kánaán határáig, és zúgolódás nélkül viselte el, hogy nem léphetett az Ígéret Földjére.

 

   Mózes ellenpólusa Jeroveám, Nevát fia, aki Salamon király halála után felkelt a törvényes király, Rechávám ellen. Ennek részben személyes, részben politikai okai voltak.

 

    Jeroveám,  még Salamon királysága idején emigrálni kényszerült, mivel több ízben bírálta a király tetteit. Salamon halála után hazatért, és jelen volt azon - a Schemben tartott - koronázógyűlésen, melyen a nép arra kérte Rechávámot, Salamon fiát és törvényes utódját, könnyítsen a súlyos adóterheken. Amaz nem hallgatott a tapasztalt tanácsadókra, hogy engesztelje ki a népet, hanem éppen ellenkezőleg cselekedett: elhatározta, még keményebben fog velük bánni. Ennek következménye lett az, hogy az Efrájim törzs - melyhez Jeroveám is tartozott - fellázadt a király ellen, küldötteit megkövezte, s Rechávám is alig úszta meg ép bőrrel. Végül is tíz törzs királlyá kiáltotta ki Jeroveámot, akiről egyébként köztudott volt, hogy Achija próféta megígérte neki, hogy Salamon után ő lesz a király.

 

   Így a királyság kettészakadása befejezett ténnyé vált. Rechávám hatalma csak a Jehuda és Benjámin törzsekre terjedt ki, Jeroveám pedig Schemben, utódai Somronban uralkodtak évszázadokon keresztül.

 

Később attól való félelmében, hogy a Szentély végül is egyesítheti a népet a Dávid-házi királyság alatt, Jeroveám megtiltotta az ő uralmát elfogadó tíz törzsnek, hogy "felmenjenek" Jeruzsálembe. Ezenkívül két aranyborjút is állított a Szentély helyettesítésére, egyet Bét-Élben, egyet meg az északi Dánban, és kihirdette: "Íme, ezek a te isteneid, Izrael, akik kivezettek Egyiptom országából".

 

Jeroveám ezzel a tettével- mely kísértetiesen hasonlít a pusztaságban való vándorlás idején készített aranyborjú történetéhez - nemcsak személyében vétkezett, hanem az egész népet bűnbe vitte, amely végül mindnyájukra tragikus következménnyel járt s vált a rossz példázatává.

 

                                ****

 

 

   Jeroveám egy Efráim törzsbeli özvegyasszony tehetséges fia volt, aki fiatalon állt Salamon szolgálatába. A Midrás tanúsága szerint már viszonylag hamar,konfliktusba keveredett Salamonnal. Történt, hogy Salamon elvette feleségül a "fáraó lányát" (akit egyébként később a nép el is ítélt fennhéjázása miatt és mert idegen szokásokat akart bevezetni), és mivel az esküvőn sok bort ivott, másnap olyan sokáig aludt, hogy még a Szentély felavatását (aminek akkor kellett volna megtörténnie) is elmulasztotta. Mivel a kulcsok Salamon párnája alatt voltak, Jeroveám egy csapat fiatal Efrájim-törzsbelivel betört a lakosztályába, és nyíltan megrótta őt. (Vájikrá Rábbá, 12, 5).

 

 A Midrás elmondja, amire az Írás csak homályosan utal, hogy Salamon elzárta Jeruzsálem azon átjáróit, melyeket apja, Dávid szabadon hagyott. Erre "mondá [Jeroveám] Salamonnak: apád nyitva hagyta ezeket az átjárókat, hogy a nép könnyebben tudjon a szent városba zarándokolni. Te pedig beépítetted őket, hogy ezzel a fáraó lánya kedvébe járj." (Szánhedrin, 101)

 

                                    ****

 

 

A Salamonnal való gyakori konfliktusokat követően történt meg az Achija prófétával való találkozás, melynek során a próféta Jeroveám új ruháját tizenkét részre tépte, amiből tízet odaadott neki, ezzel jelezvén neki, hogy tíz törzs királyává lesz majd. (1 Királyok Könyve, 11), Salamonnak meg azt jövendölte, hogy ő csak Jehuda törzsén fog uralkodni.

 

                                     ****

Jeroveám - mint arról fentebb már szó volt - nem maradt hű a Tórához.

A nép legtöbb vezetője, ide értve Achija prófétát is, nem hitte el, hogy Jeroveám bálványimádóvá váljék, ezért írták alá a királlyá való kinevezési okmányt. (Szánhedrin, 101).

 

A Misna Jeroveám esetét szélsőséges példaként említi, akinek "nem adatik alkalom a megtérésre". Egy aggadisztikus talmudi tétel ezzel ellentétben azt állítja, hogy az Örökkévaló maga szólította fel Jeroveámot a megtérésre, de ő azt személyes okból elutasította. "Megfogta [az Örökkévaló] Jeroveámot a kabátjánál fogva, és azt mondta neki: térj meg, és akkor én és te, és Jisáj fia [Dávid] együtt fogunk sétálni a mennyországban. Kérdé erre Jeroveám: és ki megy elől? [vagyis milyen sorrendben fogunk sétálni] Jisáj fia megy elöl - szólt a válasz. Akkor nem érdekel a dolog - mondta Jeroveám..." (Szánhedrin, 102).

 

  Tiferet liszráél megjegyzi, hogy magától is megtérhetett volna isteni segítség néÍkül, de erre azért nem volt hajlandó, mert akkor be kellett volna látnia, hogy csak Dávid-házbeli lehet a király, ő pedig mindenáron király akart lenni.

 

"Nem adatik alkalom a megtérésre"

 

 Bö1cseink azt vallották, hogy aki "javítani" (szó szerint: tisztítani) akar, azt hozzásegítik ehhez, de az, aki a sokaságot vitte bűnbe, az nem kap égi segítséget. Viszont "ha mégis erőlteti a dolgot, erőt vesz rossz ösztönén, és mindennek ellenére megtér, elfogadják megtérését". (S. Z. Miladi, a Tánjá szerzője, Iggeret Hátsuvá, ll. fej.).

 

                                ****

A "ki az első" nagy kérdése az, ami a mindenkori viszályok szülőanyja. Ha Jeroveám elismeri a Dávid-házbeli király elsőbbségi jogát, és ezzel nem szakítja szét az egységes hatalmat, az egész zsidó történelem másként alakult volna.

Ennélfogva mondja ki a Talmud, hogy ő (Jeroveám) egyike azon királyoknak, akiknek nincs részük a túlvilági üdvösségben.

 "Aki a közösséget érdemekhez juttatja..."

 A lizsenszki reb Elimelech, az ismert cádik, éveken át önkéntesen vállalta magára a számkivetést (galutot) azáltal, hogy városról városra, faluról falura vándorolt, hogy a zsidókat Tórára taníthassa. Így vetődött el egy a német-Iengyel határon fekvő kisvárosba is, ahol a németországi reformmozgalom - melynek célja a zsidókat "felvilágosulttá" tenni, s melynek következménye a parancsolatok betartásától való eltávolodás - már tért nyert.

 Reb Elimelech itt is folytatni akarta tevékenységét, de erre mégsem került sor, visszatért Lengyelországba.

 

(Jóval később a haszidok között  a szóbeszéd járta, hogy az említett kisváros zsidó lakosainak fele ateista lett, a másik fele vallásos haszid. Ez azért következett be - így a legenda -, mert Elimelech a város közepén fordult vissza, tehát ahol járt, ott vallásosak maradtak a zsidók, ahol pedig nem, ateistákká váltak.)

 Reb Elimelech is elmondta egyszer, miért fordult vissza: "Eljött hozzám a Rossz Ösztön [amit a Talmud a Sátánnal azonosít) - mesélte -, és megfenyegetett: ha nem fordulok vissza, és Németországban is folytatom a zsidóság érdekében való felvilágosítást, abbahagyja minden más tevékenységét, és csak velem fog foglalkozni. Ettől nagyon megijedtem mondta a cádik, majd hozzátette, hogy ezt később megbánta, mert - a Rossz Ösztön így is, úgy is, harcol ellenem..."

     Cháféc Chájjim egy rabbigyűlésre utazott Meir Dán Plotzker, szintén ismert rabbi társaságában. Az egyik vasútállomáson népes küldöttség fogadta, akik szerették volna látni Cháféc Chájjimot. Azonban hiába kérlelték, nem volt hajlandó eleget tenni kérésüknek.

    Meir Dán rabbi nem értette ezt a vonakodást, és meg is kérdezte tőle, miért nem teljesítí a hívek kérését.

- Hogy lehet egy öreg zsidótól elvárni, hogy kóvedot (tiszteletet) keressen magának? Hiszen ez egy súlyos megpróbáltatás. A haszid mondás is azt tartja, hogy az e világon kapott fizikai élvezeteket nem, de a kóvedot, ami szellemi élvezet, levonják majd a túlvilágon - adta meg - életfilozófiájára oly jellemző válaszát.

 - Engedje meg, Mester, hogy mondjak két dolgot - akadékoskodott reb Meir Dán. Először is, én amondó vagyok, hogy egy kis túlvilági veszteség megéri, ha ezzel ki lehet elégíteni ilyen sok zsidó kérését. Másodszor...

 

  - Elég, elég - szakította félbe az érvelést Cháféc Chájjim -, nincs szükség "másodszorra". Elég nekem az első is. Ezzel odament a vagon ablakához, hogy hívei láthassák és üdvözölhessék...

 

                                    ****

  Aki a sokaságot bűnre csábítja..."

 

 Rabbi Smuél Moholiver szokta mondani: "Valamikor réges-régen a Rossz Ösztönnek erőfeszítésébe került egy-egy zsidót rávenni, hogy vétkezzen. Manapság a zsidók már nem is várják meg a Rossz Ösztön kezdeményezését, ezért úgy tűnik, annak a munkája csak annyiból áll, hogy meggyőzze a zsidókat, ha már vétkeznek, ne egyedül tegyék azt, hanem rántsanak magukkal minél több embert..."