MIT MOND A HALACHA A népszámlálásról

  HÁNY KATONÁJA VOLT DÁVID KIRÁLYNAK?

 

A világ népei mentesek ettől a „problémától”. Mit is mondhat a háláchá – a zsidó törvény – a népszámlálásról? Miért is ne? Ez nem egy vallási kérdés – mondhatja valaki. Ha az állam, vagy az ókorban a király – akarja tudni hány alattvalója, illetve katonája van – miért is ne számolhatná meg őket?

A válasz: a háláchá foglalkozik a kérdéssel, a Tóra alapján, ahol egy népszámlálást úgy ejtettek meg, hogy mindenki adott egy fél siklust (sékel), és azt számolták meg. Ennél a precedensértékű aktusnál, a Tóra egyértelműen kimondja, hogy „Amikor számba veszed Izrael fiait, adjon mindenki váltságdíjat magáért az Örökkévalónak, hogy ne érje őket csapás a megszámlálás miatt. Mindenki, aki a népszámlálás alá kerül – adjon egy fél sekelt...” (2Móz 30:11-13).

Vagyis, az említett esetben, amikor az első népszámlálást ejtették meg az egyiptomi kivonulás után – az adott fél sékel két célt szolgált, vagy akár hármat. Elsősorban nem per koponya számolták a hadköteles fiatalokat, 20 éve felül, hanem a félsékeles pénzdarabokat számolták össze, másrészt ez egyfajta váltságdíjként is szolgált a tilos cenzus vétkét kiengesztelendő. Harmadik cél, vagy eredmény, a jelentős bevétel volt, ami a kincstárba folyt be.

Jogos azonban a kérdés, amit nemcsak korunk modern, szkeptikus és cinikus emberei, hanem már az ókorban is felvetettek: miért ne szabadna per koponya számolni az embereket, és miért járna ezért a „csapás”, mint büntetés? És mi ez a „csapás” egyáltalán?

 

A „szemmel-verés” (ájin há-rá)

 

Az általánosan elfogadott véleményt itt Rási fejezi ki egy rövid félmondatban: azért kell a „csapás”-t kivédeni, mivel „a számláláson uralkodik a szemmel-verés, és ennek következménye a dögvész (pestis) ahogy ezt találjuk Dávidnál”. A Talmudban több helyen is kifejezett zsidó felfogás szerint az áldás csak az elrejtett dolgokban található, amit nem mérnek, és nem számlálnak (Táánit 8b), és ebből következik az a háláchikus erejű megállapítás, hogy tilos szükségtelenül számolni a népet, mivel ennek tragikus következményei lehetnek.

Mit kell tenni, hogy ez ne történjen meg – ezt itt látjuk, a fent idézett versben: ne tessék „fejszámolást” végezni, hanem összeadni a befolyt fél sékeleket, és akkor nem lesz csapás. Így is tettek, és így is lett – csapás nélkül, mivel nem tették ki magukat a szemmel-verés átkának.

A másik bibliai precedens az érem másik oldalát mutatja be. Dávid király egy szép napon akarta tudni, mennyi katonája van, és kiküldte Joávot, hadseregparancsnokát – menjen és tartson népszámlálást. (2Sám  24. fejezet)

Joáv igyekezett a királyt lebeszélni – sikertelenül - és a megejtett népszámlálás után jött is a büntetés – a pestis, amelynek 70 ezer halálos áldozata volt, több mint 5% a népszámlálás végeredményének (1.3 millió kardforgató harcos).

Egyes történészek véleménye szerint Dávid népszámlálása a győztes háborúk után történt, és így célja nem katonai volt, hanem a népet akarta összeírni, vagyis egy civil lakosságjegyzéket készíteni, az adózás rendszeresítése érdekében.

A midrásokban idézik Saul király két háborúját, amikor a népet hasonló módon számolta, mint itt, cserépdarabok által, amit minden regruta hozott magával (1Sám 11:8), vagy pedig gödölyék által, amelyeket minden katona kapott a királyi nyájból (ugyanott 15:4).

Dávid óta, napjainkig, nem merült fel a népszámlálás problémája. Az Ezrával allijázók számát illetően a Bibliában több szám van forgalomban, és nem tudni miként ejtették meg az akkori népszámlálást. Azóta, a zsidók, szétszórva a világon, nem számolták magukat és a háláchá tilalma annyira beivódott a lelkekbe, hogy amikor a zsinagógában számolták, megvan-e a minjen (a 10 főnyi kvórum, ami szükséges a közösségi imához) nem számolták a fejeket egy, kettő, három, hanem egy zsoltárverset idéztek (hosiá et ámechá), amelyben éppen tíz szó van...

 

Mikor szükséges a népszámlálás?

 

Az intenzitásból, amellyel Joáv próbálta lebeszélni Dávidot a szükségtelen népszámlálás veszélyeiről – láthatjuk hogy a tórai tilalom emléke élénken élt a népben. Dávid is tudta ezt, de ő ambicionálta, hogy tudja milyen nagy nép felett uralkodik. Köröskörül béke honolt, Dávid már tudta (Nátántól, a prófétától), hogy nem ő fogja a Szentélyt felépíteni – éppen azért mert sok vért ontott – és úgy látszik unatkozott. Joáv szinten könyörgött, hogy hagyjon fel a fölösleges népszámlálás gondolatával, de Dávid leintette: „Én vagyok a király és te a katona, aki engedelmességgel tartozik, vagy fordítva?!” – idézi  a Psziktá (11:4) Dávidot, amint leteremti az „okoskodó” Joávot.

Náchmánidész Mózes második könyvében, ahol az első népszámlálást írja le a Tóra a fél sékelek segítségével – azt írja, hogy Dávid tévedett, amikor nem ejtette meg a népszámlálást pénzdarabok segítségével, és tévedése onnan eredt, hogy itt (Móz 30:11-13) nem egyértelmű hogy ez az utasítás örök időkre érvényes-e, vagy csak itt és most. Tény hogy Maimonidész nem említi a népszámlálás tilalmát a 613 micvá között. Azt viszont ő is hangsúlyozza, hogy „tilos Izraelt megszámlálni, hacsak nem valami által, ahogy ezt Saul király a gödölyék segítségével tette” (Jád, Hilchot Tmidin 4:4). A Sulchán Áruchban (Orách Chájjim 156a) a Mágén Ávráhám (Ávráhám há-Lévi Gombiner) úgy pászkenol, hogy még egy micvá érdekében sem szabad zsidó fejeket számolni, hanem „felemelik a kezüket, és az ujjakat számolják össze”. Ez aláhúzza mind a tilalmat, mind a tilalom szimbolikus voltát: nem fejek, csak ujjak.

A háláchá megengedi a népszámlálást, „ha arra szükség van”, és a szükség egy micvá; és nem egyenesen számlálnak, hanem „valami” segítségével.

Izrael állam megalakulásáig ez a háláchá „jégen volt”. Ki számolta a zsidókat és miért? A zsinagógai zsoltárszámlálásnak folklorisztikus jellege volt, és csak arra volt jó, hogy ne felejtődjön el a tilalom – és a szemmel-verés – majd, ha aktuális lesz.

Az első népszámlálás Izraelben 1961-ben volt. Ekkor kerültek szembe a háláchá művelői egy ős-új problémával. Az általános vélemény a pászkenoló rabbik között az volt hogy:

  1/Elvben a tórai tilalom fennáll.

  2/ Ha szükség van rá – szabad a számlálást megejteni (például katonai vagy akár statisztikai célból). Többen hozzátették így Waldinberg rabbi (Cic Eliézer), Saul Jiszráéli, a rabbinikus felsőbíróság tagja és mások  - hogy a „szükség” alatt micvát kell érteni, mert ha nem, akkor Dávid is „szükségesnek érezte”, hogy tudja hány katonája van.

  3/ Az a feltétel, hogy „valami által” számoljanak és nem per koponya.

Az országos főrabbik, azt mondták, hogy a kérdőívek által megejtett népszámlálás eleve azt jelenti, hogy „valami által”. Ez azóta állandóan tökéletesedett, amikor áttértek a computeres számolásra. A szélsőséges ultra-ortodox rabbik (a jeruzsálemi bét din), akik eleve fenntartással viseltetnek az állam iránt – utasították híveiket, ne működjenek együtt a népszámlálást megejtő biztosokkal.

Azóta öt népszámlálás volt és a konszenzus szerint ezek szükségesek a modern állam életvitele szempontjából.  Ma nem aktuális az a feltevés, hogy valaki dicsekedni akarna azzal hány katonája, vagy hány alattvalója van.

Voltak rabbik, akik azt a feltételt szabták, hogy ne az egész lakosságot vegyék számba – mert erre nézve már fennállhat a „szemmel-verés” veszélye. Érdekes az egyik országos főrabbi, Iszár Jehúdá Untermann pszákja:

  1/ A gazdasági-biztonsági meggondolás által „szükséges”-nek minősül az állam által időről-időre elrendelt népszámlálás.

  2/ Ennélfogva szabad egy „eszköz” igénybevételével a számlálást megejteni, és ez az eszköz lehet az ívek kitöltése (vagyis „írás”).

  3/ Ha valaki aggódik a „szemmel-verés” veszélye miatt – jegyezze fel csak azokat, akik születtek vagy meghaltak a legutóbbi népszámlálás óta (vagyis, magyarán: részleges népszámlálás nem számit annak).

 

Ábárbánél és Luzzatto

 

A szemmel-verést itt még a racionális exegéták is elismerik. Hogy ez pontosan mit jelent?  Talán azt, hogy ha valaki irigykedve, rosszindulatúan tekint valakire – az árthat neki? A Talmud is említi ezt a néphitet, például: „ha valaki bemegy egy városba, és tart a szemmel-veréstől – tegyen így és így, és mondja azt, hogy ’én Józseftől származom, akin nem fog a szemmel-verés’” (Bráchot 55b). A hangsúly azon van, hogy aki „tart a szemmel-veréstől” az tegyen így és így.  Vagyis: nem kötelező félni a szemmel-veréstől...

Ábárbánél szerint itt a félsékelek egész más célt szolgáltak: mivel nem volt elég ezüst, ily módon akarta Mózes a Hajlékhoz szükséges fémet beszerezni. Eszerint ez egyfajta cödáká (adomány) volt, ami ellenszere kellett, hogy legyen a számolással járó szemmel-verésnek.

Luzzatto tudományos álláspontja, korának megfelelően, tagadja a szemmel-verés vulgáris formáját, és azt racionálisabb keretek közé szorítja. Szerinte, ha egy ember számlálja vagyonát, vagy egy király katonáit, illetve országa természeti kincseit, akkor óhatatlanul is szíve büszkélkedik, és nagyra tartja magát, mondván, hogy ő maga „csinálta ezt”; keze munkája, esze és ügyessége nyomán lett hatalmas és gazdag. Ekkor – mondja Luzzatto – rendszerint megfordul a kocka, elszegényedik, vagy egyéb szerencsétlenség éri – „ahogy ez  a természet rendje”.

Úgy tűnik – mondja Luzzatto – hogy ebből ered a szemmel-verés gondolata, ami úgy látszik elterjedt a zsidók körében még a Tóra-adás előtt.  „Ezt az Örökkévaló nem akarta  teljesen kigyomlálni – hiszen ez az isteni Gondviselés elvén alapszik, ami a Tóra lényege – ezért parancsolta, hogy a kezdet kezdetén adjanak egy fél sekelt, ezt a Hajlék építésére használják, ’emlékeztetőül Isten előtt, engesztelésül lelküknek’, és akkortól kezdve már lehessen számolni őket, anélkül hogy  szemmel-veréstől tartsanak, mivel a Hajlék szolgál nekik engesztelésül...”

A továbbiakban Luzzatto „a filozofálókat”, köztük Gersonidészt idézi, akik a szemmel-verést természeti jelenségnek tüntetik fel, mondván, hogy „a szemekből kilövellt pára mérges anyagot tartalmaz, amely árthat annak, akire néznek, vagy akár meg is ölheti” /…/, míg „ezzel szemben nemzedékünk bölcsei gúnyolják a hitet a szemmel-verésben és mindabban, ami a természet alapján érthetetlen”.

Konklúziója: „mindketten tévednek. A világ nem működik kizárólag a természeti törvények alapján; vannak más alaptörvények is, amelyeket a Felső Bölcsesség a teremtés kezdetén elültetett, és amelyek a gondviselés tényét, jóra és rosszra, applikálják az ember életébe. A ,filozofálók' azt mondják erre, hogy ez a véletlen műve, míg a tömeg csodatetteket lát bennük /…/ A tömeg bizonyos jelenségekben szemmel-verést lát, illetve az ellenség átkát, pedig az igazság szerint a szem nem ver, és az átok nem fog, hanem az isteni ítélet az, ami  működteti természetet, jóra vagy rosszra egyaránt...”                                                              

 

„Az ember nem egy szám”

 

Akárhogy is vesszük, a szemmel-verés mint kizáró ok a misztika határán áll, vagy azt át is lépi. Van, aki azt tartja, hogy a népszámlálás tilalma az ember méltóságában gyökerezik. Minden ember egy egész világ és nem lehet, nem szabad őt egy számmá degradálni (R. Jákov Pocsevuckij: „A zsidó törvények és Izrael állama között", Dáát, zsidó szellemi tanulmányok központja. A tanulmány írója – ügyvéd).

De facto napjainkban a háláchá művelőinek nagy többsége megengedi a népszámláláson való részvételt, mivel az adott feltételek ezt lehetővé teszik: nem az egész zsidó népet számolják (mivel a külföldön élő zsidók nem vesznek részt a cenzusban), lehet mondani, hogy a számlálás szükséges micvát szolgál, valamint ami a lényeg, nem fejeket számolnak, hanem kitöltött íveket.

 

Összegezve:  a háláchá megengedi a népszámlálást, ha az szükséges a nép jóléte (és az állam érdeke) szempontjából, és nem az önkényeskedő uralkodók szeszélyét szolgálja. A modern számítógépes népszámlálás szinkronban van a háláchá említett feltételeivel.

 

(Fejezet Naftali Kraus könyvéből, "Mit mond a halacha)