MI MARAD MEG A DIÁK FEJÉBEN?

               AZ ATYÁK BÖLCS TANITÁSAI (79)

 

Négyféle természetű - a Mesterek lábainál ülő - tanítványt ismerünk:

- Aki olyan, mint a szivacs, amely mindent magába szív.

- Aki olyan, mint a tölcsér, amely mindent átereszt.

- Aki olyan, mint a borszűrő, amely átengedi a bort, de megtartja a seprőt.

- Aki olyan, mint a szita, amely átereszti a finom lisztet, de a nagyszemcsés részét nem. (Atyák, 5, 15).

  Ebben a részben azokról a jesívabócherekről van szó, akik hivatásszerűen tanulnak, akik szinte már maguk is tálmid-cháchámok, de természetesen ŐK sem egyformák.

 A "szivacs"-típusra az jellemző, mint azt Bartinora mondja, hogy minden ismeretet befogad, magábaszív, de az ismeretek között nem tesz különbséget.

 A "tölcsér" -típus jellemzője, hogy a hallottak az egyik fülén be, a másikon ki. Meiri ezt feledékenységnek tartja, Bartinora pedig úgy véli, hogy az ilyen a hallottakat nem képes feldolgozni (talán nem értette meg), helyette szajkózza az elhangzottakat.

 A "szűrő" -típusú tanítvány a legpozitívabb tulajdonságokkal rendelkezik, mivel a tanultakból a lényeget megjegyzi, a lényegtelent pedig figyelmen kívül hagyja. "Vannak tanítványok - mondja Meiri -, akiknek a lényegtelen, anekdotaszerű dolgok -, amiket az előadó hasonlatként mond csak el- maradnak meg a fejükben. Ezzel szemben, a valódi mondanivaló, a lényeg elsikkad."

  A "szita" -típus értelmezése igencsak nehéz. Nem világos, hogy a példázatban mi a különbség a finomliszt és a kevésbé finom liszt között?

  Meiri szerint itt egy különleges szitáról van szó, melyet a Szentélyben a tésztaáldozatokhoz szükséges lisztfélék szitálásához használtak. "Ez egy olyan különleges szita, mely átengedte a nem hasznosítható porlisztet, de fennmaradt a durvább szemcséjű, amit a tésztaáldozatokhoz használtak." (Maimonides alapján)

 Ezzel a hasonlattal jellemzik az olyan tanítványt, aki csak azt jegyzi meg, amit hasznosítani tud.

                                  ****

    Tiferet Jiszráélnak is megvan a maga magyarázata:

A "szivacs" olyan tanítványt jellemez, aki mindent befogad, mindent lenyel, a tiszta vizet éppúgy , mint a zavarosat, az édest is, a keserűt is.

Nem tud különbséget tenni hasznos és haszontalan között, a tanultakat csak keservesen képes visszaadni, de kifejezőkészség hiányában ezt sem megfelelő értelmes formában.

 A "tölcsér" olyan hallgató, aki megértette, amit tanult, tovább is adja, de minden válogatás nélkül, nem tesz különbséget lényeges és lényegtelen között.

 A "szűrő" - Tiferet Jiszráél szerint - a legpozitívabb tulajdonságú. Ő mindent meghallgat, megjegyez, majd kiválasztja a lényeges, fontos dolgokat, a többit kiveti magából.

  "szita" az a fajta tanítvány, akinek fordítva jár az esze, a lényegtelent megjegyzi és magyarázza, a lényegest figyelmen kívül hagyja.

 Végül mindehhez hozzáteszi, hogy a módszeres tanuláshoz és a tanításhoz két dolog szükséges: ész és előadói készség.

A szivacsnak egyik sincs; a tölcsérnek előadói képessége van, de nincs esze, a szűrőnek van mindkettő, a szitának ugyan van esze, de nem képes kifejezni magát...