2012. január 27., péntek

 

"JELENTŐS  VÁLTOZÁSOK TÖRTÉNTEK A ZSIDÓ SZERVEZETI VISZONYOKBAN"

 

HÉTFŐN (30) AZ 

"ÖSSZEGSZERÜSÉGRŐL"

 TÁRGYALNAK


MTI 2012. január 26., csütörtök este

Újabb megbeszélést kezdeményezett Gál András Levente kormánybiztos a zsidó vallási közösségek képviselőivel az örökjáradék kifizetésének rendjéről folytatott csütörtöki egyeztetésen - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM).

A közlemény szerint a megbeszélésen részt vettek az ügyben érintett magyarországi zsidó vallási közösségek vezetői, "akik egyeztették az általuk beküldött észrevételeket és esetleges véleménykülönbségeiket az örökjáradék kifizetéséről".

Az egyeztetésen Gál András Levente hangsúlyozta, a kormány - az eddig lezajlott egyeztetésekhez hasonlóan – arra törekszik, hogy "elősegítse a megegyezést a zsidó felekezetek között, annak érdekében, hogy az örökjáradékok kifizetése minél előbb, akadálymentesen megtörténjen" - olvasható a közleményben.

A csütörtöki találkozón a felek megállapodtak a kifizetés jogcímében és jogi formájában, valamint abban, hogy január 30-án újabb egyeztetést hívnak össze, ahol a kifizetés összegszerűségének kérdéséről folytatják a megbeszélést.

A KIM korábbi közleménye szerint az egyházi örökjáradékról szóló megállapodások 1998-as megkötése óta, valamint az új egyházi törvény miatt jelentős változások történtek a hazai zsidó felekezetek szervezeti viszonyaiban. Gál András Levente legutóbb december közepén egyeztetett személyesen az ügyben.

                                                                     

                                                                                                    * * *

"Vagy a kutya döglik meg, vagy - - -" mondta-remélte az egyszeri falusi kocsmabérlő zsidócska, akire a helyi uraság (a "pórec") állandóan uszitotta vérebét és most még a bérlemény árát is követelte, kamattal, határidőre, mert ha nem - - --

    A z  üldözött, sok gyerekes zsidó, akinek egy fillér nem volt a zsebében, húzta az időt, imádkozott és reménykedett, hátha---

   A Sip utca urai nem imádkoznak, hanem húzzák az időt és reménykednek. De vajon miben reménykednek? Ujabb rendszerváltásban? A Miok feléledésében? A kommunizmus visszajövetelében, amikor hatalmi szóval ismét "egységbe" kényszerithetik az ortodoxiát?

    Ezeknek a "remények"nek egyszer és mindenkorra befellegzett.

 Azoknak akik nem tudnak elég jól magyarul és nem ismerik ezt a szörnyszót hogy "összegszerüség": harmincadikán, vagyis hétfőn, fogja a kormány képviselője közölni a Mazsihisz, Emih és az ortodoxia képviselőivel közölni az örökjáradék új felosztását – ha addig húzzák az időt és nem sikerül megegyezniük.

 

 

 

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése