BIRÁK ÉS PRÓFÉTÁK (35)

 

NÁTÁN – DÁVID HÁZI PRÓFÉTÁJA

 

        Nátán, Dávid házi prófétája a legismertebb az ismeretlenek között. Könyvet nem hagyott maga után, még apja nevét sem tudjuk, de Sámuel könyvében feljegyezték elhíresült példálózását Dávidról, akit a szegény ember gidája elorzójának titulált, amikor elvette Urija feleségét, Bát-Sévát és a férjét a legelső frontvonalba küldette hadseregparancsnokával, Joávval azzal az egyenes utasítással, hogy ott halálát lelje. A történetet részletesen Sámuel könyvében találja meg az érdeklődő olvasó (2Sám 12. fejezet).

 

    Amikor Dávid házat (Szentélyt) akart építeni az Örökkévalónak, és Nátán beleegyezését kérte ehhez – a próféta azt mondta neki: „Tégy, amit akarsz, az Örökkévaló veled van” (2Sám 7,2–3). Azonban még azon az éjjelen az Örökkévaló megjelent a próféta előtt és kérte, mondja meg Dávidnak, ne ő építse Isten házát, hanem majd utódja, Salamon, a nagy király.

    Amikor Dávid aggkorában Adonijáhu pártot ütött, és meg akarta koronáztatni magát Dávid akarata ellenére – Nátán fontos szerepet töltött be az akció megakadályozásában. Ő és társa Gád, a látnok, központi szerepet töltöttek be Salamon kormányában is. Ő volt az, aki a csecsemő Salamont Jedidjának, Isten barátjának nevezte.

 

A Krónikák könyvéből tudjuk, hogy Dávid élettörténetét Sámuel valamint Nátán és Gád próféták írták le. Azt is tudják Bölcseink, hogy Sámuel könyvét – a próféta korai halála után – Nátán és Gád fejezték be. (Bává Bátrá 15,a). Két fia, Ázárjá és Závud, magas rangú tisztségviselők voltak Salamon király uralkodása alatt (1Kir 4,5).

 

Dávid, a nagyhatalmú és vérbő király szerette, tisztelte Nátánt és egy kissé... félt is tőle. Az egyik Midrás(*) szerint Dávid kémeket küldött utána, tudják meg, hogy a próféta terjeszti-e a pletykát arról, ami a király és Bát-Sévá, Urija felesége között történt, és ha kitudódott volna, hogy terjeszti, megölette volna, de a próféta őrizte Dávid titkát... (Jálkut Hámáchiri, Zsoltárok 51,19)

 

Az említett Széder Olám(*) tudatja velünk, hogy  Nátán és Gád segítettek Dávidnak elkészíteni a Szentély tervrajzát, amit azután Salamon kivitelezett és épített fel. (Széder Olám rábbá 20. fejezet)

 

Bár Dávid udvarában éltek és működtek hosszú ideig, Nátán és Gád mégis Salamon uralkodása alatt érték el karrierjük csúcsát. Egy ezoterikus Midrás(*) elárulja, hogy Salamon trónja mellett, kétoldalt, volt egy-egy katedra,az egyik Nátánnak, a másik Gádnak (Midrás Ábá Gurjon 1). Amikor Salamon szökőévet(*) akart beiktatni, összehívott hét idős bölcset, valamint Nátánt és Gádot és a tíz ember együtt volt a kívánt quorum, amely erre a feladatra alkalmasnak találtatott. (Midrás Smot rábbá 15,20)

 

* * *

 

GÁD, A LÁTNOK

 

Gád, akárcsak társa, az előbb említett Nátán, szintén Dávid egyik házi prófétája volt. Pályafutásuk annyira egybefolyik, hogy a Midrások együtt tárgyalják  kettejük életét, tevékenységét.

 

Gád először Sámuel könyvében tűnik fel,  és azt mondja Dávidnak – aki menekül és bujdos Saul elől –, hogy ne rejtőzzön a sziklaerődben, amely Moáv területén volt, (mert ezzel veszélyezteti életét), hanem rejtőzzön el Jehuda törzsének területén, ahol testvérei élnek, akik nem fogják kiszolgáltatni őt Saulnak. (1Sám 22,5)

 

Gád, akit az Írás általában mint látnokot aposztrofál, csak néhol említtetik prófétaként, bár a két fogalom fedi egymást – csak két dologban tűnik ki Nátánnal szemben.

 

Az egyik: szerepe Dávid büntetésében, amikor a király elkövette azt a hibát, hogy nagyzási hóbortjában megszámláltatta Izrael lakosait – ami tilos a Tóra szerint –, mert pontosan akarta tudni, hány katonája van.

A másik titokzatos és érthetetlen halála, ami csak egy kései Midrás-gyűjteményben található.

* * *

  

       A népszámlálás Dávid pályafutásának vége felé történt. A király megparancsolta Joávnak, hadvezérének, hogy járja be Izraelt és számolja meg a népet. Az vonakodott, mondván, hogy ezt a Tóra tiltja, de Dávid parancsának engedelmeskednie kellett. Próbálta az időt húzni, felhozott mindenféle kifogást, de a végén beadta a derekát.

 

Az eredménnyel Dávid elégedett volt, de megbánta és megvallotta vétkét. Ekkor jött Gád, isteni küldetésben, és azt mondta Dávidnak, hogy választhat három büntetés között: vagy hét évig szárazság és (következtében éhínség) lesz az országban, vagy három hónapon keresztül menekülnie kell majd ellenségei elől, vagy egy napon keresztül pestisjárvány dúl az országban. Dávid az utóbbit választotta, és azt mondta Gádnak, aki azonnali választ kért: „Nagyon fájdalmas ez nekem, de inkább essünk Isten kezébe, akinek nagy a könyörületessége, mint ember kezébe.” (2Sám 24,14–15) Ezután pestisjárvány tört ki, melynek hetvenezer áldozata volt. Ez a vers – Dávid válasza Gádnak – annyira jellegzetes, hogy a napi imába foglalták egyes rítusokban, a Táchnun (könyörgő ima) bevezetőjeként.

 

      Amikor a halál angyala – akit Dávid látott működése közben, és megrettent tőle – már Jeruzsálem felé vette útját, hogy megsemmisítse,  az Örökkévaló megálljt parancsolt neki, és az angyal akkor éppen Árávná szérűjénél állt (a Morija hegyénél, ahol később a Szentély épült – lásd 2Krón 3,1).

 

A megrémült Dávid, amikor látta a halál angyalát, fohászkodott és azt mondta az Örökkévalónak: „Uram, Istenem, én vétkeztem, én tettem rosszat, de a nyáj (a nép) mennyiben vétkes? Töltsd ki haragodat rajtam és atyám házán!”(2Sám 24,17)

 

    Ekkor ismét megjelent Gád, és az mondta Dávidnak az Örökkévaló nevében, hogy menjen fel és építsen oltárt az Örökkévalónak Árávná szérűjén. Dávid felment, megvette a szérűt, oltárt épített, és a járvány megszűnt.

 

     A Midrás(*) próbálja megmagyarázni Dávid választását, aminek hetvenezer zsidó esett áldozatul. Nem nagyon logikus, miért választotta ezt a büntetést, de a Midrás szerint így okoskodott Dávid: Ha az éhínséget választom, a nép azt fogja mondani: Dávid magtárai tele vannak, ő nem éhezik, csak mi. Ha a háborús veszélyt választom, azt fogják mondani: Dávidot megvédik hős katonái, testőrsége, őt nem fogja személyesen bántódás érni. Inkább választom a járványt, ami mindenkit egyformán érint. (Midrás Smuel 31,1 és Jálkut Simoni 165)

                                                    ***

   Gád családjáról, életkörülményeiről nem tudunk semmit. Az említett Jálkut arról tudósít, hogy Gád, Dávid négy fia és a „vének”, akiknek társaságában volt, meghaltak, amikor Dávid felemelte szemeit és látta az angyalt „működésben”.

 

ÁCHIJÁ, A SILÓBELI

 

       Próféta Siló városából, levita, akinek központi szerepe volt a zsidó királyság kettészakításában Salamon halála után.

 

Bölcseink hagyománya szerint Áchijá legalább hatszáz évig élt, mivel Egyiptomban született, még a szabadulás előtt és ott Ámrámnak, Mózes édesapjának a tanítványa volt, míg Élijáhu, a nagy próféta Áchijá tanítványa volt. Mások szerint egyike volt annak a hét jámbornak, akiken a világ áll.

 

A Bibliában – a Királyok könyvében – mindössze néhányszor említik nevét. Először ott, ahol négyszemközt találkozik a mezőn Jerovám ben Növáttal, aki fellázadt Salamon király ellen, és bosszúja elől Egyiptomba menekült. Áchijá jelképesen tizenkét darabra szakította köntösét, mondván, hogy az Örökkévaló kettészakítja Salamon királyságát, tíz törzs felett Jeroveám fog uralkodni, és kettőt meghagy Salamon fiának, Rechávámnak. Feltételként kikötötte, hogy istenfélő életet él, a Tóra alapján. Ez büntetésként jött Salamonnak, aki nem járt teljesen apja, Dávid nyomdokain, hanem hagyta, hogy idős korában idegen feleségei hazai bálványaikat imádják és azoknak oltárokat építsenek Jeruzsálemben.

 

Áchijá alakját az aggáda színes folyondárjai veszik körül. A Talmud szerint Jeroveám megígérte Áchijának, hogy tartani fogja a Tórát és nem lép a bálványimádás ösvényére, de megszegte ígéretét, és amikor király lett, elszakítván a „nagy Izraelt” két részre, két aranyborjút készített, egyiket Bét-Élben és a másikat Dánban, hogy ezekkel „pótolja” a jeruzsálemi Szentélyt, ahová nem engedte királysága lakosait háromszor évente felzarándokolni, ahogy ez elő van írva. A Talmud elmondja, hogy Jeroveám aláíratott kora  jámboraival egy dokumentumot, miszerint, zöld fényt adnak neki, és Áchijá is aláírta, tévedésből (Szánhedrin 102,a). Jóval később Jéhu, aki pedig  "igen jámbor" volt, szintén tévedés áldozata lett, amikor nem távolodott el Jeroveám vétkeitől (a két aranyborjú kultuszától), mivel Áchijá aláírását és pecsétjét látta a dokumentumon, és ez megtévesztette őt. (2Kir 10,31 és Szánhedrin traktátusa uo.)

 

Áchijá maga később belátta tévedését. Amikor Jeroveám fia megbetegedett, és a király elküldte feleségét inkognitóban a prófétához, hogy kérdezze meg, mi lesz a beteg gyerekkel, Áchijá – aki akkor már majdnem vak volt – lelki szemeivel felismerte, és egy súlyos próféciában figyelmeztette, hogy nemcsak a beteg gyerek fog meghalni, hanem az Örökkévaló elveszi férjétől, Jeroveámtól a királyságot, és egész dinasztiáját kiirtják – és Izrael népe is súlyos büntetésben részesül miatta. (1Kir 14. fejezet).

 

    A haszid folklórban Áchijá nemcsak hosszú életű volt, hanem időnként vissza-visszatért a nép körébe, akárcsak tanítványa, Élijáhu. Haszid hagyomány azt tartja, hogy Áchijá Jiszráél Báál-Sém-Tovnak, a haszidizmus megalapítójának titkos mestere volt.

 

        Áchijá haláláról nem értesít bennünket a Biblia. Egy alig ismert Midrás szerint Ávijá, Rechávám fia, Salamon unokája ölte meg, talán azért, mert közreműködött a királyság kettészakításában (Midrás Ággáda, Bámidbár Mátot szakasza 30,11).(Folyt-köv.)