2012. január 11., szerda

MAGYAR ZSIDÓ(IZRAELI) OBSTRUKCIÓ

Fellebbezés hátráltatja a 

Mazsök-kuratórium megalakulását


Szerző: MTI


 

Öt korábbi kurátor fellebbezése akadályozza a Magyar Zsidó Örökség Közalapítvány (Mazsök) kuratóriumának megalakulását - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) hétfőn.

     Volt kurátorok fellebbezése akadályozza a Mazsök kuratóriumának megalakulását - közölte a közigazgatási tárca. Mint írták, a Zsidó Közösségi Kerekasztal minden résztvevője által támogatott és a kormány által is elfogadott, megújított kuratórium jogerős nyilvántartásba vételét akadályozzák olyan kurátorok, akik a megújított kuratóriumba nem kerültek be. Ezzel gyakorlatilag lehetetlenné teszik a közalapítvány működését a júniusi kormánydöntés óta - tették hozzá. 

A KIM felhívta a figyelmet arra, hogy a Fővárosi Bíróság megismételt eljárásban tavaly december 8-án újra bejegyezte az új kuratóriumot, azonban öt korábbi kurátor ismét fellebbezést jelentett be az elsőfokú döntés ellen. A Fővárosi Ítélőtábla az alapító kérésére soron kívül bírálja el az ügyet, azonban a jogerős bejegyzés így is csak februárra várható - olvasható a közleményben.

A minisztérium közlése szerint a Mazsök célja, hogy azok a személyek és utódaik, valamint az általuk szervezett közösségek, akik, illetve amelyek zsidó származásuk miatt fasiszta szellemű zaklató rendszabályok elszenvedői voltak, újjászervezhessék vallási, kulturális, oktatási rendszerüket, erősíthessék zsidó identitásukat és javíthassák a rászorultak szociális helyzetét.

  Értesülésünk szerint az egyik obstrukciós "fellebező" volt kurátor – izraeli. A biróság februárban fogja az ügyet ujra tárgyalni. Ekkorra várható a végleges döntés, amely – előreláthatólag – elutasitja az obstrukciós kisérletet.

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése