A TALMUD BÖLCSEI  

 

                     RABBI TÁRFON 300 FELESÉGE

 

    Rabbi Tárfon, a kohánita, a második jávnei nemzedék tagja volt. Nem tudjuk, kik voltak a szülei, csupán annyit, hogy még látta a Szentélyt, hiszen maga tanúsítja: ". . . egyszer fölmentem az emelvényre a nagybátyám után (amikor a kohániták megáldották a népet), és hallottam, hogy a főpap kiejti a Szent Nevet, miközben a többi kohánita az áldás dallamát énekli. . . " (Kidusin 71.)

 

 Más alkalommal gyermekei életére esküdött, hogy látott egy sánta kohánitát kürtöt fújni a Szentélyben. Ez furcsa állítás volt, mert csak testi hibától mentes kohániták teljesíthettek szolgálatot. Rabbi Ákivá eszébe is juttatta, hogy ez a különleges, hétévenkint egyszer tartott összejövetel, a "hákhél" idején történhetett, amelyre más szabályok érvényesek, mint egyéb alkalmakra. Tárfon tizenhárom esztendős volt ekkor.

 

Hyman szerint nem lehetetlen, hogy Tárfon is Ben Zákkáj tanítványai közé tartozott, de nagyon fiatal volt, ezért nem említik az öt fő tanítvány között.\

 

Nagyon gazdag volt, és igen sok jót tett pénzéveL Azt tartotta, hogy a cselekvés fontosabb, mint a tanulás. Mégsem lehetett eléggé jótékony, mert amikor a második Rábbán Gámliél helyébe megfelelő jelöltet kerestek a fejedelmi székbe, ő szóba sem került. Hyman azt írja, valószínűleg azért, mert szigorú, indulatos ember hírében állott, és gyakran esküdött meg fiai életére. Ez nem valami jó tulajdonságnak számított, ugyanakkor azonban közmondásossá vált anyja iránti tisztelete.

 

   Tanítványa - és társa a Tóra művelésében -, rabbi Ákivá, úgy látszik, azt gondolta, hogy Tárfon vagyonához képest nem jótékonykodik eleget.

 

    Egyszer megtréfálta. Fölajánlotta a segítségét jól termő földek, legelők megvásárlásához. Tárfon adott neki négyezer aranyat, Ákivá pedig szétosztotta a pénzt a nélkülözők között. Legközelebb, amikor Tárfon érdeklődött az összeg sorsáról, Ákivá megnyugtatta, hogy jó helyen van a pénz.

 

   Tárfon kérte az adásvételi szerződést, mire Ákivá fölolvasott neki egy zsoltárverset: "Bőven adakozik a szegényeknek. . . igazsága örökre megmarad." (Zsoltárok 112,9.) Tárfon megcsókolta Ákivát, mesterének nevezte, és további összeget adott neki jótékony célra (Kálá 26).

 

                                                                         * * *

 

Se szeri, se száma a pikáns történeteknek, amelyeknek - nemegyszer szenvedő – alanya volt rabbi Tárfon. Ő volt az, aki jó példáva] járt elöl és visszaadta a szülőknek az öt ezüstöt, amelyet a kohániták az elsőszülöttek megváltásaként, a pidjon hábén szertartás alkalmá val kapnak. Legendásan tisztelte édesanyját: amikor az idös korában le akart szállni magas ágyáról, Tárfon négykézlábra ereszkedett az ágy előtt, hogy zsámolyul szolgáljon neki.

 

   Egyszer nagy aszály sújtotta az országot: sok embernek nem volt mit ennie. Rabbi Tárfon ekkor névházasságot kötött háromszáz nővel, akik így kohánita feleségként ehettek a papi tizedből, aTrumából.

 

                                                                   * * *

Szerénysége határtalan volt. Semmi szín alatt nem volt hajlandó hasznot húzni a Tórából. Sokszor inkognitóban maradt csak azért, mert nem tartott igényt a Talmud-tudósnak kijáró tiszteletre.

A Talmud elbeszéli, hogy egyszer saját birtokán a gyümö!csösben leszedett egypár fügét. Észrevette ezt az ott dolgozó zsellér, aki nem ismerte öt, és jól elagyabugyálta. Egyszer csak feljajdult a "tolvaj": "Jaj Tárfonnak!" "Csak nem te vagy rabbi Tárfon?" - szeppent meg a zsellér. Az igenlő válaszra bocsánatot kért, de Tárfon vigasztalan volt, amiért neve említésével mentette meg életét (Kálá 2).

 

                                                                 * * *

 

Tárfon igen nagyra értékelte a munkát, és azt tartotta, hogy az ember elsősorban az unalomba és semmittevésbe hal bele. Rabbi Nátán ÁVOT traktátusában Tárfon azt mondja, hogy Isten nem árasztotta dicsőségét Izrael fiaira, amig produktív munkával föl nem építették a pusztaságbeli Szentélyt. Másutt azt mondja: nem rajtad áll a munka befejezése - vagyis

ne gondold, hogy az egész világ a te vállaidon nyugszik -, de nem vagy mentes a felelősség alól, és nem is bújhatsz ki alóla (Atyák 2,15).

 

     Kiváló nevelő volt: tanítványait arra buzdította, hogy kérdéseket tegyenek föl, és próbálják azokat maguk megválaszolni. Érdemes megjegyezni egyébként, hogya Tárfon név görög eredetű, és jelentése "oktató", "tanító" (Ocár Jíszráél). Egyes dolgokban nagyon szigorú volt, ezért néhányan azt gondolták róla, hogy Sámmáj iskoláját követi. Ez nem így van, de tény, hogy élesen kikelt az eretnek szekták ellen, és azt mondta: el kell égetni írásaikat, "mert ezek rosszabbak, mint a bálványimádók".

                                                                          * * *

  Közel hetven évet élt: a Bár Kochbá-lázadás után halt meg. Egyes források kapcsolatba hozzák nevét a rómaiak által kivégzett tíz mártírral, de ennek nincs történelmi alapja.

Felesége halála után, még a gyászhét alatt, elvette sógornőjét, hogy legyen, aki kiskorú gyermekeit neveli. Fiai azonban még életében meghaltak - egyesek szerint büntetésül, amiért állandóan az ő életükre esküdözött -, s csak egy lánya maradt, aki fiú unokát szült neki. Ezzel az unokával - aki bizony nem élt nagyapjához méltó életet - találkozott jóval később rabbi Jehudá, a fejedelem, amikor látogatást tett rabbi Tárfon házában. Megígérte neki, hogy ha jó útra tér, és Tórát tanul, hozzáadja a lányát: ez később meg is történt.