HETI SZAKASZ – BÓ - 2012

           A FÁRAÓ  MÓZES ÁLDÁSÁT KÉRI . . .

 "...Azon az éjszakán (amikor az elsőszülöttek meghaltak), fölkelt a Fáraó és összes szolgája, nomeg minden egyiptomi és nagy jajveszékelés támadt Egyiptomban, mert nem volt ház ahol ne lett volna halott.

 

         A fáraó hivatta Mózest és Áront és mondta nekik: Induljatok, menjetek ki a népem, közül. Izrael fiaival együtt, menjetek... vigyétek juhaitokat is...ahogy kivántátok, csak menjetek és áldjatok meg engem is. A nép is erőltette (a Fáraót) hogy sürgősen bocsássa el a népet  ( a hébereket)az országból, mert azt mondták: mindnyájan meghalunk!" (2. Mózes, 12, 30-32).

 

          Kezdjük a végén. Ez a teljes összeomlás, a totális kapituláció, amikor a büszke uralkodó, akit nemcsak népe istenitett, hanem ő is istennek tartotta magát ("enyém a folyam, én teremtettem magam!" – Ezékiél, 29, 3) kénytelen éjnek évadján felkelni és elmenni megkeresni Mózest és Áront a zsidó negyedben  és könyörögni nekik, hogy menjenek azonnal, ne várjanak egy percet sem. Ez legalábbis a Midrás interpretációja ahhoz hogy a Páraó "hivatta őket". Ezt megelőzően rárivallt Mózesre, hogy többé látni sem akarja, és ha mégegyszer jön halál fia. Mózes meg azt mondta, igazad van, nem fogsz többé látni...

 

   Még a Fáraónál volt, amikor az isteni ige érte a tizedik csapás, az elsöszülöttek halálának beharangozásáról. Mózes stilusából kiérződik hogy dühös, Fáraó szemtelensége határtalan (ez nem jelenti azt hogy az uralkodó másképp gondolkozik Mózes szemtelenségéről (egy jöttment galiciai...).

 

 Mózes elmondja hogy éjfélután minden egyiptomi elsőszülött meg fog halni, a Fáraó elsöszülöttjétől egész az utolsó szolgálólány fiáig, és nagy sirás-rivás lesz egész Egyiptomban, amilyen nem volt azelőtt és többé nem lesz. A hébereknek semmi bajuk nem esik – teszi hozzá Mózes – még egy kutya sem fogja megugatni őket, hogy mindenki lássa a különbséget, amit az Örökkévaló tesz a héberek és az egyiptomiak között.

 

   (Az utóbbi mondatnak különleges jelentősége van. Ugyanis, az egyiptomi intelligencia a csapásokat bagatelizálni próbálván, az első 3-4 csapást hókusz-pókusz varázslatnak szerette volna látni, a többiekre pedig rányomta a természeti jelenség bélyegét. Bármennyire is kellemetlen a sótétség, de ki mondja hogy ezt a héberek istene csinálta? Ez lehetett napfogyatkozás is. A sáskát a szél hozta-vitte, nem először, mig a dögvész ... ki tudja nem-e a héberek maguk mérgezték meg a kutakat?... (Már hallottunk ilyesmiről a felvilágosodott középkorban...).

  

     Ezért kellett a tizedik csapásnak jönni, amelyet nem lehetett semmivel sem meg vagy kimagyarázni. Itt szemmellátható volt, hogy Isten megkülönböztette a hébereket az egyiptomiaktól, mivel öket "még a kutya sem ugatta meg" és természetes hogy senki nem halt meg közülök).

 

                                                             * * *

             Noha az egész jelenés Isten nevében szólt ("Kó ámár hásém" – Igy szólt az Őrőkkévaló), Mózes  nem tudta megállni, hogy itt ne egy olyan személyes mondattal fejezze be az elmérgesedett vitát, ami már nem tartozott a proféciához: "És majd ezek, a szolgáid, eljönnek hozzám és meghajolnak előttem, mondván: menj már ki, te és a nép aki veled van, és majd utána kimegyek" – mondván ezt Mózes sietve befejezte az audenciát és elhagyta a szinhelyet, haragosan. (2  Mózes, 11,8).

 

Rási megjegyzi, hogy Mózes még itt is tiszteletet adott a királynak, mivel azt mondta hogy a szolgái jönnek, márpedig tudjuk hogy maga a Fáraó jött, bár arról nincs értesülés hogy meghajolt volna.

 

      Ebben a fázisban Egyiptom a teljes összeomlás képét mutatja. Már maga a figyelmeztetés a tizedik csapás jöveteléről páni félelmet kelthetett azokban akik eddig is  figyelemmel kisérték és látták, hogy Mózes bejelentett figyelmeztetései óramü pontossággal  bekövetkeznek. Azonban – mit látunk? Ahelyett hogy a Fáraó legalább most, a 12. órában, észretérne és azt mondaná: na jó menjetek már a fenébe – semmi. Mintha megbénultak volna az agyak, az egyiptomi közigazgatás lebénult, semmi a világon nem akadályozta meg a végkifejletet.

 

Erre csak egy magyarázat van, amit az Irás a következő mondatban hoz tudomásunkra:

 

     "És mondta az Örökkévaló Mózesnek: nem fog a Fáraó hallgatni rátok, hogy megsokszorozzam csodatetteimet Egyiptom földjén" (uo. 9). Ahogy ezt előre megmondta, még Mózes küldetése elején. Látszatra a Fáraó egy dróton rángatott bábu, aki egy előre kidolgozott forgatókönyv alapján lép, de amint láttuk az előző szakaszban, az egyiptomi uralkodó élhetett volna – de nem élt – a szabad választás jogával. Ezt nem tette meg és a hatodik csapástól, már Isten keményiti meg szivét és a Fáraó nyitott szemmel rohan a vesztébe. (Erről – lásd részletesen a mult heti szakaszban)

 

     A következő mondatban az Irás összegezi az eddigieket:  "Mózes és Áron pedig tették ezeket a csodatetteket, de az Örökkévaló megkeményitette a Fáraó szivét és nem bocsátotta szabadon Izraelt országából" (uo. 10).

 

                                                       * * *

            Itt a Tóra egy ismert dramaturgiai fogással félbeszakitja a drámai események leirását és közöl egy sor micvát. Közben mi próbáljunk meg belegondolni az eddigi eseményekbe – a Fáraó fejével. Hogyan láthatta ő a dolgokat, mit gondolhatott Mózesről és Áronról, akik nagyhirtelen megzavarták köreit és felvetettek egy dolgot, ami ismeretlen volt az ókorban – szabadon bocsátani rabszolgákat! Ki hallott még ilyent?

 

       Történészek szerint ez egy uj dinasztia Fáraója volt, nem az akinél József volt alkirály. Az a Hykszoszokhoz tartozott, akik kintről jöttek, elfoglalták Egyiptomot és aránylag liberálisak voltak az idegenekkel szemben. Ezt a dinasztiát döntötte meg a jelenlegi Fáraó, aki  a régi egyiptomi "nemzeti" vonalat képviselte, Ezért "nem ismerte Józsefet", mert nem akarta  ismerni és ezért látott ellenséget a héberekben, akik idegenek voltak, és azzal vádolta őket, hogy háboru esetén Egyiptom ellenségeihet csatlakoznak majd. Ez a vád elég volt ahhoz, hogy diszkriminálják őket, majd nemzetgazdasági okokra hivatkozva rabszolgaságra fogják az "idegenszivüket".

 

      Ha ez a Fáraó második Ráámszész volt – akkor elképzelhetlen, miként tudott volna egója megbirkózni egy  jött-ment héber követeléseivel. Egy percig sem hitte, hogy azok valóban három napi eltávozást kérnek hogy áldozhassanak, ennyire hülye nem volt, de ha Mózes ezt kéri – akkor ezt tagadjuk meg. (Hogy miért nem mondták meg egyenesen hogy nem jönnek vissza és miért kellett az ajándék ruhákat és ékszereket "kölcsönkérni" – erről egy más alkalommal).

 

   Mindenesetre a Fáraónak rangján aluli volt egyáltalán beszélni a rabszolgák képviselőivel. Hogy mégis beszéltek, tárgyaltak, alkudoztak – annak talán az az oka.. hogy egy tömeges felkeléstől tartottak, amelyben sokan életüket vesztették volna, beleértve a rabszolgákat, akikért szintén kár – mint elsőrendü munkaerőért.

 

          Hittek az egyiptomiak Mózesnek? Tény hogy tárgyaltak vele, hogy igérgettek jobba-balra ás tény hogy  az előre jelzett csapások bekövetkeztek. A Fáraó elsősorban varázslóinak hitt és amikor azok csődött mondottak, hitt Mózesnek is – akit egy nagy varázslónak tartott -  módjával: a csapás bejelentésekor kétségei voltak; utána hitt és könyörgött, igérvén hogy jó lesz. Amikor meg a csapás elmult -mindent elfelejtett. Tudott ez a Fáraó Józsefről, valamint arról hogy ez a dadogós öreg a királyi palotában nevelkededett mint a királylány fogadott fia? Nem tudjuk.

 

  A legviccesebb az hogy a végén  Fáraó Mózest kéri, áldja meg őt, illetve imádkozzon érte. Rási, aki úgy tesz mintha nem venné észre mennyire  nevetséges ez a jelenet, "megmagyarázza": a Fáraó azért kérte hogy áldják meg, mivel ő is elsőszülött volt és félt hogy meghal. Még most is, a végveszély óráiban, a "nemzeti király" csak magára gondol: imádkozzanak értek a rabszolgák képviselői hogy ne haljon meg...

 

                                                      * * *

    Annak ellenére hogy az egyiptomi rabszolgaságból való kiszabadulás központi helyet foglal el zsidó gondolkodásban és rituálban – a zsidó nép nem tart haragot. "Ne utáld az egyiptomit " – parancsolja a Tóra – "mivel jövevény voltál országában" (5. Mózes, 23, 8). A harmadik nemzedék már betérhet és jöhet a közösségbe, nincs örökre kitiltva. Voltak izraeli királyok akik ősszeházasodtak koruk Fáraóival (mint Salamon, például) és voltak ad-hoc szövetségek Egyiptom és a zsidó királyok között.

 

 A zsidók nem felejtették el a rabszolgaságot, illetve a  kiszabadulást mig az egyiptomi történelemkönyvek egyáltalán nem emlékeznek meg erről az epizódról. Ők csak a győzelmeket jegyzik fel, illetve vésik gránitba.