2012. január 16., hétfő

MAGYAR ZSIDÓ VALÓSÁG – TALÁLÓS KÉRDÉSEK

 

   1)    MI OLYAN SÜRGŐS A SIP UTCÁNAK?

 

         Éveken keresztül játszottak a Chábáddal, mint macska a döglött egérrel, de nem láttak benne partnert a halódó zsidóság ujjáépitésében. Lengették a nemlétező, régholt neológia kopott zászlaját és az ateista kommunistáktól kapott kizárólagossági kutyabőrt: ők az egyetlen hatóságilag engedélyezett zsidók a Duna-Tisza közén.

 

    Azután, amikor a helyzet már tarthatatlanná  és a z Emih megalakulása halaszthatatlanná vált – voltak aki megpróbálták megőrizni az egységet – legalább kifelé. Tordai Péter elnöksége alatt voltak javaslatok amelyek ezt célozták, de a vaskéz (akkor még vaskéz volt – "munkásököl – vasököl") meghiusitott minden ilyenirányu kisérletet.

 

   Aztán a megalakult Emihet vették semmibe. Szóba sem álltak vele. Köröskörül minden omlott össze, a "rabbik" első helyet nyertek az ám-hóórec versenyen, szombatot szegtek, a legkülönbözőbb botrányokba keveredtek, Ros Hásáná és Jom Kipur között fogyókúra versenyt hirdettek; mig ujabban már csak "betért" gójók állnak kötélnek és mennek el "rabbinak" (képzőjükben most egy adventista "védi diplomáját"). Iskolájuk igazgatója egy "nagyon rendes" siksze – nincs zsidó ember aki ezt a feladatot be tudná tölteni – helyettese egy betért siksze, akit "rabbi" férje elhagyott egy másik siksze kedvéért. De – üldöznek egy naiv, nem túl dörzsölt jogászt, aki – ismervén a szituációt a siputca környékén – azt hitte anno , hogy a  neológ zsidósághoz elég ha csak édesapja zsidó.

 

Az Emih nincs, ne is keresse, idegenlelkü, nem magyar szokásokat kultiváló (pl. elnöke nem állit karácsonyfát és nem lopják ki a halottak szemét a temetőben), nincsenek templomaikban félmeztelen táncosnők a (volt) "országos" védnőkségével, és nincs monopóliumuk a Sóára (ami persze összehasonlithatatlan Trianon "tragédiájával"). Idegenek, "pólisiak", soha nem hordtak diszmagyart és nem voltak munkásőrök.

 

      Amikor betelt a pohár és az Emih elunta a kilincselést – adódott egy helyzet, amelyben a kormány rendet próbál teremteni ebben a dzsungelben.  Szó van róla, hogy megszünik az 1950-ben kikényszeritett kommunista diktátum és megszünik a Miok-Mazsihisz egyeduralma.

 

   Mint a Fáraó, aki elöszőr elkergette Mózest, majd – a csapások után – jött és könyörgött hogy áldják meg – most hirtelen sürgős lett a siputcának kiegyezni. Már hajlandó támogatni, adományt adni – már kiejti at Emih nevét a száján.

 

Most már szeretne "mielőbbi" megállapodást és tegnap, vasárnap, este, a késői órákban feltettek honlapjukra egy közleményt, amely aszongya hogy


A Mazsihisz megállapodást ajánl

2012-01-15 22:57:12

 


A MAZSIHISZ a tárgyalások folytatását
és mielőbbi megállapodást ajánlj az EMIH vezetőinek.

Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) delegációi az őszi ünnepektől kezdve tárgyalásokat folytattak arról, hogy a Mazsihisz miként tudná támogatni az EMIH-nek a magyarországi vallásos zsidó élet fejlesztése érdekében tett erőfeszítéseit.  Az EMIH ragaszkodott ahhoz, hogy e törekvésük anyagi fedezetét közvetlenül állami források biztosítsák.


Az elmúlt év december közepére elkészült egy szövegtervezet, amely szerint a MAZSIHISZ az első évben 150 millió forintnyi forrást bocsátana az EMIH rendelkezésére, amelyet a későbbiek során évenként emelne. A szöveg egyeztetése megtörtént, de a tárgyalások nem folytatódtak.

A MAZSIHISZ szükségesnek tartaná a
végleges egyezmény mielőbbi elfogadását, hogy az EMIH a 2012-es polgári év hátralévő részére az időarányos támogatáshoz hozzáférjen.

A megállapodás érvényességéhez szükséges a MAZSIHISZ közgyűlésének jóváhagyása.
 
 

                                                          ***

    Eddig a kőrősi fogalmazásu közlemény. És itt felmerül a kérdés: mi lett most hirtelen olyan sürgős? Kinek és minek jó a végleges egyezmény m i e l ő b b i elfogadása"??

 

 Ja, mit tetszik mondani? Hogy a sipucca gondoskodik, hogy az Emih időben "hozzáférjen" a pénzhez?

 

Tényleg? Erre nem is gondoltunk. Milyen szép is tólük...

 

2)          HOGY LEHET DEFINIÁLNI A "NEOLÓGIÁT"?

 

       HOGY  nem lehet mindenkit állandóan hülyének nézni, arra ékes példa az alábbi:

 

A napokban – késve – a zsidó távirati iroda (JTA -nem tévesztendő össze az MTI-vel, amit anno a pesti zsidók Mikve Távirati Irodának hivtak) is észrevette a sipucca ügyleteinek egyikét-másikát és terjedelmes tudósitásban számolt be róluk. Egyes lapok röviden közöltek belőle egy-egy mazsolát, (mi csak az angol változatot közöltük, mivel a neonácik nem tudnak angolul és nem visszük ki a szennyest a piacra. Majd a sipuccában a "külügyi vezető" leforditja az analfabéta harmadik emeletnek).

 Aki vette a fáradtságot az az Amerikai Népszava volt, amely leforditatta a teljes cikket. Nem nagy kunszt, csak angolul és magyarul kell tudni hozzá.

 

   Mégis – amikor az A.N. jobb sorsra érdemes forditója odáig ért, hogy a mazsihiszt mint olyant kell leforditani és megmagyarázni – ezt irja:

 

[A JTA nem tud mit kezdeni a neológia egyedül Magyarországon létező fogalmával, amely de iure ortodoxnak vallja magát, de facto azonban, életvitelében, megjelenésében, egyes hitéleti elemeiben a reformmozgalomra hajaz, holott azzal nem azonos, sőt elhatárolja magát tőle. Külföldön azonban mégis sok esetben a német eredetű, ma főleg angolszász nyelvterületen elterjedt reformmozgalommal rokonítják a magyar neológiát. A ford.]

 

 Hm. Rokonitják. Hát igen.Az alapszabályokban benne van hogy a Mazsihisz a halacha alapján áll---

 

3)         HONNAN TUDJÁK A MAGYAR RABBIK- - - - ?

 

·        Hogy szombaton nem szabad borotválkozni;

·        Hogy a mikve hol van Budapesten és mire szolgál

·        Hogy a "neolog kóser vágás" (UÉ. Január 1) nem létezik

·        Hogy a zsidó temetéshez nem szükséges sem urna sem rabbi

 

4)         KI LESZ A NYERTES ÉS MIT FOG NYERNI?

 

A nemrég lezajlott "látogatottsági verseny"  első fordulója igy néz ki a Mazsihisz honlap szerint:

 

1.       helyezett: Frankel Leó úti zsinagóga 
2. helyezett: Lágymányos- Bét Salom zsinagóga
3. helyezett: Dózsa György úti zsinagóga

 

                        Maga a verseny nagyon pozitiv, nem kevésbé mint az emlékezetes fogyókura, melynek eredményét, stilusosan Jom Kippur kimenetelekor hirdették ki-

 

     Annak sem kell gyanut kelteni, hogy a három nyertes éppen a három svihák zsinijei. Ez várható volt, ők tudják a facebookon a legtöbb szavazót mozgósitani. Jenő bácsi lehet hogy 75 éve légol Tfillint, de nem tanult meg lájkolni és felesége nem siksze, aki egy sipuccai gyorstalpalón tért be.

 

     Mi lesz a nyeremény?  Talán egy szép kivitelű urna, talán egy utalvány két bátlen féléves foglalkoztatására? Ez a költségetéstől függ (lásd fent az első kérdést).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése