HETI SZAKASZ – VÁÉRÁ - 2012

 

  A FÁRAÓ  nem SZIVBAJOS

 

    "és én megkeményitem a Fáraó szivét és ezáltal megsokszorozom csodajeleimet Egyiptom földjén". (2.Mózes, 7,3).

 

      Fáraó először arrogáns és fennhéjázó ("Ki az Isten? Nem ismerem az Isteneteket és nem engedem el a népet!"), majd kineveti Mózest és Áront, aki nevetséges csodatételekkel (Bot amely kigyóvá válik) akar benyomást kelteni a varázslatok klasszikus hazájában.

 

A csapások után, elöször meghunyászkodik, majd "megkeményiti a szivét" és nem enged, bár a Fáraó szive magától is elég kemény;  NEM   szivbajos ő és nem bolond hatszázezer ingyen kényszermunkást elbocsátani, csak azért, hogy áldozzanak egy ismeretlen istenségnek.

 

      Egy Midrás szerint, a Fáraó azt mondta volna Mózesnek és Áronnak: Ha ezer vagy kétezer emberről lenne szó – meggondolnám. De hatszázezer ingyen kényszermunkás? Meg vagytok ti bolondulva...

 

   Az is kérdés, amire nincs válasz, hogy-hogy a Fáraó nem mert hozzányulni a két öreghez és ezzel csirájában elfojtani a szerinte lázadásnak nevezett megmozdulást.

 

    Ide tartozna az a kérdés is, mi a történelmi alapja annak a midrási megállapitásnak, miszerint a Lévi törzse fel volt mentve az egyiptomi kényszermunka alól? (Smot rábbá, 5, 16). Milyen meggondolások alapján adta a Fáraó ezt a privilégiumot  a levitáknak, akik eszerint a nép tanitói voltak?

 

 Torá Slémá idéz forrásokat, melyek szerint a leviták nem értettek semmilyen fizikai munkához, hanem jesivákat szerveztek és a népet oktatták a hagyományra. Ezt a Fáraó tiszteletben tartotta és ezért voltak felmentve a munkaszolgálat alól. Mivel Lévi törzse volt a legkisebb létszámu, az egyiptomi népgazdaság nem veszitett sokat a leviták mentesitével.

 

                                                                 * * *

            Más Midrások szerint a leviták  kibujtak a Fáraó kényszermunkája alól. Ugyanis eleinte a király felhivta az egész népet, dolgozzanak és épitsenek magtár-városokat és ő maga is odaállt, téglát vetni. A hazafias zsidók látván ezt, szintén lelkesen álltak a király mellé és erejük megfeszitésével dolgoztak, "a hazáért". A leviták átláttak a szitán és vagy betegnek tetették magukat, vagy azt mondták, hogy ők hitoktatók és nem értenek a téglavetéshez.

 

Igy aztán amikor az önkéntes "hazafias" munka kötelező kényszermunkává vált – a leviták kimaradtak ebből és a Fáraó kénytelen volt felmenteni a kétbalkezes melámedokat (Midrás Hágádol, Jálkut Kurdisztán, Abudraham és mások).

 

      Amikor Mózes és Áron elöször jöttek a Fáraohoz és ő nem tudta kik ők – azért nem bántotta őket, mert akarta hallani mit akarnak. Amikor bemutatták a mutatványt a krokodillá váló botról – akkor a Fáraó varázslóknak tekintette őket és egy bizonyos tisztelettel viszonyult irányukban. Amikor pedig már jöttek a csapások – akkor a félelem volt az, amely lefogta a Fáraó kezét. Közben már megtudta, hogy a két öreg leviták, tehát amúgyis fel vannak mentve a munka alól és csak azzal érvelt, hogy miért zavarják a népet, amely nincs felmentve.

 

        A Fáraó szivének megkeményitése Isten által, felveti a kérdést, hogy akkor mit tehet a Fáraó, miben és mennyiben vétkes abban ami történt? Hiszen ha Isten maga keményitette meg a szivét...

                                                              ***

    A válasz erre a kérdésre kardinális, mivel az isteni igazságosságnak még a Fáraóval szemben is érvényesülnie kell. Ezért – mondják a hagyományos exegéták, kiki a maga stilusában -  Fáraónak szabad választása volt keresztülhúzni az isteni számitást, ami arra irányult hogy "megsokszorozza" a csodajeleket Egyiptomban. Gondoljuk el, mi történt volna, ha a Fáraó az első követelésnek enged – és elengedi a zsidókat  - a Tiz Csapás nélkül?

 

Az elsődleges cél el lett volna érve: Izrael fiai kiszabadulnak a szolgaságból és mennek a Szináj hegy felé, ott a Tórát átvenni. Igenám, de az Örökkévalónak volt még egy célja: Nevének ismertté tétele a világban, ami óhatatlanul a monoteizmus elterjedéséhez, erősődéséhez vezetett.  A Fáraó nem használta ki a lehetőségét, nem élt a szabad választás jogával, hanem mint egy ámokfutó rohant a vesztébe.

 

      Figyeljük meg: Tiz csapás zúdult Egyiptomra. Az első öt csapásnál a Fáraó maga keményitette meg szivét  - hiszen mint mondottuk nem volt szivbajos és csak nem ihed meg két öreg zsidótól. Igy  lovallta magát bele abba a helyzetbe, amelyben egy abszolút uralkodó nem adhatja be a derekát, két ilyen "jöttment" öreg levitának mint Mózes és Áron, még ha azok kellemetlenkednek is olyan csapásokkal, mint a vér és a béka. Ezeket a fáraó kuruzslói is utána tudták csinálni, ahogy Mózes előző mutatványát a bottal , szintén  leutánozták és ezzel nevetségesség tették őket.

 

A harmadik csapástól kezdve azonban – amikor a kuruzslók megadták magukat és azt voltak kénytelenek mondani, hogy a tetvek csapása "Isten ujja" – a Fáraónak meg kellett volna gondolni, honnan és miért jönnek rá ezek a csapások. Az első csapás kivételével – a Fáraó minden egyes csapásnál, kérte Mózest, imádkozzon, hogy a csapás megszünjön, félbeszakadjon, majd a mikor ez  megtörtént – bekeményitett és nem engedte el a népet .

 

  Lássuk csak:

 

 A bot-teszt után az mondja az Irás: "a Fáraó szive azonban kemény maradt és nem hallgatott rájuk..."(2. Mózes, 7.13).

 

Az első csapás után azt olvassuk:

 

  "...a Fáraó szive kemény maradt és nem hallgatott rájuk" (uo. 7, 22).

 

   A második csapás után (Békák):

 

"Amikor a Fáraó látta hogy föllélegezhet, konok maradt a szive..."(uo.8.22).

 

  A harmadik csapás után (tetvek):

 

   "A Fáraó szive kemény maradt és nem hallgatott rájuk -  ahogy előre megmondta az Örökkévaló" (uo. 8.15).

 

     A negyedik csapás után (vadállatok):

 

     "És a Fáraó ezuttal is megkeményitette a szivét és nem bocsátotta  el a népet!" (Uo 8.23).

 

    Az ötödik csapás után (dögvész):

 

    "A Fáraó szive konok maradt és nem bocsátotta szabadon a népet" (uo.9, 7).

 

                                                            * * *

               Az első félidő után azonban a kép megváltozik. Miután a Fáraó bebizonyitotta, hogy nem hallgat a jó szóra, és a szive konok marad – mostantól már isteni ''segitséggel" teszi ezt.

 

A hatodik csapás után (fekély) ez olvassuk:

 

 "És az Örökkévaló megkeményitette a Fáraó szivét és nem hallgatott rájuk, ahogy az az Örökkévaló előre megmondta Mózesnek" (uo.9.12).

 

          Innentől kezdve végig, a tizedik csapást is beleértve, ez a kép: Isten megkeményiti a Fáraó szivét.  Mostantól már nem ura tetteinek hanem a maga választotta kényszerpályán kénytelen végigmenni. Bölcseink fogalmazása szerint "az úton, amelyen az ember akar menni – azon az úton vezetik őt" (Mákot, 10, b). A választás az övé, de miután választott kénytelen akarva-nem akarva azon az úton végigmenni.

 

   A 8. 9. és 10. csapásnál is azt olvassuk hogy az Örökkévaló keményitette meg a Fáraó megátalkodott szivét, amikor pedig már látta hogy "elveszett Egyiptom", ahogy udvaroncai mondták neki.

                                                           * * *

     Ez komoly nehézséget okozott a nemzedékek exegétáinak, már a Talmud korában is. Ezek szerint a Fáraó keze meg volt kötve, nem volt alkalma megtérni, ha akart volna is! Akkor pedig mi a vétke? Ez, ellentétben áll azzal az alapvető tétellel, amely a megtérés lehetőségét mindenek felettinek tartja. Ha Isten maga keményiti meg a Fáraó szivét és teszi őt makaccsá – mit tehet ő ez ellen?

 

  Sok válasz,  értelmezés és magyarázat veszi körül ezt a kérdést. A legegyszerübb és legérthetőbb a talmud-bölcsek fentemlitett megállapitása az ember által választott útról, amely kényszerpályájává válik. Aki hozzászokott a vétkezéshez – annak nagyon nehéz, majdnem lehetetlen ezt az utat elhagynia. Professzor Nechama Lebovits, egész Shakespeareig eljut, hogy a tézist bizonyitsa (Macbeth – "A megkeményitett sziv tragédiája", Shakespeare Quarterly, 1963).

 

    Sokkal előbb és sokkal egyértelmübben fejezi ezt ki a Talmudban az Amóra Rés Lákis : "Mit mond a Példabeszédek könyve (3,34) a gúnyolódóról:

    "a csúfolódókat ő (maga) csúfolja meg, mig az alázatosaknak (az Isten) kegyelmet ad"? Ezt azt jelenti, hogy "aki piszkolódni akar –annak ezt lehetővé teszik, mig aki tisztitó szándékkal közeledik – azt segitik". A csúfolódó, aki gúnyolja az istenfélő embereket és kineveti viselkedésüket – maga is olyan lesz mint az általa leutánzott csúfolódók, de aki az alázatosokhoz csatlakozik – annak Isten ad kegyelmet.

 

           A Fáraó nem tartozott az utóbbiak közé...