CHAJIM HALÉVI DONIN:ZSIDÓNAK LENNI
Az egyiptomi kivonulás emlékműve
A SZOMBAT: AZ IDŐ SZIGETE(2)
Ez a motívum szolgaságunkra, helyesebben szabadságunk elnyerésére emlékeztet. Ha a szombat egyrészt Istennek való szolgálatunkat tanúsítja, másrészt az emberek szolgálata alóli felszabadulás tanúsága. Az emberi lélek, az értelem és a test szabadságát hangsúlyozza. Meg kell jegyeznünk, hogy a Tóra szerint szombaton tilos mást dolgoztatni: "sem szolgád, sem szolgálónőd, sem barmod, sem az idegen, aki kapuidon belül van", nem dolgozhat. A szolgálat alól ezen a napon nemcsak a birtokos, a gazda, a szabad ember szabadul fel, hanem az idegen, a szolga és az igavonó jószág is.
A szombat ezért hetente ismétlődő isteni tiltakozás a szolgaság és elnyomás ellen. A zsidók, amikor pénteken este felemelik a kidduspoharat, összekapcsolják a világ teremtését és az ember szabadságát, így nyilvánítva ki, hogy a szolgaság és elnyomás a világ teremtése elleni halálos bűn. Nem meglepő, hogy az elnyomók minden időben tiltották a zsidóknak a szombat megtartását.3
De a szolgaság nemcsak azt jelenti, hogy valaki keményen dolgozik, fizetség nélkül vagy éhbérért. Nemcsak az szolgaság, hogy kegyetlen felügyelő áll az emberek háta mögött, és nem engedi abbahagyni a munkát. Gondoltunk-e arra, hogy magunk vagyunk a legkegyetlenebb munkafelügyelők, s hogy képesek vagyunk magunk rabszolgahajcsáraivá válni?
Befejezzük a munkát, de nem tudunk leállni. Találkozóink vannak, teljesítendő kötelességeink vannak. Vannak konferenciák, üzleti tárgyalások. Ott van a takarítás, mosás, vásárlás, vacsorakészítés. Egész nap hajszoljuk magunkat, miközben azt hisszük, szabadok vagyunk!
Még ha nincs munkahelyünk, akkor is ugyanaz a nyomás nehezedik ránk, ugyanaz az idegőrlő élet vesz körül, ugyanazok a tevékenységek hárulnak ránk. Azt hisszük, hogy nem dolgozunk. Lehet, hogy nem kapunk fizetést. Lehet, hogy egy kicsivel kényelmesebb az életünk, de a lélek, az érzelem és a fizikum nem pihen, az elme és a lélek nem csöndesedik el. Lewis Mumford világosan látja ezt a problémát, amikor így ír:
A nyugati civilizációban – különösen Amerikában – a pihenés napja munkanappá vált, elfoglaltságokkal teli, megállás nélküli hétköznappá, amely lényegében nem különbözik a hét többi napjától. A hajnali újságolvasástól az őrjítő egyhangúsággal ismétlődő autós kirándulásokig megszakítás nélkül tevékenykedünk, ahelyett hogy minden munkát és szokványos kötelességet derűs lélekkel abbahagynánk.4
Mikor állhat meg az ember nyomasztó feladatai és kötelezettségei közepette, hogy azt mondja: "Igen, sok dolgom van. De a következő huszonnégy órában szabad ember leszek. Kiszakítom magam a világból, és semmit nem csinálok, csak szellememmel foglalkozom."? Ki teheti meg, hogy határozottan kijelentse – nem azt, hogy "Befejeztem, most pihenek", hanem –: "Bár még nem fejeztem be a munkát, most abbahagyom. Semmi olyasmit nem csinálok, amit csinálni kell."?
A szombattartó megteheti ezt. Huszonnégy órára szabaddá válik. Semmi nem szakíthatja meg pihenését, elméjének és lelkének nyugalmát, kivéve, ha élet vagy halál dolgaiban kell cselekednie. S ezt azért teheti, mert a szombat hetente visszatér, mint a hét többi napja: ezen a napon a zsidó hétről hétre megpihen. Nemcsak fizikai munkájára vonatkozik ez: érzelmeit sem dolgoztathatja. Teljesen más szellem tölti el, amelyet hagyományaink többletléleknek, n'sámá j'térának neveznek. Ez viselkedésmód, tudatállapot.
A nagy jeruzsálemi tudós, Shlomo Joseph Zevin azt állítja, hogy a pihenésnek két fajtája van. Az egyik a fáradtság kipihenése. Ez arra való, hogy utána folytathassuk a munkát. Bár nyugalmat és pihenést ad a testnek (Rási ezt menuhát áráinak nevezi), nem hozza meg a lélek örömét.
A második fajta pihenés valaminek a befejezése, valamilyen cél elérése után következhet. Ilyenkor az ember hátradől, és megszemléli művét. Ez a lélek pihenése. Mély elégedettséget érzünk, amely békével és nyugalommal tölt el. (Rási ezt nevezi menuhát márgoának.)
A szombati pihenés a második típusba tartozik. "Hat napon át dolgozzál, és végezd minden munkádat!" Képzeljük magunk elé, hogy abban a pillanatban fejezzük be hat napig tartó tevékenységünket, amikor a szombat elérkezik! A szombattartó pontosan ezt érzi. Ebben áll a szolgaságtól való megszabadulás értelme.
Áchád Háám helyesen mondta: "Nem annyira Izrael tartotta meg a szombatot, inkább a szombat tartotta meg a zsidókat." A hetente ismétlődő szombat emeli ki a népet a többi hat nap robotjából, a keserves kulizásból. A szombat méltósága teszi képessé a legnyomorultabb zsidót is, hogy kiemelkedjék az alacsony sorból. A szombat teszi lehetővé, hogy megkérgesedett szívű népünk elővegye a vallásos műveket, közelebb kerüljön a Tórához és a Tóra-tudományhoz. A mai embernek is szüksége van egy pihenőnapra, amely több, mint fizikai pihenés: jom menuhá. Aki azt gondolja, hogy egy gazdagabb társadalomban nincs többé szükség a robot nyűge alóli felszabadulásra, az vagy vak, vagy még sohasem nézett körül.
A mai ember sok ünnepnapot ül meg, de kevés ünnepi napot tart meg. Lehet, hogy több szabad ideje van, mint az előző generációknak együttvéve, még sincs ideje derűre és megnyugvásra.
A modern ember gyakran vágyik magányos tengeri szigetre, ahol békés enyhülésre lelne. Romantikus álom ez, amely soha nem teljesül be. De van egy sziget, amelyre az ember visszavonulhat: a szombat, az idő szigete, távol a hétköznapok kontinenseitől, ahol pontosan ezt a békés enyhülést lehet megtalálni. S a szombat szigete hetente felbukkan, elérhető közelségbe kerül.
Ha a zsidóság – még saját hazájában is – elfelejti a szombatot, szelleme szertefoszlik, szétporlad. Számunkra, a diaszpórában vagy saját földünkön, Izraelban ma is a szombat határozza meg kultúránk, hitünk és küldetésünk páratlan voltát; ma is a szombat határozza meg a zsidóság önmagához és hitéhez való hűségét, szellemi erejét és tettrekészségét (FOLYT.KÖV.)
A szombat ezért hetente ismétlődő isteni tiltakozás a szolgaság és elnyomás ellen. A zsidók, amikor pénteken este felemelik a kidduspoharat, összekapcsolják a világ teremtését és az ember szabadságát, így nyilvánítva ki, hogy a szolgaság és elnyomás a világ teremtése elleni halálos bűn. Nem meglepő, hogy az elnyomók minden időben tiltották a zsidóknak a szombat megtartását.3
De a szolgaság nemcsak azt jelenti, hogy valaki keményen dolgozik, fizetség nélkül vagy éhbérért. Nemcsak az szolgaság, hogy kegyetlen felügyelő áll az emberek háta mögött, és nem engedi abbahagyni a munkát. Gondoltunk-e arra, hogy magunk vagyunk a legkegyetlenebb munkafelügyelők, s hogy képesek vagyunk magunk rabszolgahajcsáraivá válni?
Befejezzük a munkát, de nem tudunk leállni. Találkozóink vannak, teljesítendő kötelességeink vannak. Vannak konferenciák, üzleti tárgyalások. Ott van a takarítás, mosás, vásárlás, vacsorakészítés. Egész nap hajszoljuk magunkat, miközben azt hisszük, szabadok vagyunk!
Még ha nincs munkahelyünk, akkor is ugyanaz a nyomás nehezedik ránk, ugyanaz az idegőrlő élet vesz körül, ugyanazok a tevékenységek hárulnak ránk. Azt hisszük, hogy nem dolgozunk. Lehet, hogy nem kapunk fizetést. Lehet, hogy egy kicsivel kényelmesebb az életünk, de a lélek, az érzelem és a fizikum nem pihen, az elme és a lélek nem csöndesedik el. Lewis Mumford világosan látja ezt a problémát, amikor így ír:
A nyugati civilizációban – különösen Amerikában – a pihenés napja munkanappá vált, elfoglaltságokkal teli, megállás nélküli hétköznappá, amely lényegében nem különbözik a hét többi napjától. A hajnali újságolvasástól az őrjítő egyhangúsággal ismétlődő autós kirándulásokig megszakítás nélkül tevékenykedünk, ahelyett hogy minden munkát és szokványos kötelességet derűs lélekkel abbahagynánk.4
Mikor állhat meg az ember nyomasztó feladatai és kötelezettségei közepette, hogy azt mondja: "Igen, sok dolgom van. De a következő huszonnégy órában szabad ember leszek. Kiszakítom magam a világból, és semmit nem csinálok, csak szellememmel foglalkozom."? Ki teheti meg, hogy határozottan kijelentse – nem azt, hogy "Befejeztem, most pihenek", hanem –: "Bár még nem fejeztem be a munkát, most abbahagyom. Semmi olyasmit nem csinálok, amit csinálni kell."?
A szombattartó megteheti ezt. Huszonnégy órára szabaddá válik. Semmi nem szakíthatja meg pihenését, elméjének és lelkének nyugalmát, kivéve, ha élet vagy halál dolgaiban kell cselekednie. S ezt azért teheti, mert a szombat hetente visszatér, mint a hét többi napja: ezen a napon a zsidó hétről hétre megpihen. Nemcsak fizikai munkájára vonatkozik ez: érzelmeit sem dolgoztathatja. Teljesen más szellem tölti el, amelyet hagyományaink többletléleknek, n'sámá j'térának neveznek. Ez viselkedésmód, tudatállapot.
A nagy jeruzsálemi tudós, Shlomo Joseph Zevin azt állítja, hogy a pihenésnek két fajtája van. Az egyik a fáradtság kipihenése. Ez arra való, hogy utána folytathassuk a munkát. Bár nyugalmat és pihenést ad a testnek (Rási ezt menuhát áráinak nevezi), nem hozza meg a lélek örömét.
A második fajta pihenés valaminek a befejezése, valamilyen cél elérése után következhet. Ilyenkor az ember hátradől, és megszemléli művét. Ez a lélek pihenése. Mély elégedettséget érzünk, amely békével és nyugalommal tölt el. (Rási ezt nevezi menuhát márgoának.)
A szombati pihenés a második típusba tartozik. "Hat napon át dolgozzál, és végezd minden munkádat!" Képzeljük magunk elé, hogy abban a pillanatban fejezzük be hat napig tartó tevékenységünket, amikor a szombat elérkezik! A szombattartó pontosan ezt érzi. Ebben áll a szolgaságtól való megszabadulás értelme.
Áchád Háám helyesen mondta: "Nem annyira Izrael tartotta meg a szombatot, inkább a szombat tartotta meg a zsidókat." A hetente ismétlődő szombat emeli ki a népet a többi hat nap robotjából, a keserves kulizásból. A szombat méltósága teszi képessé a legnyomorultabb zsidót is, hogy kiemelkedjék az alacsony sorból. A szombat teszi lehetővé, hogy megkérgesedett szívű népünk elővegye a vallásos műveket, közelebb kerüljön a Tórához és a Tóra-tudományhoz. A mai embernek is szüksége van egy pihenőnapra, amely több, mint fizikai pihenés: jom menuhá. Aki azt gondolja, hogy egy gazdagabb társadalomban nincs többé szükség a robot nyűge alóli felszabadulásra, az vagy vak, vagy még sohasem nézett körül.
A mai ember sok ünnepnapot ül meg, de kevés ünnepi napot tart meg. Lehet, hogy több szabad ideje van, mint az előző generációknak együttvéve, még sincs ideje derűre és megnyugvásra.
A modern ember gyakran vágyik magányos tengeri szigetre, ahol békés enyhülésre lelne. Romantikus álom ez, amely soha nem teljesül be. De van egy sziget, amelyre az ember visszavonulhat: a szombat, az idő szigete, távol a hétköznapok kontinenseitől, ahol pontosan ezt a békés enyhülést lehet megtalálni. S a szombat szigete hetente felbukkan, elérhető közelségbe kerül.
Ha a zsidóság – még saját hazájában is – elfelejti a szombatot, szelleme szertefoszlik, szétporlad. Számunkra, a diaszpórában vagy saját földünkön, Izraelban ma is a szombat határozza meg kultúránk, hitünk és küldetésünk páratlan voltát; ma is a szombat határozza meg a zsidóság önmagához és hitéhez való hűségét, szellemi erejét és tettrekészségét (FOLYT.KÖV.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése