A NEOLÓG TEOLÓGIA HIÁNYÁNAK OKAI

 

VENDÉGOLDAL

Ortodoxia és neológia a magyar történetírásban(2)

 Szalai Miklós / Szombat

Köves Slomó: Zsidó szakadás – Hamburgtól Nagymihályig. Noran Libro kiadó, 2009. 

Frojimovics Kinga: Szétszakadt történelem. Balassi kiadó, 2008.

 

Érdekes és alapos recenzió látott napvilágot a napokban, on line, a Szombatban, két – évekkel ezelőtt megjelent -  könyvről. Mindkét könyv és a róluk irott recenzió, nagyobb nyilvánosságot érdemel, mint amit a Szombat bizosit nekik. Ennélfogva közöljük a cikket, amelynek nem minden megállapitásával értünk egyet.

 

   Tegnap közöltük a cikk első részét, Slomó Köves könyvéről. Alábbiakban a cikk második része, amely az Izraelben élő Frojmovits Kinga munkáját dicséri.

 

A SZERK.

 

 

Frojimovics Kinga munkája teljesen más jellegű: ő elsősorban mindkét irányzat magyarországi történetét kívánta megírni „Szétszakadt történelem” c. nagy művében. Frojimovics könyve a források és a szakirodalom bámulatos mértékű ismeretére támaszkodik; nyugodtan mondhatjuk, hogy a történésznő nem a magyar zsidóság vallási irányzatainak, hanem magának a magyar zsidóságnak a dualizmus, a Horthy-korszak és a koalíciós korszak alatti történetét írta meg. Frojimovics az általa felfedezett hitközségi összeírásokra (mindenekelőtt a nagyon komoly forrásértékkel rendelkező 1944. áprilisi, a nácik által megparancsolt országos összeírásra) támaszkodva, s a források modern szociológiai elemzésének teljes eszköztárát (pl. a disszimilációs indexet) felhasználva minden korábbinál alaposabb képet festett a magyar zsidó identitás különböző árnyalatairól, azok relatív súlyáról, s az egyes irányzatok demográfiai és gazdasági jellemzőiről. Fontos erénye Frojimovicsnak az a merészség, ahogy a források elemzésében a „hivatalos” statisztikai kategóriáktól el tud szakadni, pl. amikor a Trianon előtti Magyarország régióiról, vagy a pesti hitközség költségvetésének felosztásáról van szó…(160. o. és 236. o.) Ez az új, gazdag történelmi kép általánosságban ugyan igazolja a témával foglalkozók körében már régóta ismeretes közhelyeket (a szegényebb, kulturálatlanabb és rendszerint vidéki településeken élő ortodoxokról és a gazdagabb, műveltebb és urbanizáltabb neológokról), de azért nem mindenütt.

A szakadás leírásánál Frojimovics sajnos nem ismerteti az 1867-től 1944-ig fennálló – bizonyos értelemben modern, polgári, ámde a feudális magyar alkotmányossággal a jogfolytonosságot megőrző – magyar állam és jogrendszer (az 1867 előtti és az 1945 utánitól egyaránt eltérő) specifikus viszonyát a felekezetekhez. Ez azért volna lényeges, mert a „külön” neológ és ortodox hitfelekezet megalakulását is nem kis részben ez tette elkerülhetetlenné. Ti. a dualizmuskori magyar állam annak ellenére, hogy a vallásszabadságot és a polgárok felekezeti egyenjogúságát elismerte, nem választotta el az egyházakat az államtól, hanem egyrészt a kötelező hitoktatás, az egyházi adó hivatalos adóként való behajtása és más intézményi kiváltságok révén továbbra is félhivatalos státust biztosított az egyházaknak, másrészt pedig – éppen ezért – bele is szólt ezek ügyeibe. Az ortodoxok számára a „külön” felekezeti szervezet megalakítása éppen azért volt fontos, hogy egyrészt ezekben a kiváltságokban részesedjenek, másrészt elkerüljék, hogy a felekezetre az állami hatóságok az ő szempontjaikkal ellentétes szabályozást kényszerítsenek rá. (Hiszen a nemzeti-liberális magyar politikai elit nyilvánvalóan inkább a neológiát pártfogolta.)

A neológ-ortodox ellentét eszmetörténeti kontextusának bemutatásánál hiányoltam a könyvből a modern judaisztika illetve a bibliakritika eszmei szerepének legalább a megemlítését. Mert bár kétségtelen tény az, hogy a magyar neológiát nem a vallási eszmék, hanem a környező magyar társadalomhoz való asszimiláció igénye formálta ki (innen a neológ teológia hiánya Magyarországon, amit Köves Slomó is észrevesz könyvében), azért a neológia eszmei arculatának alakításában nyilvánvalóan meg volt a szerepe a Rabbiképzőnek, ahol modern, tudományos judaisztikát, nem pedig hagyományos talmudtudományt műveltek. Így az itt kiképzett rabbik csak felemás-inkoherens formában ismerték el a halacha isteni eredetét és kötelező voltát.

Világosan kidomborodik a műből az is, hogy a status quo irányzat nem rendelkezett önálló szociokulturális arculattal, hanem a két nagy irányzatról ilyen vagy olyan okból lemorzsolódott hitközségek „gyűjtőhelye” volt…

Néhol Frojimovics nem alkalmaz olyan szempontokat, amelyek pedig hasznosak lehettek volna a források értelmezésében. Ilyen például a hitközségek lélekszáma és a kultuszadót fizetők relatív száma közötti arányok részletes elemzése, ahol Frojimovics elmulasztja jelezni, hogy ez az arány nyilvánvalóan azért volt oly eltérő a neológ és az ortodox hitközségek esetében, mert az ortodoxiában – amely a születésszabályozás minden formáját tiltotta – sokkal több volt a sokgyermekes család, így a kereső-eltartott arány is teljesen más volt .

Olyan területeket is megismerünk azonban – például a két világháború közötti budapesti neológia „Vissza a zsidósághoz!” jelszóval kidolgozott, már nem egészen a világháború előtti asszimilációs ideológiát folytató sajátos identitásteremtési kísérletét, vagy az OMZSA működését – amelyeket korábban (tudomásom szerint) egyáltalán nem dolgozott fel történész.

Megismerjük a magyar zsidóság különböző lehetséges „válaszkísérleteit” a Holocaustra. A megfelelő forrásismeret híján csak amolyan szubjektív véleményem, hogy a szerzőnek igaza van akkor, amikor – a mindkét oldalról felhangzó kölcsönös vádaskodásokkal szemben – úgy látja, hogy sem a Zsidó Tanács hivatalos magyar vezető körökkel paktálgató, s ezzel időt és életet nyerni próbáló, sem a cionista mozgalomnak részben az országból való szökéseket megszervező, részben magukkal a nácikkal tárgyaló vonala nem volt egyértelműen „helyes” vagy „helytelen”. A Holocaustot egyik stratégia sem akadályozhatta meg – de mindkét stratégia képviselőinek voltak méltányolható, racionális szempontjai és sikeres embermentési akciói. Az események történelmi hátterét bemutatva azonban Frojimovics elmulaszt megemlíteni két fontos eseményt: az 1944. június 2-i normandiai partraszállást és az augusztus 23-i román kiugrást – holott nyilvánvaló, hogy Horthynak a deportálások leállítására, illetve a Lakatos-kormány kinevezésére vonatkozó döntéseit ezek az események döntően befolyásolták.

A felsoroltak azonban nem érintik a munkáról alkotott alapvető véleményemet: a magyar történettudomány és a magyar zsidóság mélységes hálával tartozik Frojimovicsnak a hatalmas forrásbázissal és kiváló interpretációs készséggel megírt könyvért, amely nélkülözhetetlen olvasmánya kell legyen minden identitását őrizni-továbbgondolni akaró magyar zsidó értelmiséginek.

(Forrás: Szombat)

 

                                                            ***

Fontos témák, fontos cikk. Reméljük hogy mind a Szombatban mind itt komoly hozzászólások fogják a fontos témát elemezni, gazdagitani. Nézzünk a tükörbe, tudjuk meg kik vagyunk, honnan jöttünk és hová megyünk.

 

   Talán még nem késő.

 

    A SZERK.