Az egészséges intimitás
Az egészséges intimitásnak két alkotóeleme van: a fegyelem és a megszentelés. Önkontrollt kell gyakorolnunk, és szentségként kell a szexualitásra tekintenünk.
A szexualitás szentségéhez olyan tisztelettel kell közelednünk, mint amikor a Szentek Szentjébe lépünk, ahol minden cselekedet számít, ahol semmiféle hiba nem nézhető el. A szexualitást megfelelő határok között, védett környezetben kell megélnünk. Ez nem tompítja a szerelem kifejeződését, hanem az erőteljes fizikai energiákat egészséges szenvedéllyé alakítja.
A szexualitás a modern társadalomban gyakran olyan embereket vonz egymáshoz, akiket csak a maguk szükségleteinek kielégítése érdekel. A szexualitásnak azonban transzcendensnek kell lennie, és nem szabad hogy önös érdekeink kielégítését szolgálja. Lehetővé kell tennünk, hogy egy másik embert beengedjünk a lelkünkbe, hogy ketten együtt valami nagyobbat hozzunk létre. Férfi és nő csak úgy tud úrrá lenni önös vágyain, ha az Örökkévalót is bevonja ebbe a kapcsolatba, márpedig erre a házasság az egyetlen tökéletes környezet. Az intimitás minden más környezetben egészségtelen és ártalmas.
KÖZEL ÉS TÁVOL
Ennek ellenére hányszor válunk áldozataivá saját szexualitásunknak, hányszor hagyjuk, hogy korlátozatlan testi vágyaink és szükségleteink irányítsák a döntéseinket?
Az egészséges intimitás kulcsa az, hogy megállítjuk a vad szexualitás veszélyes körforgását, ugyanis minél inkább tápláljuk azt, annál éhesebb lesz. A fegyelem és a szemérmesség mindezt egészséges és lélekemelő élménnyé alakítja. Nem igaz az az állítás, miszerint a házasság csak akkor lehet sikeres, ha előtte kipróbáljuk, milyen együtt élni a jövendőbelivel. Ennek ugyanis nagy hátrányai is vannak: ha a szexualitást nem megfelelő módon éljük át, az csak akadályozza azt a képességünket, hogy a megfelelő időben megtapasztaljuk az igazi intimitást: ha közel vagyunk, amikor távol kellene lennünk, távol leszünk akkor, amikor közel kellene lennünk.
Ha azonban megfelelő módon éljük át az intimitást, olyan közelséget élünk meg, amely a természetes fizikai örömön túl egész életünket áthatja majd, és szentséget és egységet hoz minden cselekedetünkbe. Az intimitás szerves része az életünknek, nem lehet külön kezelni. Része az otthonteremtésnek, a családalapításnak, és egész létünknek.
Az egészséges intimitáshoz a szemérmesség is hozzátartozik. Maga az intimitás szó is azt jelenti: csöndes és diszkrét. A teremtéskor a férfi és a nő „az ember és az ő felesége, mindketten mezítelenek voltak, és nem ezt szégyellték". Olyan ártatlanok voltak, mint a gyerekek, a szexualitást csak az isteni teremtés egyik részének tekintették, amely egy megszentelt funkciót szolgál. Miután azonban megszegték a parancsot, és ettek a Tudás Fájáról, elvesztették az ártatlanságukat: „És mindkettőjük szemei megnyiltak, és észrevették, hogy mezítelenek." Szemérmességből fakadó egészséges szégyenérzet hatotta át őket, és elfedték testüket.
ÁRTATLANOK MINT A GYEREKEK
A mai társadalomban csak a gyerekeket nem feszélyezi a szexualitásuk, mivel a szemérmesség velünk született tulajdonság. Ezt a szülőknek és tanároknak egyaránt életben kell tartaniuk, és táplálniuk kell. Ideális esetben mindannyian olyan ártatlanok lennénk, mint a gyerekek, és a szexualitás egészséges szellemből és lélekből fakadna. Egyszerűen abból tanulnánk meg, hogy mi is az egészséges intimitás, hogy egészséges szülők és nagyszülők mellett élnénk.
A mai zavaros időkben azonban ez nem könnyű, és a szemérmesség fogalmát pontosabban meg kell határozni. A mai fiatalok a készségesnél is készségesebben hajlandók lennének a mai normáktól eltérő értékrendeket a magukévá tenni, de nagyon nagy erővel nehezedik rájuk kortársaik társadalmi nyomása. A tanárok, a szülők és általában a vezetők dolga, hogy megtanítsák, miben is áll a szexualitás szentsége.
Törekednünk kell tehát az igazi intimitás megvalósítására, a belülről sugárzó valódi emberi méltóságra. Miféle üzenetet küldhet valaki, aki provokatívan öltözködik, vagy kellő tisztelet nélkül beszél a szexualitásról? Az ilyen nyílt szexualitás csak ösztönzi a kirívó magatartásformákat, amely tovább torzítja azt a módot, ahogyan embertársainkat szemléljük. A valódi szépség, amely tiszteletet és szeretetet parancsol, a belső szépség.
Főleg a mai társadalmakban igaz, hogy az emberek nem akarják, hogy bárki is korlátok közé szorítsa nemi vágyaikat. De be kell látnunk, hogy a szexualitásnak nem minden formája fogadható el. A szexualitás szentsége nyilvánvalóan olyan magatartást kíván, amelyik betartja Teremtőnk isteni törvényeit. Ezek a törvények nem azt követelik tőlünk, hogy tagadjuk meg a szexualitásunkat, hanem azt, hogy olyan egészséges és intim formákban gyakoroljuk, amely hozzájárul az emberi fejlődéshez és haladáshoz, szétszakítja azokat a láncokat, amelyek az embert saját szenvedélye rabszolgájaként megkötik, és amely szenvedélyek végső fokon a társadalom hanyatlásához vezetnek.
Az, hogy egy olyan társadalomban élünk, amely jó részt nincs tisztában az egészséges szexualitás fogalmával, nem változtat ezen az igazságon. Például, még ha egy bizonyos aberrált szexuális vágyat veleszületettnek, a gének által hordozottnak tartanak is, akkor sem kell azokat elfogadhatónak – sőt „szentnek" – nyilvánítani, mivel a puszta létünk is nagy részben attól függ, hogy mennyire vagyunk képesek megfelelő korlátok közt tartani természetes vágyainkat.
Mindennek ellenére különbséget kell tennünk az ember, és az ember viselkedése közt. Azzal, hogy megteremtünk egyfajta viselkedési normát, nem szabad egyszersmind semmibe venni azokat, akik nem ennek megfelelő életmódot folytatnak, mivel ezek a szilárd normák arra valók, hogy világos utat mutassanak nekünk, és hogy segítsenek javítani a magatartásunkon. Az emberi szexualitásra vonatkozó isteni norma az, ami mindannyiunk számára a legjobb, nekünk pedig nem szabad félnünk ezeknek az eszméknek a hangoztatásától és tanításától. Ugyanúgy, mint minden olyan esetben, amikor igazságokról van szó, ezt tapintatosan, őszinte szeretettel és aggodalommal szólva kell tennünk, ugyanakkor azonban fegyelmezetten, olyan módon és nyelvezettel, amely hangsúlyozza a pozitívumokat, és a fejlődéshez szükséges motívumokat.
A mai társadalomban a szexualitást körülvevő válságot tekintsük olyan lehetőségnek, amely alkalmad ad fontosságának feltérképezésére. Az utóbbi években egyértelműen kiderült, hogy a szemérmetlen szexuális magatartás nem használ a valódi intimitásnak, hanem csak tönkreteszi az egyén, az otthon és a család iránti tiszteletet. Ugyanakkor azonban egyfajta erősödő tudatosságnak is tanúi lehetünk, amely mind intellektuális, mind érzelmi téren erősebb hangsúlyt helyez a kommunikációra, mint a promiszkuózus szexuális magatartásra, és ez nyilvánvalóan egy lépés a helyes irányba.
Eljött az ideje, hogy visszaigényeljük szexualitásunkat és az intimitásunkat, hogy ezt is, azt is a házasság, az otthon és a család kontextusába helyezzük. Eljött az ideje, hogy ismét bevonjuk az Örökkévalót az intimszféránkba, hogy „egy testté" legyünk, és hogy térjünk vissza a Teremtőnkhöz való eredeti, meghitt kötődésünkhöz. Ha ezt megtesszük, akkor valódi szexuális forradalom részesei leszünk. Vegyük komolyan ezt a felelősséget. Egy egész világ a tét – de először is a mi saját apró világunk.
* * *
A Rebbének egyszer föltették a kérdést, hogy mi a véleménye arról, hogy az iskolában nemi felvilágosító előadásokat tartanak. – Egy ilyen témakör megtárgyalása segít megoldani egy problémát – felelte a Rebbe –, de ahogy bölcseink mondották, minél többet beszélünk a szexualitásról, annál inkább ösztönözzük. Következésképp nagyon óvatosan kell mozognunk ezen a területen. Az ilyesmit képzett oktatóknak kell tanítaniuk, akik tartózkodnak minden provokatív kifejezéstől és utalástól. Négyszemközt, vagy legfeljebb két-háromfős csoportokban kell megbeszélni a tanulókkal, külön a fiúkkal, és külön a lányokkal, hogy egyértelműen felrajzoljuk a határokat.
ראש הטופס
תחתית הטופס
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése