2009. július 23., csütörtök

(*MIT MOND A HALACHA?

A KLÓNOZÁSRÓL

 

A probléma vadonatúj, legalábbis első látásra. Egy ember előállít egy másik embert, de nem a bevett és szokásos módon, hanem a genetika segítségével készít egy duplikátumot. Ilyen volt "Dolly" is, a bárány a kísérlet első eredménye, amely röviddel "teremtése" után jobblétre szenderült. A téma akkor lép ki a kuriózumból és válik létkérdéses problémává - amikor nem állatokkal kísérleteznek a genetikusok, hanem embereket akarnak "sokszorosítani".

A morális problémák mellett (lásd a továbbiakban), érdekes, mi a Halacha véleménye erről a 21. századbeli kérdésről.

Ha valaki azt mondja, hogy az ősi zsidó források természetszerűleg nem foglalkoztak ezzel az - akkor még nem létező - problémával, igaza van. Azonban a Talmud feljegyez olyan eseteket, amikor amoriták embert, illetve állatot alkottak, az un. Széfer Jecirá (egy titokzatos, kabbalisztikus könyv, amely a teremtés misztikájával foglalkozik) alapján. Rává, a nagy babilóniai amorita egyszer embert "teremtett" és elküldte kollegájához, r' Zérához. Az szólt hozzá de az "ember" (gólem) nem válaszolt, mivel alkotója nem tudta beleplántálni a beszéd képességét (Szánhedrin, 65b). Ugyanez a Rává egy jesájai vers alapján azt mondja, hogy ha nem a vétkek, amik eltávolítják az embert az Istentől - akkor az ember is képes lenne világot teremteni, mivel a Teremtő a saját képmására alkotta

Ez a sztori nagyon hasonlít a középkori Lőv, prágai rabbi által "teremtett" gólemhez, akiről rengeteg legenda van forgalomban, ámbár történelmileg nem bizonyított tény, hogy egyáltalán létezett, és Lőv rabbi nem említi könyveiben még áttételesen sem.

Két másik amorita, két testvér, r' Chanina és r' Hosájá, minden pénteken találkoztak és az említett Széfer Jecirával foglalkoztak, minek kapcsán alkottak egy borjút, és azt megették "a szombat tiszteletére".

Azt tetszik kérdezni, hogyan csinálták ezt, vagyis a borjút? Nem tudom, de azt sem tudom, hogyan csinálják a mai tudósok Dollyt és társait. A kérdés itt nem szakmai, hanem halachikus, és/vagy morális.

Még egy szúnyogot sem...

Bármennyire is aggádikusak legyenek is ezek a történetek, mindenesetre arra mutatnak, hogy eleinket foglalkoztatta a teremtés misztériuma. Az általánosan elfogadott elv az volt, hogy az Örökkévalón kívül senki nem tud teremteni semmit, még egy szúnyogot sem. A Midrás ezt plasztikusan így fejezi ki: "Ha egybegyűl a világ minden népe, együttesen sem tudnak teremteni akár egy szúnyogot sem és lelket önteni belé..." (Brésit rábbá, 39, 14). A hangsúly itt a teremtésen van, ami feltételezi, hogy semmiből teremtenek valamit - ami a természetben lehetetlen, hacsak nem a misztikus Széfer Jecirá által.

Ez a több helyen is előforduló Midrás nem tételezi fel, hogy az ember képes valamit is alkotni a semmiből, de azt sem állítja, hogy ez tilos. Az egyik ismert rabbi tekintély, a klónozásról írott cikkében azt észrevételezi, hogy a Talmud nincs meglepve, és nem nyilvánít kategorikusan nemleges véleményt, amikor feljegyzi, hogy Rává alkotott egy embert, amely nem volt tökéletes, mert nem tudott beszélni. Vagy hogy a két testvér ilyen módon készítette el szombati vacsoráját.

A klónozás - ezzel ellentétben - "valamit valamiből" alkot. Alkot, de nem teremt. Ez ugyanolyan, mint amikor a fazekas forgatja a korongon az agyagot, amíg tál vagy fazék lesz belőle. Ha nincs agyag - a fazekas munkanélküli.

Nemcsak hogy elméletileg lehetséges - hiszen a gyakorlatot a klónozásban megboldogult "Dolly" bizonyítja - de nincs kizárva, hogy a Halacha sem tartja ellentétesnek a hit tételeivel. Ezidáig nagyon kevés responsa található, ahol a Halacha művelői foglalkoznak ezzel az összetett, fantasztikus és szuper-modern problémával.

Több mint 800 évvel ezelőtt, mind Maimonidész, mind Menáchem Háméiri kifejtették, hogy van lehetőség arra, hogy élőlények szülessenek, nem a szokásos módon. (Lásd Maimonidés, Széfer Hámicvot, a 179. tiltó micva). Méiri még ennél is messzebb megy. Szerinte, "minden, ami természetes módon történik, nem esik a varázslat, illetve a kuruzslás kategóriájába, még ha tudnak alkotni szép teremtményeket, nem a nemek párosodásával - ahogy ez ismert a természettudósok könyveiből, hogy ez nem lehetetlen - szabad ezt tenni, mivel minden, ami természetes - nem számit varázslatnak" ( Chidusé háMéiri, Szánhedrin 67,b).

A ma fellelhető halachikus vélemények között csak egyet találtam - Eliezer Valdenberg rabbi responzumában ("Cic Eliezer") - amely egyértelműen negatív. Ezzel az ismert és elismert Halacha-nagyság konzekvens azon véleményével és indokaival, amikkel a mesterséges megtermékenyítést is tiltja.

A sertés szíve

Jákov Áriel rabbi, Rámát-Gán főrabbija , hosszú és alapos tanulmányában nem tiltja, és nem is engedélyezi a klónozást, mivel egy egész sor kérdőjel sorakozik fel előtte. Miután elmondja, hogy a halacha megengedi a sertés szívét az emberbe plántálni (mivel az anatómiájuk hasonló (lásd Táánit, 21, b) és felemlíti, hogy a Tóra tiltja a keresztezést állatban és növényben - átvált a klónozás lehetséges pozitív oldalára. Ha elővigyázatosan csinálják - akkor nincs kizárva, hogy mint "emberi alkatrészek" raktára, amit szükség esetén plántálni lehet - nagy haszna lehet az emberiségnek a tudomány ezen újításából. Másrészt fennáll a veszélye annak, hogy az ember erőszakosan beavatkozik az isteni tervbe, amely a világot olyannak teremtette amilyen. Egyrészt az ember köteles mindent megtenni, hogy gyógyítson, és nem mondhatja azt - mint egyes nemzsidó teológusok - hogy a betegség vagy rokkantság Isten büntetése és ez ellen tilos tenni.

Egyrészt és másrészt. A klónozás felvet egy sor problémát: lesznek-e a létrehozott embernek szülei és kik lesznek azok? Lehet-e rá is vonatkoztatni azt, hogy "Isten képmására" teremtetett?

Áriel rabbi konklúziója: Nem lehet tiltani a klónozást, de nyakló nélkül megengedni sem. Nem lehet tömlöcbe zárni az emberi szellemet, de szükség van állandó felügyeletre, hogy a démon ne szabaduljon el ketrecéből.

Megjavítani az Isten teremtette világot


A rabbik, polémiájukban azzal akarják bizonygatni a klónozás esetleges létjogosultságát, hogy - meglehet - ez javít valamit a világ rendjén (például gyermektelen házaspároknak lehet klónozott gyerekük). A középkorban rabbi Zvi Askenázi ("Cháchám Zvi") azon meditált, vajon egy olyan fajta "ember", mint amilyent Rává teremtett, beszámítható-e a minjánba (a kötelező 10 zsidó férfi, ami kell a közösségi imához). És egyáltalán zsidó-e, vagy "felekezeten kívüli"? Válasza nemleges és ehhez fia, az ismert Jákov Emdin rabbi is csatlakozik.

A világ "javításának" motívumát az az ággádá szolgáltatja, melyben egy római helytartó megkérdezte rabbi Akibát, mi a nagy fontossága a körülmetélésnek? És ha valóban olyan fontos, miért nem jön a gyerek a világra körülmetélve? Rabbi Akiba viszont kérdezte a kérdezőt: Te azt hiszed, hogy Isten cselekedetei jobbak, mint az emberé? Íme, Isten a kalászt teremtette, próbáld megenni a kalászt. Az ember ebből finom lisztet csinál, és kalácsot süt! Így a teremtés minden fázisában szükség van, hogy az ember "besegítsen", mivel a mustárt édesíteni kell, a búzát őrölni stb., és a gyereket körülmetélni. Ezzel lesz teljes az isteni teremtés rendje (Midrás Börésit rábbá).

R' Nachum Rakover, az ortodox jogász, sok halachikus könyv szerzője, így foglalja össze véleményét a klónozásról: A klónozás, illetve élőlények "előállítása" nem a bevett és ismert módon - nem jelent beavatkozást ("konkurenciát") Istennek és nem tilos.

Két fiatal rabbi, Jichák Siláth és Jig'ál Sáfrán, közzétettek egy-egy nagylélegzetű tanulmányt a klónozás problémájáról - anélkül hogy magukra vállalnák a pászkenolás felelősségét. Siláth óvatosságra int, mivel "az orvostudomány fejlődése sok lehetőséget rejt magában emberélet mentésére, de ugyanakkor van benne potenciális rombolás és károkozás". Felemlíti bölcseink azon mondását, miszerint "Chizkijáhu (a júdeai cáddik király) elrejtette a "gyógyszerek könyvét" (mivel az emberek abban hittek vakon és nem imádkoztak Istenhez - Pszáchim 4, 10, a Misnában) - elrejtette, de nem semmisítette meg, mivel szükség lehet rá. (A téma nagy formátumú,  külön tanulmányt igényel).

Jig'ál Sáfrán rabbi, a jeruzsálemi főrabbinátus egészségügyi tanácsosa tanulmányában sorra veszi azokat az érveket, amelyek a klónózás ellen szólnak. Befejezésül a Chinuch könyvét idézi, amely az 582. parancsolatban ezt mondja:
"Parancsba kaptuk, hogy az ifjú férj örvendezzen feleségével egy teljes éven keresztül - - - mivel az Örökkévaló egy olyan világot akart teremteni, amely benépesül jó teremtményekkel, akik férfi és nő (héber eredetiben: hím és nőstény) közösüléséből születnek..."

Ezt, annak ellenére - mondja Sáfrán rabbi - hogy esetleg van más lehetőség is embereket "előállítani".

Egy rabbi, aki orvosprofesszor

Professzor rabbi Ábrahám Steinberg, aki a probléma mindkét oldalát ismeri, hosszú cikkében oda konkludál, hogy a jelenlegi fázisban nincs eleve halachikus tilalom a klónozásra. Idézi "Tiferet Jiszráélt", (danzigi rabbi, a Misna legautentikusabb magyarázója) aki azt mondta, hogy "minden dolog, amiről nem tudjuk, hogy tilos - az megengedett minden indokolás nélkül, mivel a Tóra nem sorolt fel mindent, ami szabad, csak a tilos dolgokat" (Tiferet Jiszráél. Jádájjim, 4, 3). Izraelben a klónozást "egyelőre" be kell tiltani. A cikk évvekel ezelőtt íródott, azóta a Knesszet elfogadott egy határozatot, amely betiltotta a klónozást.

Azt is mondja Steinberg rabbi, hogy egy ilyen horderejű tudományos felfedezést nem lehet hosszú ideig elfojtani, mert ha egyes országokban betiltják - másutt szabadon fogják fejleszteni. " A zsidóság eleve konzervatív és óvatos az ilyen dolgokban és kivárja, milyen irányt vesz a fejlődés". Steinberg hozzáteszi, hogy a zsidó szellemiség nincs elragadtatva az ilyenirányú fejlődéstől és gyanúperrel él vele szemben, de "kétségtelen hogy nincs a klónozásban semmi, ami ellenkezik a   világ teremtőjében való hittel".

Ennek oka, mint mondottuk fent, hogy a klónozás "valamiből csinál valamit ", míg a Teremtő Isten "semmiből valamit" teremtett.

Vannak a klónozásnak előnyei krónikus betegségek gyógyításában, az érintett részek felcserélésében, de vannak veszélyei is.

Végeredményben pozitív állásfoglalását azzal fejezi be és határolja körül rabbi Steinberg (több halachikus orvosi könyv szerzője) hogy ne tessék ezt pászkenolásnak venni, ez Izrael Nagyjainak a feladata nem az övé.

"Izrael nagyjai" egyelőre hallgatnak. Lehet, hogy azért mert nem nagyon ismerik ki magukat a probléma szövevényeiben; vagy úgy gondolják, hogy ez nem tartozik híveikre, de lehet hogy egyszerűen nem sürgős. Vannak aktuálisabb, égetőbb problémák is.

Sztalin, Hitler, Szaddam Husszein...

Akik nem halachikus hanem morális szempontból vizsgálják - és ellenzik - a klónozást, sötét képet festenek arról, hogy kalandorok egész hadseregeket állíthatnak elő és veszélyeztethetik a világ amúgyis labilis békéjét. Továbbá kegyetlen diktátorok, mint Sztálin, Hitler, Kadhafi és vagy az őrült iráni elnök - készíthetnek több duplikátot magukból, hogy ezzel örökké éljenek. Érdekes, hogy nem láttam olyan tervet, amely az éhező afrikai országok húsellátását próbálja a klónozás által megoldani...

Világszerte eltérő a törvényhozók véleménye a klónozásról. Németországban, Norvégiában és Dániában szigorú törvény tilt bármilyen klónozást. Amerikában a törvény enyhébb: csak öt évre tiltották be a klónozást, "aztán majd meglátjuk". Hasonló a törvény Izraelben is, ahol szintén öt évre szól a tilalom és aztán egy tanácsadó szerv alakul - jogászokból és rabbikból - akik majd eldöntik, hogyan tovább. A törvény csak egy teljes ember (élő vagy halott) előállítását tiltja, de nem egyes testrészek "gyártását".

Összegezve a halacha álláspontját - amennyire az idézett művekből kiderül - nincs tilalom, de lelkesedés sincs. Valdenberg rabbi kivételével a többiek a "Wait and see" álláspontjára helyezkednek. Ha az idézettek nem pászkenolnak - mondani sem kell hogy e sorok írója - aki mégcsak nem is rabbi - nem szándékozik ezt tenni, mivel ehhez sem joga nincs, sem tudása nem elég. Valamelyes tájékoztatást kívántam adni az olvasónak a témáról, és remélem hogy ez sikerült is.


HALACHA a zsidó vallás törvényeinek összefoglaló neve. Ismert döntvénytárai Joszef Káró Sulchán Áruchja, a Remá megjegyzéseivel, valamint Maimonidés Jád Hácházáká (14 kötetes) törvénytára. A Responsum irodalom évszázadok óta kíséri és bővíti, aktualizálja a Halachát, hogy az a modern kor minden kérdésére választ adjon.

 

(*Fejezet Naftali Kraus könyvéből Ősi Forrás(13) MIT MOND A HALACHA (Budapest, 2004)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése