2009. július 27., hétfő

HETI HAFTARA –VÁETCHÁNÁN - 2009

 

 

Kettős vétek, kettős vigasz

Náchmu náchmu ámi ...

 

"Vigasztaljátok, vigasztalj átok népemet! - mondja Istenetek. - Szóljatok Jeruzsálem szívéhez, és hirdessétek neki, hogy letelt rabsága, megbűnhödött bűnéért, hiszen kétszeresen sújtotta az Örökkévaló keze minden vétkéért."  (Jesájáhu 40:1-2.1)

 

A Tisá BeÁv gyásznapja utáni fejezet a vigasztalás háftárája. A szörnyű pusztulás, a földindulás után elérkezett a vigasz ideje. Letelt a rabság, "megbűnhődte már e nép a múltat" - ha a "jövendőt" nem is ...

Ezzel a résszel kezdődnek Jesájáhu vigasztaló próféciái. Jeruzsálemhez intézett szavaiban szívhezszólóan festi a zsidóság jövőjét, felemelően ecse­teli azt a csodálatos regenerációs képességet, amely lehető vé teszi a zsidók számára a szellemi megújulást, a tönk széléről való visszakapaszkodást. A fogságban szenvedő zsidókhoz szóló beszédében, a 44. és 45. fejezetben név szerint megemlíti Kürosz perzsa királyt, aki később leigázta Babilóni­át, és a száműzött zsidóknak megengedte, hogy hazatérjenek, és felépítsék a Szentélyt. Ne feledjük, hogy Jesájáhu Chizkijáhu király idejében fejezte be földi pályafutását - egy ággádá szerint, mint már szó volt róla, Menássé király gyilkoltatta meg -, tehát körülbelül kétszáz évvel a zsidók hazatérése, a sivát Cion előtt halt meg! Kürosz néven nevezése és a diasz­pórában élőkhöz szóló vigasz tehát a szó klasszikus értelmében vett prófé­cia motívumai.

* * *

Akadtak, akik hihetetlennek találták Jesájáhu jövőbe látó képességét, és "tudományos" elméletet állítottak fel egy "második" Jesájáhuról, aki a 40. fejezettől kezdve a könyv második részét írta volna. Sőt olyan "kuta­tó" is van, aki egy "harmadik", illetve "negyedik" Jesájáhu létezését is

feltételezi. Nem feladatunk az ateista "Biblia-kritika" álelméleteivel fog­lalkozni, és a bennük rejlő ellentmondásokat feltárni. Már Luzzatto kikelt a hitet aláásó nézetek ellen, amelyek az isteni prófétákat könyökvédős tisztviselőkként próbálják bemutatni. Az egyetemes, hagyományos zsidó szemlélet szerint Jesájáhu könyve egy és oszthatatlan: a Biblia egyik szellemóriása valóban kétszáz évvel a történtek előtt mondotta el vigasz­szavait, s látnoki erejével látta Küroszt, aki a babilóniai gálutból hazaen­gedte a zsidókat, és engedélyezte a Szentély felépítését. (Lásd az Ősi Forrás sorozat 17. kötetét, a Zsidó Jesája (Budapest, 2007), amelyben Naftali Kraus alátámasztja Jesája egységét  és megkérdőjelezi a prófétának az "utódvallások" által való kisajátitási kisérletét).

 

Ez a véleménye egyébként Josephus Flaviusnak is, aki A zsidók történe­tében leírja: "Kürosz olvasta egy korabeli könyvben, amit Jesájá próféta hagyott maga után. Ebben a próféta leírja, hogy Isten azt mondta neki titokban: azt akarom, hogy Kürosz küldessen népemhez és országomhoz, és építse fel Szentélyemet, miután uralkodóvá teszem nagy népek és orszá­gok fölött. Ezek a szavak, amelyeket a próféta hosszú idővel azelőtt írt le - teszi hozzá Flavius -, nagy hatással voltak Küroszra, aki megcsodálta az isteni bölcsességet és akaraterőt. Vágya támadt, hogy beteljesítse a prófécia szavait, és magához hívatta a zsidók előkelőit ... " (Flavius: A zsidók története. 11: 1.)

J. H. Hertz úgy vélekedik, hogy" ... tulajdonképpen nem jóslásokról van szó, hanem politikai előrelátásról."

 

Ebben az értelemben írja Ámosz Cháchám a Dáát Mikrá Jesájáhu című kommentárjában, hogy Jesájáhu leírt egy sor próféciát, azután lepecsételte az írást, és átadta tanítványainak, akik azután nemzedékről nemzedékre adták, és adott pillanatban nyilvánosságra hozták. Ilyen volt ez a vigaszta­ló ciklus is, amely a babilóniai fogságban sínylődő zsidókhoz szól. Hogy Jesájáhu egy sokkal később felmerülő nevet említ, erre egy sor példát találni a Bibliában - no meg hát azért volt próféta ...

* * *

A Midrás ékes szavakkal részletezi a vigasztalás módját, és mindkét katasztrófára, az Első és a Második Szentély pusztulására is alkalmazza. Az élők és a holtak, a fentiek - az angyalok serege - és a lentiek, ezen a világon és a túlvilágon is vigasztalják a csaknem vigasztalhatatlant. Vigasztalnak a tíz törzs elvesztéséért - az első diaszpóra népéért, amely a mai napig nem tért haza -, vigasztalnak Jehudá és Binjámin törzséért, amely hazatért ugyan Babilóniából, de második gálutja még mindig fenn áll, hiszen a zsidóság nagy része ma is szét van szóródva a világ minden táj án (Jálkut).

 

                                                         * * *.

Az ággádáirodalom és ennek alapján a kommentátorok egész sora párhuzamba állítja Jeremiás siralmait - az Échát - és Jesájáhu vigaszta­lásait. Jirmijáhu azt mondja: "Senki sem vigasztalja ... " (Jeremiás siral­mai 1:2.), Jesájáhu pedig ezt: " ... vigasztaljátok népemet!" Jeremiás azt mondja: "Sokat vétkezett Jeruzsálem, beszennyezte magát ... " (Uo. 8.) - azaz kétszeresen vétkezett -, Jesájáhu pedig ezt: "Vigasztaljátok, vigasztalj átok ... " - azaz kétszeresen vigasztaljátok a sokat szenvedett népet.

Az azóta eltelt kétezer év története miatt a zsidóság még ennél is intenzívebb vigasztalásra szorult. Az isteni vigasz nyilvánult meg a Holo­caust churbánja után Izrael Állam létrejöttében. Fénycsóva gyúlt a sötét­ben: reménysugár, hogya megváltásról, a Messiás eljöveteléről szóló próféciák mielőbb megvalósulnak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése