|
Simu d'vár HáSém ...
AHÁNY VÁROS – ANNYI "ISTEN"...
"Cserélt-e pogány nép isteneket? - pedig azok nem is istenek! De népem fölcserélte dicsőségét haszontalansággaI! Egek, ámuljatok ezen, borzadjatok, szörnyüIködjetek nagyon! - így szól az Örökkévaló." (Jirmijáhu) 2:11-12.)
A prófétát felavatásakor "népek és országok fölé" rendelték, "hogy gyomlálj és irts, pusztíts és rombolj, építs és plántálj!" (Uo. 10.), s most "gyomlál" és vádol. Elsősorban hálátlansággal vádolja Júdeát és Izrael fiait. Mi rosszat tettem nektek? - kérdi az Örökkévaló a népet Jirmijáhu által. - "Mi rosszat találtak bennem őseitek, hogy eltávolodtak tőlem?"
Ez persze szónoki kérdés, amelyre a próféta azon nyomban megadja a választ: persze hogy semmi rosszat nem találtak az Örökkévalóban. A rossz bennük, magukban volt, akik "hitványságok után jártak, és maguk is hitványakká váltak".
A "hitványság" természetesen az Első Templom idején oly jellemző bálványkultusz volt. Az Első Templom a bálványimádás, a vérontás és az erkölcstelenség vétke miatt pusztult el, bár a próféták sziszifuszi küzdelemmel próbálták elhárítani a veszedelmet. * * * "Halljátok az Örökkévaló igéjét, Jákob háza és Izrael minden nemzetsége!"
A Midrás egy hasonlattal világítja meg a problémát. "Rabbi Lévi mondotta: Egyszer a király megajándékozott egy tisztes matrónát két, mirtuszág formájú ékszerrel. Az egyik elveszett, és a hölgy igen bánatos volt, de a király megvigasztalta: »Vigyázz a másikra, s akkor olyan lesz, mintha mind a kettő meglenne!«"
A Midrás kiegészíti ezt a hasonlatot. Mikor Izrael fiai a Sínai-hegy lábánál állottak, és a Tórát készültek átvenni, nagy lelkesedéssel kiáltották: "Mindazt, amit az Örökkévaló mond, megtesszük és meghallgatjuk!" Mikor azután elvesztették a "megtesszük"öt - mert rosszat cselekedtek -, azt mondta az Örökkévaló: "Őrizzétek meg a »meghallgatjuk"ot«, s akkor olyan lesz, mintha mindkettő meglenne!"
Mivel azonban nem hallgattak rá, azt mondta nekik: "Hallgassatok rám, hogy ne kelljen mást hallanotok! Halljátok meg a Tóra szavát, hogy ne kelljen a próféták dörgedelmeit hallgatnotok! Halljátok meg a prófétákat, hogy ne kelljen a fenyités fejezetét hallgatnotok ... Hallgassatok fenyítő és dorgáló prédikációkat, hogy ne kelljen a kardcsörtetést és a háború zaját hallgatnotok; hallgassatok rám Izrael földjén, hogy ne külföldön [a diaszpórában] kelljen hallgatnotok; halljátok éltetekben ... hogy ne [Isten őrizz!] holtotokban halljátok; halljátok fületekkel, hogy ne hallja az egész test. .. és a száraz csontok ... " (Psziktá és Jálkut.) |
| * * * |
| A Talmud bölcsei már régen kimond ták, hogy nincs két próféta, aki egyforma stílusban fejezné ki magát. A Midrás mégis összehasonlitást tesz Jirmijáhu és Jesájáhu stílusa között, és arra a következtetésre jut, hogy Jirmijáhu enyhébb, Jesájáhu szigorúbb, erőteljesebb kifejezőeszközöket használ. Ezt a két próféta származásával magyarázza. A falusi Jirmijáhu fölment Jeruzsálembe, és szép, ildomos szavakkal próbálta a népet visszatéríteni a helyes útra. Jesájáhu azonban, a főváros szülötte, aki előkelő - egyesek szerint egyenesen a királyi - családból származott, nem tett lakatot a szájára, hanem a szodomaiakhoz hasonlitotta a romlott főváros élveteg, puhány, elkorcsosult lakosságát (J álkut) . |
| * * * |
| A szemrehányás annyira "emberi", mintha nem is Isten adná tudtára keserves csalódását kiválasztott népének: íme, elhoztalak benneteket ebbe a gyönyörű országba - "Kármel országába", ahogyan a próféta nevezi Erec Jiszráélt -, hogy gyümölcsét egyétek, de ti tisztátalanná tettétek országomat!
Itt is kifejezésre jut a gondolat, amely többször szerepel a Tórában: Erec Jiszráél Isten országa, az Örökkévaló fennhatósága alatt áll, és nem képes elviselni a vétkező zsidókat, kiveti őket magából.
A próféta fölsorolja az elkövetett gazságokat: a papok, álpróféták, királyok és miniszterek vétkeit, s hogy a Tóra tanítói - akiknek az a feladatuk, hogy Isten igéjét hirdessék - sem álltak feladatuk magaslatán. |
| Jirmijáhu ostorozza a népet, s végül kifakad: hol vannak hát bálványaid, lássuk, segítenek-e rajtad! "Hiszen annyi istened van, Júda, ahány városod!" (Uo. 2:28.)
Az előzőekben elítélte a külföldi orientációt, az egyiptomi és asszír segítségért való gazsulálást. Vissza-visszatér a bálványok és imádóik fölött való keserű gúnyolódásra - s már itt, a második fejezetben előreveti árnyékát a kikerülhetetlen pusztulás, a churbán - amely harmincöt év múlva bekövetkezett -, mert a bűn önmagában hordja büntetését. |
| * * * |
| A "feddő" háftáráknak ez a másodika még erőteljesebben fejezi ki a közelgő pusztulás hangulatát, amely majd a következőben, a Tisá BeÁ v előtti szombat háftárájában éri el csúcspontját. Mivel azonban a háftárának illik pozitívummal befejeződnie, a szakasz a 3. fejezet 4. versével ér véget:
"Bezzeg most így kiáltasz hozzám: Atyám! Ifjúságomtól fogva te vagy a segítőm!" |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése