AZ  UTOLSÓ MEGILA -A GÁLUT FORGATÓKÖNYVE(5) (*

 

50 KÖNYÖK MAGAS BITÓFA

„Három nap múltán Eszter királynői öltözéket öltött és megállt a királyi palota belső udvarán, a trónteremmel szemben. A király pedig ott ült a trónján, szemben a bejárattal. Amint a király meglátta, hogy Eszter királyné ott áll az udvaron, kegyet talált a szemében és kinyújtotta Eszter felé a kezében lévő aranypálcát. Eszter közelebb lépett és megérintette a pálca végét. A király megkérdezte tőle: mi járatban vagy, Eszter királyné és mi a kívánságod? Még ha országom felét is (kéred), megadom neked!” (Eszter 5,1-3)
Most mindenki azt várná, hogy ezek után Eszter azonnal Hámán elveszejtését kérné, de a mesterien szőtt elbeszélés menete nem vág a dolgok közepébe. Eszter egy meghívást hozott el személyesen, mely egy általa rendezendő lakomára szólt, s melyre királyi férjén kívül Hámán megjelenésére is számít. Ez meg is történik, a két férfi el is jött, folyt is a bor és a király ismét megkérdezte, mi Eszter kívánsága? Mire a királyné ezt feleli:
„Kérésem és kívánságom: ha jóindulattal tekint rám a király, és ha jónak látja megadni kérésem és teljesíteni kívánságom – jöjjön el a király, Hámánnal együtt a lakomámra, amelyet készítek. Holnap aztán felelek majd a király kérdésére.” (Szó szerint: „holnap majd a király kedvére teszek”.) (Uo. 5,7-8)

A király tehát elfogadja a második meghívást is, és Hámánnal is tudatja ezt.

* * *

Mit kell érteni „királyi öltözék” alatt? Értelemszerűen itt nem ruházatot jelent. A Midrás azt a jellemzést adja, hogy Esztert megszállta a szent szellem (ruách hákódes), mert ezúttal életét kockáztatta veszélyben lévő népéért. A Zohár úgy véli, hogy miközben Eszter befelé ment, át kellett haladnia a király bálványcsarnokán, és ekkor páni félelem lett úrrá rajta. Hogy ezt leküzdje, fohászkodni kezdett: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem? Hát nálad ugyanolyan véteknek számít, ha azt valaki szándékosan vagy véletlenül követi el? Egyre megy az, hogy ha saját akaratából vagy erőszaknak engedve követi el?” (Rási: annak ellenére, hogy most önként jöttem, mégis kényszernek számít.) (Megilá 16b)
A Tárgum Eszter imájának szövegét is közli:
„Te vagy a nagy Isten, Ábrahám, Izsák és Jákob Istene, valamint Benjámin ősöm Istene, nem jószántamból jövök ehhez a bolond királyhoz, hanem népedért, Izraelért, hogy el ne vesszenek a világból... emlékezz és ne feledd az ősök érdemeit és ne utasítsd el kérésemet...!”
A Talmud nagyra értékeli Eszter tettét – és bátorságát: „... három szolgálattevő angyal kísérte Esztert a királyhoz. Egyik felemelte Eszter lehorgasztott fejét, a másik kellemet kölcsönzött neki (mivel a háromnapos böjt megviselte), míg a harmadik meghosszabbította a királyi aranypálcát, hogy Eszter elérhesse”. (Uo.)
A vilnai gáon arra a következtetésre jut, hogy a király rögvest megértette, hogy a királyné bajban van, hiszen nem kockáztatta volna életét hívatlan látogatásával. Ezért ajánlotta fel neki mindjárt fele királyságát (akár a mesékben), mert mindenáron teljesíteni akarta a kívánságát.

* * *

Felvetődik a kérdés, vajon miért nem fedte fel Eszter azonnal a titkát, mihelyst a királlyal kettesben maradt, hiszen így módja lett volna könyörögni is halálos veszedelembe került népéért? De legfőképp az talányos, miért hívta meg a lakomára Hámánt is?
Van olyan feltevés, mely szerint Eszternek szándékában volt ekképp cselekedni, de amikor a trónterembe lépett, inába szállt a bátorsága, s így inkább másnapra halasztotta az elkerülhetetlent.
Mások szerint előre megfontoltan cselekedett így. Féltékennyé akarta tenni a királyt, aki egyébként is mindenben cselszövést és összeesküvést látott.
A Talmudban nem kevesebb, mint 14 tanaita és amorita próbál eme kardinális kérdésre választ adni, azaz miért ismételte meg másodjára is a Hámánnak szóló meghívást?
Ime a vélemények:
Reb Eliézer: Tőrbe csalta Hámánt, hogy könnyebb legyen semlegesíteni.
Reb Jósua: Őseitől tanulta ezt a „fogást” (Saul is meghívta Dávidot ebédre, holott nem szerette).
Reb Meir: Semlegesíteni akarta, hogy ne lázadjon fel a király ellen.
Reb Jehuda: Hogy ne gyanúsítsák azzal, hogy a királynő zsidó (egy zsidó csak nem hívja meg a zsidógyűlölő Hámánt!)
Reb Nechemja: Hogy ne bízzák el magukat a zsidók, tudván, hogy van egy rokonuk a királyi palotában, hanem térjenek meg szívből.
Reb Joszi: Hogy kéznél legyen mindig (Hámán), hátha alkalom nyílik lehetetlenné tenni.
Reb Simon ben Mönászjá: Eszter Istenre akart hatni ezzel a kétségbeesett lépéssel, hogy Isten azt lássa, már Eszter maga is az ellenség pártján van, ő is behódolt Izrael ellenségének. (Rási)
Reb Jósua ben Korchá: (azt mondta Eszter): Kedveskedek neki (Hámánnak), hogy a király gyanút fogjon és mindkettőnket megöljön (és ezzel a törvény automatikusan érvényét veszti – Rási).
Rábbán Gámliel: A király ingatag jellem volt (és Eszter úgy gondolta, ha sikerül rávennie a királyt, hogy Hámánt menessze, kéznél legyen, hogy Ahasvéros ne bánja meg és másítsa meg döntését).
Reb Eliézer Hámodai: Nemcsak a király lett féltékeny Hámánra (Eszter ügyes húzásával), hanem a többi miniszter is, akiket nem hívott meg, és ezzel előkészítette a talajt Hámán megbuktatására.
Rábbá: „Az összeomlást megelőzi a gőg, a bukást meg a felfuvalkodottság (Példabeszédek 16,10), vagyis Eszter azért hívta meg Hámánt, hogy szükségszerű bukása előtt legyen oka felfuvalkodottnak lenni...
Ábájjá és Rává (együtt): „Amikor felhevülnek, lakomát készítek nekik, lerészegítem őket, hogy vigadjanak, aludjanak örök álmot és ne ébredjenek fel...” (Jeremiás 51,39) A két ismert amorita szerint Eszter erre az Írásversre alapozta Hámán meghívását. (Rási szerint Bélsácárra érti Jeremiás ezt a verset: amikor győztesen visszatért a háborúból, kimerülve és felhevülve, győzelmi lakomát csapott, sokat ivott és még aznap meghalt.)
Rábbá bár Ábáhu találkozott Élijáhu prófétával, és megkérdezte tőle: Valóban melyik (az említettek közül) az igazi ok, amiért Eszter meghívta Hámánt a lakomára (vagyis a fent említettek közül ki járt legközelebb az igazsághoz?
Mind az említett okok együttvéve – szólt a próféta válasza... (Megilá 16b)

* * *

Hámán igencsak biztos volt magában, amikor Eszter első lakomájáról, melyen ketten voltak a királynénál, hazatért. Szinte egyenrangúnak vélte magát a királlyal, és a tarsolyában érezte az alkirályi kinevezést.
„Azon a napon Hámán örömmel és jókedvűen távozott (a lakomáról). De meglátta Hámán, a király kapujában Mordechájt, aki nem kelt fel előtte, meg se moccant, s ezért elöntötte őt a düh. Hámán erőt vett magán és hazament. Majd hívatta barátait és feleségét Zerest, és elsorolta nekik, milyen nagy a vagyona, mennyi fia van és hogyan emelte őt a király nagyobb méltóságra minden vezető emberénél...” (Uo. 5,9-11)
Majd eldicsekszik, hogy két alkalomra is meghívta őt a királyné, de panaszkodva hozzáteszi: „Mindez, azonban, mit sem ér nekem, amíg a zsidó Mordechájt a királyi udvarban látom.” (Uo. 5,13.)
Ekkor azt javasolták Hámánnak, készíttessen egy ötven könyök magas akasztófát, szerezze meg a király beleegyezését, és akasztassa fel Mordechájt. Hámán megfogadta a tanácsot, és elkészíttette a bitót.

* * *

A Megilla részletesen foglalkozik az eseményekkel, s számtalan kérdés vetődik fel azzal kapcsolatban, mi miért történt és egyéb összefüggések miatt is. Ezekre lehetetlen kitérni, mindössze egyetlen kérdést emelünk ki, nevezetesen azt, hogy miért ígérte a király Eszternek két ízben „fele királyságát”?
A Midrás erre azt a sejtelmes magyarázatot adja, hogy mivel Jeruzsálem éppen a birodalom közepén van, s attól tartott, hogy Eszter (akiről talán sejtette, hogy zsidó, mert miért titkolná valaki a származását, hacsak nem zsidó?) esetleg a Szentély felépítésének engedélyezését kéri majd, így jobbnak tartotta, ha inkább a fele királyságát ajánlja fel neki, hiszen megígérte a környező népeknek, hogy nem fogja a zsidóknak megengedni, hogy felépítsék templomukat.

* * *

Elkészült tehát az akasztófa, de hát „még szólni kell a királynak”, hiszen Mordechájt, aki udvari tanácsnok volt, mégsem lehetett Ahasvéros beleegyezése nélkül megölni.
Hámán Mordecháj iránti ádáz gyűlölete – egy Midrás magyarázatában – onnan származik, hogy Mordecháj egyszer megmentette Hámánt az éhhaláltól oly módon, hogy Hámán szerződésileg „eladta magát” – kenyérért – Mordechájnak, aki most ezt a szerződést lobogtatta meg előtte. (Jálkut Simoni. A Talmudban, Megilá 16a-b., csak rövid utalás található erre.)
Hámán, tehát készül a bosszúra...

EGY ÁLMATLAN ÉJSZAKA KÖVETKEZMÉNYEI

„Azon az éjszakán kerülte az álom a királyt. Ezért megparancsolta, hogy hozzák elő a nevezetes történetek könyvét, és olvassanak fel belőle neki. És rátaláltak arra a feljegyzésre, hogyan jelentette fel Mordecháj Bigtánt és Terest, a király küszöbét őrző két háremőrt, akik merényletet terveztek Ahasvéros király ellen. A király megkérdezte, milyen méltóságot és kitüntetést adtak ezért Mordechájnak? A király szolgálatára álló ifjak azt felelték, hogy semmit nem adtak neki. Akkor azt kérdezte a király: ki van az udvarban? Hámán (ugyanis) megérkezett... és azt akarta kérni a királytól, hogy akasztassa fel Mordechájt arra a bitófára, amit készíttetett neki...” (Eszter 6,1-4)
Nem lehet tudni, mi okozta Ahasvéros álmatlanságát. A Megilla szerzője azt sugallja, hogy feltehetően a szívére vette, hogy Eszter két alkalomra is meghívta magához Hámánt lakomára, aminek messzemenő jelentőséget tulajdonított. A Midrás ezt kiegészíti azzal, hogy visszaemlékezett néhány, ellene szőtt, de meghiúsított összeesküvésre, melyekből csak nehezen menekült meg. Felidézte magában, többek között, a legutóbbi, a Bigtán-Teres esetet is, és azon töprengett, vajon nem volt-e hálátlan az iránt, aki leleplezte és vajon megfelelően megjutalmazta-e? Mert ha nem, akkor elterjedhetett annak a híre, hogy a király hálátlan...
Ha ez így történt – szőtte tovább gondolatai fonalát –, akkor többé senki nem vállalkozik majd arra, hogy megmentse őt... Idáig jutván elmélkedésében, ismét belemélyedt a Krónikák jegyzőkönyvébe, hátha talál benne valami megnyugtatót...

* * *

Ámosz Cháchám kiemeli, hogy a Megillában leírt történések „véletlenek” sorozata következtében jönnek létre. Ilyen pl. az álmatlanság, az összeesküvés – Mordecháj által való – leleplezéséről szóló történet olvasása stb. A Dáát Mikrá szerzője úgy véli, hogy mindezekben az isteni Gondviselés játszik szerepet.
Egy kabbalisztikus vélemény azt vallja, hogy ahol az a szó szerepel, hogy király, héberül: Hámelech, ennek kettős értelme van a Megillában, azaz érthető a világ királyára, vagyis Istenre is. „Nem szendereg és nem alszik Izrael őrzője” – írja a zsoltárok szerzője (Zsoltárok 121,4), és már ugyancsak eljött az ideje, hogy valamit tegyenek Hámán gyilkos tervének megakadályozására. Ez utóbbi a racionalista gondolkodású Ibn Ezra feltevése.

* * *

Hámán, tehát, bement a királyhoz, s mielőtt megszólalhatott volna, a király azt kérdezte tőle: „Mit kell tenni azzal az emberrel, akit a király ki akar tüntetni?” (Uo. 6,6)
Hámán, azt hívén, hogy róla van szó, az alábbi választ adta:
„Annak az embernek, akit a király ki akar tüntetni, hozzanak királyi öltözetet, olyat, amilyenbe a király szokott öltözni, meg lovat, amilyenen a király szokott kilovagolni és tegyenek a fejére királyi koronát. (Szokásban volt ebben az időben, a lovakat ékszerekkel, többek között koronával is felékesíteni.) Adják át a ruhát és a lovat az egyik királyi nemes úrnak, öltöztessék fel azt az embert, akit a király ki akar tüntetni, lovagoltassák végig a város (fő)utcáján, és kiáltsák előtte: Így tesznek azzal az emberrel, akit a király ki akar tüntetni.” (Uo. 6,7-9)
A királyban, előbbi töprengéséből fakadóan, megerősödött a gyanú, hogy Hámán nem véletlenül tett királyi öltözetről meg koronáról említést, talán, ki tudja?... Hámán meg is rémült a király arckifejezésétől, amikor a koronát említette, hiszen nem állt szándékában felizgatni a királyt és maga ellen ingerelni, ami keresztezte volna tervét.
Ámosz Cháchám írja, hogy ezt a fejezetet kétféleképpen lehet értelmezni, aszerint, hogy Ahasvérost milyen embernek tartjuk, okosnak avagy korlátolt, iszákos embernek.

* * *

Az első változat arra enged következtetni, hogy egyrészt a féltékenység, másrészt egy összeesküvés lehetősége volt álmatlanságának oka. Ahasvéros, e verzió szerint, elég okos volt és tudta, hogy amikor a kitüntetésről szólt, azt Hámán magára fogja érteni. Azzal is tisztában volt, hogy Hámán gyűlöli Mordechájt, s nem kis élvezettel arra utasította Hámánt, maradéktalanul hajtsa végre, amit maga javasolt.
A második változat értelmezésében az álmatlanságot a sok étel és ital váltotta ki. Azt hitte, hogy majd Hámán örülni fog, hogy jót tehet annak (Mordechájnak), akit a király kegyel...
Hámán ötlete elnyeri a király tetszését, és rá is parancsol: „Siess, hozd a ruhát és lovat, amiről beszéltél, és tégy így a zsidó Mordechájjal, aki a királyi udvarban van. Semmit ne hagyj el abból, amit mondtál!” (Uo. 6,10)
Így lett az akasztásból diadalmenet. Az Írás egyetlen mondatba sűríti, miként cselekedett Hámán: „fogta a ruhát... felöltöztette Mordechájt, majd végiglovagoltatta... és azt kiáltotta előtte: „Így tesznek azzal az emberrel, akit a király ki akar tüntetni!” (Uo. 6)
Itt hangzik el utoljára a király szájából, Mordecháj említésekor, a zsidó jelző.
Hámán tökéletesen megszégyenülve és megsemmisülve ér haza, hiszen terve éppen ellenkezőképpen sült el. Felesége, a hír hallatán megjósolja neki: „Ha a zsidók ivadékából való ez a Mordecháj, aki előtt bukni kezdettél, akkor nem bírsz vele, hanem teljesen el fogsz bukni előtte!” (Uo. 6,13)
Eme „jóslat”-ot követően ment el, immáron másodszor, Eszter lakomájára. A király parancsőrtisztjei jöttek érte, hogy megsürgessék jövetelét.

* * *

Megszakítva a további események elmesélését, néhány szó arról, miként részletezi és színezi ki a Midrás-irodalom a különböző történéseket.
Szó van arról, hogy amikor Ahasvéros eszébe idézték, miként mentette meg Mordecháj az életét, már nem félt attól, hogy Eszter összeesküvést szőhet ellene Hámánnal együtt, hiszen ha Eszter az életére tört volna, akkor nem mondja el annak idején azt, amit nagybátyjától hallott. (Mánot Hálévi)
Részleteiben, szinte folytatásos elbeszélésként, olvasható, miként hajtotta végre Hámán Mordecháj „kitüntetését”.
Hámánról, itt kiderül, hogy valaha borbély volt, s most miként hasznosította tudományát, amikor megnyírta és megfürdette Mordechájt, aki enélkül nem volt hajlandó a királyi öltözéket magára ölteni. Szó van arról is, hogyan talált rá Hámán Mordechájra, aki zsákba öltözve és böjttől sanyargatottan tanítványait az ómerre tanította (ne feledjük, ez Niszán hónapja volt, és 16-a, az ómer bemutatásának napja). Így, amikor meglátta Hámánt, tanítványait menekülésre buzdította, joggal feltételezvén, már érte jött, hogy felakasztassa (a bitófa felállításának híre nem maradhatott titokban). De Hámán azt kérdezte tőle, mit tanultok? Mordecháj elmondta: az ómer jelentőségét. És miből van ez az ómer? – faggatózott tovább. Egy maroknyi árpából – így a válasz.
Nos – kesergett magában Hámán – a ti maroknyi árpátok legyőzte az én tízezer talentumomat, amit a ti fejetekért cserében felajánlottam.
Ami Hámán csalódott hazaérkezését illeti, a Talmud tudni véli, hogy ennek fő oka lánya halála volt. Ugyanis, Hámán lánya házuk tornácáról látta a menetet, s joggal hívén, hogy apja ül a lovon, s azt egy zsidó vezeti, a zsidók iránti gyűlöletében egy éjjeli edény egész tartalmát a ló kantárszárát tartó ember fejére öntette. Amikor a tévedése kiderült, szégyenében leugrott házuk tetejéről és szörnyethalt. Ezt gyászolta Hámán... (Megilá 16a)(Folyt.köv)

(*Az Ősi Forrás 6. kötete, "Az öt tekercs", alapj