AZ  UTOLSÓ MEGILLA - GÁLUTI FORGATÓKÖNY(2) (*

Az Eszter könyve az egyetlen, az „Öt Megilla” közül, amely

 külföldön íródott, gáluti zsidóknak. Ez az, amit Purim

 előestéjén és reggelén olvasnak fel a zsinagógákban.

Nyelvezete tökéletes héber, de szellemisége, és az a tény,

 hogy Isten neve nem szerepel benne, utal a mű gáluti eredetére. Ezenkívül csak Dániel könyve és Ezra könyvének

 egy része íródott a gálutban, de ezek arameus nyelven.

 

KIRÁLYNÉ – EGY SZÁL KORONÁBAN

„Megkérdezte tehát a (haragvó) király a múltat jól ismerő bölcseket, hogy törvény szerint mit kell tenni Vásti királynéval, amiért nem teljesítette Ahasvéros király – udvari emberei által küldött – parancsát? Mint tudott, az idő tájt az volt a szokás, hogy a király minden ügyében a jogtudósok döntöttek Kersená, Sétár, Admátá, Társis, Meresz, Marstená és Memuchán. Ezek heten voltak Perzsia és Média azon vezető emberei, akik bármikor megjelenhettek a király színe előtt.” (Eszter 1,13-15)
A Midrásból az is megtudható, hogy a mulatozó férfiak „feltétele” az volt, hogy a királyné – ha már a király mindenáron kérkedni akar felesége szépségével – meztelenül, mindössze a koronával a fején jelenjék meg előttük. Miután a király maga is részeg volt, erkölcsi skrupulusai sem igen voltak – beleegyezett.
Vástit ez a parancs mélységesen megsértette asszonyi önérzetében. A Midrás híven feljegyezte Vásti szavait, amit férjeurának visszaüzent: „Te, aki apámnál még istállómester (se) lehettél volna! Az apám, Bélsácár király, ezer főúr ellenében ivott és nem ártott meg neki a bor (Dániel 5), te pedig eliszod az eszedet.” (Megilá 12b)
Nem csoda, tehát, hogy Ahasvéros halálos haragra gerjedt, hiszen Vásti még alacsony származását is „kitálalta”.

A Midrás persze arra is magyarázatot ad, miért „járt” Vástinak ez a bánásmód, ami végül a vesztét okozta. Vásti gyűlölte a zsidókat (ő volt az, aki a Szentély építését leállíttatta), zsidó lányokat szombatonként magához rendelt, meztelenre vetkőztette őket, és nehéz munkát végeztetett velük. Így aztán vétkének megfelelő büntetést is kapott, ráadásul, amikor mindez történt vele – szombat, a hetedik nap volt.
A Talmud további részleteket árul el arról, hogy Vásti miért tagadta meg az évakosztümben való megjelenést, hiszen ő sem volt kevésbé erkölcstelen, mint azok, akik követelték tőle. E szerint Vástin hirtelen kiütések jelentek meg, ami igencsak elcsúfította szépnek tartott testét.
A Tórá Tmimá is osztja a Midrás feltevését, miszerint Ahasvéros akarata az volt, hogy Vásti meztelenül jelenjék meg, de magyarázatot is fűz hozzá: „Mivel Ahasvéros azzal dicsekedett, hogy az ő felesége a legszebb – kénytelen volt a legnaturalisztikusabb módon ezt bizonyítani. Az arc szépsége szépítőszerek hatásának is lehet eredménye. Egyetlen, minden kétséget kizáró bizonyíték, ha teljes meztelenségében mutatkozik...”
Ugyancsak a Tórá Tmimá idézi azt a nem nagyon ismert midrási forrást, mely szerint „bevett szokás volt Médiában, hogy a király fogadásain a megjelent főurak lenge öltözetű vagy ruhátlan feleségei szórakoztatták a meghívottakat”. (Pirké dörábi Eliézer 49. fejezet)
Végül is tehát, Ahasvéros „parancsában” nem volt semmi szokatlan, legfeljebb az – miként a fenti forrás megjegyzi –, hogy Vásti „észérvekkel” próbálta részeg férjét lebeszélni szándékáról: „...légy észnél, ha teljesítem kívánságodat és részeg barátaid csúnyának tartanak – megszégyenítenek asztalod mellett. Ha meg szépnek találnak – akkor egyik főurad meggyilkol téged, miattam... Ezt meghallván, a dühös király halálra ítélte Vástit...” (Uo.)

* * *

A Midrásból azt is megtudjuk, hogy a feldühödött király először a zsidó Bölcsektől kért tanácsot. Ezek (valószínűleg ők is jelen voltak a nevezetes lakomán) nem tudták, mitévők legyenek. „Ha azt tanácsoljuk neki, hogy végeztesse ki (amit a részeg és vérig sértett király hallani szeretett volna) – rajtunk kéri számon Vásti életét, miután holnapra kijózanodik. Ha pedig azt javasoljuk, hogy bocsásson meg neki és ne tegyen semmit – azt fogja gondolni, hogy semmibe vesszük a király tekintélyét.” Ezen meggondolások alapján azt felelték:
„... mióta száműztek bennünket hazánkból, nem vagyunk képesek ilyen horderejű ügyekben dönteni...”, majd azt tanácsolták, forduljon Ammon és Moáv bölcseihez, akik háborítatlanul élnek hazájukban, majd azok megmondják, mi a teendő. A Midrás még hozzáteszi, hogy az említett zsidó Bölcsek Jiszahár törzséből – mely a legtöbb tudóst, talmudistát és jogászt adta – származtak.

* * *

„Ekkor ezt mondta Memuchán, a király és a vezető emberek előtt: nemcsak a király ellen vétett Vásti királyné, hanem Ahasvéros király minden tartományának összes vezető embere és egész népe ellen is. Mert a királyné tettének a híre eljut majd minden asszonyhoz, és ők is megvetik férjüket. Azt fogják mondani, hogy Ahasvéros király is megparancsolta, hogy Vásti királynét vezessék elé, de ő nem ment.” (Eszter 1,16-17)
Befejezésként javaslattal állt elő: „Ha a király jónak látja, bocsásson ki királyi dekrétumot, és ezt a perzsák és médek megváltoztathatatlan törvényei közé iktassák, miszerint Vásti nem jelenhet meg többé Ahasvéros színe előtt, a királynéi méltóságot pedig a király adja át másnak, Vástinál méltóbbnak.” (Uo.)
Az eredeti szövegben mindössze Vásti eltávolításáról esik szó, de Bölcseink tudni vélik, hogy végül is kivégezték. Ámosz Áchám szerint ez megfelelt a korszellemnek, hiszen „a korabeli népek fogalmai szerint egy eltávolított király vagy királyné egyúttal a halál fia is volt”.
A király elfogadta Memuchán javaslatát és ekként cselekedett: „Levelet küldött valamennyi tartományba... hirdessék ki minden népnek a nyelvén, hogy mindenütt a férfi legyen az úr a háznál és nemzetsége nyelvét beszélje.” (Uo.)

* * *

A másnapi kijózanodás nyilvánvalóvá tette, hogy az „intézkedés”, mondhatni, elsietett volt. Ahasvéros megbánta tettét, sajnálta Vástit, s mindennek következményeként – dühében – megölte mindazokat, akik a tanácsot adták. Az értelmetlen királyi parancs (minden háznál a férfi az úr) pedig azt eredményezte, hogy minden további királyi parancsot is fenntartással fogadtak. A Talmud szerint „ha nem az első parancs (amiben bolondot csinált magából – Rási)... nem maradt volna a zsidóknak még írmagja sem”, mivel a perzsák a – Hámán gyilkos tervéről szóló – királyi parancs érvényességét is megkérdőjelezték, és nem siettek azt végrehajtani. (Megilá 12b)

* * *

Kinek fűződhetett érdeke Vásti eltávolításához? – vetődik fel a kérdés.
A Bölcsek egy része úgy véli, hogy Memuchán nem más, mint Hámán, mások szerint viszont ő volt Dániel, a próféta.
Amennyiben azt fogadjuk el, hogy Hámán volt, arra a Midrásban – három amorita vitájában – találunk utalást: Az egyik szerint személyes bosszú vezérelte, mert Vásti több ízben fejbe vágta a papucsával, amikor szolgálatot teljesített nála. A másik szerint ugyancsak bosszúból, mert az ő feleségét nem hívta meg a nők lakomájára, a harmadik pedig arra hivatkozott, hogy saját lányából akart királynét csinálni, ezért el kellett Vástit tenni az útból.
Ha azt a feltevést fogadjuk el, hogy Memuchán valójában Dániel volt, akkor egyrészt nyilvánvaló, hogy őt az isteni akarat vezérelte, hogy végül Vásti helyébe Eszter kerüljön. Másrészt fennáll annak a valószínűsége is, hogy Dániel, akinek a felesége egy előkelő perzsa patrícius családból származott (persze betért a zsidóságba), de nem akart megtanulni héberül, ezzel a királyi dekrétummal (... és nemzetsége nyelvét beszélje) akarta rákényszeríteni őt, hogy megtanulja a zsidók nyelvét. (Toszfot, Megilá 12)

KIRÁLYNÉ KERESTETIK

„Ezek után lecsillapodott Ahasvéros király haragja, és eszébe jutott Vásti, az is amit tett, és az, amit határoztak róla. A király szolgálatára kirendelt ifjú szolgák ekkor azt mondták: keresni kell a királynak szép termetű szűz lányokat. Nevezzen ki a király megbízottakat birodalma minden tartományába, hogy gyűjtsenek össze minden szép termetű szűz lányt Susán városába, az asszonyok palotájába. Bízzák rá őket Hégájra, a király háremőrére, és adjanak nekik szépítőszereket. Az a lány legyen Vásti helyett a királyné, akit a király a legszebbnek talál. Tetszett ez a beszéd a királynak és eszerint járt el.” (Eszter 2,1-4)
Kétségtelen, hogy Vástit kivégezték, különben a király visszavonta volna parancsát, s nem fogadta volna el az ifjú udvaroncok javaslatát.
Málbim szerint három szempont lebegett Ahasvéros szeme előtt: 1. találjon egy olyan nőt, aki nem kevésbé mutatós, mint Vásti volt. 2. A nő legyen megbízható, aki nem fogja kihívni haragját, hogy őt is kénytelen legyen megölni. 3. Egyáltalán találjon valakit, aki hajlandó lesz hozzámenni és nem tart attól az elterjedt hiedelemtől, hogy a „király megöli feleségeit”.
A Talmud összehasonlítást tesz, miként kerestek annak idején szép lányt Dávid királynak, és miként Ahasvérosnak.
Dávidnak is öregkorában kerestek egy ifjú lányt, aki majd kiszolgálja és melengeti őt (1Királyok 1,2-3) Sunémi Áviság személyében meg is találták. A különbség csak az, hogy akkor az apák maguk hozták el lányaikat és ajánlották fel, míg ebben az esetben fordítva történt. Aki csak tehette, elrejtette lánygyermekét, nehogy rátaláljanak. (Megilá 12b) Történt mindez azon okból, hogy Dávid király esetében egyetlen lányt kerestek, a többiek továbbra is családjukban maradhattak, míg Ahasvéros idejében mindazon szerencsétlen hajadonokat, akikből nem lett királyné, önkényes módon hárembe csuktak. (Rási)

* * *

 

„Volt Susán városában egy Mordecháj nevű zsidó ember, Jáir fia, Simei fia, aki Kis fia, és aki benjáminita volt. Jeruzsálemből vitték fogságba azokkal a foglyokkal együtt, akiket Jehonjával, Júdea királyával együtt hurcoltak el, amikor Nebukodnecár, Babilónia királya fogságba vitte őket. Ő volt Hadasszá gyámja, azaz Eszter nagybátyja, mert nem volt neki apja-anyja. A lánynak jó alakja és szép arca volt. Amikor apja és anyja meghaltak, Mordecháj lányává fogadta.” (Eszter 2,5-8)

Ki volt ez a Mordecháj? Zsidó ember – Is Jehudi – ami arra utal, hogy Jehuda törzséből való. Is Jemini – Benjámin törzséből származó. A Talmudban olyképpen próbálják feloldani ezt az ellentétet, hogy – az egyik feltevés szerint – az apja Benjámin, az anyja pedig Jehuda törzséből való volt. Rabbi Jochanán szerint valójában benjaminita volt, (Simei és Kis nevek erre a törzsre jellemzőek), csak akkor miért hívták Jehudinak? „Mert aki megtagadja a bálványimádást, az jehudinak (zsidónak) számít” – szól a megállapítás. (Megilá 13a) Mordecháj pedig megfelelt ennek az elvárásnak, hiszen Ahasvéros lakomáján, önérzetes módon, nem is vett részt, és még figyelmeztette is azokat, akik elmentek, hogy ne egyenek a tisztátalan, nem kóser ételekből.
Jonathán Eibschütz kiemeli, hogy „Susán városában... volt egy zsidó ember”, vagyis Mordechájt még a királyi palotában is annak tartották, nem pedig Mózes vallású perzsának.
Rási szerint „a népek jehudinak, vagyis zsidónak, neveztek mindenkit, akit Júdea királyával együtt száműztek Nebukodnecár katonái”. Egy midrási forrás a zsidó őskorra teszi Jehuda és Benjámin kapcsolatát: mivel Egyiptomban Jehuda testvére, Benjámin mellé állt, az Örökkévaló a Benjámin törzsből származó Mordechájt Jehudiként nevezi. (Jálkut Simoni)

* * *

Egy bibliai vers is alátámasztja azt a talmudi vélekedést, miszerint „aki megtagadja a bálványimádást (és hűséges zsidó marad, aki hitében él) az jehudinak (zsidónak) számít”. Amikor feljelentették Dániel három társát, Chánánját, Misáélt és Ázárját, hogy megszegik a királyi parancsot – ezt olvassuk:
„Ekkor káldeus férfiak álltak elő, és bevádolták a zsidókat. Így beszéltek Nebukodnecár király előtt: Király, örökké élj! Te megparancsoltad, hogy minden ember... boruljon le és hódoljon az aranyszobor előtt... Vannak itt zsidó férfiak (Itáj, Guvrin, Jehudain) Sadrach, Mesách és Abed-Negó (az előbb említettek babilóniai neve), akiket Babilon városában állítottál szolgálatba; ezek a férfiak semmibe vesznek téged, óh, király, nem tisztelik isteneidet és nem hódolnak az aranyszobor előtt, amit felállítottál...” (Dániel 3,8-13)
A magyarázat egyértelmű: „zsidó férfiak... nem hódolnak a bálványnak”. (Megilá 13a)

* * *

A Mordecháj név, amely nem zsidó eredetű, egy babilóniai bálványra utal (Mörodách, Márduch), s nem kis fejtörést okozott a hagyományos kommentátoroknak. Ámosz Cháchám (Dáát Mikrá) szerint „a Babilóniába száműzött zsidók között szokás volt ilyen és hasonló neveket adni, mivel a név eredeti jelentése már annyira elhomályosult, hogy azt már senki nem úgy fogta fel, mintha az egy bálvány neve lenne”. Így nevezték el Dánielt is, a prófétát, Bélsácárnak (Baltazár), ami szintén hasonló eredetű.
Mordecháj eredeti zsidó neve Petáchjá volt (Menáchot 65a) vagy Máláchi (Megilá 15). A Talmud egy szójátékkal magyarázza a Mordecháj név perzsa eredetét: „Hol van a Tórában Mordecháj megemlítve? Már Dror (ez a Szentélyben használatos füstölőszer egyik alapanyaga, az illatos mirha), s ami arameusul Mira Dáchjá-nak hangzik...” (Chulin 139b)

* * *

Midrási források szerint Mordecháj a Szinhedrion tagja volt, a Liskát Hágázitban (a Szentély egyik irodája, ahol a Felsőbíróság székelt) ült és hetven nyelven értett. Ugyancsak a Midrás (Jálkut Simoni, Tárgum Séni) írja, hogy Mordecháj és Eszter, még az első Szentély pusztulása előtt, Jehonja királlyal együtt kerültek Babilóniába. Mordecháj azonban visszatért Jeruzsálembe, de amikor Nebukodnecár elfoglalta a várost és a Szentélyt lerombolta, ismét visszakerült Babilóniába. Cyrus idején, amikor lehetőséget kaptak a zsidók, hogy visszatérjenek Jeruzsálembe, és újból felépíthessék a Szentélyt – Mordecháj is köztük volt („Zerubábellel jött... Mordecháj Bilsán...” Nechemjá 7,17). Végül – amikor nyilvánvalóvá vált, hogy nem épül fel a Szentély – harmadszorra is visszament Babilonba, immáron Susánba. Rává, a Talmudban, úgy véli, hogy ezt a száműzetést önként vállalta, akár annak idején Jeremiás próféta (Rási), hogy szellemi menedéket készítsen elő azoknak, akiket majd a bekövetkező nemzeti tragédiák sodornak oda. (Tiferet Jiszráél)
A Midrást nem kötelezi a kronológia. A psát alapján azonban feltételezhető, hogy a „Jeruzsálemből vitték fogságba” nem Mordechájra, hanem Kisre, dédapjára vonatkoztatható, mivel Ahasvéros uralkodásának első éve kb. 110 évvel Jehonja király száműzetése utánra esik. Eszerint Mordecháj már a gálutban született, de hagyományhű perzsa zsidó, aki valamiféle hivatalt vagy tisztséget töltött be a királyi udvarban. (Ámosz Cháchám)

* * *

Eszter, akinek csak az apja nevét ismerjük (Ávichájil), születését követően árvaságra jutott, s Mordecháj, aki nagybátyja volt, nevelte. A Talmud szerint később Mordecháj felesége is volt (Megilá 13a). Egy másik midrási forrás szerint Eszter anyja a szülésbe halt bele, és Mordecháj felesége szoptatta, és örökbe fogadták. (Midrás Tillim, 22-23)
Érdekes, hogy Eszter szépségét leginkább az Írás méltatja: „jó alakja és szép arca volt”, míg a talmudi és midrási források azt hangoztatják, hogy 75(!) éves volt, amikor Ahasvéros kiválasztotta magának. Közepes termetű volt, szeme kissé zöldes, mint az etrog, (de) „egy bizonyos kedvesség” volt benne. (Megilá 13, és Zohár 2,279)

* * *

Eszter könyve részletesen leírja, miként gyűjtötték össze a lányokat. A midrások váltig állítják, hogy Mordechájnak nem volt lehetősége Esztert elbújtatni, mivel ők Susán várában laktak, közel a királyi palotához, és mindenki ismerte őket. Életveszélyes lett volna a királyi parancs megszegése. De az Írásból kiderül – „... és Eszter elvitetett a király házába...”, vagyis, hogy erőszakkal hurcolták el, miután megpróbált elrejtőzni – sikertelenül. Eszter nem lett öngyilkos, nem állt ellen – a háláchá szerint nem volt köteles élete kockáztatásával ellenállni –, csupán egyetlen dolgot tett: eltitkolta zsidó származását.(Folyt.köv)

(*Az Ősi Forrás sorozat 6.kötete, "Az öt Tekercs" alapján