AZ  UTOLSÓ MEGILA - A GÁLUT FORGATÓKÖNYVE(3) (*

Az Eszter könyve az egyetlen, az „Öt Megilla” közül, amely külföldön íródott, gáluti zsidóknak. Ez az, amit Purim

 előestéjén és reggelén olvasnak fel a zsinagógákban.

Nyelvezete tökéletes héber, de szellemisége, és az a tény,

 hogy Isten neve nem szerepel benne, bizonyság a mű gáluti eredetére. Ezenkívül csak Dániel könyve és Ezra könyvének

 egy része íródott a gálutban, de ezek arameus nyelven.

MIÉRT TITKOLTA EL ESZTER KIRÁLYNÉ ZSIDÓ „SZÁRMAZÁSÁT”?

„És Eszter elvitetett a király házába, Hégájnak, a nők őrzőjének felügyelete alá... Eszter nem mondta meg, melyik népből való, és honnan származik, mert Mordecháj azt parancsolta neki, hogy ne mondja meg. Mordecháj pedig naponta az asszonyok palotája előtti téren forgolódott, hogy megtudja, jól van-e Eszter és mi történik vele.” (Eszter 2,8-11)
Aki a címben foglalt kérdést felteszi, nem a mai fogalomkörből indul ki, amely a gálut országaiban magától értetődően „természetesnek” tartja, hogy egy zsidó eltitkolja származását. Ha Eszter-Astair-Istár (ami Vénusz perzsa megfelelője) és nagybátyja, Mordecháj, Morduk asszimiláns perzsa zsidók voltak – akkor a kérdés egyáltalán nem kérdés. Félájultan a nagy megtiszteltetéstől, hogy az unokahúg a király ágyába kerülhet, „természetesen” eltagadják, hogy a kislány tulajdonképpen, hát igen, egy kissé zsidó „származású”; neve tulajdonképpen Hadassza, apja neve Ávichájil, és nagybátyjának sincs kutyabőre; esetleges báróságát és „udvari tanácsosságát” jó pénzért vásárolta.
Mindenekelőtt feltétlenül tudni kell – miként azt a hagyományos Biblia-magyarázók tartják – hogy Mordecháj vallásos, hagyományhű zsidó életet élt, s unokahúgát is ebben a szellemben nevelte. Feltétlenül megerősíti ezt a feltevést az a tény is, hogy a zsidó Bibliát kanonizáló kollégium, a Nagy Szinódus (Kneszet Hágdolá), melynek működése időben közel esett az Eszter könyvében leírt eseményekhez (egyes vélemények szerint maga Mordecháj is tagja volt ennek a Szinódusnak), biztosan nem vette volna fel Eszter könyvét a Bibliába, ha ez nem így lett volna.
A kérdés tehát az, hogy miért utasította, netán parancsolta a hithű Mordecháj az istenfélő Eszternek, hogy tagadja le zsidóságát?
A kérdésre többféle magyarázat is született:
Ámosz Cháchám: „... nem tudjuk, mi volt Mordecháj indoka ... Talán attól tartott, hogy ha kiderül, zsidóellenes érzéseket fog kelteni a birodalom népei között, s azt mondják majd: íme, a zsidók uralkodnak rajtunk, ami előfordult már nemegyszer a gáluti élet során...”
Rási szerint Mordecháj azt szerette volna, hogy a király ne fogadja el Esztert, „... és ha azt hiszik, hogy alacsony származású, akkor elengedik, míg, ha megtudják, hogy Saul király leszármazottja, akkor »kapnak« rajta ...”
A vilnai gáon szerint Mordecháj attól tartott, ha a király megtudja Eszter származását, arra a következtetésre jut, hogy Eszter azért akart elrejtőzni, mert derogál neki a vegyes házasság. A prágai Lőw rabbi (Máhárál) „... ha a népek között kitudódik, hogy Eszter zsidó, attól tartanak majd, hogy az új királyné a maga népét részesíti előnyben mások rovására, ami szintén olaj lesz a zsidóellenesség tüzére”.
Ibn Ezra, aki általában racionális Írás-magyarázatairól ismert, erre az esetre azt mondja, hogy „... egyesek szerint helytelenül cselekedett Mordecháj..., ugyanis attól tartott, ha a király megtudja az igazat – nem veszi el feleségül”. Még hozzáteszi, hogy „... ez azért is történt, hogy Eszter titokban tarthassa a szombatot és ehessen kóser ételeket, mert ha megtudják, hogy zsidó, ezt nem tehette volna meg”.
Néhány vélemény azt vallja, hogy Mordecháj prófécia által tudta, hogy a perzsa zsidók Eszter révén menekülnek meg Hámán gyilkos terve elől.
A Tárgum, a midrási jellegű fordításmagyarázat azt írja, hogy Mordecháj attól tartott, ha egyszer a király megharagszik Eszterre és megöleti, jobb, ha nem tudja, hogy zsidó, mert még a zsidókon is kitölthetné a bosszúját.

* * *

Rabbi Jákob, a liszai rabbi, a Megilát Sztárim (Titkos Iratok) nevű kommentárjában a dolog törvényszerűségére és az isteni sugallatra utal, ami Mordechájt arra késztette, hogy így cselekedjék. Ugyanis, ha kitudódik Eszter zsidó mivolta, Hámán nem merészelt volna gyilkos tervével előállni, vagy ha elő is áll, a zsidók nem fordultak volna Istenhez imájukkal, mert abban hittek volna, hogy Eszter úgyis megmenti őket. Ily módon nem teljesedhetett volna ki az isteni terv Ámálék megsemmisítésére, amire a Mechilta nevű Midrás utal (a Bösálách szakasz végén, amikor Ámálék megtámadta Izraelt).

* * *

A királynéválasztás Ahasvéros uralkodásának harmadik évében kezdődött és négy (4!) éven át tartott. Hogy miért éppen Eszterre esett Ahasvéros választása? – soha ki nem deríthető, legfeljebb feltételezésekkel lehet élni és hinni abban, hogy az isteni Gondviselés irányította az eseményeket. Mindenesetre ez az esemény volt a kiinduló alapja annak a folyamatnak, melynek során – második Dárius király idején (aki nem volt más, mint Eszter fia) – a zsidók visszanyerték részbeni függetlenségüket, s lehetőség nyílott a második Szentély felépítésére is. Egyúttal Hámán bukásával Ámáléknak még írmagja sem maradt.

* * *

Megtörtént tehát a leendő királyné kiválasztása. Ahasvéros ismét világraszóló lakomát rendez, és „királyi bőkezűséggel ajándékokat osztogat”, meg korabeli szokás szerint kegyelmet hirdet. (Uo. 2,18)
Az egyik Midrás azt is tudni véli, hogy Eszter megjelenéséig Vásti képmása függött Ahasvéros fekhelye felett, s bárkivel vetette is össze, mindig Vásti bizonyult szebbnek. Csak amikor Eszterrel hasonlította össze, akkor vette le a képmást.

* * *

A továbbiakban Eszter könyve arról szól, hogy: „Amikor másodszor is gyűjtöttek szüzeket – Mordecháj a királyi udvarban volt.” (Uo. 19) Eszter továbbra sem árulta származása titkát, „nem mondta meg, kik a rokonai és melyik népből való, mert Mordecháj így parancsolta neki.” (Eszter most már királyné volt, de azért) „éppúgy megfogadta Mordecháj szavát, mint mikor még a gyámsága alatt állott”. (Uo. 20)
Felmerül a kérdés, egyrészt miért tagadta le még ekkor is származását, másrészt, mit jelent az, hogy „másodszor is gyűjtöttek szüzeket”?
Az első kérdésre a válasz feltehetően most sem lehet más, mint az első alkalommal. A második kérdésre viszont nincs egyértelmű magyarázat. Egyes Midrások szerint, Ahasvéros féltékennyé akarta tenni Esztert, hogy ezzel kényszerítse származásának elárulására. Egy talmudi forrás szerint maga Mordecháj tanácsolta ezt a királynak (Megilá 13a). Ha ez így történt, akkor Mordecháj – meglehetősen veszélyes – kettős játékot játszott. Elképzelhető – így Méám Loéz – Mordecháj meg akart bizonyosodni afelől, hogy Eszter isteni akaratból lett királyné, avagy a véletlenek folytán. Úgy gondolta, ha ismételten sem találnak Eszternél szebbet és megfelelőbbet, akkor ez annak a bizonyítéka, hogy isteni akaratból következett be.
A Dáát Mikrá szerint „lehet, hogy Ahasvéros további feleségeket (ágyasokat) akart magának”.
Jichák Áráme azt mondja, hogy sok nő, akik pedig szerettek volna, nem is kerültek be a kiválasztandók közé, ők, illetve magas rangú férfi rokonaik gyakoroltak nyomást, hogy ismételjék meg a választást.
Korunk egyik zsidó bölcse, Jehuda Léb Fischman-Maimon rabbi, aki Izrael első vall sügyi minisztere volt, „eredeti” magyarázatot ad: „Amikor meghirdették az első választást, a birodalom minden tartományából származó, királyi megbízottakból álló grémium foglalkozott a kiválasztással. Amikor a »munka« véget ért, ezek nem szívesen széledtek szét, hanem – most már kérés nélkül – folytatták »tevékenységüket«. Így van – mondja szkeptikusan Maimon rabbi, példaként véve saját korát (korunkat) –, egy intézmény magától nem oszlik fel, s tovább folytatja »tevékenységét«, ha kell, ha nem...”

ÖSSZEESKÜVÉS ÉS GENOCÍDIUM-TERV

„Egy ízben, amikor Mordecháj az udvarban tartózkodott, a király küszöbét őrző két háremőr, Bigtán és Teres megharagudott Ahasvéros királyra, és merényletet terveztek ellene. Mordecháj azonban megtudta, és elmondta Eszter királynénak, Eszter pedig elmondta a királynak. A hír kivizsgáltatott és igaznak bizonyult, ezért a két háremőrt felakasztották. A történetet fel is jegyezték a királyi krónikák könyvében.” (Eszter 2,21-23)
A zsidó tradíció úgy tartja, hogy Isten a gyógyírt a betegség előtt teremti meg. Így lehetséges, hogy mielőtt Hámán előállott volna gyilkos tervével (mint azt később látni fogjuk), megszületett annak a lehetősége, hogy Mordecháj fent leírt tette legyen az az „orvosság”, ami majd az Izrael feje felett tornyosuló bajt elhárítsa. Több modern irodalmár állítja, hogy a Megilla szerzőjében egy tehetséges dramaturg veszett el, aki az eseményeket és történéseket úgy alakítja, mintha az Eszter könyve nem volna más, mint egy szokványos – hatalmi intrikákról és cselszövésekről szóló – keleti történet, pedig...
A racionális Biblia-magyarázók igyekeznek ezt a mellékes esetet – ami „gyakran előfordult a perzsa királyok udvarában” (Ámos Cháchám) – a helyére rakni, majd – Hérodotoszt idézve – hozzáteszik, hogy „maga Ahasvéros is összeesküvők kezétől halt meg”. (Hérodotosz, 118) Nem kizárt, hogy a két összeesküvőt magas rangú személyek bérelték fel, hogy a maguk emberét ültessék Ahasvéros helyére.
Fantáziánkra és a Midrásra vagyunk utalva a tekintetben, miként jutott Mordecháj tudomására az összeesküvés előkészítése, mert az Írás erről nem szól. Lehetséges, hogy Mordecháj, aki hivatalnokként a palotában tartózkodott, valamit észrevett az előkészületekből, vagy kihallgatta titkukat, miután beszélte nyelvüket. Feltehető, hogy óvatosságból nem saját maga, hanem Eszter királyné révén hozta a király tudomására, aki viszont nem hallgatta el, kitől származik az értesülés.
Mindenesetre Ahasvéros javára lehet írni, hogy mielőtt kivégezték volna a két összeesküvőt, alapos vizsgálatot rendelt el, ami beigazolta Mordecháj gyanúját. A király íródeákjai az esetet részletesen feljegyezték és megörökítették.

* * *

Az egyik Midrás szerint Mordecháj, Eszter javaslatára került a királyi udvarba, mint tanácsos. Mivel Eszter arra hivatkozott, hogy Nebukodnecár és Bélsácár udvarában is működött egy-egy okos zsidó (Dániel), Ahasvéros – aki mindenáron ezeket akarta utánozni – hivatalt adott Mordechájnak. (Aba Gurjon) Méám Loáz szerint Mordecháj tisztában volt azzal, hogy rossz idők járnak a zsidókra, ezért inkább odahagyta a szinhedrionbeli posztját, és elfogadta a kinevezést, abból a meggondolásból, hogy így inkább módja lesz kitudakolni, mikor mit terveznek a zsidók ellen.
Egy másik Midrás szerint ok és okozat felcserélődik. Eszerint, Ahasvéros – Bigtán és Teres helyett – Mordechájt nevezte ki főajtónállónak, és ez váltotta ki az összeesküvők haragját a király ellen. Azt tervelték ki, hogy miután megölik a királyt, elhitetik a közvéleménnyel, hogy amíg Bigtán és Teres őrizte a királyt, addig a király biztonságban volt, de amint egy zsidó került oda, mindjárt megölték... (Jálkut Simoni, Eszter, 553)
A Talmudban, Jochanán rabbi szerint, maga Eszter volt az oka annak, hogy a két ajtónálló meg akarta ölni a királyt. „Mondták (egymásnak): mióta ez (Eszter) itt van, nincs egy perc nyugtunk (ugyanis a király minden idejét Eszterrel töltötte, és állandóan szomjas volt... Rási). Töltsünk mérget a poharába és szabaduljunk meg tőle.” (Megilá 13b) Ugyanez a forrás megemlíti azt is, hogy a két ajtónálló Társisból származott, melynek nyelvét szintén beszélte Mordecháj, de nem feltételezték, hogy beszédüket bárki is megérti. Azt viszont nem tudhatták, hogy Mordecháj 70 nyelven értett... (Uo.)
Jálkut Simoni azon elmélkedik, vajon miért volt fontos Mordechájnak, hogy felfedje a királynak az ellene szőtt összeesküvést? Feltehetően – véli – Mordecháj arra a következtetésre jutott, hogy ne mondhassák a népek, hogy amíg nem zsidó volt a felesége, addig biztonságban élt, most meg... (Uo. 553) Egy másik verzió szerint Mordecháj abban reménykedett, hogy talán Ahasvéros lesz az a király, aki lehetővé teszi a Szentély újbóli felépítését, így érdekében állt megvédeni őt. (Ágádát Eszter)
Ismert egy történelmi ihletésű változat is. Ebben az időben ugyanis, háború dúlt Perzsia és Hellasz között. A két ajtónálló, akik egyrészt a görög király szolgálatában is álltak, másrészt Hámán barátai és bizalmasai voltak, azt tervezték, hogy Ahasvéros fejét átnyújtják a görögök királyának. Miután halálra ítélték őket, Hámán mindent elkövetett megmentésükre, ez azonban nem sikerült, s ráadásul Mordechájt dicsérőlég említették meg a királyi krónikában, ami nagyon feldühítette Hámánt, s ettől számítódik a zsidók elleni gyűlölete és bosszújának terve. (Joszifon, 84, Wertheimer Kiadó)

* * *

„Ezekután nagy méltóságra emelte Ahasvéros király az agágita Hámánt, Hámdátá fiát, és feljebb tétette székét a körülötte lévő összes vezető embernél. A király összes udvari embere, akik a királyi udvarban voltak, térdet hajtottak és leborultak Hámán előtt, mert így parancsolta a király. Mordecháj azonban nem hajtott térdet, és nem borult le.” (Eszter 3,1-2)
Ezzel veszi kezdetét a zsidók kiirtásának intézményesített terve.
Miután Mordecháj nem hajt térdet, ami a királyi parancs megszegését jelentette, az udvaroncok természetesen felháborodtak ezen, „... de ő nem hallgatott rájuk. Jelentették Hámánnak (aki valószínűleg nem vette észre, hogy Mordecháj nem teljesíti a parancsot), hogy helytálló-e Mordecháj védekezése, miszerint azért nem teszi meg, mert ő zsidó. Amikor Hámán látta (tudtára jutott), hogy Mordecháj nem hajt térdet és nem borul le előtte, elöntötte Hámánt a méreg.” (Uo. 3-5) Feltehetően nem akarta, hogy személyes bosszúnak tűnjön az intézkedése, „... ezért Hámán arra törekedett, hogy Mordechájjal együtt minden zsidót kipusztítson Ahasvéros egész birodalmából”. (Uo. 6)

* * *

Az előző részben leírt eseménysorozat nem tűnik egészen logikusnak. Mordecháj, aki tisztában volt egyrészt a gáluti szokásokkal, másrészt tapasztalt, okos zsidó, miért veszélyeztetné magát és egész népét azzal a jelentéktelenséggel, hogy nem hajt térdet? Hiszen akár a Bibliában, akár a Talmudban olvasható, hogy Izrael nagyjai is meghajoltak idegen uralkodók előtt.
És nehezen magyarázható Hámán magatartása is. Az idő tájt a perzsa uralkodók nem voltak vérszomjasak, a különböző népek viszonylagos békében éltek egymással és egymás mellett, miként az Eszter könyvéből is kitűnik. Mi történhetett valójában?
Nincs rá ésszerű magyarázat, kizárólag a Midrásokra és az alternatív zsidó forrásokra lehet támaszkodni.
Ámosz Cháchám – függetlenítve magát a Midrásoktól – megpróbál logikát találni Mordecháj viselkedésében. Úgy véli, Mordecháj akként ítélte meg a helyzetet, hogy ez a térdhajtás és leborulás már kimeríti a bálványimádás tényét, vagy legalábbis annak fogalmát. (Ávák Ávodá Zárá) Mivel a térdhajtás és leborulás csakis és kizárólag Istennel kapcsolatban jelenik meg az Írásban, és nem földi emberrel kapcsolatban, (a bálványimádás azon három dolog közé tartozik, amely az „ölessék meg, de ne hágja át” törvényei közé tartozik), Mordecháj – feltehetően – vallási kényszert látott ebben a királyi parancsban, aminek nem volt hajlandó eleget tenni. Persze, mivel Mordecháj is hús-vér ember volt, nem láthatta előre, mit vált ez ki Hámánból.
Hámán részéről lehetséges, hogy mindazokat ki akarta irtani, akiknek a hite tiltja, hogy leboruljanak előtte. De az is lehetséges, hogy újdonsült hatalmát bizonyítandó akarta tudtul adni, hogy kiirtat egy egész népet.
Mordecháj mentségére szolgáljon, hogy nem tűntetett különc viselkedésével, hanem ellenkezőleg, igyekezett minél távolabb tartani magát a felfuvalkodott Hámántól. Tény, hogy az nem vette észre, Mordecháj nem gazsulál neki. Ez csak azután tűnt fel, hogy a többi udvaronc „feljelentette” Mordechájt és besúgta Hámánnak, hogy ő zsidó. Ebből egyébként az is nyilvánvaló, hogy külseje alapján Mordecháj-Mordok nem nézett ki zsidónak.

* * *

Marad tehát a talmudi és midrási irodalom, a drus, az asszociatív kommentár, amely szájhagyományon alapuló értesüléseket közöl és egyúttal nevelő és léleknemesítő hatást (is) igyekszik elérni. A Midrások közös nevezője, hogy Hámán önmagát istenítette, más szóval ruhájára bálványképet hímeztetett, illetve nyakába bálványamulettet akasztott, és így, aki meghajolt, leborult előtte, az egyben a bálvány előtt is hajbókolt. Ezt Mordecháj nem engedhette meg magának.
Hámán haragját, amit az egész zsidó népen akart kitölteni, a Midrás ámálékita származásával magyarázza. Ámálék, Ézsau unokája volt és így a Jákob-Ézsau konfliktus további aspektusa merül fel.(Folyt.köv)

(*Az Ősi Forrás sorozat 6.kötete, "Az öt Tekercs" alapján