CHAJIM HALÉVI DONIN/ ZSIDÓNAK LENNI(12)

A Szövetség jelképei: szeretet és tisztelet

A Smá Jiszráél

Minden zsidónak naponta kétszer, reggel és este el kell mondania a Smá (Halljad, Izrael...) néven ismert bibliai szakaszt, hogy teljesítse az előírást: "...és beszélj azokról... akár lefekszel, akár fölkelsz!"

(Smá Jiszráél Ádonáj Elohénu Ádonáj Echád

báruch Sém kvod málchuto l'olám váéd

v'áhávtá et Ádonáj Elohéchá b'kol l'vávchá uv'kol náfs'chá uv'kol möodechá v'háju hádvárim háéle áser ánochi m'cávchá hájom ál l'vávechá v'sinántám l'vánechá v'dibártá bám b'sivt'chá b'vétechá uvlecht'chá báderech uvsáchb'chá uvkumechá uksártám l'ot ál jádechá v'háju l'totáfot bén énechá uchtávtám ál m'zuzot bétechá uvisárechá.)

"Halljad, Izrael, az Örökkévaló az Istenünk, az Örökkévaló Egy! Áldott legyen Fenségének neve örökkön-örökké! Szeresd az Örökkévalót, Istenedet, teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből! Maradjanak a szívedben azok az igék, amelyeket ma parancsolok neked. Ismételgesd azokat fiaid előtt, és beszélj azokról, akár a házadban vagy, akár úton jársz, akár lefekszel, akár fölkelsz! Kösd azokat jelként a kezedre, és legyenek fejdíszként a homlokodon. Írd azokat házad ajtófélfáira és kapuidra!"

A Smá, bár a reggeli és esti istentisztelet része, a szó szoros értelmében mégsem ima, hanem a hit kinyilvánítása. Bizonyságtétel Isten egyetlen voltáról, vele szembeni kötelességünkről, a Szövetség jeleiről – és intelem a hiábavalóságokra áhítozó szív és az erkölcstelenségek után sóvárgó szem fékentartására.

A Tórához szólított áldásai

A zsidó hagyomány a vallástanulást is Isten szolgálatának tekinti.

A hívők a Tórából – de a Misnából és a Gemárából, vagyis a Talmudból is – aznapra kijelölt részlet olvasásával teljesítik a mindennapi tanulás kötelességét.

A Tórából való felolvasás központi eleme a szombati és ünnepi istentiszteleteknek. Olvasnak a Tórából a hétfő és csütörtök reggeli, valamint a szombat délutáni szertartáson is, és különleges alkalmakkor, például Ros Chodeskor és a böjtnapokon.

Régen a Tóra-felolvasás "tolmács" – meturgemon – kíséretében folyt, aki versről versre közérthető nyelvre fordította a szöveget. Ahol nem értették jól a héber szöveget, ott a rabbi beszéde adott magyarázatot, vagy fordításban kísérték figyelemmel a Tóra-szakaszt.

Ha valakit a Tóra olvasásához szólítanak – ezt álijának nevezik –, két áldást kell elmondania. Az elsőt a felolvasás megkezdése előtt mondja el, a másodikat a felolvasás befejeztével. Ezek a következők:

(Bárchu et Ádonáj hámvorách.)

"Áldjátok az Örökkévalót, az áldottat!"

A gyülekezet így válaszol:

(Báruch Ádonáj hámvorách l'olám váéd.)

"Áldott az Örökkévaló, az örökké áldott."

Az áldást mondó megismétli a választ, majd folytatja:

(Báruch Átá Ádonáj Elohénu Melech HáOlám ásér báchár bánu mikol háámim v'nátán lánu et toráto. Báruch Átá Ádonáj notén hátorá.)

"Áldott vagy Te, Örökkévaló Istenünk, a Világ Királya, ki a Tóra nekünk adásával kiválasztottál bennünket a többi nép közül."

Olvasnak a Tórából. Ezután az áldásmondó így szól:

(Báruch Átá Ádonáj Elohénu Melech HáOlám ásér nátán lánu torát emet v'chájé olám nátá b'tochénu.

Báruch Átá Ádonáj notén hátorá.)

"Áldott vagy Te, Örökkévaló Istenünk, a Világ Királya, ki nekünk adtad Tórádat, az igazat, s ezzel örök életet plántáltál belénk. Áldott vagy Te, Örökkévaló, ki a Tórát adtad."

A Tóra iránti szeretet jeléül az áldások elmondása előtt meg szokták érinteni a tállittal a tekercsnek azt részét, ahol a felolvasandó szakasz kezdődik, azután megcsókolják a tállitot.

Az első áldás alatt a tekercs nyitva marad, a második alatt tekerik össze.

A magányos imádkozás, a tfilát jáchid megengedett ugyan, de a hagyomány mindig a közös imádkozást – a tfilát ciburt – tekintette magasztosabbnak, követendőbbnek. Ezért mindent meg kell tennünk, hogy közösséget gyűjtsünk össze az imádkozáshoz.

Közösen imádkozni csak tíz felnőtt zsidó férfi jelenlétében lehet. Az asszonyok, a tizenhárom éven aluli fiúk és a nem zsidók azért nem számíthatók az imádkozó közösség létszámába – noha részt vehetnek az istentiszteleten, ha a tíz férfi már összegyűlt –, mert őket nem kötelezi a törvény közös imádkozásra. A zsidó törvény elvei szerint azok, akik a vallás bármely területén kevesebb kötelezettséggel bírnak, nem élvezhetik az ugyanazon a területen biztosított előjogokat. A nők közös imádkozás alóli felmentéséről már szóltunk a ..... oldalon.

A közösen imádkozó, tíz férfiból álló csoport neve minján. Ez a szó azt jelenti: "szám", illetve "létszám". A tízes létszám alapja a Mózes negyedik könyvének 14:27. szakaszában szereplő édá szó, amely "közösséget", "gyülekezetet" jelent. A rabbinikus hagyományok szerint ez a tíz felderítőre utal, akik borúlátó hírekkel tértek vissza Mózeshoz Kánaán földjéről.

Másutt is utal a Tóra arra, hogy tíz embernél kevesebből nem állhat a közösség. Ábrahám tíz igaz embernél hagyta abba az alkudozást Istennel Szodoma és Gomorra sorsa felett (1Mózes 18:33.). Tíz igaz ember közösségének érdemei kiegyenlíthetik a nagyobb közösség bűneit. Tíznél kevesebb ember csak néhány egyén, akiknek a személyes érdemei nem ellensúlyozhatják a kollektív bűnösséget.

Ha nincs együtt a minján, elmaradnak az istentisztelet bizonyos részletei:

* a káddis (Isten nevének megszentelése);

* a k'dusá (az Ámidá – a Tizennyolc Áldás – egyik imája);

* a borchu (Isten áldásának kérése);

* a birkát kohánim (a papi áldás);

* az Ámidá – a Tizennyolc Áldás – megismétlése a felolvasó által;

* a Tóra-olvasás.

Isten nevének megszenteléséhez Mózes harmadik könyvének 22:32. szakasza alapján szükséges a minján: "...hogy megszentelt legyek Izrael fiai között...". Isten nevének megszentelése nem magánügy, hanem közösségben végzett, közös cselekedet.

Ha tíz embernél kevesebb gyűlt össze, mindenki egyénileg vagy a előimádkozó vezetésével kórusban mondhatja – a felsoroltak kivételével – az imákat.

Az ételekre és különböző alkalmakkor mondandó áldások

Az istentiszteleten kívül is sokszor nyilvánítjuk ki Isten jelenlétének érzését imákkal és áldásokkal, elsősorban az étkezések alkalmával.

A kenyérre mondandó áldás:

(Báruch Átá Ádonáj Elohénu Melech HáOlám hámoci lechem min háárec.)

"Áldott vagy Te, Örökkévaló Istenünk, a Világ Királya, ki kenyeret ad nekünk a földből."

Ha a kenyérhez mást is eszünk, akkor is csak a kenyérre kell áldást mondani. Ha nem eszünk kenyeret, vagy nem a rendes étkezési időben eszünk, más áldásokat mondunk. Ezek közül néhányat meg kell tanulnunk:

(Báruch Átá Ádonáj Elohénu Melech HáOlám sehákol nihje bidváro.)

"Áldott vagy Te, Örökkévaló Istenünk, a Világ Királya, akinek akaratából minden lett."

Ezt mondjuk – a bor kivételével – minden ital előtt, vagy ha húst, halat, tojást és hasonlót eszünk.

(Báruch Átá Ádonáj Elohénu Melech HáOlám boré pri háéc.)

"Áldott vagy Te, Örökkévaló Istenünk, a Világ Királya, ki a fa gyümölcsét teremted."

Ezt a fán termő gyümölcsök fogyasztása előtt mondjuk.

Báruch Átá Ádonáj Elohénu Melech HáOlám boré pri háádámá.)

"Áldott vagy Te, Örökkévaló Istenünk, a Világ Királya, ki a föld gyümölcsét teremted."

Ezt a zöldségek és a földben – földön – termő gyümölcsök előtt kell mondani.

(Báruch Átá Ádonáj Elohénu Melech HáOlám boré miné m'zonot.)

"Áldott vagy Te, Örökkévaló Istenünk, a Világ Királya, ki mindenféle ételt teremtesz."

Ezt mondjuk a kenyér kivételével mindenre, ami az öt fő gabonafajtából – búzából, árpából, rozsból, zabból, tönkölyből – vagy rizsből készült.

Különleges, örömteli alkalmakkor, jó hír hallatán, új holmira, új gyümölcsre az alábbi áldást mondjuk:

(Báruch Átá Ádonáj Elohénu Melech HáOlám sehechejánu v'kij'mánu v'higiánu lázmán háze.)

"Áldott vagy Te, Örökkévaló Istenünk, a Világ Királya, ki életben tartott s megőrzött bennünket, s engedte megérni a mostani időt."

Ezt az áldást mondjuk a fő ünnepek – Peszách, Sávuot, Szukot, Smini Áceret és Ros HáSáná – első két napján a gyertyagyújtáskor és a kiddusnál, és Chánuká első napján a menóra lángjának meggyújtásakor is.

Vannak áldások, amelyek arra szolgálnak, hogy tudatosítsák Isten szerepét az ember természetének és életének alakításában.

Ha a Tórában jártas emberrel találkozunk:

(Báruch Átá Ádonáj Elohénu Melech HáOlám sechálák méchokmáto lijréáv.)

"Áldott légy Te, Örökkévaló Istenünk, a Világ Királya, ki részelteted bölcsességedben azokat, akik tisztelnek."

Ha a világi tudományokban jártas emberrel találkozunk:

(Báruch Átá Ádonáj Elohénu Melech HáOlám senátán méchokmáto l'vászár váádám.)

"Áldott légy Te, Örökkévaló Istenünk, a Világ Királya, ki részelteted bölcsességedben a húsból és vérből való embert."

Rossz hír hallatán:

(Báruch Átá Ádonáj Elohénu Melech HáOlám dáján háemet.)

"Áldott légy Te, Örökkévaló Istenünk, a Világ Királya, az igaz bíró."

Jó hír hallatán:

(Báruch Átá Ádonáj Elohénu Melech HáOlám hátov v'hámétiv.)

"Áldott légy Te, Örökkévaló Istenünk, a Világ Királya, ki jó és jót tesz."

A természet szépségeinek láttán:

(Báruch Átá Ádonáj Elohénu Melech HáOlám sekáchá lo b'olámo.)

"Áldott légy Te, Örökkévaló Istenünk, a Világ Királya, kinek világában ilyesmi létezik."

Természeti csoda láttán:

(Báruch Átá Ádonáj Elohénu Melech HáOlám osze máászé v'résit.)

"Áldott légy Te, Örökkévaló Istenünk, a Világ Királya, ki a teremtés munkáját végezted."

Az étel utáni hálaadás

Rövid hálaima

(Báruch Átá Ádonáj Elohénu Melech HáOlám házán et háolám kulo b'tuvo b'chén b'cheszed uvráchámim. Hu notén lechem l'kol bászár ki l'olám chászdo. Uvtuvo hágádol támid lo chászár lánu v'ál jechszár lánu mázon l'olám váed. Báávur smo hágádol ki hu él zán umfárnész lákol umétiv lákol uméchin mázon l'kol brijotáv áser bárá. Báruch Átá Ádonáj házán et hákol.

Nodé l'chá Ádonáj Elohénu ál sehincháltá láávoténu erec chemdá tová ur'chává, brit v'torá v'lechem lászová. Báruch Átá Ádonáj, ál háárec v'ál hámázon.

Ráchém Ádonáj Elohénu, ál Jiszráél ámechá v'ál J'rusálájim irechá, v'ál Cijon miskán k'vodechá v'ál málchut bét Dávid m'sihechá, v'tágdil m'hérá k'vod hábájit utnácháménu b'chif'lájim. Báruch Átá Ádonáj boné b'ráchámáv Jirusálájim, ámén.

Báruch Átá Ádonáj Elohénu Melech HáOlám háél ávinu málkénu hámelech hátov v'hámétiv lákol. Hu hétiv, hu métiv, hu jétiv lánu.)

"Áldott vagy Te, Örökkévaló Istenünk, a Világ Királya. Szeretettel és irgalommal viseled gondját az egész világnak. Végtelen kegyelmedben kenyeret adsz minden élőnek, mert mérhetetlen a Te jóságod, és ezért nem szenvedünk hiányt sohasem. Te vagy az Isten, aki kegyes jóságodban gondoskodsz rólunk, és ellátod teremtményeidet. Áldott légy te, Örökkévaló Istenünk, a mindenség táplálója.

Hálát adunk neked, Örökkévaló Istenünk, hogy őseinknek gyönyörűséges és tágas országot adtál örökségül. Hálát adunk neked a Szövetségért és a Tóráért, az életért és a táplálékért. Áldott légy Te, Örökkévaló, az országért és a táplálékért.

Könyörülj, Örökkévaló Istenünk, népeden, Izraelon, szent városodon, Jeruzsálemon, szent földeden, Cionon; Dávidnak, a Te felkentednek királyságán, valamint dicső szent Templomodon. Áldott vagy Te, Örökkévaló, ki irgalmában felépíti Jeruzsálemot. Ámen.

Áldott vagy Te, Örökkévaló Istenünk, a Világ Királya, Atyánk, Királyunk, ki kegyes vagy, és mindenre kiterjed kegyelmed: irgalmas voltál, irgalmas vagy és irgalmas leszel velünk."

Szombaton ezt is mondjuk:

(Vájánchilénu jom sekulo sábát:

Vijzákénu lijmot hámásiách ul'chájé háolám hábá. Osze sálom bim'romáv, hu jáásze sálom álénu v'ál kol Jiszráél, v'imru ámén.)

"Részesíts bennünket az örök szombatban!"

Ünnepeken ezzel egészítjük ki:

"Részesíts bennünket jóléttel teljes napban!

Ítélj bennünket érdemesnek a Messiás elérkeztére és az eljövendő világra! Ki békét teremt szent magasságaiban, teremtsen békét számunkra és egész Izrael számára. Ámén!"

Hálaadások

Sütemény vagy szőlő, füge, gránátalma, olajbogyó és datolya* fogyasztása után ezt mondjuk:

[Báruch Átá Ádonáj Elohénu Melech HáOlám... – "Áldott vagy Te, Örökkévaló Istenünk, a Világ Királya..."

(Süteményre és borra):...ál hámichjá v'ál hákálkálá v'ál hágáfen v'ál pri hágáfen... – "...az élelemért és táplálékért, a szőlőért és a szőlő gyümölcséért..."

(Süteményre):...ál hámichjá v'ál hákálkálá... – "...az élelemért és táplálékért..."

(Gyümölcsre):...ál háéc v'ál pri háéc... – "...a fáért és a fa gyümölcséért..."

(Borra):...ál hágáfen v'ál pri hágáfen... – "...a szőlőért és a szőlő gyümölcséért..."

...v'ál t'nuvá hászáde, v'ál erec chem'dá tová ur'chává serácit v'hincháltá láávoténu leechol mipirjá v'liszboá mituvá. Ráchem ná, Ádonáj Elohénu, ál Jiszráél ámechá, v'ál J'rusálájim irechá v'ál Cijon miskán kvodechá, v'ál mizbácháchá v'ál héjchálechá. Uvné J'rusálájim ir hákodes bimhérá, v'háálénu l'tochá v'számchénu b'vin'jáná v'nochál mipirjá v'niszbáá mituvá, un'várech'chá álejá bikdusá uvtáhárá.]

Szombaton ezt is mondjuk:

(R'cé v'háchálicénu b'jom hásábát háze.)

Ros Chodeskor hozzátesszük:

(Zochrénu l'tová b'jom ros háchodes háze.)

Ros HáSánákor:

(Zochrénu l'tová b'jom házikáron háze.)

Az örömünnepeken:

[Számchénu b'jom chág...

(Smini Áceret):...hásmini, chág hááceret...

(Szukot):...hászukot...

(Sávuot):...hásávuot...

(Peszách):...hámácot háze...

...ki Átá, Ádonáj, tov umétiv lákol v'node l'chá ál háárec...

(Gyümölcsre):...v'ál hápérot. Báruch Átá Ádonáj, ál háárec v'ál hápérot.

(Borra):...v'ál pri hágáfen. Báruch Átá Ádonáj, ál háárec v'ál pri hágáfen.

(Süteményre):...v'ál hámichjá. Báruch Átá Ádonáj, ál háárec v'ál hámichjá.

(Süteményre és borra):...v'ál hámichjá, v'ál pri hágáfen. Báruch Átá Ádonáj, ál háárec v'ál hámichjá v'ál pri hágáfen.]

"Áldott vagy Te, Örökkévaló Istenünk, a Világ Királya, az ételért és ellátásunkért, a föld termékeiért, a gyönyörűséges, szép és tágas országért, amelyet őseinknek adtál örökségül, hogy egyék gyümölcseit és részesüljenek javaiból. Légy kegyes, Örökkévaló Istenünk, népedhez, Izraelhoz, városodhoz, Jeruzsálemhoz és Cionhoz, dicsőséged, oltárod és Templomod lakhelyéhez. Építsd fel Jeruzsálemot, a szent várost, még a mi időnkben, vigy minket oda, hadd vegyünk részt felépítésében; hadd ehessük gyümölcseit, hadd legyen részünk javaiban. Áldani fogjuk nevedet [szombaton és az örömünnepeken itt illesztjük be a megfelelő szakaszt], Téged, Örökkévaló, ki jó vagy és jót teszel; hálát adunk neked a földért és az élelemért. Áldott vagy Te, Örökkévaló Istenünk, a földért és az élelemért."

Hálaadás

Minden étel és ital után, amelyre a sehákol nihje bidváro áldást kell mondani, ezt a hálaimát mondjuk:

)Báruch Átá Ádonáj Elohénu Melech HáOlám, boré n'fásot rábot v'cheszronán ál kol má sebáráátá l'háchájot báhem nefes kol cháj. Báruch chéj háolámim.)

"Áldott vagy Te, Örökkévaló Istenünk, a Világ Királya, ki a sok élőlényt teremted, és minden szükséges dologgal ellátod őket. Mindazért, amit teremtettél minden élőlény fenntartásához, áldott [vagy Te,] a világ éltetője."

Ha másnak az áldásmondását halljuk, "Ámen!-t" kell mondanunk rá. Az "Ámen!" egyfajta jóváhagyás: kinyilvánítjuk, hogy az áldás igaz, hogy egyetértünk vele, hogy "nemsokára bekövetkezik" az esemény, amelyért az ima könyörgött.

Aki maga imádkozik, annak nem kell "Ámen!-t" mondania az áldás után, kivéve, ha az "Ámen!" benne foglaltatik az ima szövegében, például a káddisban vagy a boné Jirusálájim résznél az étkezés utáni áldásban.

Hogy Isten nevét ne mondjuk hiába, az imákat és áldásokat kivéve nem szokás kimondani az Ádonáj – szó szerint: "Úr" – megnevezést. Ha a beszélgetés során szóba kerül Isten, még idézetekben is a HáSém – "A Név" – kifejezést használjuk. [A magyar nyelvben Az Örökkévaló megnevezés honosodott meg. A fordító.] Az ÁdoSém szócsavarás használata tiszteletlenség. Használjuk még a HáKádos Báruch Hu (a Szent, áldassék), a Ribbono Sel Olám (a Világ Mestere), az Ávinu SeBáSámájim (Mennyei Atyánk) megnevezést is.

Reggeli imák

A reggeli felkeléskor illik hálaadással kezdeni a napot. Kézmosás után rögtön ezt mondjuk:

(Mode áni l'fánechá, Melech cháj v'kájám, sehechezár'tá bi nismáti b'chemlá, rábá emunátechá.)

"Hálát adok néked, örökké élő Király, hogy fölkeltemkor kegyelemben visszaadtad lelkemet: nagy a mi bizalmunk benned."

(V'háárev ná Ádonáj Elohénu, et divré torát'chá b'finu uv'fi ám'chá bét Jiszráél, v'nihje ánáchnu v'ceecáénu, v'ceecáéj ámchá bét Jiszráél, kulánu jodé smechá v'lomdé torátechá lismá. Báruch Átá Ádonáj, hámláméd torá l'ámo Jiszráél.)

"Add, Örökkévaló Istenünk, hogy a Tóra szavai édesek legyenek ajkunkon és néped, Izrael házának ajkán, hogy mi és utódaink és népednek, Izrael házának utódai mind megismerjük Nevedet és tanulhassuk Tórádat. Áldott vagy Te, Örökkévaló Istenünk, ki a Tórára tanítod népedet, Izraelt."

(Eloháj, n'sámá senátátá bi t'horá hi. Átá v'rátá, Átá j'cártá, Átá n'fách'tá bi, v'Átá m'sám'rá b'kir'bi, v'Átá átid lit'lá mimeni ul'hácházirá bi leátid lávo. Kol z'mán sehán'sámá b'kir'bi mode áni l'fánechá, Ádonáj Elohi véElohé ávotáj, ribon kol hámáászim, ádon kol hánsámot. Báruch Átá Ádonáj, hámácházir n'sámot lifgárim métim.)

"Istenem, a lélek, melyet belém helyeztél, tiszta. Te alkottad, Te formáltad, Te lehelted belém. Te adtad nekem, és egy napon Te veszed majd el tőlem, hogy visszaadd a másvilágon. Ameddig lelkem bennem van, hálát adok Neked, Örökkévaló Istenem, atyáim Istene, minden teremtés Mestere, minden lelkek Birtokosa. Áldott vagy Te, Örökkévaló, ki visszaadod a holtak lelkét."

(Vijhi rácon milfánechá Ádonáj Elohénu véElohéj ávoténu, setárgilénu b'torátechá v'dáb'kénu b'micvotechá. V'ál t'viénu lo lijdé chét v'lo lijdé ávérá v'áon v'lo lijdé niszájon v'lo lijdé bizájon. V'ál táslet bánu jécer hárá. V'hárchikénu méádám rá uméchávér rá. V'dáb'kénu b'jécer hátov uv'máászim tovim. V'chof et jicrénu l'histá'bed lách. Ut'nénu hájom uv'chol jom l'chén ul'cheszed ul'ráchámim b'énechá uv'éné kol roénu v'tig'm'lénu chászádim tovim. Báruch Átá Ádonáj, gomél chászádim tovim l'ámo Jiszráél.)

"Legyen akaratod szerint, Örökkévaló Istenünk és atyáink Istene, hogy Tórád szerint éljünk, és ragaszkodjunk törvényeidhez! Ne vigy bennünket bűnbe, törvényszegésbe, gonoszságba, kísértésbe, gyalázatba; ne engedd, hogy úrrá legyen fölöttünk a rossz; tarts távol a gonosz embertől és gonosz társaktól, segíts, hogy kitarthassunk a jó mellett, és jót cselekedhessünk! Kösd akaratunkat a magadéhoz! Tégy minket ma és mindennap irgalmassá, kegyessé és jóságossá szemedben és minden ember szemében, és áraszd reánk nyájasságodat! Áldott vagy Te, Örökkévaló Istenünk, ki nyájasságodat népedre, Izraelra árasztod!"

(L'fichách ánáchnu chájávim l'hodot l'chá ul'sábécháchá ul'fáer'chá ul'váréch ul'kádés v'látét sevách v'hodájá lismechá. Ásrénu má tov chelkénu umá nájim gorálénu umá jáfá j'rusáténu. Ásrénu seánáchnu máskimim umáárivim erev váboker v'omrim páámájim b'kol jom. Smá Jiszráél Ádonáj Elohénu Ádonáj Echád."

"Kötelességünk hálát adni neked, dicsőíteni, magasztalni, áldani, megszentelni Téged, hálaadást zengeni hozzád. Szerencsések vagyunk: jóban részesítesz, örömöt adsz, dicső örökséget. Szerencsések vagyunk, hogy fölkelhetünk reggel, és lenyugodhatunk este, s naponta kétszer elmondhatjuk: Halljad, Izrael, az Örökkévaló az Istenünk, az Örökkévaló Egy!

A Smá, az Ámidá, az étkezés utáni áldások és a többi ima teljes szövegét tartalmazó imakönyvek nélkülözhetetlenek. Legjobb, ha olyan imakönyvet használunk, amelyben a szöveg fordítása is szerepel.

Noha a háláchá szerint bármilyen nyelven lehet imádkozni, és mindenki saját nyelvén imádkozhat, nagyon fontos, hogy a közösség, illetve a gyülekezet a szent nyelven, héberül tartsa meg az istentiszteletet. Ennek számos oka van. 1. A vallásos közösség ne tanulatlan tagjainak színvonalát tekintse a "legkisebb közös nevezőnek". 2. A héber nyelv használata segítséget ad a folyékony olvasás gyakorlásához. Magát az olvasást egy átlagos felnőtt tíz-tizenkét óra alatt megtanulhatja. A gyerekek elemi szintű nyelvtanulását is megkönnyíti az állandó nyelvhasználat. A közösségnek persze ösztönöznie kell tagjait magasabb szint elérésére is. 3. A héber nyelvtől való eltávolodás a héber Bibliától és a klasszikus forrásművektől való eltávolodással egyenlő. Azt jelenti, hogy elmosódnak azok a héber fogalmak és zsidó értékek, amelyek csak héberül hordozzák valódi jelentésüket, mert a fordításokban ez elvész. 4. Történelmi szempontból a zsidó közösségeket a héber nyelv köteléke tartja vissza az asszimiláció útjára téréstől, ami a teljes megsemmisüléshez vezetne. 5. Csak az egységes istentisztelet biztosíthatja – még ha közösségenként különböznek is az egyes szokások – a zsidó nép egységességét az egész világon. Ezáltal a legegyszerűbb zsidó is otthon érezheti magát a Szentföldön, ahol ma a héber az ország nyelve, de a világ bármely zsinagógájában is, ahol különben nem értik egymást hitsorsosaival, mert más a nyelvük.

Ha a zsidók különböző nemzeti nyelveket használnának az imában, az amerikaiak vagy az angolok, akik angol nyelvű istentiszteletekre járnak, teljesen tájékozatlanok lennének Franciaországban, Dél-Amerikában, Németországban, Oroszországban, Lengyelországban, Dániában, Görögországban, Olaszországban és a világ más tájain a francia, spanyol, német, orosz, lengyel, dán, görög, olasz és egyéb nyelvű szertartásokon. A zsidók nem rekeszthetik ki a világ más országaiban élő zsidó testvéreiket a zsinagógákból, mert ez súlyos csapást jelentene a zsidó egységre.

Hogyan imádkozhat valaki, ha nem érti a szavak jelentését? Nem álszenteskedés-e értelmetlen szavakat sorolni? Nem maga a Talmud tanít-e arra, hogy figyeljünk arra, amit ajkunkon kiejtünk? Sokféle választ adhatunk ezekre a kérdésekre:

Nyugodtan imádkozzunk azon a nyelven, amelyet a legjobban tudunk. Isten minden nyelvet ért! (Ne kívánjuk azonban, hogy egy egész közösség a mi szintünkre süllyedjen, inkább magunk törekedjünk magasabb szintű tudásra!)

A legjobb, ha kétnyelvű imakönyvet használunk, amelynek minden oldalán szerepel az adott imák fordítása. A héber szöveget és fordítását együtt olvasva lassan megvilágosodik az imák értelme, s idővel érthetőkké válnak a héber szavak.

Aki úgy érzi, hogy ez meghaladja képességeit, az gondoljon arra: az ima nemcsak szavakból áll, hanem gondolkodásmód, érzés is. A szellem is számít! Ha nem érti teljesen, mit mond, de szíve alázatosan nyitva áll az Örökkévaló előtt, és gondolatai a Mennyei Atya felé szállnak, akkor nem hiheti, hogy Mennyei Atyja nem érti szándékát, és őszinte gondolatait értékteleneknek tartja.

"Akkor imádkozom, amikor kedvem van" – mondják, akik nem imádkoznak rendszeresen. Mindenki ismeri a katona történetét, aki a lövészárokban imádkozni szeretett volna, de nem tudta, mit kell mondania, és hogyan. Őszintén imádkozni, az igaz ima által szellemi magasságokba jutni nem könnyű: gyakorlatot és rendszerességet kívánó külön tudomány.

Igaz, hogy azok a vallásos zsidók sem mindig jutnak az áhított szellemi magaslatra, akik az imádkozás kötelezettségét teljesítik, mégis nagyobb valószínűséggel fogják egyszer elérni ezt a magaslatot, mint azok, akik indíttatásra várnak.

Ki írja meg inkább a tökéletes regényt, a zenei mesterdarabot, az ihletett művet: az-e, akinek semmi gyakorlata nincs az írásban, a zeneszerzésben, és indíttatást vár az alkotáshoz – vagy az, aki keményen dolgozik, edzi magát, állandóan ír és komponál, még ha sokszor közepes eredménnyel is?

Lábjegyzet

* A Tóra értelmében az áldozati istentisztelet helye kizárólag a Bét HáMikdás – a Templom – és a Templom-hegy lehetett. Másutt tilos volt áldozatot bemutatni.
* Ez az öt gyümölcsfajta különösen jellemző Erec Jiszráélra, a Szentföldre.

Néhány szó az imakönyvről

A héber imakönyv – a szidur – több, mint egyszerűen imákat tartalmazó könyv. Aki megfelelően tanulmányozza és felfogja, annak számára a zsidó hit elveinek tárháza, Izrael nagy történelmi győzelmeinek és tragikus bukásainak gyűjteménye; a zsidó nép törekvéseinek és reményeinek az idők során összegyűlt tanúsága. Feltárja az etikai és erkölcsi magasságokat, amelyekbe a zsidóság mindig vágyott, és amelyeket megpróbált elérni. Emlékeztet a kacagás és a derű, a megdicsőülés és öröm idejére s a bánat és a fájdalom, a gyász és siralom napjaira, amelyeknek az egyén életében éppúgy helyük van, mint egy nép életében. Betekinthetünk általa a mindennapi zsidó életbe és a zsidó naptár különleges napjaiba, örömünnepeibe is. Több mint 33 éves bibliai szakaszokat tartalmaz, és a bölcsek több mint 25 évvel ezelőtt született imáit. Az imák többségét ez a bibliai vagy talmudi eredet szentesítette, de vannak olyan szakaszok, amelyek később születtek. Nemcsak a középkor irodalma jelenik meg ezekben, hanem az újabb kiadású imakönyvekben az izraeli főrabbinátus által elfogadott válogatások is találhatók.

A szidur nemcsak imádkozásra, hanem tanulásra is való. Személyes kérelmeket tartalmaz, ugyanakkor erkölcsi eligazítót és etikai útmutatót is. Hangsúlyozza az ember kötelességeit, de jogait is. Az imakönyv par excellence Izrael és Isten kapcsolatának jegyzőkönyve.

A fejfedőről

"Nem szokás a szabad ég alatt hajadonfőtt járkálni." (Orách Chájim 2:6.) Bár a bölcsek nem foglalták törvénybe, a szokás, hogy sohasem járunk födetlen fővel – sem otthon, sem a zsinagógában, sem az utcán –, több ezer éves, s mára a zsidó vallásosság jelképe lett.

A befödött fej a régi rómaiak idejében a szolgaság jelképe volt. A szabad emberek födetlen fővel jártak. A zsidók átvették ezt a gyakorlatot: Isten Házában, imádkozás közben vagy bármikor, ha Isten nevét említik – például étkezéskor, amelyet áldással kezdenek el és fejeznek be –, ezzel nyilvánítják ki, hogy Isten szolgái. Később már nyílt területen is hordani kezdték a fejfedőt. Az Isten iránti tisztelet kimutatásának jelévé vált. "Född be fejed, hogy az istenfélelem lássék rajtad!" (Sábát 156b.)

A leggyakrabban használt fejfedő kis, kerek sapka, amelyet jiddisül jármulkénak, héberül kipának hívnak. A sapkácska formájának nincs különösebb vallási jelentősége. Azért terjedt el annyira, mert könnyű és kényelmes.

A nagy ünnepeken fehér fejfedőt szoktak viselni, mert a fehér szín a tisztaság jelképe, de egyéb alkalmakkor a legkülönbözőbb színűeket és mintájúakat hordják.

A küllemről

"Szakállad végét ne csúfítsd el!" (3Mózes 19:27.) A háláchá – Mózes harmadik könyvének 21:5. versével együtt – világosan úgy értelmezte ezt a szakaszt, mint a borotvapenge vagy –kés használatának, következésképpen a borotválkozásnak a tilalmát. (Technikailag tulajdonképpen csak az öt szögletre vonatkozik a tilalom: az állra, a szemek melletti és alatti területre.)

Ez a törvény, akárcsak a többi, tetoválásra és egyéb öncsonkításra vonatkozó tilalom, a bálványimádás és más pogány szokások átvételét tiltja. "A pogány papok szokása volt levágni, leborotválni szakállukat. Ezért tiltotta meg a Tóra. ... De aki nem borotvával teszi, az nem vétkezik... ezért ha valaki ollóval nyírja szakállát, nem bűnös." (Maimonides (Hil. Ávodát Kochávim 12:7.)

Ez a tilalom szemmel látható nyomot hagyott a zsidó testápolási szokások történetén: innen ered a nagyszakállú zsidó figurájának közkeletű képe.

Csak a múlt század óta – amikor lehetővé vált a borotván kívül más eszközök használata az arcszőrzet eltávolítására – kezdtek a vallásos zsidók frissen borotvált külsőt ölteni. Ez elsősorban a nullásgépnek – amelynek működési elve inkább az ollóéra, mint a késére hasonlít –, a "razolnak" és a hasonló epilálószereknek köszönhető. A mai villanyborotva használatát, amely szintén inkább az olló elve alapján működik, a vallási szaktekintélyek engedélyezték. Lehetővé vált, hogy a hívő zsidók is simára borotválva vagy rendezett szakállal járjanak, anélkül hogy a Tóra törvényét megszegnék. Mégis, a szakállas fej mintha nagyobb jámborságot tükrözne...

Ugyanennek a Tóra-szakasznak az első része így szól: "Ne nyírjátok le halántékotokról a hajat!" Ennek oka ugyancsak a fenti magyarázatban rejlik. Ezért nem szabad teljesen lenyírni a barkót. A halachikus szabályok engedélyezik az olló vagy a nullásgép használatát a barkó ritkításához, de a chászid zsidók nem szoktak élni az ilyen engedményekkel, ezért sohasem nyúlnak a barkójukhoz. Innen ered a himbálódzó halántékfürt – a pájesz, héberül péot – viselésének szokása, ami különösen a gyerekeken feltűnő, mivel nekik még nincs szakálluk.

 

  MAGYAR ZSIDÓ VALÓSÁG         kikapcsolt magnó és beszögezett szék...AA

" Legyen-e zsinagóga Csepelen  VAGY SEM?

Vita a pesti neológiában egy alapkő-letételről, amelyet az ismert botrányhős,

          nagyszáju rabbi robbantott ki, de akinek efelől, ebben, még  igaza is lehet.

 Hadd idézzük először saját magunkat: kb egy héttel ezelőtt megdicsértük ebben a blogban

 a "páratlan eseményt" vagyis a csepeli zsinagóga épitést, de kétségeinknek adtunk kifejezést, ki fog ott imádkozni, honnan szereznek akár "bátlen"okat és azok zsidók lesznek-e?

Most látjuk hogy a téma vitát kavart egy csésze langyos teában. Ezt, mint rendesen, a  botrányhős "rabbi" váltotta ki, aki lemondott – miről is? –  mert "hamisan interpretálták hozzászólásait".

Most adjuk át a szót a sipucca napi (nem a kétheti) kőnyomatosának, hadd mondják el ők mi történt. Ők csak jobban tudják:

A TUDÓSITÁS CIME:

Radnóti Zoltán rabbi lemondott a Budapesti Zsidó Hitközség elöljárósági tagságáról, és kérte, hogy a Rabbitestület helyette más rabbit delegáljon a BZSH elöljáróságába.

Majd a honlap igy folytatja:

A rabbi lemondásának indokait levélben fejtette ki, ebben utal arra, hogy a BZSH 2013. február 7-én megtartott elöljárósági ülésén elhangzott hozzászólásait többen kritizálták, és hamisan interpretálták.

Ezek között szerepelt – szerinte – a Rabbiképzővel kapcsolatos kritikája, a batlonokkal kapcsolatos megjegyzése, a templomkörzetek rabbijainak kinevezési gyakorlata, továbbá a tervezett csepeli zsinagóga ügye.

Erről Radnóti Zoltán rabbi ezt írja:

 Vállalom a véleményemet, miszerint zsinagógát építeni olyan városrészben (Csepelen), ahol évtizedek óta nincs hitélet: felelőtlenség és pazarlás. Persze ha akarom, meg lehet védeni a tervet, hogy ez nagyon szép meg nagyon fontos, meg 80 év, stb. De amíg a pesti oldalon, – a megszüntetésre kerülő imateremben – sincs rendszeres minjen és állandó rabbi, addig ez pusztán kardcsörtetés, patyomkinépület és kormánypropaganda, (Lásd milyen alapkőletétel az, amikor még kész tervek sincsenek. (…). Gondolom mondanom sem kell, hogy tisztelettel és alázattal állok mindenki rendelkezésére, a nemes cél érdekében, hogy a MAZSIHISZ és  BZSH ismét hívogató és csábító közössége legyen a honi zsidóságnak – zárja sorait a rabbi.

(Szívesen közölnénk Radnóti rabbi úr hozzászólását, de a BZSH közlése szerint Ő egyik hozzászólása előtt határozottan kérte, hogy a magnetofont kapcsolják ki, így a hozzászólásáról hangfelvétel, jegyzőkönyv nem készült...)

KERÉNYI ANDRÁS LEVELÉT MEGIRTA

Radnóti Zoltán rabbi részére!

Tisztelt Rabbi úr!

A megszólíttatás okán úgy érzem, válaszolni kell soraira, ami a csepeli zsinagóga építését illeti.

Sajnos, úgy érzem, Ön is abba a hibába esik, amelyért sokszor a MAZSIHISZ vélemény-formálóit hibáztatta, nevezetesen, hogy a saját elgondolását tartja egyedül igaznak és elfogadhatónak.

Először is legnagyobb tisztelettel kikérem a Dél-Pesti körzet nevében, hogy ott nincs hitélet. Valóban nem tökéletes, de minden péntek estét, havonta szombatot, minden ünnepet megtartunk és szívvel lélekkel építve közösségünket, a tudást is megpróbáljuk visszaszerezni. Sőt az egész zsinagóga építésére nem kerülne sor, ha elférnénk abban a kis üzlethelységből átalakított imaterembe, melybe közösségünk Él.

Kerestünk számtalan megoldást, de aztán a jóisten megsegített bennünket és tetemes összegű örökséghez jutottunk, mert az örökhagyó úgy gondolta érdemesek vagyunk erre, mi tanulatlan született, egyszerű zsidók.

Én úgy gondolom ez igenis egy nagyon nagy dolog, az évektől eltekintve (77, vagy 80) hogy egy neológ közösség nagyrészt saját erőből épít zsinagógát. Ez nem irigységet kellene, hogy gerjesszen, nem feloldhatatlan ellenérzést kellene, hogy kiváltson, inkább a zsidóság összetartozását kéne, hogy erősítse.

Hangsúlyozom, nem amerikai tőkéből, nem izraeli pénzből, hanem saját vagyonából építi közösségünk.

Persze nem vagyunk vakok, sőt talán tapasztalatból, mint Ön is, tudjuk, hogy a politika szeretné kihasználni ezt az alkalmat. Azonban minden ellenére azt gondolom, hogy Önnek, mint nagy tudású rabbinak leginkább segíteni kéne ezt a folyamatot és nem gáncsolni a neológ zsidóság fennmaradásáért tett erőfeszítéseinket.

"VÁLTOZTATNI A VALLÁSGYAKORLATON"

Kedves rabbi úr, mint elöljáró, engedjen meg egy gondolatot.
Wesselényi Miklósról olvastam egy történetet. Kisfiú korában kapott egy széket, abba minden nap belevert egy szöget és átvitte egyik szobából a másikba. Mikor felnőtt lett, már olyan nehéz volt a szék, hogy csak ő tudta felemelni. Az avatatlanoknak nem sikerült, vagy rájuk dőlt. Igaz azt vallom, hogy változtatni a világi vezetésen, sőt a vallásgyakorláson is kell, alkalmazkodni a társadalmi környezethez, a világhoz, de csak lépésről lépésre, - szögről- szögre, mert az avatatlanokra rádől a szék.

Egyebekben megértem a problémáját, amit felvetett, hogy Budán nincs zsidó óvoda. Építeni kellene. Ha épül, lehetőségemhez, tudásomhoz illően segíteni fogok.

Kérem, változtasson azon hozzáállásán, miszerint – „neked bármikor bármit szívesen kritizálok". Ezzel nem segít sem Önmagának, sem nekem, sem senkinek. Ugyanakkor minden tiszteletem és elismerésem az Öné, a körzetéért végzett odaadó munkájáért. Természetesen nem kételkedem abban, hogy a zsidóságot, a Mazsihiszt, BZsH-t bíráló szavait kizárólag a jobbító szándék vezette.

Csak ezen levél erejéig vettem a stílust magázódóra. A továbbiakban is, mint eddig a tegeződő, jó viszonyt szeretném veled fenntartani.

Tisztelettel:
Kerényi András
A BZsH Dél-Pesti körzet elnöke

                                                                                    

A fentiekhez alig van mit hozzátenni. A szándék naivan nemes, ha lesz zsinagóga, lehet hogy lesznek zsidók is és akkor nem kell majd egyszer egy hónapban szombatot tartani. Persze a történelmi mesümed nevét viselő "rabbinak" is igaza lehet: jobb lett volna ha a pénzt az ilyen "pazarlás" helyett neki adják – ő már tudta volna mit csinálni vele.

Egyébként lehet  hogy "zolirabbi" nincs jól? Az utóbbi hetekben nem hallottuk hogy feljelentett volna valakit. Ha igy van – akkor Refuá Slémát kivánunk neki.

   És a csepelieknek azt kivánjuk hogy sikerüljön valóban felépiteni a zsinit. Ne forduljon elő hogy épitkezés közben elfogy a pénz és a sipucca mossa kezeit: nekik erre nincs pénzük, ők mondták hogy nem kell (nem igaz) és mindenről a konkurrencia tehet, illetve az, hogy ujabban nem lehet hogyishivjákolni.

Ui. Apropo, mivel és miről "birálta"  z.r. az Orzsét, ahol egy időben ő maga is professzorként adott elő?

KÉT MAGYAR CHASZID REBBE

 JISZMÁCH MOSE :A Sziget-Szatmári 

chászid dinasztia első rebbéje,

Az ellenfél

Móse Teitelbaum rabbi fiatal korától a chászid tanítás ellensége volt, mert az mindig bősz és féktelen eretnekségnek tűnt előtte. Egyszer barátjánál, Jószéf Ásér rabbinál vendégeskedett, aki ugyanúgy szembehelyezkedett a hitújítókkal. Azokban a napokban jelent meg nyomtatásban a tiszteletre méltó Jichák Lurja cfáti kabbalista imakönyve; az ő tanítása szolgált a chászid filozófia alapjául. Amikor megmutatták nekik a könyvet, Móse rabbi kitépte az illető kezéből a súlyos kötetet és földhöz vágta. Jószéf Ásér rabbi azonban fölemelte a padlóról és így szólt: – Azért ez is csak imakönyv, nem szabad ilyen megvetően bánni vele.
Amikor az esetről beszámoltak a lublini rabbinak, az azt mondotta: – Móse rabbiból chászid lesz, Jószéf Ásér rabbi megmarad ellenfélnek. Hiszen akiben az ellenségesség tüze lángol, az lángra lobbanhat Isten iránt is; akinek viszont az ellenszenve hideg, az előtt minden út zárva van. – És valóban így is történt.

Gyász és öröm

Amikor Móse Teitelbaum rabbi a lublini rabbi tanítványa lett, egy ideig a chászidok életmódját vizsgálta, és az igen tetszett neki. Egyszer azonban egy kérdés fészkelte magát a szívébe. Azt tapasztalta, hogy a chászidok állandóan örülnek, minden dolgukat örömmel végzik, vígan járnak-kelnek a világban, békével térnek meg este és elragadtatottan imádkoznak, ugyanakkor a Sulchán Áruch  egyik szakaszára gondolt: „Minden istenfélőnek illendő gyászt és szomorúságot éreznie a szentély lerombolása miatt.” Emiatt ébredt kétely a szívében, éppen amikor a lublini rabbihoz tartott. De megpróbálta megnyugtatni magát és így szólt Istenhez: Uram, te ismered a gondolataimat és tudod, hogy azt szeretném, ne lássak igazságtalanságot az igazságosban. Ezért kérlek, légy velem és segíts, hogy mesterem megnyugtató választ adjon kérdésemre, ha hozzá megyek. Hiszen bölcseink azt mondják: „Aki azért jön, hogy megtisztuljon, annak segítenek ők.”

Így imádkozott és tanácskozott Istennel, amíg Lublinba nem ért. Amikor átlépte Jákov Jichák rabbi házának küszöbét, az a következő kérdéssel fogadta: – Miért olyan borongós ma a tekinteted? Bár a Sulchán Áruchban az áll, hogy minden istenfélőnek gyászt és bánatot kell éreznie a szentély lerombolása miatt. De hidd el, az éjféli sirámot Jeruzsálem pusztulása miatt mi is könnyek és jajszavak kíséretében mondjuk, mégis minden örömmel történik. Ismered annak a királynak a történetét, akit száműztek? Sokáig bolyongott, míg végre egyik barátjánál menedéket talált. Az illető elsírta magát, amikor arra gondolt, hogy a királyt elűzték az országából. Ugyanakkor mégis örült, hogy a király nála van. Más szóval, a száműzetésben lévő Sechiná nálunk kapott menedéket.

A félelem

Móse Teitelbaum rabbi jegyezte föl fiatalkori álmairól a következőket: – Újév előestéjén kinéztem az ablakon és láttam az embereket az imaházba futni, és láttam rajtuk az ítélet napjától való félelmet. És akkor így szóltam magamban: – Hála Istennek, én egész évben helyesen cselekedtem, illő módon imádkoztam és tanultam, nincs félnivalóm. – És akkor álmomban megmutatták összes jótettemet. És én csak néztem és nem hittem a szememnek: szétcibálva, összetépve, meggyalázva! Rögtön felriadtam, és félelemtől reszketve rohantam az imaházba.

A Paradicsom

Móse Teitelbaum rabbi jegyezte föl álmairól a következőket: – A tannaiták Paradicsomában voltam.
Megőrzött egy másik lapot is, amelyen ez állt: – Az angyalok alá fognak meríteni téged, anélkül, hogy kárt okoznának neked. – Mert álmában egy hegy tövében állt és a tannaiták Paradicsomába akart bejutni. De azt mondták neki, hogy előbb Mirjám kútjában meg kell merítkeznie. Rémülten pillantott le a kút mélyére. Ekkor az angyalok megragadták és víz alá nyomták, majd újra fölemelték. Ezután bejutott a tannaiták Paradicsomába. Itt megpillantotta az egyik mestert, prémes sapkában ült és a Talmud Bává Kámá (Az első kapu) című traktatusát tanulmányozta. Az út nem vezetett tovább. Móse rabbi csodálkozott. – Ez mégsem lehet a Paradicsom! – kiáltott föl. – Te fiú – mondták neki az angyalok –, te azt hiszed, hogy a tannaiták vannak a Paradicsomban? Nem, a Paradicsom van a tannaitákban!

A Messiásra várva

Móse Teitelbaum rabbi szakadatlanul várta a Messiás eljövetelét.
Ha valami sokadalom hangját hallotta az utca felől, reszkető hangon kérdezte: – A Messiás jött?
Mielőtt este nyugovóra tért, ágya mellé készítette szombati öltözetét és ráhelyezte a vándorbotját. Egy őrt azzal bízott meg, hogy az első észlelt jelre rögtön költse fel.
Egyszer megvételre ajánlottak neki egy szép lakóházat közvetlenül az imaház mellett. – Mit kezdjek vele? kiáltott föl. – Maholnap itt a Messiás, akkor pedig Jeruzsálembe költözöm.

Korának tekintélyes cádikjai azt tartották róla, hogy Jeremiás próféta lelkének egy szikrája kelt életre benne. Ha valaki Tisá böÁv (Áv hó 9.), a jeruzsálemi szentély elpusztulásának napján érzett mérhetetlen gyászán csodálkozott, azt szokta mondani. – Mit csodálkoztok? Én vagyok az az ember, aki látta a nyomorúságot [Siralmak 3:1.]. De Isten megengedi, hogy az épülést is lássam.

Késő öregkoráig sosem ötlött eszébe, hogy még a Messiás eljövetele előtt meghalhatna.

* * *

Egyszer a sátoros ünnep hetedik – Hosáná rábbá napján, amikor a megváltásért és az égi segítségért fohászkodunk, az emelvény körüli körmenetben így imádkozott: – Világ Ura, a te segítségeddel jöjjön el a vég! És ne gondold, hogy a magam javáért aggódom! Mert hiszen belenyugszom, hogy amíg szívem dobog, szellemem és lelkem nem részesül megszabadításodban és megváltásodban, kész vagyok a parittyából kirepülő kő sorsában osztozni és elviselek minden szenvedést, csak hogy ne kelljen Sechinád hiányát tovább elszenvednem!

* * *

Nyolcvankét éves volt, amikor engesztelés napjának előestéjén a Kol Nidré elmondása előtt így szólt: – Világ Ura, te tudod, hogy rossz tanuló vagyok, de azt is tudod, hogy megmondom az igazat, hazudni nem szoktam és nem szépítem a dolgokat. Ha Móse, Cháná fia tudta volna, hogy megőszül, mielőtt a Messiás jön, bizonyára ki sem bírta volna addig. Te viszont, Világ Ura, nap mint nap bolondítottál, míg teljesen meg nem őszültem. Ebben a korban nagy dolog az, ha a Mindenható egy vén bolondot bolonddá tud tenni! Most kérlek, Világ Ura, jöjjön már végre a Messiás! Nem mi miattunk, hanem Te miattad, hogy a nép megszentelje Nevedet!

* * *

Halála előtt mondotta: – Szent tanítóimon töprengek, akiknek lelke már a legfelső Paradicsomban tartózkodik. Miért hallgatnak, miért nem remegtetik meg mind a világokat, hogy a Messiás végre eljöjjön?

Kis idő múlva így folytatta: – Biztosan mindenféle gyönyörökkel árasztották el őket az Üdvösség Birodalmában, és megfeledkeztek a földről, hiszen nekik már olyan, mintha a Messiás eljött volna.
Kisvártatva még azt mondta: – Ha velem is ezt akarják csinálni – én nem fogom az én népemet elhagyni!

(Forrás: Zsido

Az oroszok nem adják vissza a Rebbe 

könyveit; félnek  a  precedenstől

Hajlandók a kéziratokat a moszkvai zsidó muzeumban elhelyezni

 

Putyin kerek perec megtagadta, hogy az amerikai Chábád Lubavics mozgalomnak adják Schneerson rabbi könyveit és iratait, amelyeket a Vörös Hadsereg szerzett vissza a náciktól. Oroszország nem akar precedenst teremteni, mivel akkor óriási műkincsvagyont kellene visszaszolgáltatnia világszerte.

 

Schneerson rabbi könyvtára Oroszország tulajdona, nem tartozik egyik konkrét zsidó közösséghez sem, ezért Oroszországban marad - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden a nemzetiségi politikai tanács ülésén.

Moszkvát január közepén felháborította a washingtoni szövetségi bíróság döntése, amely szerint az orosz kormánynak napi ötvenezer dollár büntetést kellene fizetnie, amíg vissza nem juttatja az amerikai Chábád Lubavics zsidó mozgalomnak néhai vezetője értékes könyvgyűjteményét.

Az orosz államfő ugyanakkor közölte, hogy Moszkva nem törekszik szembenállásra az értékes zsidó könyvek és kéziratok miatt. Azt javasolta, hogy Menachem Mendel Schneerson rabbi gyűjteményét helyezzék el a Moszkvában a tavaly novemberben megnyílt oroszországi zsidó múzeumban és tolerancia központban, amely a világ egyik legnagyobb ilyen intézménye.

Schneerson rabbi a mai Ukrajnában lévő Nikolajivben született, a harmincas években Nyugat-Európába emigrált, majd a náci megszállás elől 1941 júniusában New Yorkba menekült, ahol újra életre keltette a hászid judaizmus Chábád Lubavics mozgalmát, és annak tekintélyes vezetőjévé vált.

A mozgalom gyűjteménye több ezer oldalnyi kéziratot és számos értékes könyvet tartalmaz, amelyeket a 18. század végén a mozgalomhoz tartozó fehérorosz rabbik adtak össze. Ma vallási relikviának számít.

1918-ban a gyűjtemény egy részét a proletárhatalom kisajátította, és az orosz állami könyvtárban helyezte el. A többit Schneerson rabbi magával vitte a Szovjetunióból. A II. Világháborúban mintegy 25 ezer oldalnyi kézirat a nácik kezébe került, azt a szovjet hadsereg visszaszerezte, és az értékes anyagot az orosz állami katonai archívumban helyezték el.

Moszkva nem akar megválni az elrabolt mesés műkincsektől

Vlagyimir Putyin szerint az 1917-es bolsevik forradalom után elkobzott javak visszaadása veszélyes precedenst teremtene. "Ha most kinyitjuk 'Pandora szelencéjét', és megkezdjük a (Schneerson rabbi könyvtárához) hasonló követelések teljesítését, akkor se vége se hossza nem lesz ezeknek a kérelmeknek, és nem tudni, hova vezethet mindez. Lehet, hogy egy nap képesek leszünk erre, de most egyáltalán nem vagyunk erre felkészülve, ez lehetetlen" – mondta az orosz államfő.

Moszkva nem szívesen mond le a második világháborúban a Vörös Hadsereg által Közép-és Nyugat-Európából a volt Szovjetunióba hurcolt értékekről.

Tavaly november végén a Prágában tartott nemzetközi jóvátételi konferencián Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija arról számolt be, hogy a magyar zsidó szervezetek kezdeményezték a ma is Oroszországban lévő, a Vörös Hadsereg által 1945-ben elkobzott több száz tóratekercs, szakrális tárgy és műkincs mielőbbi visszaszolgáltatását. Moszkva nem kommentálta akkor ezt a követelést.

 ( Forrás:MTI/HVG, ZSIDO.COM

ראש הטופס 

Szólásszabadság és emberi méltóság

 Rabbinikus állásfoglalás

 Az utóbbi időben egyre nagyobb vihart kavar a gyűlöletbeszéddel kapcsolatos törvénymódosítás, amelyet a Parlament nagy többségben elfogadott. Az új törvény lehetővé tenné, hogy egy kisebbséghez tartozó személyek polgári pert indítsanak olyan személyek ellen, akik beszédükben vagy írásukban az adott kisebségre sértő megjegyzéseket, utalásokat tesznek. Lehetőség nyílna arra, hogy pénzbírságra vagy kártérítésre kötelezzék őket.

(A szerk megjegyzése, az alábbi, hat évvel ezelőtt megirott tanulmány – ma aktuálisabb mint volt).

Az ügy kapcsán sokan fordulnak hozzánk, hogy fejtsük ki a zsidó vallási jog álláspontját. Semmiképpen nem kívánjuk megkérdőjelezni a törvényalkotók, alkotmányjogászok, vagy az államelnök jogi felkészültségét, különösen azért nem, mert a kérdés igen összetett, sok részlet alapos vizsgálatát igényli. Az alábbi állásfoglalásunkban kifejezetten a zsidó jog, a háláchá alapján fejtjük ki a témával kapcsolatos legfontosabb alapelveket.

A szólásszabadság jelentősége

A zsidó nép, már csak történelménél fogva is, nagyon érzékeny a szólásszabadság bármifajta korlátozására. A zsidókat különböző országokban évszázadokon keresztül, eltiltották vallásuk szabad gyakorlásától, véleményük szabad kifejtésétől. Európában ez annyira jellemző volt, hogy általában a helyi uralkodó külön állami cenzort nevezett ki, akinek egyetlen feladata a klasszikus zsidó jogi és filozófiai művek szűrése volt. Így a zsidóság számára legfontosabb művek, a Talmud, Maimonidész művei, az egész zsidó jogot összefoglaló Sulchán áruch különböző kiadásaiban minden olyan részt kitöröltek, amely a cenzor megítélése szerint nem felelt meg az elvárásoknak. Sőt egészen az Újkorig, az időnkénti Talmud-égetések, és ezt követő pogromok sem voltak ritkák.

Szerencsénkre, a cenzor keze legalább a Biblia könyveit nem érintette, de sajnos más zsidó művek nagy többségükben úgy látták meg a napvilágot, hogy a cenzor által elferdítve, kihagyásokkal lehetett csak olvasni őket. Évszázadokon keresztül úgy tanultak zsidók ezekből a könyvekből, hogy sokszor még tisztában sem voltak azzal, hogy egyes részek nem felelnek meg az eredeti megfogalmazásnak.[1]

Bölcseink azt tanítják:[2] „Amiként orcájuk nem egyforma, úgy véleményük sem egy…". Utalva arra, hogy a véleménykülönbség, a nézeteltérések az emberi természet született velejárói. A Talmud legfelszínesebb tanulmányozása is megismertetheti velünk, mennyire fontos a zsidóság mesterei és bölcsei számára, hogy minden egyes ember, még a „legjelentéktelenebb" is, kifejtse véleményét, álláspontját az élet különböző kérdéseiben. A különböző vélemények meghallgatásának fontosságát láthatjuk magából a zsidó jogrendszer működéséből is, amelyben a 23 tagú vagy 71 tagú legfelsőbb bíróság a fontosabb perekben döntéshozatal előtt végighallgatta az összes jelenlévő véleményét és érvelését, mégpedig úgy, hogy az alacsonyabb rangú bírótól kezdve haladtak a legmagasabb rangúig,[3] ezzel megelőzve azt, hogy a nagyobb tisztű bíró véleményét követően a kevésbé elismertek visszavonuljanak, és ne mondják el álláspontjukat.[4] Csak ez után a teljes meghallgatás után dönthetett a zsidó bíróság, és ekkor, a Biblia utasítása szerint, a többség véleményét követve hoztak döntést.[5]

A különböző vélemények és érvelések tudnak csak teljességgel megvilágítani egy adott témát, és csak segítségük által juthatunk teljes meggyőződéssel arra, hogy egy adott út a legmegfelelőbb.[6] Miként azt Salamon király mondja:[7] „a tanácsok sokaságában győzelem van".

A Magyarországon élő zsidó közösségek elégedettek a szólásszabadság alkotmányos jogának biztosításával, nagyon fontosnak tartják ezt a jogot, amely minden hazánkban élő ember számára biztosítja, hogy gondolatait bármilyen témában kifejtse. A szólásszabadság valójában két dolgot foglal magában, egyrészt biztosítja az egyén számára, hogy kifejtse – akár a többség álláspontjával ellentétes – véleményét, ugyanakkor bizonyos értelemben kötelezi a többséget is az általánostól eltérő vélemények meghallgatására és figyelembevételére.

 Az emberi méltóság fontossága

Az emberi méltóság, mely szintén alkotmányos alapjog, ugyancsak fontos értéke a zsidó jogrendszernek és értékrendnek.[8] A Talmud tanítása szerint minden embernek ügyelnie kell embertársa becsületére, tilos szégyenbe hoznia, vagy megaláznia őt. A zsidó jog előírja,[9] hogy „legyen felebarátod becsülete oly kedves a szemedben, mint a magadé", illetve[10] „amiként az ember saját becsületére tekint, úgy tekintsen felebarátja becsületére is, és ahogy nem kívánja, hogy rossz hírét keltsék, úgy ne keltse ő sem felebarátjának rosszhírét". Az embertársunk felé nyilvánított tisztelet szempontjából lényegtelen, hogy ő tisztességes, egyenes ember-e, vagy esetleg vétkes, tisztességtelen. Nincs különbség igaz és igaztalan között.[11] Ennek a mindenkinek egyaránt kijáró alapjognak lehetünk tanúi a Biblia tanításában, amely szerint az ókori Izraelt elfoglaló zsidó népnek kötelessége volt, hogy „írtsátok ki mind a helyeket, ahol szolgálták a népek, melyeket ti elűztök, az ő isteneiket, a magas hegyeken, a dombokon, meg minden zöldellő fa alatt."[12] A talmudi bölcsek erről a következőképpen vélekednek:[13] „Miért mondta a Tóra, hogy el kell pusztítani a bálványok helyét és fáit? Azért, mert emberek vétkeire emlékeztetnek. Hát nem következtethetünk arra, hogy ha az Örökkévaló tiszteletben tartja még a vétkesek becsületét is, akkor mennyivel inkább tiszteletben kell tartanunk az Igazak becsületét?!"

A Talmud[14] arra is tanít, hogy „olyan fontos a teremtmények tisztelete, hogy az akár egy bibliai tilalmat is hatálytalaníthat". Más szóval bizonyos esetekben[15] még egy tilalom korlátait is feloldhatja az a kötelesség, hogy tiszteletben kell tartanunk felebarátunk becsületét.[16] Bölcseink arra is okítanak,[17] hogy „inkább vesse magát az ember tüzes kemencébe, minthogy felebarátja piruljon miatta".[18]

„Halál és élet a nyelv kezében" – tanítja Salamon király.[19] A verbális agresszió gyakran még fájdalmasabb lehet a fizikainál, mivel az, az ember egész lényét sérti. Erről tanították bölcseink,[20] hogy „az aki pirítja felebarátja arcát, olyan, mintha vért ontana … Hiszen láthatjuk is, hogy testvére arca megtelik vérrel…" Az is áll, hogy amiként a Biblia kötelez bennünket az emberi élet védelmére, miként írva van[21] „Ne állj veszteg felebarátod vérénél!", ugyanígy kötelességünk felebarátunk becsületét és méltóságát védeni.[22] Egyes törvényhozók ebben odáig is elmennek, hogy azt mondják, amiként tilos saját életünket más életének kárára megmenteni, úgy tilos életünket más szégyenbehozása által védeni.[23]

Amiként kötelességünk minden ember életét és vagyonát védenünk, ugyanúgy kötelességünk minden ember méltóságát tiszteletben tartanunk; kötelességünk elkerülnünk, hogy szégyenbe hozzunk, vagy megalázzunk valakit.

Ellentétes-e a szólásszabadság és az emberi méltóság?

Gyakran hallani a következő érvelést: nem szabad túlságosan szigorúnak lenni a gyűlöletbeszéd korlátozásában, mert ez korlátozhatja a szólásszabadságot, amely alkotmányos alapjog.

Nehezen tudjuk elfogadni ezt az érvelést, hiszen pontosan úgy, ahogy a szólásszabadság része sérthetetlen alkotmányunknak, ugyanúgy alapvető jogunk minden ember becsületének védelme. Az alkotmány mind a két jogot garantálja. Így tehát, a kérdés esetleg éppen fordítva kellene, hogy szóljon: Ki engedi meg nekünk, hogy engedékenyek legyünk az emberi méltóság megsértésével szemben, a szólásszabadság javára? A szabad szóláshoz való jog fontosabb lenne, mint az emberi méltósághoz való jog? Talmudi kifejezéssel élve[24]: „Miből gondolod, hogy a te véred (ebben az esetben a szólásszabadság) vörösebb lenne, nem lehet, hogy felebarátod (az emberi méltóság) vére a vörösebb (fontosabb)?!"

Mindez persze eleve csak akkor kérdés, ha valóban abból indulunk ki, hogy ez a két alapjog szemben áll egymással. Véleményünk szerint egyáltalán nem kézenfekvő azonban, hogy ez a két alapjog egymásba ütközik. Hiszen magától értetődő, hogy a szólásszabadság joga nem engedélyez korlátlanul mindenféle megszólalást. Például a törvény ma is tiltja az uszító vagy az erőszakra buzdító megszólalásokat, vagy például a bűncselekményekre való felhívást. Maga a racionalitás diktálja ezt, hiszen a szólásszabadság célja az, hogy minden embernek engedélyezze szabad vélemény kifejtését, mindezt annak érdekében, hogy a világ és társadalom szabad, nyugodt és békés alapokon álljon, nem pedig az, hogy káoszt és a pusztítást teremtsen, amelyek minden logikusan felépülő társadalom ellenségei. Ezért bizonyos esetekben korlátozni kell a szabad szólást. Magában a Bibliában is – a fent szemléltetett szólásszabadság jogát biztosító törvények mellett – megtaláljuk, hogy például „Ne járj rágalmazóként!",[25] „Bírákat ne átkozz és fejedelmet néped között ne szidalmazz!"[26], és „Ne átkozz süketet!"[27]. Vagyis a szólásszabadság azzal a feltétellel jogos, hogy az erkölcsösség és az igazság alapjain áll, illetve igazodik ahhoz a világ teremtése kapcsán tett isteni megnyilatkozáshoz, hogy „nem pusztaságnak teremtette, hanem arra alkotta, hogy lakják".[28]

Nem azt akarjuk ezzel mondani, hogy drasztikusan korlátozni kellene a szólásszabadságot, úgy, hogy tilos legyen bármilyen véleményt, vagy koncepciót kifejteni, amely nem általánosan elfogadott a társadalomban, hiszen, ahogy ezt fent kifejtettük, éppen ez az, ami kiegészíti a többség álláspontját, és a pluralisztikus, sokszínű nézetek, újabb és újabb színek tehetik csak teljessé, és színekben gazdaggá a világot.

Ugyanakkor biztosan meg kell találni azt a törvényi megfogalmazást, amely a szólásszabadság védelme mellett az emberi méltósághoz való jogot is biztosítja, nemi, vallási, etnikai, vagy egyéb kisebbségek számára egyaránt.

Az emberi méltóság védelme a megalázásokat elszenvedők érdekében

Ha az emberi méltóság védelme fontos minden ember esetében, akkor biztos, hogy még inkább lényeges olyan emberek esetén, akiknek először méltóságukat sértették meg, majd ennek folytatásaként kegyetlen anyagi és fizikai pusztításnak voltak kitéve. Gondolunk itt például mindazokra a túlélőkre és leszármazottaikra, akik először faji megkülönböztetéseknek majd pedig gázkamrákban való elpusztításnak voltak áldozatai. Ezek az emberek először verbális agressziónak voltak a prédái, majd az agresszió fizikaivá vált, sőt, a magyar jogrendszer része lett. Olyan emberek, akik minden megaláztatás és életveszély után csodával határos módon hazatértek a haláltáborokból, és 30-40 kilósan újra kezdték az életüket, érthető módon az átlagosnál is jóval érzékenyebbek a gyűlölködésre és a félelemkeltésre. Hát nem járna nekik és gyermekeiknek, hogy minden szorongás és félelem nélkül, emelt fővel, emberi méltóságukat megtartva élhessék életüket a demokratikus államkeretek között?!

A Biblia azt tanítja, hogy bizony egyes esetekben az átlagosnál figyelmesebbnek kell lennünk a fizikailag vagy érzelmileg sebezhetőbb személyekkel szemben. A Tóra a következőket mondja:[29] „Az idegent el ne nyomd, és ne szorongasd őt, mert idegenek voltatok ti Egyiptom országában. Egyetlen özvegyet vagy árvát se sanyargassatok. Mert ha sanyargatod őt, hogyha kiált majd hozzám, meg fogom hallgatni jajkiáltását; és fölgerjed haragom, és megöllek benneteket karddal, és a ti feleségetek özvegy lesz és gyermekeitek árvák lesznek." Láthatjuk tehát, hogy az általános emberi méltóságot védő kötelesség[30] mellett, van egy külön bibliai felszólítás, az idegenek, a mások, az árvák és az özvegyek tekintetében. Maimonidész, a középkori zsidó filozófus és törvényalkotó, a következőket írja:[31] „Kötelessége minden embernek ügyelnie az árvákra és az özvegyekre, hiszen nagyon érzékeny a lelkük, és rossz a hangulatuk. Ez még akkor is igaz, ha anyagilag rendezett a sorsuk. Még egy király özvegyével vagy árváival szemben is fokozottan figyelmesnek kell lenni… csak gyengéd hangon szabad hozzájuk beszélnünk, különleges tisztelettel kell velük viseltetnünk, nem szabad nehéz munkával fizikailag vagy szavakkal lelkileg megaláznunk őket. Vagyonukra jobban kell ügyelnünk, mint saját javainkra… A Világ Teremtője kötött velük szövetséget, hogy bármikor, ha ők a megaláztatásukban Hozzá kiáltanak, akkor Ő azon nyomban megadja a választ…".

A népirtás túlélői nem maguk választották tragikus életsorsukat; azt a kegyetlen fajelméletet valló nemzeti szocialisták és a velük kollaboráló államok kényszerítették rájuk. Szerencsétlen megaláztatásukat nem tudjuk visszafordítani, de megtehetünk mindent, hogy dupla szeretetben és tisztelettől övezve tarthassák meg emberi méltósághoz való jogukat. Ők is, és a hasonló lelki atrocitásoknak fokozottan kitett gyermekeik, unokáik is. Ez olyan erkölcsi kötelesség, amely alól egyetlen ember sem vonhatja ki magát.

Felhívás a döntéshozókhoz és véleményformálókhoz

Itt szeretnénk felhívni mindazoknak a figyelmét, akik ebben a nemes ügyben latba vethetik befolyásukat.

Parlamenti képviselők, a mindenkori kormány tagjai, miniszterek, miniszterelnök, a köztársaság elnöke! Politikusok, bírák, jogászok, értelmiségiek és a média képviselői!

Nagyon lényeges feladat áll előttünk. Az emberi méltósághoz való jog biztosításának kérdését emeljük ki a napi politika perpatvaraiból. Ez nem valamelyik politikai párt, vagy valamilyen kisebbség ügye, ez olyan humánus kérdés, amelyért minden magyar állampolgárnak tennie kell. Tennünk kell azért, hogy a gyűlöletbeszédet jogi úton is megakadályozzuk – a szólásszabadság aránytalan korlátozása nélkül. És az oktatás, a nyílt beszéd eszközével akadályozzuk meg, amennyire csak lehetséges, magát a gyűlölködést is, amely kiváltja a gyűlöletbeszédet. Álljunk elő politikai, vallási hovatartozásunktól függetlenül olyan programmal, amely példát mutathat más európai országok számára is.

Éppen nekünk, egy alakulóban lévő demokráciának kell, hogy kifejezetten fontos legyen, hogy elhatárolódjunk a XX. század diktatúráinak kegyetlen, emberi jogokat sértő gyakorlatától, és minden értelemben biztosítsuk mindenki számára a félelem, és a szorongás nélküli élethez való jogot.

Kérjük az ügyben kompetenseket, hogy találják meg azt a törvény megfogalmazást, amely a szólásszabadság aránytalan korlátozása nélkül gátat tud szabni a gyűlöletbeszédnek, az emberi méltóság megsértésének. Javasoljanak olyan megfogalmazást, amely a szólásszabadság jogának legelszántabb védelmezőit is kielégíti, és megfelelően védi az emberi méltósághoz való jogot, ugyanakkor biztosítja, hogy ne lehessen visszaélni a törvény adta lehetőségekkel a szólásszabadság rovására. Azokat pedig, akik nem elégedettek egy adott megfogalmazással, arra kérünk, álljanak elő az álláspontjukat tükröző megoldással. Ez az ügy nagyon lényeges és semmiféle halasztást nem bír. A szólásszabadság éppen arra való, hogy ilyen fontos kérdésekben minél több vélemény nyilvánosságot kapjon – segítve a társadalom számára legjobb megoldás megtalálását.

 

Budapest, 2007. december 10-én, az emberi jogok napján

 

Oberlander Báruch rabbi a Közép-Kelet Európai Rabbik Tanácsának elnöke

Köves Slomó rabbi az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija

 

---

[1] Lásd pl. Oberlander Báruch: Cenzúrázott talmudi idézetek Jézusról és a kereszténységről, In: Zsidó Ismeretek tára, XIII. kötet, Chabad Lubavits Zsidó Oktatási Alapítvány, Budapest, 2007, 34-39. l.

[2] Midrás tánchuma, Pinchász 1.; Talmud, Bráchot 58a.

[3] Talmud Szánhedrin 32a., Maimonidész, Misne Torá, A Szánhedrin és a büntetőjog szabályai 11:6.

[4] Joszéf Chávivá rabbi (15. sz. eleje, Spanyolország), Nimuké Joszéf értelmezésében a Talmud, Szánhedrin 36a-hoz.

[5] 2Mózes 23:2.

[6] Talán erre utal a híres talmudi mondás (Éruvin 13b.) is, amely a viták kapcsán  megállapítja, hogy „ez (az álláspont) is, az (a vélemény) is az Élő Isten szava". Vagyis annak ellenére, hogy a törvény csupán egyetlen véleményt követ, mégis a többi álláspont is hozzájárul az igaz értelmezés megtalálásához.

[7] Példabeszédek 11:14., 24:6.

[8] Lásd részletesen Talmudic Encyclopedia (héber), XXVI. Kötet, Kövod hábriot cikkszó, 477-542. l.; Slomó Ison rabbi: Az emberi méltóság és szabadság a háláchá fényében, in: Tchumin, XVI. köt., 313-339. l.

[9] Talmud, Atyák tanításai 2:10.

[10] Talmud, Ávot dörabbi Nátán 15:1.

[11] Ennek megfelelően értelmezi a Talmud (Bává kámá 79b.)  a bibliai előírást (2Mózes 21:37.), mondván: az azért kötelezi csak a négyszeres visszafizetésre a birkát eltulajdonító tolvajt – szemben a marhalopás  esetén érvényes ötszörös visszafizetéssel, mert a birka lopásánál „a tolvaj megalázkodik azzal, hogy az állatot a vállán viszi el".

[12] 5Mózes 12:2.

[13] Torát kohánim, Ködosim 11:6.

[14] Bráchot 19b

[15] Lényeges hangsúlyozni, hogy ez nem egy olyan általánosítható szabály, amelynek értelmében minden tilalom hatálytalanítható lenne az emberi méltóság címszavával. Csakis bizonyos esetekben érvényes, mint például az elveszett tárgy visszaszolgáltatása (lásd a következő lábj.), amelyeknél a Tóra maga nyilvánítja ki, hogy egy-egy tilalom hatálytalanná válhat. Lásd Talmudic Encyclopedia uo.

[16] Például az elveszett tárgy visszaszolgáltatásának kötelessége esetén (5Mózes 22:3.) ahol a Talmud arra a következtetésre jut (Bráchot uo.), hogy adott esetben, ha az illető öreg vagy nem tisztségéhez illő, akkor nem kötelessége egy elveszett tárgyat fellelni, és gazdáját megtalálni.

[17] Talmud, Bává möciá 59a.

[18] A Talmud Jehudá és Támár esetéből (1Mózes 38:25.) következtet erre, hiszen Támár kész volt inkább meghalni, minthogy volt apósát szégyenbe hozza.

[19] Példabeszédek 18:21.

[20] Talmud, Bává möciá 58b.

[21] 3Mózes 19:16.

[22] Jáákov Réscher prágai rabbi (1670?-1733): Sut Sövut Jáákov, I. köt. (Halle 1710) 164. fej. végén.

[23] Jáákov Etlinger rabbi (1798-1871) a Hamburg melletti Altona rabbija, Sut Binján Cion (Altona 1868) 172. fej. Ez alapján tiltja meg (uo. 170-171. fej.) a halottak patológiai boncolását, még akkor is, ha az azok általi ismeretek segíthetik a tudományt egyes betegségek legyőzésében. Lásd Schick Mózes (1807-1879) huszti rabbi ezzel ellenkező érvelését, Sut Máhárám Schick, Jore déá 347-348. fej. Lásd még Köves Slomó, Oberlander Baruch: Szervátültetés a zsidó jogban, In: Zsidó ismeretek tára,  IV. köt., Chábád Lubavics Zsidó Oktatási Alapítvány, Budapest, 2003. 87-88. l.

[24] Talmud, Pszáchim 25b.

[25] 3Mózes 19:16.

[26] 2Mózes 22:27.

[27] 3Mózes 19:14.

[28] Jesájá 45:18.

[29] 2Mózes 22:20-23.

[30] 3Mózes 25:27.

[31] Misné Torá, Az emberi magatartás szabályai 6:10.