2012. december 11., kedd

MIT MOND A HALACHA:   A zsidó  gyászról

 

        A zsidó gyász összetétele:  kevés kötelező halacha és sok törvényerejü szokás (lásd a Szokásjog szócikket). A zsidó gyászszokások az ősidőkből eredeznek éa ma még a vallásos zsidók közül is kevesen tudják, mi a kötelező Halacha és mi a törvénnyé merevedett és szentesült szokás.

 

  

       Ha egy mondatban kellene összefoglalnunk: kötelező az azonnali temetés; tilos a hamvasztás, kötelező a káddis és tilos a gój szokások adoptálása. Kötelező a kondoleálás, vagyis a gyászolók vigasztalása ("Nichum Ávélim") és tilosak a fekete pántlikás lovak, a diszes faragásu koporsók . Kötelező a halott mosása és tilos az – Amerikában divó – öltöztetés és kozmetika. A zsidó halottat fehér gyolcslepelben (Táchrichim) temetik el – Erecben koporsó nélkü, külföldőn egyszerü, gyalulatlan fa koporsóban.

 

    A zsidó fogalmak szerint az elmulás nem az út vége. Ezen árnyékvilág után jön a túlvilág és a zsidó gyász fontos része a halott lelkének "felemelése" a magasabb régiókba ("Iluj Nesámá").

 

  A gyászszokások nagyrésze magában a Bibliában eredezik. Ábrahám, mielőtt eltemette,  meggyászolta és megsiratta feleségét, Sárát. Jákov Józsefet "hosszú ideig" gyászolta amikor halottnak hitte, mig fia, József,  hétnapos gyászt rendelt el édesapja, Jákob halálakor – innen a zsidó "siv'á" (hét), szemben az egyiptomi gyász hetven napjával. Nagy embereket 30 napig gyászolta a nép, mint például Mózest. Állami, össznépi gyászt a Szentély pusztulására rendeltek el és 2000 éve tartjuk a Tisá-Beávi gyászböjtöt.

 

      7, 30 nap, 11 hónap

 

  A hétnapos gyász a halott iránti  érzelmek kiteljesülése. Ez a temetés után kezdődik. Már a temetés végeztével, a gyászoló leveti cipőjét, miután megtépték – illetve bevágták – ruháját. Utána hazamegy és megkezdi a hétnapos "űlést",(Siv'á),  egy alacsony zsámolyon lehetőleg ott ahol az elhunyt élt . Ide jönnek a vigasztalók, akik némán mennek be és nem nyitják ki a szájukat, amig a gyászoló meg nem szólal. Ezt a gyakorlatot Jób könyvéből tanultuk: barátai akik vigasztalni jöttek a szerencsétlen Jóbot, szótlanul ültek hét napon keresztül, amigcsak Jób ki nem nyitotta a száját (lásd Naftali Kraus, Az Ősi Forrás (11) Jób szenvedései, Budapest, 2002, Polgárt kiadás). Szokás az ajtót nyitvatartani, hogy mindenki bejöhessen, anélkül hogy csöngetnie kellene.

 

    Szokás a gyászházban háromszort naponta Minjánban (10 felnőtt férfi) imádkozni, hogy a gyászoló  (férfi) káddist mondhasson (lásd a Káddisról szóló szócikket). Szokás Misnájotot tanulni az elhunyt lelki üdvéért, mikoris a Misnák kezdőbetüi az elhunyt nevét adják.

 

 A hetedik napon reggel a gyászoló befejezi a gyászhetet. Nem kell kitölteni a napot, mivel a halachikus szabály szerint "a nap egyrésze egy teljes napnak számit". Innen a gyász folytatódik, összesen harmincs napig – ez a második fázis. A gyászoló naponta többször káddist mond, nem nyiratkozik és beretválkozik, csak majd a 30 nap leteltével. A gyászoló nem hallgat zenét, nem vesz részt vidám ünnepségeken (még családi esküvőn is csak akkori ha valami funkciót tölt be, például mint pincér tevékenykedik). A halacha szerint a lényeg a Káddismondáson van, a többi csak szokás.

 

   Ha a hétnapos gyász közepette bejön a három zarándokünnep egyike, vagy Ros hásáná, illetve Jom Kippur – ez megszakitja a gyászt és a hét kitöltöttnek számit. Ugyanez a helyzet a 30 napos gyász vonatkozásában is.

 

   A harmadik periódus a halálozástól számitott 11 hónapig tart. Miért nem egy teljes év, hiszen "gyászévről" van szó. Azért, mert a Talmud szerint  a rosszak itélete - - - 12 hónapig tart. (Édujot, a 2. fejezet végén). Ha valaki 12 teljes hónapot gyászolna, ezzel beismerné hogy apja, anyja, vagy aki gyászol – rossz volt...

    (A gyászperiódusok részletes törvényeit és szokásait lásd Kicur Sulchán Áruch (magyarul); Chájim Halévi Donin ZSIDÓNAK LENNI" (megjelent Budapesten több kiadásban), valamint J.M. Lau, izrael országos főrabbija: A zsidó élet törvényei, kapható Budapesten a Chabad kirendeltségnél.)

 

         Hamvasztás, boncolás, balzsamozás

 

     A gyásszal kapcsolatos Halachák nagy többsége – ellentétben a szokásokkal – a tilalmakhoz kapcsolódnak. Az elv a halott tisztelete – a zsidó hagyományok és a halacha felfogása szerint -  és minden ennek van alárendelve. Példa erre a halott közszemlére tétele, amikor tömegek vonulnak el koporsója előtt. A nyugati világban ez a tiszteletadás kifejezője, de a zsidóság ezt nem kultiválja.

 

      A boncolás szigoruan tilos, bizonyos kivételes eseteket leszámitva, úgyszintén a halotthamvasztás – lásd erről részletesen a megfelelő cimszavakat. A balzsamozás (múmiázás) is tilos, annak ellenére hogy a bibliai Jákov ősatyánkat és fiát , Józsefet, bebalzsamozták, az egyiptomi szokások szerint. (A balzsamozásról lásd részletesen Naftali Kraus, Ősi Forrás(1), A Heti Szidrák, Vájchi szakasza, 85-89 oldalak, második kiadás, Ulpius-Ház, Budapest, 2001).

 

       Szigoruan tilos a temetést elhalasztani, ha csak nem a halott tiszteletéről van szó, például, hogy fia/i, akik külföldön élnek, résztvehessenek temetésén. Igy is csak legfeljebb egy nappal halasztják el a temetést. Ha nagy emberről van szó, akinek temetésén tömegek vehetnek részt és ez kétségtelenül a tiszteletadás jele lenne – szóba jöhet további halasztás is. Egyes exegéták ezzel magyarázták Jákob bebalzsamozását, mivel ott a temetés elhúzódott.

 

        Tilos egy halottat sirjából kivenni és máshová temetni – egy kivétellel. Ha arról van szó, hogy külföldről Izrael földjére hozni valakinek tetemét – szabad a sirjából kivenni ebből a célból.

 

Tilos kohanitáknak halottal egy szobában lenni, vagy temetésen résztvenni. Azonban ha közeli rokonról van szó – akkor szabad.

 

     A "mét micvá" temetése

 

   Ez egy speciális zsidó kategória, amely összeköti a  halott tiszteletét a kegyelettel és a cedáká (jótétemény) fogalmával. Ha valahol találnak egy halottat akinek nincs senkije és nincs aki végtisztességéről gondoskodjon vagyis tisztességesen eltemesse – ez  automatikusan mindenki kötelességévé válik, vagyis minden zsidó "rokona lesz" az illetőnek. Kell igyekezni  gondoskodni azonositásáról, hátha hagyott hátra feleséget  és az "águná" (lebéklyózott asszony) lesz, ha nem derül ki egyértelmüen, hogy férje meghalt.

 

     Napjainkban a temetés kötelességét – igy az ismeretlen halott (mét micva) temetését is – az un. Szentegyletek (Chevra Kaddisa) végzik, akik karban tartják a temetőket és gondoskodnak mindenről.

 

        Talán fölösleges mondani (és talán nem) hogy zsidókat csak zsidó temetőben lehet eltemetni. Ahogy nem keveredünk életünkben, úgy nem keveredünk halálunkban sem. Mindenütt a világon a zsidók önzetlen odaadással, pénzt és fáradságot nem kimélve – tartják fenn és őrzik temetőiket és bennük eleik nyugalmát. Izraelben, ahol nemzsidók is szolgálnak a hadseregben – ezek hősi halottait külön parcellákban temetik el.

 

A zsidó temetőket a spártai egyszerüség jellemzi. Minden sallangtól mentesen, egyszerű sirkövekkel, koszoruk nélkül – ez a zsidó temető és temetés mikéntje.

 

       Egy temetésen  résztvenni, illetve egy halottal kisérni (Levájá), nagy micvának számit, akárcsak a gyászolók vigasztalása. Ugyancsak dicséretes szokás az elhunyt érdemeit méltatni, főleg ha ismert nagy emberről  van szó. Az elterjedt hiedelemmel szemben nincs szükség egy temetésen rabbi résztvételére, mivel a Káddist a gyászolónak kell mondani (és az felolvashatja papirról, akár fonetikusan magyar betükkel leirva) és gyászbeszédet bárki tarthat. Magától értetődik hogy lévén a részvétel a temetésen micva – ezért nem jár fizettség senkinek.

 

       Ha valaki késve értesül rokona haláláról,  (vagyis legalább 30 nappal a halálozás után),akkor csak egy órát kell "ülnie" és utána a 11 hónapos gyászt tartania. Szombaton nem gyászolnak és a gyászoló a zsinagógában imákozik és mondja a káddist. Szokás hogy a zsinagógában a gyászoló megváltoztatja helyét és nem a szokásos helyén űl.

 

                                                           ***

          A zsidó gyász előfeltétele az "itélet igazolása", (Cidduk Hádin) vagyis belenyugvás az Örökkévaló akaratába, abban a tudatban hogy az elhunyt egy "felsőbb osztályba" lépett és lelke az öröklét birtokába került. A zsidó hit a holtak feltámadásáról az "idők végén", Maimonidés 13 hitágazatában is szerepel

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése