2012. december 14., péntek

הדפס הכל

בחלון חדש

Hende: Hanuka ünnepe azoknak, akik hittel hisznek benne

 és azoknak akiknek fontos a hit szabadsága



- Hende Csaba, honvédelmi miniszter gyújtotta
meg tegnap az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség és a Chabad
Lubavits   Mozgalom által szervezett központi Hanuka ünnepség hatodik
lángját a budapesti Nyugati téren. 

Az ünnepről szólva a miniszter azt mondta,
a Hanuka „ünnepe azoknak, akik hittel hisznek benne, s azoknak is,
akiknek fontos és magától értetődő a hit szabadsága."

Idén december 8-15-e között ünneplik világszerte a  zsidó
ünnepet, a Hanukát. Az EMIH és a Chabad Lubavits Zsidó Oktatási
Mozgalom immár tizennegyedik éve rendez nyilvános hanukai
gyertyagyújtást Budapesten, a Nyugati téren, ahol minden nap más neves
művész vagy közéleti személyiség gyújtja meg a fények ünnepének
gyertyáját.

Az ünnepségsorozat hatodik estjének vendégei voltak Hende
Csaba honvédelmi miniszter, Lomniczi Zoltán, az Emberi Méltóság
Tanácsának elnöke, Sessler György a Magyar Munkaszolgálatosok
Egyesületéjének elnöke, Csomós Miklós kulturális
főpolgármester-helyettes, Zoltai Gusztáv a Mazsihisz ügyvezető
igazgatója,  Horovitz Tamás, a Debreceni Zsidó Hitközség elnöke,
Totha Joél Péter tábori főrabbi, valamint Mága Zoltán
hegedűművész, aki az est hangulatáról gondoskodott.

Dr. Köves Slomó az EMIH vezető rabbija ünnepi köszöntőjében
hangsúlyozta, hogy a gyertyák „amelyek minden vallásban és
kultúrában többet jelentenek egyszerű fényforrásnál, a próféta
szavaival az ember lelkét szimbolizálják. Mindannyiunkban ott van a
viasz és a kanóc: csak meg kell gyújtanunk. Ha pedig meggyújtottuk,
akkor az egyik gyertyával a másikat is lángra lehet kelteni. Saját
belső fényünket, melegségünket mással is meg tudjuk osztani, úgy
hogy az ő lángjuk is felgyulladjon," – hangsúlyozta a rabbi.

„Eljöttünk, hogy együtt ünnepeljünk egy olyan közösséggel, amely
az Árpád kor óta része a magyar nemzet életének", - kezdte
beszédét Hende Csaba. A miniszter emlékeztetett arra, hogy a Hanuka
gyertyái fellobbantak ebben az országban jó időkben és rossz időkben
egyaránt. „Azokban az években, amikor ez a néhány évtized alatt
modern világvárossá lett, de akkor is amikor a gyűlölet lett úrrá
Európán és Magyarországon, amikor a hanukia meggyújtása egyet
jelentett az üldöztetéssel, az életveszély vállalásával. Akkor,
amikor a zsidó közösséget elhurcolták és meggyilkolták.
Kiszolgáltatták ellenségeinek a magyar haza nevében, a magyar állam, a
magyar kormány, a magyar parlament, a magyar hivatalok és karhatalom
segítségével.".
„A rendszerváltoztatás utáni Magyarország nagy eredménye, közös
sikerünk, hogy a Hanuka fényei újra világítanak. Újra világítanak a
zsidóságnak, és nekünk, akik értjük üzenetüket." – zárta
beszédét a miniszter.

Az elmúlt napokban a Nyugati téren rendezett hanukai ünnepségsorozat
vendégei voltak mások mellett Hegedűs D. Géza és Székhelyi József
színművészek, Fischer Iván karnagy, Steiner Pál, országgyűlési
képviselő, Heller Ágnes filozófus, Vámos Miklós író, Ilan Mor
Izrael állam magyarországi nagykövete, Bagdy Gábor
főpolgármester-helyettes, Horváth Csaba a Főváros MSZP
frakcióvezetője.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése