Irta:Oberlander Báruch rabbi tanulmánya
A Hanukai gyertyagyújtás micváját Bölcseink vezették be, hogy ezzel emlékezzenek meg az emberek arról, mi történt a szentelt olajjal és a menórával a Jeruzsálemi Szentélyben.
Az elképzelés, hogy csodákra egy speciális micva teljesítésével emlékszünk nem egyedülálló, ugyanígy teszünk Purimkor is – ezt az előírást szintén Bölcseink vezetették be. Ugyanakkor már a Tórában is találunk ilyen parancsolatokat, mint például, hogy a Peszách ünneplésével és a macesz evésével emlékszünk a csodákra, melyeket az Örökkévaló az egyiptomi kivonuláskor vitt véghez.
Hanuka azonban mégis különbözik ezektől, hiszen bölcseink nem csak azt írták elő, hogy ünnepeljük meg a Hanukát és gyújtsuk meg a lángokat, hanem arra is utasítottak bennünket, hogy ezt mások számára is látható módon tegyük meg: ne csak a család és az adott háztartás tagjai, hanem az utcán járók is felfigyeljenek rá. Ezért kell az utcára nyíló ajtóban elhelyezni a gyertyákat (Talmud, Sábát 21b.) Ezt nevezi a Talmud (uo. 23b.) pirszumé niszának vagyis a csoda hirdetésének, és külön kiemeli (uo. 21b.), hogy emiatt a Hanukai gyertyákat nem lehet olyan későn meggyújtani, amikor már nem járnak emberek az utcán.
Peszáchkor nincs előírás arra, hogy az ablaknál ülve kéne a szédert tartani, vagy, hogy nem lehet késő este megülni az ünnepet: ilyenkor magunkban, családi körben emlékezünk meg a csodákról, amiket az Örökkévaló véghezvitt. Ezzel szemben Chanukákor a pirszumé niszá azt követeli meg, hogy a nagynyilvánosság előtt emlékezzünk meg a csodákról.
A közösségi nyilvános gyújtás: „hogy hirdessék a csodát és megtanítsák az áldást”
Ez azonban még mindig azt feltételezi, hogy a gyertyákat mindenki a saját otthonának ajtajában vagy ablakában gyujtja: ha valaki máshol gyújt gyertyát, azzal nem teljesítette a micvát.
A Sulchán Áruch azt mondja (Orách chajim 671:7.), hogy elfogadott szokás a zsinagógában meggyújtani a lángokat és áldást mondani rájuk, noha senki nem teljesíti ezzel micvát, hiszen senki nem lakik ott. Miért gyújtanak ott, ha ezzel nem teljesíti senki a vallási kötelezettségét? A Bét Joszéf (uo.) ezt a szokást a következővel magyarázza: „hogy hirdessék a csodát az emberek előtt, és hogy megtanítsák őket, hogyan mondják az áldást a gyújtásra, mert ezzel hirdetik az Örökkévalót és megszentelik a nevét, amikor megáldják őt az emberek gyülekezete előtt”
A pozsonyi rabbi szerint Hanuka a nem-zsidó világnak is üzen
Ha ez volt érvényben, akkor, amikor az emberek a zsinagógákból hazamentek és meggyújtották a saját gyertyáikat, akkor mennyivel inkább érvényes ez napjainkra, amikor sajnos nagyon sok zsidó már elfelejtette a Hanukai gyertyagyújtás micváját. Így még inkább helytálló a köztéri gyertyagyújtás és áldásmondás szokása, hogy ezzel hirdessük a csodát és emlékeztessük a zsidókat erre a nagyszerű micvára és megtanítsuk nekik, hogyan kell elmondani az áldásokat.
Ez az oka annak, hogy az áldott emlékű Lubavicsi Rebbe (1904–1994) ilyen nagy odaadással támogatta a köztéri gyertyagyújtást, hogy zsidók százait, sőt ezreit emlékeztessék és tanítsák a Hanukai gyertyagyújtásra. A tények igazolják őt: a kampány kezdete óta zsidó családok százai és ezrei kezdték ünnepelni a Hanukát és teljesíteni a micvát úgy, ahogy azt bölcseink előírták.
Érdemes még megjegyezni ennek kapcsán, hogy a pozsonyi rabbi, Schreiber Mózes (1762–1839) írásaiban található (Drásot Chátám Szofer I. kötet 64a. végén) az egyik forrás arra, hogy Hanuka üzenetét nem zsidóknak is kell hirdetni. Chanukának van egy nagyszerű és nagyon fontos tanulság, ami a nem zsidóknak is szól, ez pedig a vallásszabadság, hogy a spritiuális és lelki vallásgyakorlást nem lehet elnyomni; ez pedig szintén nagyon fontos micva: hogy a fény legyünk a népek között (lásd Jesájá 42:6., 49:6., 60:3.).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése