CHÁJIM HALEVI DONIN / ZSIDÓNAK LENNI(7)

 

A JÓTÉKONYSÁG: ESZKÖZ ÉS CÉL

Minden írásnak, amely a mindennapi zsidó élettel foglalkozik, első szavaival a jótékonyságról (cheszed) kell szólnia, mert hisszük, hogy a zsidó vallásos hit és szokások megtartásának célja mindenekelőtt az emberi viszonyok tökéletességének elérése és egy jobb társadalom megalkotása. Nem tudjuk teljességgel átfogni az összes törvényt, tanítást vagy útmutatást, amely a zsidó jognak ezzel a területével foglalkozik, csak rövid válogatást adhatunk, amely megpróbálja tükrözni a zsidó jog etikai vonatkozásainak széles spektrumát.

Jusson eszünkbe, hogy Hillél, a nagy bölcs, így foglalta össze a judaizmus lényegét: "Amit magadnak nem kívánsz, azt ne tedd másnak!".

 Rabbi Ákivá a 2. század elején Mózes harmadik könyve 19:17. passzusát idézte - "Szeresd felebarátodat, mint önmagadat" - mint az egész Tóra lényegének összefoglalását. Amikor Rabbi Jochanán ben Zákkáj megkérdezte tanítványait: "Melyik a helyes út, amelyen az embernek járnia kell?", minden válasz, amelyet kapott, etikai fogalmakat használt. Az a válasz tetszett neki legjobban, amelyet rabbi Elázár ben Ároch adott, aki azt mondta, hogy "a jó szív", mert ebben, mondta a mester, a többi is benne van.

 Amikor a Talmud Izrael jellemvonásairól beszél, nem ugyanazokat a kifejezéseket használja, mint a szertartásokkal kapcsolatban, hanem emberi kritériumokat: "Három jellemvonása van ennek a [zsidó] népnek: irgalmas, szemérmes és jót tesz másokkal." (Jevámot 79a.) Aki ezekkel a jellemvonásokkal bír, az valószínűleg "érdemes rá, hogy ennek a népnek a részévé váljon". Másrészről azok a zsidók, akik elvetették ezeket az értékeket, érdemteleneknek minősültek arra, hogy a nép tagjai legyenek. Maimonides odáig ment, hogy kijelentette: "...okkal gyanús a kegyetlen zsidó származása..." (Iszuré Biá 19:17.)

A régi rabbik a zsidókat a pogányoktól megkülönböztető jellemvonások előadása során nem a teológiai alapokból indultak ki, például hogy a zsidók egy Istent imádnak, a pogányok bálványokat vagy semmit sem; hogy a zsidók minden héten egy napot a pihenésnek szentelnek, a pogányok pedig nem. Bár mindez fontos, és alkalmas a zsidó jellemvonások és életmód megkülönböztetésére, mégis azt hangsúlyozták, hogy "a zsidók irgalmasak, szemérmesek és adakozók".

A Talmud valóban a "jó szívet" várja el elsősorban az igazán kegyes és vallásos személytől. "Jó szív" híján, sugallja kimondatlanul is, rés támad az egyéniség "teljességén". Ez az etikai törvény, a jóság vagy jótékonyság törvénye nemcsak rejtett gondolatként van jelen: jelentkezik abban a hitben, hogy ez is Isten akarata, amelynek pontosan megfelel egy vallási törvény. Annak mércéjéül, hogy eleget tettünk-e ennek, van egy bevett vallási tapasztalat. A Talmud azt mondja, hogy "...ha valaki kegyességre és szentéletűségre törekszik, az teljesítse a nezikin törvényeit..." (Bábá Kámmá 30.) Ezek a törvények pénzügyekkel, polgári és büntetőjoggal foglalkoznak úgy rendelkeznek, hogy a jogtalanság, a brutalitás, a becstelenség, a csalás, a rágalmazás, a kíméletlenség éppannyira Istennel szemben elkövetett törvényszegés, mint amennyire az emberi törvények áthágása. Ezek a vallás ellen elkövetett bűnök talán a rituális szabályok megszegésénél is súlyosabbak. Gondoljunk csak az Ál chét bűnvallomásra - a Jom Kippur-i imarend egyik központi helyén -, amely sokkal inkább etikai-erkölcsi törvényszegéseket tartalmaz, mint rituálisakat. Jom Kippur törvényei hangsúlyozzák, hogy Isten megbocsátja az Ellene elkövetett bűnöket, de nem bocsátja meg az embertársaink ellenieket, míg nincsenek jóvátéve, és a sértett fél meg nem bocsátott.

A bölcsek habozás nélkül semmisnek nyilvánították a törvényszegés árán megvalósított hitgyakorlat értékét. Az a vallási kötelesség, amelyet törvénysértés elkövetése útján tettek meg, sem érvénnyel, sem értékkel nem bírt. "Ha valaki egy szeá búzát lopott... s ezt aztán megőrölte, megdagasztotta, levette a chálát [a papnak járó részt], s aztán gyermekeinek enniök adott belőle; hogyan áldhatja az ilyen az Örökkévalót? Az ő áldása csak káromolja Istent..." (Szánhedrin 6.)

A Talmud szerint Isten Nevének megszentelése és a vallási élet hiteles volta valójában az etikai-erkölcsi élet minőségétől függ.

"Ha valaki az Írásokat és a Misnát tanulja, és tiszteli a tudósokat, becsületes az üzleti életben, kedvesen beszél az emberekkel, mit mondanak akkor róla? Boldog az apa (és a tanító), aki Tórára tanította ... mert ez az ember, lám, tanult Tórát: milyen finom, mily tisztességes! De ha valaki az Írásokat vagy a Misnát tanulja, tiszteli a tudósokat, de nem becsületes az üzletkötésben, és udvariatlan az emberekkel, mit mondanak akkor róla? Jaj annak, aki Tórára tanította, jaj szegény atyjának (és tanítójának), aki a Tórát kezébe adta! Ez az ember, lám, tanult Tórát: nézzétek, mily korruptak cselekedetei, mily komisz! " (Jómá 86a.) A vallásban jártas és az előírásokat betartó ember számára az olyan cselekedet, ami egyenlő elbírálás alá esik Isten Nevének megszentségtelenítésével (Hilul HáSém), a legsúlyosabb szellemi bűn.

Egy talmudi bölcs azt tanítja az isteni értékrendről, hogy "az első dolog, amit megkérdeznek az embertől, amikor a végső ítélőszék elé áll: Becsületesen kereskedtél? " (Sábbát 31a.)

Samuel David Luzzatto, a mintegy száz éve Olaszországban élt zsidó bölcs, Jeszodéj HáTorá (A Tóra alapjai) című művében azt a nézetet fejtette ki, hogy a Tóra három alapon nyugszik, amelyek közül az első az irgalom. Az irgalom, írja, "a szeretet, az adakozás és az erény gyökérzete, és egyedül ez indít bennünket tiszta szándékú, jó cselekedetekre." Egy lábjegyzetben hozzáteszi, hogy "A irgalmasság, a szeretet és jóság gyökere egyben a szeretetnek, az igazságnak és az erőszak gyűlöletének forrása is", és hogy az irgalmasságból "merít erőt az erény és az igazságszeretet is". Ily módon az erényt és az igazságot nem független minőségnek tekinti, hanem a jóság és az irgalmasság kiterjedésének.

Luzzatto hathatós érveket sorakoztat fel mind fent említett művében, mind a C'dáká UMispát (Erény és igazság) címűben annak bizonyítására, hogy az irgalmasság és könyörületesség nem egyszerűen fontos vonásai a zsidó erkölcsi és vallási rendszernek, hanem valójában ezek állnak a zsidó hit és a zsidó lét középpontjában. Bár Luzzatto az emócióra mint az oknál sokkal fontosabb viselkedésmeghatározó és etikai tényezőre helyezi a hangsúlyt - ellentétben Maimonidesszal, aki az ésszerűséget emelte ki -, érdemes megjegyezni, hogy a világ legnagyobb mai rabbinikus tudósainak egyike, Joseph B. Soloveitchik három tradíciót (mászoretet) említ, három fonalat, amely végighúzódik a judaizmus történetén, lévén mindhárom nélkülözhetetlen a hit alapszövetében. Az első a Tóra hagyománya, amely az értelemmel, az ésszel és a tudással tart rokonságot. A második a micváké, a tennivalók és betartandó szokások hagyománya. A harmadik, mondja, az érzésé, a regesé, az emócióé, az érzelemé. Bár a különböző rabbik különbözőképpen értékelik e szférákat, tagadhatatlan, hogy mindhárom éltető és nélkülözhetetlen a judaizmus számára.

Míg bizonyos zsidó gondolkodók a zsidó etika egyedüli nagyságát abban látták, hogy "megpróbálja áthatni a társadalmi élet egészét a rokonszenv érzésével", mások azt látták benne, hogy "érzelmektől mentes és teljességgel objektív szempontok" alapján áll. Az igazság minden bizonnyal a két pólus közötti finom egyensúlyponton lebeg.

A Biblia felszólítását az emberhez, hogy kövesse Istent, már a legkorábbi időkben úgy tekintették, mint felhívást, hogy az ember utánozza az irgalmasság és jóság isteni kvalitásait. "És most, ó, Izrael, mit kíván az Örökkévaló tőled? Csak azt, hogy féld az Örökkévalót, a te Istenedet, hogy járj mind az Ő útjain..." (5Mózes 10:12.) Hogy mit jelent Isten útja, azt régi források magyarázzák meg: "Amint Ő kegyes, légy te is kegyes; amint Ő irgalmas, légy te is irgalmas... amint Ő csupa jóság és igazság... úgy te is..." (Sábbát 133b.) Mikeás próféta könyve is világosan beszél: "Ember, megmondta neked, hogy mi a jó, és hogy mit kíván tőled az Örökkévaló! Csak zt, hogy élj törvény szerint, törekedj szeretetre, és légy alázatos Isteneddel szemben." (Mikeás 6:8.) Áhávát Cheszed című művében a Cháféc Chájim hangsúlyozza, hogy "az egész Tórát ez a fogalom [a jótékonyságé] hatja át".

Izrael prófétái is a nép elidegenedettségének rovására írták a szenvedést, az egyenlőtlenségeket és társadalmi igazságtalanságokat, amikor ostorozták, mert hátat fordított Mózes törvényeinek és az isteni parancsolatoknak. Ézsaiás, Jeremiás és Mikeás nem a Templom áldozati rendjét kifogásolta, hanem azt, hogy a vallás a kultusz területére szűkült, és mellőzte az igazságosság és könyörületesség, az irgalmasság és erény lényegi vonásait. Az isteni parancsolatok ilyenforma semmibevétele, vélték, azok megcsúfolása, és gyalázatos az Örökkévaló előtt. Az irgalmasság és igazságosság - cheszed umispát - mindent megszépít a vallásban. Nélkülük mit sem ér a többi.

"Ha valakiben nincs könyörület - írja egy régi kútfő -, mi a különbség közte és egy állat között, aki közömbösen bámul, és nem érzi át teremtménytársa gyötrődését?"

Simon, az igazságos szokta mondani: "Három oszlopon áll a világ: a Tórán, Isten szolgálatán és a jótékonyságon." (Ávot 1:2.) A jótékonyságot a Misná azok közé a dolgok közé sorolja, amelyeknek "mértéke nincs megszabva" (Misná Péá 1.).

Az idők folyamán eredményre vezetett az igazság, a könyörületesség és jótékonyság állandó hangsúlyozása: az irgalmasság és a társadalmi igazságosság már az állami lét előtti időkben a zsidó közösségi élet megkülönböztető jegyévé vált, és az maradt századokon át.

"A klasszikus filozófia a bátorságot, igazságosságot, bölcsességet és mértékletességet magasztalta fel négy fő erényként. De nem tartotta nagyra és nem is szorgalmazta a nemeslelkűséget, irgalmasságot, együttérzést és könyörületességet, amelyek oly jelentős szerepet játszanak a Talmud etikájában."1 Azért van különbség az igazság és az erény zsidó és keresztény szemlélete között, mert ezek a zsidóság számára mindig változatlan tartalmat hordoztak, míg a világ sokszor a gyengeség és gyávaság jelét látta bennük.

Izrael azonban intést kapott, hogy ne engedje ezt a nemes érzést eluralkodni magán, mert az irgalmasság az igazság eltorzításához és az erkölcstelenség elterjedéséhez is vezethet. "...ne légy tekintettel [ne tekints elnézően] a szegényre, és ne tiszteld a hatalmas személyét, igazsággal ítéld meg embertársadat... (3Mózes 19:15.) Amennyire jogtalan elferdíteni az igazságot a gazdagok és kiváltságosok érdekében, ugyanúgy nincs jogunk ezt megtenni irgalmasságból, a szegények és kiváltságokkal nem bírók érdekében. Mivel a hagyomány szerint az igazság mérlegét a könyörületnek kell hitelesítenie, nem engedhető meg, hogy ennek a mérlegnek a finom egyensúlya felbillenjen.(Folyt.köv.)