A zsidó elkötelezettség
Azt hiszem, hogy a család és gyermekgondozás terén nem lehet "tudományos" vagy "objektív" egy olyan álláspont, mely minden lehetőséget vagy felfogást egyaránt elfogadhatónak talál. Lehet, hogy maga a "zsidó" jelző, amely egy szervezet vagy intézet nevében foglaltatik, már bizonyos elkötelezettséget jelent. Az én szememben legalább is ez a jelző azt jelenti, hogy egy azzal dicsekvő intézmény céljai nem mindig fedik azt, ami időről időre a környező társadalomban elfogadottnak számít. A korszerűség nem az elképzelhető legnagyobb dicséret; a tömeg után szaladás nem az önállóság jele. Ezzel szemben a zsidóság, bárhogy határozzuk is meg, bizonyos értékeket képvisel, melyeket egy szociális gondozónak ismernie kell, bármilyen névvel illeti is azt gondozottjai előtt. A magzatelhajtáson kívül, melyről fentebb szóltam, más problémák is léteznek, mint az örökbefogadás, a válás, az idősek gondozása, családi felelősség (ami ma szintén negatívumnak számít), születésszabályozás stb. Még nehezebbé teszi a dolgot, hogy ezen a téren nincs semleges kiindulópont; bármilyen álláspontunk legyen (akár közömbös is), igazában már érdekeltek vagyunk.
Egy szociális intézmény ténylegesen felelősséggel tartozik a társadalomnak feladatai betöltését illetően, de egy zsidó szervezet ezt a felelősséget úgy viseli, hogy nagy súlyt fektet az őt foglalkoztató problémák zsidó megközelítésére. A "zsidó hozzáállás" szerintem az, amelyet a zsidó hagyomány által szentesített forrásmunkákban fogalmaztak meg. Vannak bizonyos területek, hol lehetséges, sőt elkerülhetetlen a nézeteltérés, s ezeket jól át kell tekinteni. De ezeken túl, vannak igen nagy területek, melyeken a zsidóság álláspontja világos, s ha valaki azzal vitába száll, úgy azt nem zsidó előtételek alapján teszi. Múló divatokkal és pillanatnyi hóbortokkal szemben kötelességünk fenntartani önállóságunkat s a magunk értékeit vinni a gyakorlatba. Nem kell minden múlandó mozgalom élén állnunk, melyet a tömegtájékoztatás mint legújabb divatot hirdet.
Most ideje, hogy a családnak, s különösen a családot illető zsidó felfogásnak szenteljük figyelmünket. Volt idő, mikor az "Isten, haza és család" fogalma szent és sérthetetlen volt. Isten továbbra is gondoskodik a világról, a haza védelme egy erős intézmény kezében van, de az asszony és a gyermek komoly támadásokkal szemben majdnem védtelen maradt. Az állítás, hogy a házasság intézménye idejét múlta, az újfajta családi alakulatok, a próbaházasság, a hagyományos családi struktúra felcserélése kollektív szervekkel, az úgynevezett "együttélés", más újítások, melyek már undort keltenek, ma mindennaposak. Zárójelben meg kell jegyeznem, hogy bölcseink szerint bálványimádó őseink tudták, hogy a bálvány nem képvisel semmit, de kultusza jó ürügy volt a kicsapongásra... Igaz, a család gazdasági feladata megcsappant manapság, de ezért az egész intézményt szemétbe kell dobni? Az állítólagos "új erkölcsnek", ha már kissé elavult fogalom lett is, nincs köze a hagyományos családi kapcsolathoz: az csak még egy érv a család ellen.
Nem fontos, hogy mennyit fizetnek valakinek a munkájáért: a lényeg az, hogy érezze annak fontosságát. Vegyünk fel valakit, hogy nyolc órán keresztül a falat bámulja, hamarosan otthagy minket - nem unalomból, hanem dolga haszontalansága miatt. Mellesleg ez az oka, hogy sok zsidó fiatal (az egésznapos iskolákat kivéve) nem akar ma zsidó neveléssel foglalkozni: úgy érzi, hogy erőfeszítéseinek nincs komoly értelme. Egy városi vagy állami iskola tanítója remélheti, hogy valamelyik tanítványa még Nobel-díjas lesz; annyi bizonyos, hogy olyan készségekre és tudnivalókra tanítja a gyerekeket, melyek feltétlenül szükségesek abban a világban, ahol élnek. De a zsidó iskola tanítója talán úgy érzi, hogy ő felesleges luxus, melynek semmi jelentősége nincs a mai világban. Hiába gondoskodunk megfelelő nyugdíjról számukra, csak akkor fogja ez a tevékenység vonzani őket, ha úgy érzik, valami fontos dologgal foglakoznak.
A család is hasonló helyzetben van, mint a nevelés. Egy ostoba irányzat lebecsüli a család jelentőségét, s minthogy a családban az anya a központi figura, lenézik - burkoltan vagy kimondottan -, mint aki "csak" háziasszony, ugyanúgy, mint azt, aki "csak" tanító. De ha az anya úgy érzi, hogy munkája lényegtelen és mellékes, hogyan lehet büszke önmagára? Hogyan tud megbirkózni a család gondozásának elkerülhetetlen problémáival és csalódásaival? Csoda hát, hogy a családgondozó intézményeknek annyi kliensük van? Azt hiszem, hogy a csalódott asszonyok legtöbbjének fogalma sincs, honnan ered ez a lelkiállapota: nem látják a kapcsolatot levertségük és ama feladat között, melyet a mai társadalom az anyának és a családnak kijelöl. Következésképpen lelki problémákkal vagy még rosszabbal kell küzködniük. Nem akarok itt a "nők felszabadításának" kérdésével foglakozni, csak annyit jegyzek meg, hogy korlátlan lelkesedés és megvizsgálatlan jelszavak hangoztatása rombolóbb és károsabb lehet, mint az álláspontok, melyeken javítani szeretnének.
Kutyareklám, mint sikerélmény
Nemrég egy fiatal leány fordult hozzám. Kitüntetéssel végzett az egyetemen és Nashville-be, az amerikai zene Mekkájába ment. Ez a lány fizikailag és lelkileg teljesen leromlott állapotban volt, de állandóan egyetlen "nagy sikeréről" beszélt: hogy a televízióban egy kutyaeledelt reklámozó adásban énekelhetett. Ilyesmiben látja a ma frázisvilága az alkotó szellemet. Ugyanakkor egy kis húscsomó érző, gondolkodó emberré formálását nem övezi dicsfény. Annak a lánynak eszébe sem jutott volna, hogy a családalapítás is elég erőpróbát és kielégülést nyújthatna számára.
Zsidó vagy vallási szempontból a mai fiatalság tragédiája nem az "elveszett nemzedék" szokásos "vallási" problémája, bár önmagában véve az is elég súlyos. A tragédia egy emberi problémában gyökeredzik, melynek megrázó jelentősége van. Az olyan bajok, mint a kábítószer, a különféle guruk, kelet-ázsiai szekták vagy kommunák csak szimptómák, melyek a fiatalok anya, apa, család és melegség utáni vágyát tükrözik vissza. Egy ilyen guru, ki még nem volt húsz éves, öt dollárt hajtott be zsidó "tanítványaitól" csak azért, hogy lábát csókolhassák! Ez nem gyerekmese, hanem igaz történet.
Az elidegenedés közvetlenül az anya nélküli családokkal van kapcsolatban, s ez nemcsak kicsiny gyerekekre, hanem a serdülő fiúkra és lányokra is érvényes. Ezek a fiatalok nemcsak a zsidóság számára vesztek el, hanem a becsület, az illendőség és a szentség számára is. Megdöbbentő, mennyire közömbös lehet az ember másokkal szemben. Ismerek egy apát, ki egyszerre vesztette el apját és anyját, s emiatt mély depresszióba esett. Gyermekei viszont azt sem voltak képesek felfogni, miért kell őt felkeresniök. Az amerikai zsidó diákszervezet egy konferenciáján egy fiatal lány elmesélte, hogy miként kérlelte anyját, vezessen be náluk kóser konyhát. Mikor a szülők új házba költöztek, azt hitte, itt az alkalom, hogy újra megkérje őket erre. "Anyu, mi lesz a kóser konyhával?" - kérdezte. "Tudjátok, mit tett az anyám?" - kérdezte a diáklány a konferencia résztvevőit. "A szemembe nevetett, azt tette. Ő nevetett, én meg mit csináltam? Sírtam, és még most is sírok."
Mint rabbi Chájim Mordecháj Chadakov, a rebbe néhai titkára mondta egyszer, a család annyira felbomlott, hogy a gyermekek egyszerűen nem értik, hogy mi szükség van a családi kapcsolatok ápolására, vagy miért kell a családtagoknak szeretni egymást. A fiatalok tapogatóznak, keresgélnek, anélkül hogy tudnák, mit is keresnek. Elveszettnek, magányosnak érzik magukat, mert apjuk, anyjuk túlságosan elfoglalt, az apa a megélhetéssel, az anya a társasági élettel.
A rebbe részletesen tárgyalta a családot mint családot, s nem mint embercsoportot, hanem mint egységet. Az, hogy a család igazi család legyen, különösen az anyán múlik. Ha az anya nem érzi át feladata fontosságát, akkor a család többi tagjának erőfeszítése is hiábavaló. Az anyának kell melegséget sugározni, közelséget, érzelmeket teremteni, hogy családja tagjai vonzódjanak egymáshoz, és összeforrott egységet képezzenek. A családi élet szétesése és a romlásba eső fiatalok ijesztő száma manapság onnan származik, hogy a családtagoknak nem sikerült családi légkört teremteni.
Anyagi függetlenség? Mi köze ennek az emberi melegséghez? Ha a család valaha is létszükséglet volt, akkor ma az.
Ha van valami felbecsülhetetlen emberi feladat, úgy a családalapítás az, és a példamutatás meg buzdítás mások számára, hogyan lehet értékes családi életet teremteni.
Fentebb említettem azt az elterjedt véleményt, hogy a mai társadalom gazdasági felépítésében esett változások és az asszony meg a gyermekek anyagi függetlensége a hagyományos családot elavulttá teszik. Ez az állítás egy másik alapvető tévedésen alapul. Forduljunk újra egy chászid gondolathoz! A Báál Sém Tov azt az ismert verset kommentálta, hogy "nem a kenyérrel él az ember" (5Mózes 8:3). Ezt úgy magyarázta, hogy ha a kenyér önmagában áll, ha az ember nem törődik mással, csak a kenyérrel, az nem élet. Ha valaki az élet minden oldalát csak a kenyéren, az anyagi javakon keresztül nézi, nem tud igazi emberfiaként élni. Ha pedig valaki nem emberi, hanem állati módon él, az nagy szenvedést hoz rá. Bármily szabadnak érzi is magát, hogy vágyait kielégítse, de nem látja be, hogy kötelezettségek, feladatok, fegyelmi elvárások és korlátok kötik, akkor a boldogság kicsúszik a keze közül. Lehetetlen, hogy az embert csak a kenyér érdekelje: megfelelő keretre is szüksége van, hogy igazi emberi életet élhessen.
A materialista felfogás szerint az anyagi a döntő tényező az életben. Aki ezt vallja, aszerint az emberi kapcsolatok egész struktúrája - még a férj és feleség, szülők és gyermekek közti kapcsolat is - gazdasági vagy anyagi elrendezésektől függ. A háziipart, melyben a családtagok egymás mellett dolgoztak, s így egymásra voltak utalva, már rég felváltotta a gyáripar, a laboratórium és az iroda, melyek a családtagokat a munkaidő alatt fizikailag választják el egymástól, de lelkileg még azután is. A múltbeli család gazdasági tevékenysége volt az - mondja a materialista -, amely a legjelentősebb és legtartósabb kapcsolatokat létesítette, de ma a család nem képez gazdasági egységet, s így szétesik. A férj és feleség, szülők és gyermekek közti viszony másodlagossá válik. Férfi és nő közötti viszony ideiglenes is lehet, mondjuk, egy évre szóló: utána mindkét fél mehet a maga útján.
Mi szükség van rájuk ezután? Hagyjuk őket, hogy "szabadon" választhassanak.
Ezen a téren jutnak a Tóra örökérvényűsége és szabályai rég hiányolt kifejezésre. A "Tiszteld apádat és anyádat!" nem függ a gazdasági rendszertől vagy bizonyos téren uralkodó feltételektől vagy társadalmi elfogadottságtól. A szülők tisztelete örökérvényű parancsolat, csakúgy, mint a szülőket terhelő micvá: "...mondd el (az isteni igét) fiaidnak!" A család, melynek keretében e két micvá megvalósításra kerül, maga is örök.
A család a zsidóság magva, elsődleges intézménye, fiataljaink első és legfontosabb iskolája s kultúrörökségünk továbbadásának fő eszköze. Az iskola (vallási iskolát is beleértve), az imaház, effektíve minden közintézmény csak kisegítője a családnak.
Ezek az intézmények eltűnhetnek, de míg a család él és virágzik, azok is újjáépülhetnek. Ezzel szemben, ha mindazon intézmények virágzanak, s csak a családot hagyjuk szétporladni és elsenyvedni, akkor igen nehéz időknek nézhetünk elébe.
A SZERZŐ AMERIKAI HASZID. KÖNYVÉT A BUDAPESTI CHÁBÁD KÜLDÖTT, Oberlander Baruch rabbi forditatta le és adta ki
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése