2010. október 13., szerda

A PESTI HEGEDÜS (CSÁKI) SUL DICSÉRETRE MÉLTÓ KEZDEMÉNYEZÉSE

 

FELHIVÁS  A ZSIDÓKHOZ:
ELEMEZD A TÓRÁT, A HETI SZAKASZT,
TANULVA TANITSÁL!

 

      Végre egy kis mozgás az állóvizben: a budapesti Hegedüs Gyula utcai körzet templomának vezetősége pályázatot irt  ki a Tóra szakaszainak (Heti szidrák) elemzésére. A Pályázaton minden zsidó (hangsulyozva: minden zsidó, nem aki annak "érzi magát) – részt vehet, "profik"  , vagyis rabbik és "rabbik" is.

Emberemlékezet óta ilyen kezdeményezés nem volt Budapesten, sem az "átkos"ban sem azelőtt. Az előljáróság, élükön Lőwy rabbi és Egri elnök, remélik, hogy a kezdeményezés ragadós lesz és a többi körzet is követi a jó példát. A zsidó nép egyik legjellegzetesebb ismérve a tanulás, ahogy a héber mondja: "Tálmud Tóra köneged kulám!"

   Az alábbiakban olvasható a ma megjelent Pályázat, amelyben a kiirók a Vájislách, Vájésev és Mikéc szakaszokat kérik kommentálni és elemezni két gépelt oldalon. A kiirók jutalmakat is igérnek, mi meg azt, hogy közöljük – és kommentáljuk – a két legjobb munkát.

 

    A Hegedüs körzet közleménye a  Pályázatról:

"A Budapesti Zsidó Hitközség Hegedűs Gyula utcai Templomkörzet és S.Q.A. Zsinagóga

Elöljárósága pályázatot ír ki két kategóriában a Tóra alábbi hetiszakaszainak elemzésére.

A pályázatra jelentkezhet zsidó hittestvéreink közül bárki, bárhonnan, korra és nemre való tekintet nélkül, aki a vallás iránt elkötelezett.

A pályázat célja, hogy minél több hittestvérünk foglalkozzon mélyrehatóan a Szentírás szövegével, erősítse érdeklődését és elkötelezettségét a zsidó vallás iránt, és gondolataival gazdagítva valamennyiünket, tanulva tanítson, egyben próbára tegye saját sokrétű tudását, írás-és kifejező készségét, szintetizáló képességét.

A nyertes pályázókat a Kiíró értékes tárgyjutalmakban részesíti, a nyertes hetiszakasz elemzések pedig nyilvánosan is felolvasásra kerülnek a Zsinagógában (és igény szerint más Zsinagógákban is), továbbá megjelentetésre kerülnek a zsidó sajtóban és honlapokon.

Pályázni lehet az alábbi hetiszakasz elemzésekre:

A 2010. november 20-i hetiszakasz elemzése: Vájislách (Mózes I. Könyve 32.4-36.43-ig)

Beérkezési határidő: legkésőbb 2010. november 10. déli 12 óráig.

A 2010. november 27-i hetiszakasz elemzése: Vájésév (Mózes I. Könyve 37.-40.-ig)

Beérkezési határidő: legkésőbb 2010. november 17. déli 12 óráig.

A 2010. december 4-i hetiszakasz elemzése: Mikéc (Mózes I. Könyve 41.1-44.17.-ig)

Beérkezési határidő: legkésőbb 2010. november 24. déli 12 óráig.

Benyújtás helye: Budapesti Zsidó Hitközség (Bp. VII., Síp utca 12. I. emelet 27. szoba)

(munkanapokon 08-12 óra között)

Egy-egy pályázat legfeljebb kettő gépelt oldal lehet, a szokványos sorszélességgel és sortávolsággal.

A pályázatokat külön-külön, lezárt borítékban, magyar nyelven, öt-öt példányban (együtt), jeligével ellátva kell benyújtani. A pályázó nevét és elérhetőségét egy külön kis borítékba zárva kell benyújtani. A borítékok külzetén kizárólag a pályázó jeligéje és a kategória (profi vagy amatőr) kerülhet feltüntetésre, azon semmilyen más azonosító nem szerepelhet. A pályázatok titkosan történő kezeléséről a Kiíró gondoskodik, és a pályázó kérésére a titkosságot fenntartja a későbbiekben is.

Egy pályázó több hetiszakaszra is benyújthat elemzést, de egy hetiszakaszra ugyanazon pályázó csak egy elemzést nyújthat be.

Profinak az a pályázó minősül, aki a hetiszakaszokkal, azok elemzésével megszerzett végzettségénél, szakmájánál fogva hivatásszerűen foglalkozik.

A Pályázó a tárggyal kapcsolatos minden hagyományos magyarázatot felhasználhat, de nem másolhat ki cikkeket, illetve már bárhol megjelent, és a témával foglalkozó, más személy vagy szervezet szerzői jogát képező írást.A pályázatokat (hetiszakasz elemzéseket) a zsidóság köreiből jövő szakértő Bíráló Bizottság értékeli és bírálja el fenntartva a jogot, hogy egy kategóriában több elismerést is kiadjon.

A sikeres pályázók köszöntésére és a díjak átadására 2010. december 5-én, vasárnap délután 16 órakor kerül sor a Chánuká-i ünnepi műsor keretében a Hegedűs Gyula utcai Zsinagógában."

                                                  *

     Őszintén reméljük, hogy a nemes versengésen minél többen vesznek részt és a példát a többi templom és körzet is követni fogja.

  

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése