Az utóbbi években világszerte massziv propaganda folyik a dohányzás ellen. Orvosok állitják, hogy tüdőrákot okoz, nemcsak az aktiv hanem a passziv dohányzás is, vagyis a füst belélegzése egy olyan valaki által, aki életében akár egy cigarettát sem szivott el. Ezt tudálékos statisztikák támasztják alá. Közterületeken, jármüveken tilos a dohányzás, munkahelyeken külön helyet jelöltek ki, ahol még szabad egy-egy cigarettát elszivni és üzletek bejáratánál gyakran látni eladókat, amint gyorsan és suttyomban elszivnak egy cigarettát. Tüdőrákos betegek vagy elhunytak hozzátartozói pereket inditottak és nyertek meg cigarettagyárak ellen, mivel nem figyelmeztették a potenciális áldozatokat a dohányzás veszélyeire.
Izraelben kétségtelen hogy a dohányzás elleni hirverés nagy sikerrel járt. A legujabb felmérés szerint az izraeli felnőtt lakósság mindössze 23% dohányzik ma, szemben a 30 évvel ezelőtti közel 40%-kal. Amerikában is jelentős mértékben csökkent a dohányzás, mig Pesti látogatásaim sorám ámulva látom, milyen sok ember cigarettázik. Kérdésemre, sokan azt mondják, nem is hallottak róla hogy a dohányzás árt az egészségnek.
Mit mond erről a zsidó Halacha? A kérdés azért helyénvaló, mert egyrészt nincs az életnek olyan területe ahol és amiről a halachának ne lenne véleménye, másrészt – lévén a probléma meglehetősen ujkeletü – nem sok anyagot lehet találni róla a korabeli Responsa irodalomban.
Elsősorban azt kell leszögeznünk, hogy a Halacha müvelői csakis és kizárólag az egészség szempontjából foglalkoznak a dohányzással. Önmagában véve a dohányzás nem tilos – ha nincs kapcsolatban szombatszegéssel és ha a cigarettázás nem árt a dohányzónak, vagy valaki másnak. Mielőtt az orvostudomány kimutatta, a dohányzás rákot okozó mivoltát – sok nagy rebbe és neves rabbi dohányzott és hiveik lelkesen követték a példát. Több galiciai csodarabbi arról (is) nevezetes volt, hogy szellemi meditációik, illetve imáik előtt, elszivtak egy-egy pipát.
Kell-e áldást mondani a cigarettára?
Amerika felfedezéséig a dohány nem volt ismeretes a világban. Állitólag Columbus egyik társa, a zsidó Luis Torres, hozta Európába és innen terjedt el. Első éles ellenzője a katólikus egyház volt, mig a rabbik dicsérték a tabák állitólagos "józanitó" hatását.
1543-ban egy spanyol orvos, a szifiliszt próbálta gyógyitani, higannyal elegyitett dohány füstölésével. Ö nem volt egyedül. Ugyancsak a 16. században, egy spanyol diplomata, bizonyos J. Nicot, (róla nevezték el a Nikotint) bőrbetegségeket "gyógyitott" a dohány segitségével. Ő volt az, aki dohánymagokat küldött Párizsba , ahol elterjedt mind az orvosok, mind a király udvar nagyjai körében. Később visszajött Amerikából egy bevándorló csoport és ezek elterjesztetté Angliában a dohányzást, és innen terjedt el el , Hollandiában és Franciaországban.
A dohány "gyógyitó" hatása természetesen eltejedt a halacha müvelői kötött is. "Pné Jehosuá" (rabbi Jákov Jehósuá, a neves kodifikátor és Talmud exegéta (elhunyt kb. 250 évvel ezelőtt Frankfurtban), megengedi, mivel "a dohányzás használ a testnek,elősegiti az emésztést és étvágyat gerjeszt". Akkor azonban az orvostudomány még nem ismerte fel a doháynzás káros hatását.
Miután sok nikotinmérgezést észleltek, a 17. század közepén, 8. Orbán pápa betiltotta a dohányzást a katólikus tempomokban. Abban az időben több országban betiltották a tabák importját. Az orosz cár (Mihail) elrendelte – 1633-ban - hogy botbüntetést kapjon, aki nyilvános helyen dohányzik. Később első Péter cár megengedte, majd második Katalin földet adott német telepeseknek Ukrainában, Podóliában és Krimben, és kötelezte őket hogy dohányt termesszenek.
Zsidó részről a dohánnyal kapcsolatos problémával először a Sulchan Aruch egyik neves kommentátora foglalkozott a (lengyel) rabbi Ábrahám Gombiner, aki "Magén Ábrahám" néven kommentálta Joszéf Káró törvénytárát (elhunyt 1683-ban). Érdekes de érthető módon, a kérdés nem a nikotin miatt merült fel, és nem is azért mert a dohányzás veszélyes – hanem a kérdés az volt, kell-e a dohányzásra áldást mondani?
Mint tudjuk ugyanis, a zsidó ember minden ételre vagy italra áldást mond és megköszöni a teremtőnek hogy azt adta neki. Azonban ha egy adott mennyiségnél kevesebbet eszik vagy iszik – akkor fel van mentve az áldás alól – mivel ebben az esetben nem élvezi azt és az áldásokat csak valami élvezetére kell mondani (Birkot Hánenenin). Ha valaki csak kóstolja az ételt (vagy a borkóstoló) de nem nyeli le hanem kiköpi – akkor még ha az adott mennyiségnél többről is van szó – akkor sem kell áldást mondani. Eddig a Sulchán Áruch szövege (Orech Chájjim, 210, 2) amira Gombiner rabbi megjegyzi hogy
"Meg kell jól gondolni, mi a helyzet azokkal, akik veszik a "tabák" nevü füvet, beteszik egy csőbe (a pipa) meggyujtják, szivják a füstjét majd kiengedik szájukból. A kérdés az, mihez hasonlitjuk ezt: ha ahhoz aki kóstol és kiköpi (vagyis nem nyeli le) és akkor mentes az élvezeti áldástól, vagy ahhoz akik szagol egy jóillatu virágot, vagyx füszert (esetleg kölnit), amire kell hogy áldást mondjom, mert élvezi az illatot, annál inkább mert itt a test is élvezi, hiszen sokan jóllakottnak érzik magukat, mintha ettek és ittak volna".
"Magén Ábráhám" megjegyzi, hogy "további meggondolás szükségeltetik", vagyis nem dönt az áldás ügyében, de Iszerlis szerint, mindenütt ahol áldásmondás ügyében kétség merül fel – könnyitenek, vagyis nem mondanak áldást (Száfék Bráchot lehákél).
SZOMBAT, ÜNNEP. BÖJT ÉS ZSINAGÓGA?
Egész napjainkig a dohányzással kapcsolatos halachikus kérdések abban merültek ki, mikor és hol tilos dohányozni, de senki nem mondta egyáltalán hogy tilos, mert életveszélyes. Szombaton természetesen tilos, a dohányzás minden fajtája a Sábbát sulyos megszegése. Ünnepkor sokan megengedik, egy feltétellel: ha a tüzet egy előző napon meggyujtott mécsesről, vagy lámpáról vesszük, vagyis tüzet csiholni (gyufát gyujtani) tilos. Vannak akik hozzáteszik hogy ünnepkor (ebbe nincs beleértve Jom Kippur, ami a "szombatok szombatja") ajánlatos nem dohányozni nagy nyilvánosság előtt (fárheszjá).
A zsinagógában?
Erről David Zvi Hoffmann rabbi (1843 – 1921), a német neo-ortodoxia egyik neves vezetője beszél "Meláméd Löhoil" cimü halachikus müvében. Miután idézi a pro/contra véleményeket, oda lyukad ki hogy tilos. Indokolása magában állóan érdekes: Mivel a keresztények tiltják a dohányzást templomaikban – láttuk fentebb Orbán pápa tilalmát- Isten nevének megszentségtelenite lenne (Chilul Hásém), ha kiderülne, hogy a zsidók kevésbé tisztelik templomukat, mint a gójok.
A Halacha hozzáállása a dohányzáshoz éles fordulatot vett NAPJAINKBAN,, amikor az orvostudomány kideritette, hogy a dohányzás a ludas több komoly betegség terjesztésében, mint tüdőtágulás (emfizéma), rossz hatással van a sziv müködésére, de föképpen tüdőrákot idéz elő. Itt már előállt a preventiv életmentés (Pkuách nefes) kérdése amiből magától értetődöen következett a dohányzás megtiltása.
Az első a 20. század elején, aki felemelte szavát a dohányzás ellen és rámutatatott annak veszélyeire – de nem tiltotta be egyértelmüen – az a Cháféc Chájjim volt (rabbi Jiszráél Hákohen Radinból, az ismert halachatár, Misná Brurá szerzője). Két könyvében is rámutat a dohányzás veszélyeire ("gyengiti az embert fizikai mivoltában és néha lelkileg is") és kéri a fiatalokat, ne szokjanak hozzá, mert ezzel egészségüket és vagyonukat veszélyeztetik ("a dohányzás sokba kerül") és néha a micvák teljesitésének rovására is megy. A Ch.Ch. szinte könyörög, de nem tilt, mivel úgy gondolta hogy a tilalomnak nincs egyértelmü halachikusa alapja, hanem csak átvitt értelemben, a dohányzás veszélye miatt. (Ch.Ch. Likuté Amarim, 13. fejezet). Egy másik könyvében ("Zchor Lömirjám", 23 fejezet) a Ch.Ch. azzal érvel hogy nemcsak fizikai értelemben vett egészségére veszélyes a dohányzás, hanem lelkének is árt, mivel ez Bitul Tórához vezet (vagyis akadályozza a Tóra tanulást).
A legegyértelmübben a Cházon Is (Áháron Jesája Kárelitz) korunk legnagyobb és legelismertebb kodifikátora, fejezte ki magát, aki konkretizálta a dohányzás veszélyeit mondván, hogy "abba kell ezt hagyni és erőt kell vennie magán"
Az irástudók felelősége
A legtöbb rabbi napjainkban ellenzi a dohányzást, de ezt nagyon óvatosan fejezi ki, nem használván a tilalom (Iszur) kifejezést. Véleményük, hogy a fiatalok ne szokjanak rá és aki már dohányzik – próbálja csökkenteni azt. Amikor az egyik ismert haszid rebbét megkérdezték, miért nem utasitja hiveit, hogy hagyjanak fel a dohányzással – ha egyszer tudja hogy ez mennyire ártalmas az egészségre – azt válaszolta, hogy nem teheti ezt, mivel elődje dohányzott…
S.J. Zewin rabbi, a Talmudi Enciklopédia szerkesztője és korunk egyik nagy talmudistája, leirt egyik könyvében ("Isim vöSitot", Tel-Aviv, 1952) egy jellemző esetet: Egy ismert lengyel jesiva vezető rabbi, Baruch Ber Leibovits, nagyon "eredeti" módon dohányzott: a szájába vett egy cigarettát, azt "szivta" és szopogatta – de nem gyujtott rá. Amikor kérdezték, miért teszi ezt, elmondta hogy egyszer édesapja adott neki egy cigarettát. Azonban rabbija, látván hogy cigarettázik, megkérdezte: minek neked dohányozni?
Nos, hogy a szülői tiszteletnek is eleget tegyen és tanitóját se sértse meg – elhatározta hogy "cigarettázik" is meg nem is: szájába veszi, de nem gyujt rá…
Ki az együgyü"?
Hogy nagy rabbik ennyire hezitáltak a dohányzás egyértelmü betiltásában – annak nagyon érdekes halachikus oka van. Ugyanis, a Talmud alapján (Jevámot, 72a), van egy halachikus regula ami úgy szól, hogy ha egy bizonyos ismert veszélyt sokan negligálnak, akkor az de-facto veszélytelenné válik, mivel "Somér Petáim hásém" (Zsolt. 116, 5) vagyis "Az Örökkévaló ügyel az együgyüekre" (Más forditásban: a gyámoltalanokra – lásd Naftali Kraus: Ősi Forrás(9), Dávid Zsoltárai 257 oldal). Mivel a zsoltárvers azzal fejeződik be, hogy "ha elesett vagyok is (Ő) megsegit" – Bölcseink ezt úgy értették és értékelték, hogy ha sok "együgyü" eltekint a veszélytől – az Örökkévaló megsegiti őket, hogy NE érje őket baj. Igy ha sokan dohányoznak –ez mintegy minimalizálja a veszélyt.
Más rabbi tekintélyek azonban megkérdőjelezik ezt az "együgyü" kitételt, mondván hogy ez csak akkor érvényes ha a veszély minimális, nem egyértelmü és nem általános. Egy kanadai rabbi, R' Chajim Steinmetz szerint a ma embere autót vezet, repülőgépen közlekedik – ami mind ilyen-olyan veszélyeket hordozhat magában, "arról nem is beszélve hogy a szülés is veszélyes lehet". Tehát ha egy "calculated risk"ről (vagyis kiszámitható, kézzelfogható és nem teoretikus veszélyről van szó –akkor érvényes az "együgyüek védelme", plána ha sok ilyen "együgyü" van.
Ha azonban, mint esetünkben – a dohányzás veszélye konkrét és egyértelmü, akkor a Halacha csak tilalommal védekezhet ez ellen, ahogy tiltja az öngyilkosságot.
Igy, mig korunk nagy halachikusa, Eliezer Waldenberg rabbi ("Cic Eliezer" nevü gigantikus responzájában), szigoruan tiltja a dohányzást, mivel annak ártalmas mivolta "tudományos bizonyitást nyert", addig az amerikai nagy halacha tekintély, R' Mose Feinstein, 1981-ben irott responsájában (Igrot Mose, Chosen Mispát, 2, 76), ellenzi a dohányzást, de nem tiltja, mivel a nagy többség dohányzik és "Az Isten ügyel az együgyüekre".
***
Az elmult két évben, ahogy felerősödött Izraelben a dohányzás elleni hirverés – a Rák Ellen Küzdő Ligának sikerült megnyerni több prominens rabbit, hogy tegyenek közzé felhivást a dohányzás ellen. Hogy csak a legnevesebbeket emlitsem: ezek között voltak Eljasiv, Steinman, Aurbach, Kárelitz rabbik, akik "kérik hiveiket, főle a ,nyáj fiataljait', akik még nem rabjai ennek a rossz szokásnak – igyekezzenek nem hozzászokni…"- mivel "az Örökkévaló akarata, hogy mindenki vigyázzon egészségére, pláne hogy az orvosok azt tartják, hogy a dohányzás ártalmas". Aki pedig már hozzászokott, igyekezzen leszokni, és "főleg nem dohányozni közterületen, ahol a füst árthat másoknak is. Kérik – de nem tiltják.
Smuél Hálévi Wosner, a neves bné-bráki poszék, használja a a tilalom (Iszur) kifejezést dohányzással kapcsolatban, de ezt behatárolja a fiatalokra akiknek "tilos fiatal korban elkezdeni a dohányzást". Wosner a Chátám Szófert, a nagy pozsonyi halacha kapacitást idézi, aki a bölcsekre (rabbikra) háritja a felelősséget, "akik kötelesek felügyelni erre,mert ellenkező esetben ez vérontásnak számit és a rabbik felelősek". Ez nem más mint az irástudók felelősége, akik nem zárkózhatnak be az elmélet elefántcsont tornyába.
"Sulyosabb a veszély mint a tilalom"
Figyelemreméltó hogy a legtöbb rabbi, a dohányzáshoz való hozzállásában, idézi azt a talmudi tételt, miszerint "súlyosabb (fontosabb) vagyis többet nyom a latban, a veszély mint a tilalom" (Chámirá szákántá miiszurá) (Chulin, 10, a). A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy ha egy konkrét veszély áll fenn az egészségre nézve, – mint esetünkben –akkor nem mennek a könnyitő többség után, mig egy egyszerü tilalom esetében mindenképpen a többség dönt. Ez azt jelentheti hogy a dohányzás esetében – ami a Halacha szemében egy uj dolog, hiszen a Talmud bölcsei nem ismerték a dohányt és veszélyeit – még akkor is negativ a Halacha álláspontja, ha a többség megengedné.
Ide vonatkozik egy általánosan elfogadott halachikus norma: mivel a Pikuách Nefes (életmentés) majdnem minden tilalmat felold (kivéve az ismert hármast: bálványimádás, gyilkosság és fajtalankodás) és a Pikuách Nefes eldöntése a szakértőkre, jelen esetben az orvosokra tartozik – ha az orvosok egyőntetüen és egyértelmüen állitják a nikotin káros, gyilkos voltát – kétségtelen hogy az orvos=szakértők szava a döntő. Mivel azonban nem minden orvos állitja ezt és nem egyforma intenzitással – a rabbiknak nincs más választásuk mint rámutatni a veszélyekre
és a döntést minden egyes zsidóra bizni.
Összegezésül:
A Halacha nem tiltja egyértelmüen a dohányzást, de azt rossz szemmel nézi és javasolja, hogy ne dohányozzunk, mert az veszélyes lehet egészségünkre – az orvosok szerint. Sok vallásos zsidó, aki a Halacha szerint él – dohányzik ma is. Minden negativ példára van egy pozitiv ellenpélda ("a nagyapám 75 évig dohányzott és 90 éves korában halt meg"). Egyszóval: t i lo s egy zsidónak egészségét veszélyeztetni és t i l o s minden olyan cselekedet amely az egészséget veszélyezteti – a szakemberek, vagyis az orvosok szerint.
Köszönet Gabrielnek a korrekcióért
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése