VENDÉGOLDAL(*
Engem majdnem megvertek.
Egy újságospavilonban érdeklődtem, található-e itt Szombat c. folyóirat.
Nem hallottak róla. S miközben görnyedten keresgéltem, belenéztem a
Mozgó Világba, konkrétan belemerültem egy varázslatos költeménybe,
hirtelen elhangzott az üvöltés.
– Ez is zsidó lap?
Megfogtak. Mert fogalmam sincs.
A Szombat jelzi a felekezeti hovatartozást a címlapon, de a Mozgó
Világon nincs jelzés.
Tulajdonképpen miért nincs?
A fejem a kérdező úr csizmájával egy magasságban, engem most itt
föl fognak rúgni, Anya, mert mindig azt mondtad, Juditka, minden
ember egyforma, olyan, mint te meg én kislányom…
– Zsidó? – üvöltött tovább, s beindult a számítógép az agyban, mint
mindig – hasznos jószág –, minden mozog, phanta rhei, Herakleitosz,
és mégis mozog, Galilei, (szűk körben) egyébként nem, mert ő is
félt mint én, lehet Galilei zsidó volt? Fogalmam sincs, egyáltalán
miről lehet felismerni őket, van ilyen tanfolyam, ahol ezt oktatják?
Paraméterek erre, arra, ilyen orr, ilyen szem, ilyen fül, ilyen lélek,
ilyen agy, ilyen szív… idegen szív, tényleg, ezt hallottam, felismerik
az emberek szívét, ehhez sokan értenek, példának okáért vegyük
ezt a férfit. Aki üvölt.
Velem.
Ő nem ismer fel.
Drága uram, apai ágon kun vagyok, anyai ágon szerb és cigány,
összefoglalva, magyar állampolgár. Nememre nézve pedig nő.
De ebből nem óhajtanék előnyt kovácsolni, aki szelet vet…
ugye közismert, minek politizálok itt, provokatívan, hogy ugyebár
olvasnám a Szombatot, ami az ön finom érzékenységét sérti…
Értem én.
Üssön meg.
Istenem, hogy én ’76-ban mennyire kint akartam maradni Nyugat-
Németországban, az a hely (Winnenden) volt a földi Paradicsom,
az az intelligencia és kedvesség, ahogyan a németek viselkedtek
velem, tizenkét évesen , ahogy a bácsikám kezét fogva (aki ott élt)
jártuk a múzeumokat és az áruházakat…
Szóval könyörögtem Anyámnak, maradjunk itt, mire Anyám
végső érvként idézte nekem a Szózatot:
„Bölcsőd az, s majdan sírod is”
S hazafelé, a határőr a vonaton:
– Önök a Magyar Népköztársaság területére érkeztek.
Akkor elsírtam magam, hiszen Én magyar vagyok, és ez a föld a hazám.
Most a Magyar Köztársaság területén vagyunk.
„Nekem hazám.”Mindig sírtam, amikor Radnóti Miklós utolsó verseit tanítottam.
Kérdem Anyámtól, talán Olaszország?
Ő már nem tanul meg olaszul.
„Nincsen remény.”
Szóval annyit szeretnék csak kérni, a jogilag nem létező egység parancsnokától,
hozza nyilvánosságra jogilag nem létező akciótervét elit kommandójának,
mégis mit akarnak, meddig és miért…
Jelöltetik-e a jelölhetetlent, hogy ne legyen (mint esetemben) félreértés, (én
ugye nem zsidó, hanem cigány) vagy nekem jel se lesz, csak egyenesen sortűz,
mint nemrég a falu végén apát és fiát…
Szóval, mint látják, én egy dolgozó cigány, mondhatni egy egész életen át,
több diplomával bizonyíthatóan, önéletrajz csatolhatóan.
Vallásilag evangélikus, ha ez számítana.
De ha megindulnának soha el nem indult vonatok jelölt embereket vinni
Biztos utakon, nem a tenger felé,
Valahogy, nem mintha majd akkor lenne lehetőségem bármit is a civilizált
emberiség nevében kérni…
Szóval, csak annyit, ha fölférnék rá, kérem tisztelettel, akkor inkább
én is mennék, mint maradnék… köztetek.
(* Fenti cikk a Szombatban jelent meg, Páli Judit tollából, "Vétkesek közt..." cim alatt. A szerk. csak a "majdant" helyesbitette "nemsokára" –ra. Aki nem akarja bevárni – most még menekülhet. Van hová.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése