2010. október 11., hétfő

HÁNYSZOR HALT MEG TONY CURTIS? A MAZSIHISZ HONLAP BIRÁLATA

 

KI VOLT A "BÖLCS" AKI A ZSIDÓSÁGOT MÉREGNEK

 TITULÁLTA - CHESVÁN HÓNAP KAPCSÁN?

 

Nem szabad igazságtalannak lenni. A kivételezés az emberi viselkedés egyik nem fair kifejezője. Amit elvársz az egyiktől – várd el a másiktól is és mindkettőt – saját magadtól. Igy nem illdomos tőlünk, akik igyekeznek figyelemmel kisérni a mai magyar zsidóság életét, vergődését az asszimiláció hinárjában, félelmeit és reményeit – hogy biráljuk a monopolhelyzetet élvező Új Élet tartalmát, zsidó vonatkozásainak görbéjét és elő-előforduló leiterjakabjait – és ugyanekkor eltekintsünk a Mazsihisz honlapjától, ami szintén megéri a pénzét, illetve, időről-időre, a birálatot.

 

    Itt és most nem a szerkesztő személyéről és vallási hovatartozásáról van szó. Persze, joggal elvárható lenne, hogy egy rabbi, rabbihelyettes, iskolaigazgató, lap vagy elektrónikus média szerkesztő (az utóbbiak a Hitközség szolgálatában) zsidók legyenek. Mint ahogy elvárható lenne, hogy legalább a Sip utcai osztályvezetők feleségei zsidók legyenek, ahogy ezt az alapszabályok holt betüi előirják.

 

 Ha már nem, akkor a Mazsihisz honlap szerkesztőitől legalább az elvárható, hogy legalább valamennyire kiismerjék magukat a zsidóságban; hogy ne közöljék le Ros Hásáná tiszteletére, mit esznek a katólikusok a karácsonyi vacsorán és ne irassák a csaló gój "rabbi"jelölttel, hogyan lehet betérni a zsidóságba. (Ő maga nem vette a fáradságot hogy betérjen, biztos volt benne, hogy anélkül is lehet az Orzseban "rabbi", és ma már harcos jezsuita, aki az  utóbbi választások előtt a Jobbiknak agitált...).

 

 Az is elvárható, hogy D.A. ne irjon  lelkes cikket a Szobol darabról (amit valószinüleg nem is látott, csak a piár anyagot olvasta), amely pocskondiázza a nácik általi megsemmisités előtt álló   wilnai gettót és vezetőit.. D.A. nak fogalma sincs a Sóáról, de arról sem, hogy Szobol egy szélsőbaloldali kontraverzális iró Izraelben, akit sokan zsidó és vallásellenesnek tartanak (az utóbbit ő maga is fennen hirdeti). A Mazsihisz, tudtunkkal, egy vallásos szervezet és nem feladata zsidó gettóvezetőket becsmérelni. Arról már nem is beszélve, hogy az akasztott házában nem emlegetik a kötelet....

 

  Hogy a fejesek minden böffenését kötelességének tartja a honlap napokon át közölni – mondjuk ez is érthető, vagy "érthető". De miért kellett az elnöknek Jom Kippur előtt ezt a gáncsot vetni a "becsinált" átvételével? Ha valaki tesz egy suta kijelentést és másvalaki kétbalkezesen ezt lehozza, egy fél minján által olvasott honlapon – hol a szerkesztőség commonsense  elhallgatni ezt és bölcsen elsiklani felette? Ennyi  védelem nem jár a kőrősi elnöknek?

 

    No és Tony Curtis, hazánk nagy fia és a mai kortárs zsidóság, egyik kiemelkedő szellemi nagysága – hányszor halt meg? A honlap lelkes "temetkezése" szerint –legalább ötször,  ha azt számitjuk hányszor parentálták el. Azt hogy a szombat tiszteletére az "adás" megszakad péntek délután – a honlap még hétfőn is közli, nehogy valaki elmulassza.

 

   A legérdekesebbnek igérkező és legszebben megirt rovat, Big barátunk rovata a zsidó hónapokról. Ezért kellemetlen kötelesség megirni, hogy a jelenlegi –Chesván – hónapból, Big "nem készült". Igy, amit ir szép és jó, de a hónaphoz vajmi kevés köze van.

 

      Még valami – ezen irás bevezetőjének alapján : amikor Big azt irja eszmefuttatásában, hogy " A zsidó ember – olyan mértékben, amely megadatott a számára – részese ennek a megejtő emelkedettségnek. Bölcseink egyike egyszer azt mondta: a zsidóság az egyetlen olyan méreg, amely betölti egész valónkat csakhogy pozitív módon gyakorol hatást életünk minden vonatkozására" -  szabadjon megkérdeznünk, tudatlanságunkat lengetve, ki volt ez a "bölcseink egyike"?  Talán  Marx, esetleg Trockij (őt nem a "zsidóság" mérgezte meg...), Rákosi (Rósenfeld) Mátyás, Chájim Weizman, vagy netalán  Feldmajer Péter (az utóbbi bölcsességét titokban tartja. )

 

Kérjük Biget, a következő rovatban árulja el a titkot.

2 megjegyzés:

  1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  2. BS"D
    אשרינו שיש לנו רבי כזה


    Hatalmas respect!



    (Hanna Yerusalembol)

    VálaszTörlés