ZSIDÓSÁG – ÁTÓL Z.ig
MOST EGY ÉVE JELENT MEG BUDAPESTEN NAFTALI KRAUS LEGUJABB KÖNVYE, AZ ŐSI FORRÁS SOROZAT 19. KÖTETE. EZ A ZSIDÓ FOGALOMTÁR. MIVEL A PESTI UJ ÉLET "FELSŐ UTASITÁSRA", MEGSZAKITOTTA A KÖNYVBEN FOGLALT INFORMÁCIÓ FOLYTATÁSOS KÖZLÉSÉT – MEGTESSZÜK EZT MI HELYETTE. IDÁIG A SIP UTCAI CENZOROK KEZE NEM ÉR EL
ALMEMOR – (görög) A zsinagóga közepén álló emelvény és rajta egy asztal, amit főleg tóraolvasásra használnak. Héberül bimá, jiddisül, b’lemer.
Askenáz rítusú zsinagógákban itt áll a kántor péntek este, amikor a Löchá Dodit (l. o.) énekli. Itt hirdetik ki az újholdat, olvassák fel a Háftárát (l. o.) stb. Az elmúlt száz évben vita tárgyát képezte az ortodoxok és a neológok között az A. elhelyezése: az utóbbiak a frigyszekrény elé tették.
ÁLMOK – Bölcseink hozzáállása az álmokkal kapcsolatban meglehetősen ambivalens. Egyrészt bagatellizálták az álmok jelentőségét, és azt mondták, hogy amire az ember gondol napközben, azt látja éjjel álmában. Mások hittek az álmok jelentőségében, és ezt bibliai történetekkel támasztották alá (Jákob álma, József álmai). Egyes amoriták (l. o.) ismert álomfejtőkhöz jártak, akik annak alapján fejtették meg ugyanazt álmot, amennyit fizetett nekik a delikvens. Voltak, akik böjtöltek, ha rosszat álmodtak és volt, akinek a böjtöt szombaton is megengedték, bár szombaton általában tilos böjtölni.
ÁMÁ – (héber) ókori hosszmérték. Rőf , kb. 48 centiméter. Mások szerint – 68. Mint egy átlagos ember keze, a könyöktől, az ujjak hegyéig. Noé bárkájának hossza 300 Á. volt (1Mózes 6,15).
ÁM-HÁÁREC – (héber) Szó szerint a föld népe. Általában tudatlan, ignorens zsidókat értünk alatta, akik nem ismerik a Tóra törvényeit, és ennélfogva nem megbízhatóak vallási szempontból. Egyesek szerint egykori (bibliai) értelme alapján az Á-H egyfajta nemzetgyűlés tagja volt.
ÁM HÁSZÉFER – (héber) a könyv népe. A Korán nevezi így a zsidó népet, amely a KÖNYVET – a Bibliát – adta a világnak.
ÁMIDÁ – (héber) Naponta háromszor elmondott ima, amelyet állva mondanak (innen a neve: Ámidá – állás). Hétköznapokon 18, illetve 19 áldásból áll. Más nevén – smone eszré (18) áldás. Halkan, nagy áhítattal mondják és az előimádkozó megismétli – a Sáchrit és Mincha imáknál – hangosan. A Talmud szerint a jávnei Synhedrion komponálta a második Szentély pusztulása után. A 19. áldást – az eretnekek és besúgók ellen – Smuel Hákátán komponálta, Rabban Gamliel, a fejedelem felkérésére.
Szombaton és ünnepnapokon az Á. úgy variálódik, hogy csak hét áldásból áll.
AMORÁK, AMORITÁK – A Talmud (l. o.) Gemárá része bölcseinek gyűjtőneve, a Szóbeli Tan magyarázói és értelmezői a Misna utáni korszakban. Hat amorita nemzedéket ismerünk, nagy részük Babilóniában, kisebb hányaduk Izrael földjén működött. Egy fokkal alacsonyabb rangban voltak, mint az őket megelőző tanaiták, a Misna bölcsei (lásd ott).
ÁNI MÁÁMIN – (héber) A Maimonidesnek tulajdonított, tömör „13 Hitágazat” kezdő szavai. Az utolsó előttiben a hívő zsidó hitet tesz amellett, hogy hisz a Messiás eljövetelében, ha az késlekedik is.
ANTISZEMITIZMUS – zsigeri zsidógyűlölet, amely főleg Európában, a keresztény országokban, néhol lappang, néhol képtelen vérvádakat terjeszt és pogromokban tör ki. A múlt század harmincas-negyvenes éveiben, a hatmillió áldozatot követelő vészkorszakban (holokauszt l. o.) teljesedett ki, míg a mai neo-A. a holokausztot cáfolván újabb zsidóellenes kilengésekre uszít.
A modern A. néhol helyi politikai ambíciókat elégít ki, néhol szítói a valós problémákról próbálják ezzel a figyelmet elterelni, de majdnem mindenütt és néha napjainkban is, dogmatikus egyházi uszítás áll hátterében. A XXI. században az A. gyakran Izrael-ellenes jelmezben jelentkezik.
ÁPIKORESZ – (Ápikajresz) Epikurosz görög filozófus, aki i. e. 341–270 élt Athénban, ő „adományozta” az Á. fogalmát a zsidóságnak. Ez egy olyan zsidó, aki istentagadó és kizárólag az élvezeteknek él. Maimonides háromféle Á.-t különböztet meg (aki tagadja a próféciákat; aki tagadja, hogy az Örökkévaló a forrása az emberi tudásnak, és aki tagadja Mózes próféciáját) és a Misnában kimondják, hogy az Á.-nak nincs része a túlvilági üdvösségben (Szánhedrin 10. fejezet, 1. Misna), míg az Atyák fejezeteiben azt a tanácsot kapjuk, hogy „Tudd, mit válaszolj az Á.-nak” (Ávot 2,14).
APOKRIFÁK – (SZFÁRIM CHICONIJJIM) „külső” könyvek a második Szentély idejéből, melyeket a zsidó Biblia nem kanonizált, és így kívül maradtak. Köztük ismert könyvek: a Makkabeusok Könyvei (1-2), Judit könyve, Chanoch könyve, Tóbiás könyve, Ben-Szirá könyve (utóbbiból gyakran a Talmud is idéz), Baruch könyve és a Bölcsesség könyve stb. Ezeket a katolikus Biblia felvette, míg a reformátusok nem fogadták el.
A zsidóság gyanúperrel élt ezen könyvek egy részével szemben, tiltotta olvasásukat, sőt a Misnában (Szánhedrin 10, 1) rabbi Akiba kijelenti, hogy „nincs részük a túlvilági üdvösségben”. „Ocár Jiszráél” (l. o.) több részre osztja fel az A.-et. Vannak, amelyek olvasása tilos, mint az egyházi könyvek például, és olvasásuk káros hatással jár. Vannak olyanok, amelyek csak nem ajánlottak, mivel kár az időért velük foglalkozni.
ARAMEUS – Egykor a keleti zsidók mindennapi nyelve volt, egyfajta jiddis (l. o.), vagy ladino (l. o.) az okmányok is ezen a nyelven íródtak. A mai napig fennmaradt szokás, hogy a házasságlevelet (Ktubá) és a getet (válólevél) A. nyelven írják, amit ma csak kevesen értenek. Több ima is ezen a nyelven maradt fenn, pl. a Káddis (l. o.), Jökum Purkán (l. o.) stb.
ARANYBORJÚ – (héberül: égel házáháv), amit a zsidók készítettek Egyiptomból kijövet, amikor Mózes késlekedett a hegyről visszajönni, ahová a kőtáblákért ment. Exegéták sora próbálja mentegetni a vétkes népet… „nem istent akartak csinálni maguknak (az Egyiptomból jól ismert Ápisz bika nyomán), hanem csak egy vezetőt, hogy előttük haladjon”; „…nem is a zsidók csinálták, hanem a hozzájuk csapódó gyülevész népség” stb. Nagyon valószínű, hogy már itt és ekkor érlelődött meg az a határozat, hogy ezzel a néppel, jelenlegi állapotában, nem lehet hont foglalni, és szükség van türelmi időre, amely alatt felnő egy új nemzedék. Ez csak a baljós kémjelentés után került nyilvánosságra. Bölcseink szerint az A. vétkéért időről-időre fizetnek a zsidók, apránként, amikor vétkeznek.
ÁRÁVÁa négyfajta növény egyike – fűzfaág (lásd Érbáá Minim és Hosánot), amely az egyszerű, tanulatlan zsidókat jelképezi. Együtt, egy csokorban a többiekkel – az egység szimbóluma lesz.
ÁRBÁÁ BÁNIM – (héber) a Hággádában (l. o.) felsorolt „négy fiú”, a zsidók négy prototípusa: a Bölcs; a Rossz (Rásá); az együgyű (Tám) és az, aki „kérdezni sem tud” (Seénó jodéá lisol). Újabban van egy ötödik is: aki egyáltalán nincs jelen a „széderen”, nem vesz részt a zsidó (köz)életben, fogalma sincs arról, amiről szó van, és mit jelent zsidónak lenni. Nekik is szól ez a könyv.
ÁRBÁÁ MINIM – (héber) a négyfajta növény, melyeket csokorba kötve Szukkot (l. o.) ünnepén használunk, és naponta áldást mondunk rá. A négy növény: etrog, luláv, hádász és árává. Áldásmondás közben a négy égtáj felé fordítjuk a csokrot: jöjjön az áldás mindenhonnan.
ÁRBÁ IMÁHOT – (héber) az ősanyák: Sára, Rebeka, Ráchel és Lea, az ősapák (l. o.), Ábrahám, Izsák és Jákob feleségei. A hagyomány és a Midrások rendkívüli tulajdonságokkal ruházzák fel őket.
ÁRBÁ KÁNFOT – (héber) négyszögletes ruhadarab, amelynek négy sarkára rojtokat (cicit l. o.) kötnek és ezzel eleget tesznek a Tóra parancsának (5Mózes 22,12). Magyarul cidáklinak vagy cicesznek is nevezték. Van, aki tálit kátánnak (kis tálitnak) nevezi. Fiúgyerekeket hároméves kortól igyekeznek arra nevelni, hogy Á.-t hordjanak.
ÁRBÁ KOSZOT – (héber) a négy pohár, a Széderestén (l. o.) kötelező négy pohár bor (vagy szőlőlé).
ÁRÉ MIKLÁT – (héber) menedékvárosok. A Tóra gátat vet a vérbosszúnak azáltal, hogy a nem szándékos emberölőt megvédi a rokonok várható bosszújától. A megoldás: menedékvárosok – hat város Erec Jiszráél különböző pontjain –, ahová az ilyen gyilkos menekülhetett, és ott védettséget élvezett, amíg ügyét kivizsgálták. Ha kiderült, hogy nem is ismerte az áldozatot és nem szándékosan okozta halálát – a menedékvárosban maradt, amíg ügye elévült. A Tóra szavaival „a főpap haláláig”. A hat kijelölt menedékvároson kívül, a 42 levita város is befogadta az ilyen menekülteket. Az első Szentély pusztulásával megszűnt a menedékvárosok intézménye, amely Ábrahám Chill amerikai rabbi fogalmazásában (a micvákról írott könyvében) „a Tóra nagy újítása a kriminológiában”. /Lásd részletesen Naftali Kraus Az Ősi Forrás (13) A ZSIDÓSÁG PARANCSOLATAI (613), Budapest, 2004, PolgART Kiadó/.
ÁRVIT – MÁÁRIV (héber) az esti ima. A hagyomány szerint Jákob ősapánk vezette be, amikor fivére Ézsau elől menekült, és útban volt Chárán felé, ahol megnősült.
ASKENÁZ(I) – A Bibliában egy ókori nép; Noé unokája, Jefet fia. A későbbi exegézisben (RÁSI) és a zsidó folklórban Németországgal azonosítják. Átvitt értelemben a közép- és kelet-európai zsidóság elnevezése, ellentétben a másik európai ág, a szefárd, szfárád(i) (spanyol) zsidókkal.
ÁSZÉ – (héber) „tedd”, vagyis a cselekvő parancsolatokat jelzi. A Tórában 248 ilyen tevőleges parancsolat van. Ezt egészíti ki a 365 tiltó parancsolat (Ne tedd – lo táásze), összesen 613. Napjainkban ebből kb. 250 teljesíthető a gyakorlatban. (Lásd Naftali Kraus: AZ ŐSI FORRÁS (13) A ZSIDÓSÁG PARANCSOLATAI, Budapest, 2004, PolgART Kiadó)
ÁSZERET JÖMÉ TÖSUVÁ – (héber) a bűnbánat tíz napja, Ros Hásáná (l. o.) első napjától, ami Tisré elseje, Jom Kippurig (l. o.) bezárólag, ami a hónap tizedike. A megtérés és magába szállás évadja, Szlichot (l. o.) imákkal és különleges betétekkel az Ámidában (l. o.).
ASZUTA – (arameus) „egészségedre!” Ezt mondják, amikor valaki tüsszent. Korrumpált magyar formája volt valamikor: „Assze!”, de ma már nem használatos. Jiddis formája: zu gezunt! Alapja a zsidó folklórban: valamikor, ha valaki tüsszentett, az egy halálos betegség jele volt, és ezért kívántak neki jó egészséget.
Tel-Avivban A. néven működik egy magánkorház is.
ASSZIMILÁCIÓ – a zsidóságot pusztító világjelenség, amit sokan összetévesztenek a zsidóknak adott polgárjogokkal, az emancipációval. Az asszimiláció, vagyis a szellemi beolvadás az iskolában kezdődik, a fehér asztalnál folytatódik, majd az egyetemen, mikor is a végállomás a vegyes házasság. Közben a zsidók elvesztik jellegüket, nevüket, nyelvüket, ők a befogadó állam legnagyobb hazafiai.
Izgalmas és szomorú nyomon követni a magyarországi zsidóság asszimilációját az elmúlt 150 évben, a galíciai beszivárgóktól az ateista, öngyűlölő Rákosi – Gerő – Révai - Farkas Mihály négyes fogatig. Ma már tudjuk, hogy lehet ezt másképp is, de a magyarországi zsidóság maradékán ez sajnos már nem segít.
ÁTÁ BÖCHÁRTÁNU – (héber) „Te választottál ki bennünket”. Imarészlet az ünnepi imakönyvben, ami miatt sok támadás érte a zsidóságot, akik nem tudták megmagyarázni, hogy a kiválasztás kötelességet jelent: terjeszteni és képviselni a tiszta monoteizmust a világon.
ATYÁK BÖLCS TANÍTÁSAI – (Pirké Ávot), a Misna szerves része a Nezikin részben, hat fejezetből álló moralizáló gyűjtemény, melyet szokás Peszách és Ros Hásáná között (vagyis a nyári hónapokban) szombat délutánonként elmondani, illetve tanulni egy-egy fejezetet belőle. Lásd Ávot – rabbi Nátán Misnája (Ádrá”n).
AUFRUF – (német) felhívás. Amikor a vőlegényt vagy a Bar-Micva fiút (l. o.) felhívják, - a szombat reggeli ima keretében - hogy járuljon a Tóra elé.
ÁV – (teljes nevén: Menáchém-áv) A zsidó naptár 5. hónapja. Kilencedikére esik a nagy nemzeti gyász- és böjtnap Tis’á Beáv (l. o.).
ÁV HÁRÁCHÁMIM – (héber) Az Irgalom Atyja. Könyörgő fohász, amit szombatonként mondunk a Tóra-felolvasás után, valamint a Jizkor (megemlékezés halottainkról (l. o.) keretében. Aránylag „új” ima, valószínűleg a keresztes háborúk és a velük járó pogromok során keletkezett, amikor zsidók tízezrei estek áldozatul a fanatikus vallási őrjöngésnek.
Az Á. H. szövege magyarul:
„Az Irgalom atyja, aki a magasban lakozik nagy irgalmában, emlékezzék meg szánalommal azokról a jámbor, igaz és ártatlan szent gyülekezetekről, amelyek életüket áldozták, hogy megszenteljék Nevét. A szeretettek és kedvesek, éltükben-holtukban sem váltak meg egymástól; sasnál sebesebbek, oroszlánnál erősebbek (voltak), amikor Teremtőjük akaratát, Szirtjük kívánságát kellett teljesíteniük.
Emlékezzék meg róluk Istenünk, javukra, a világ többi jámborával együtt és bosszulja meg szolgái kiontott vérét, amint az Mózes, Isten emberének Tórájában írva van: Dicsérjék nemzetek az Ő népét, mert megtorolja szolgái vérét, bosszút áll szorongatóikon... (5Mózes 32,43)
Szolgáid, a próféták pedig ezt írták: Megbosszulom vérüket, nem hagyom bosszulatlanul, hiszen Cionban lakik az Örökkévaló! (Joél 4,21)
A Szent Iratokban meg ezt találjuk: Miért mondhatják a (pogány) népek: hol van az ő Istenük?! Váljon nyilvánvalóvá a népek között, szemünk láttára, hogy bosszút állsz a pogányokon szolgáid kiontott véréért!!(Zsoltárok 79,10)
Továbbá: Számon kéri a vérontást, emlékezetében tartja s nem feledi az elnyomottak jajkiáltását (Zsolt 9,13) Végezetül pedig: Ítélkezik a népek fölött, sok lesz ott a halott, országszerte fejeket zúz össze... (Zsolt 110,6–7)
ÁVINU MÁLKÉNU – (héber) Atyánk-királyunk. Drámai fohász, amit böjtnapokon valamint Ros Hásánákor és Jom Kippurkor és a közbeeső napokon mondunk, és melyben személyes, illetve közösségi bajainkat, kérelmeinket tárjuk az Örökkévaló elé. Eredete ősrégi: rabbi Akiba volt az első, aki szárazság idején, öt rövid mondatban érte el, hogy eleredjen az eső. Ezt mondta: Atyánk, királyunk, te vagy az apánk! Atyánk, királyunk, nincs más királyunk kívüled! A. K. vétkeztünk ellened! A. K. könyörülj rajtunk! A. K., tégy velünk (jót) a neved kedvéért! És azonnal eleredt az eső. (Táánit 25,b). Az Á. M. már Ámrám Gáon imakönyvében is szerepel; több változata ismeretes. Ma 44 strófából áll; vannak, akik úgy találják, hogy ezek az Ámidá (l. o.) áldásaira (19) rímelnek.
ÁVÉL, ÁVÉLUT – (héber) gyászoló, gyász. A zsidó gyászfolyamat három fázisból áll: egy hét (siv’á); egy hónap (slosim) és egy év, illetve – a káddis mondáshoz – 11 hónap. Az utóbbi csak a szülőkre érvényes; őket egy teljes évig gyászoljuk A gyász a közeli hozzátartozókra vonatkozik, vagyis szülők, gyerekek, férj és/vagy feleség, illetve fiú- vagy lánytestvérek. A fő gyász, amikor sivát (hét napot) ülnek, a temetéstől számított első héten. A legfontosabb az elhunyt rokon után káddist (lásd ott) mondani vagy mondatni, vagyis lelki üdvéért imádkozni.
A gyász főbb megnyilvánulásai: a temetés után megtépik a gyászoló ruháját, a gyászoló nem nyiratkozik és nem borotválkozik, nem vesz részt mulatságokon, esküvőkön sem. Családi esküvőkön csak akkor, ha valami feladata van (például ha felszolgál).
ÁV MÖLÁCHÁ – (héber) vagyis a fontosabb, alapvető munkák, tevékenységek, melyek száma 39, s melyeket a pusztaságbeli Hajlék (MISKÁN) építése során kifejtett tevékenységből szűrték ki Bölcseink. Ezeket és elágazásaikat (Toladot) tilos szombaton végezni.
ÁVODÁT ELILIM – (héber) bálványimádás. Ellentétben az ókorral, amikor ez egyértelmű volt: a zsidó(ság) volt a monoteizmus letéteményese, egy láthatatlan és megszemélyesíthetetlen Istent imádott, míg a népek imádták a Báált, az Ástóretet és ezek hím- és nőnemű leszármazottait. Átvitt értelemben, napjainkban az Á. E. sokkal összetettebb és rafináltabb: egy asszimilációra sarkalló tévé is lehet Á. E. és egy ünnepelt futballista vagy színésznő is lehet" bálvány". Fölösleges mondani, hogy más vallások kultiválása, vagy szokásaik összemosása az ősi zsidó szokásokkal szintén az Á. E.-hez vezet. (Lásd: Dárké Háemori és Chukot Hágój.)
ÁVODÁ ZÁRÁ – (héber, szó szerint idegen szolgálat) A bálványimádás szinonimája. Minden pogány praktika gyűjtőneve, beleértve szobrok és faragott képek istenítését. Egyike a három véteknek, ami miatt egy zsidó embernek életét kell áldoznia, ha kényszerítenék elkövetésére. (Lásd Ákum)
ÁVRÁHÁM BEN ÁVRÁHÁM – (héber) Ábrahám, Ábrahám ősapánk fia. Annak idején így nevezték a betért nem zsidót, míg a nőt Sárának vagy Rútnak. Ma nem teszik a hangsúlyt erre, és a betérő olyan nevet választhat, amilyet akar.
AZESZ PÓNEM – (eljiddisült héber, eredetileg Ázut Pánim) szemtelenség, arcátlanság.
.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése