A HALÁLBÜNTETÉSRŐL
Ebben a kérdés-komlexumban nemcsak a válasz összetett és körülményes, hanem már maga a kérdés sem egyértelmü. Hiszen minden gyerek tudja, hogy az ősi zsidó törvénykezés – a Tóra – nemcsak ismeri és elismeri a halálbüntetést és részletezi az eseteket amikor a kapitális büntetés aktuális , hanem még a halálnemeket is előirja. Akkor meg mi a kérdés?
A Tóra nem egy helyen a halálbüntetés indokolását is hozza: ez nem más mint kigyomlálni a rosszat, elrettenteni a vétkeseket és megakadályozni a tovább bűnözést. Tehát, elsősorban nem megtorlásról, pláne nem bosszuról van szó.
Halálos itéletet csak egy 23 tagu biróság hozhatott és ezt nevezték "kis Szánhedrin"nek. A nagy Sz.nek 71 tagja volt, ez volt az egykori felsőbiróság. Az emlitett Kis Szánhedrin is csak akkor hozhatott halálos itéletet, amikor a Szentély fennállott és a Szánhedrin Jeruzsálemben űlésezett, az un. Márványteremben (Liskát Hágázit), ami a biróság ülésterme volt – minden külső nyomástól mentesen. Ennélfogva – állitja a Talmud (Szánhedrin, 6, b és Mákot 7) - "már 40 évvel a pusztulás (Churbán) előtt, megszünt a halálos itélet hozatala Izraelben és a Szánhedrin önkéntesen elhagyta állomáshelyét, hogy ne kelljen a zürzavaros időkben itélkezniők".
Az irott Tóra paralell változata, a Szóbeli Tóra – amely kiegésziti és részletezi a halálbüntetés törvényes előfeltételeit – egy sor olyan megkötést tartalmaz, amelyek nagyon megnehezitik és úgyszólván lehetetlenné teszik halálbüntetés kiszabását. A két szemtanu szükségessége ahhoz hogy valakit el lehessen egyáltalán itélni – nemcsak halálra! - a közvetett bizonyitékok semmibevétele, és ami talán a legjelentősebb: az előzetes figyelmeztetés kötelező jelenléte; - mindez, legalább elméletben, olyan helyzetett teremben amelyben halálbüntetés kiszabása úgyszolván lehetetlen volt.
Odáig ment ez, hogy Jávnéban, ahol az első Szánhedrin ( Synhedrion( űlésezett a második Szentély pusztulása után, az a szóbeszéd járta, hogy egy biróság amely egyszer hét évben kiszab egy halálos itéletet, az már "erőszakos"nak (brutális"nak?) tekinthető. (Mákot, 7, b, a Misnában. Ezt a mondást két fiatal rabbinak, Tarfonnak és Akibának tulajdonitották, akik azt mondták: "Ha mi ott lettünk volna (abban a Szánhedrinben, amely a Szentély idején tárgyalta a kriminális eseteket, amelyekért halálbüntetés jár) – soha az életben nem hoztak volna halálbüntetést" (mivel a tanuknak olyan keresztkérdéseket tettek volna fel, amelyek összezavarják őket és lehetetlenné teszik a bizonyitási eljárást). Rabban Simon ben Gámliél (aki később, apja tisztjét örökölte mint a Szánhedrin elnöke) nem osztotta Tarfon és Akiba nézetét hanem élesen megjegyezte: "Ha ők ott lettek volna – és igy viselkednek – sok vérontást okoztak volna Izraelben (mivel a potenciális gyilkosok nem féltek volna a biróságtól – Rási).
Inkább szabaduljon ezer bünős…
Persze Akiba és Tarfon mondása egy kolossszális túlzás. Ami mögötte van az az, hogy a tanukat alaposan ki kell hallgatni, faggatni, megpróbálni meghazudtolni; nem szabad közvetett bizonyitékok, vagy a biró "logikája" alapján dönteni ha emberéletről van szó; nem lehet statáriálisan itélkezni, mert inkább hagyjunk futni ezer bünöst mint haljon meg egy ártatlan ember.
Ezt Maimonidés fogalmazta meg ilyen egyértelmüen – több mint 900 évvel ezelőtt amikor a 290. tiltó micvát magyarázza:
"nehogy valakit elitéljünk (halálra) feltevés alapján, még ha az olyan erős és meggyőző is, "majdnem biztos", csak éppen nincsenek tanuk akik tanusitanák a tényt…" (Maimonides idéz itt egy esetet, amit a Talmud hoz Simon ben Sátácchal kapcsolatban (Szánhedrin 37,a), amikor "láttak valakit aki üldözi ellenségét, az meg bemenekül egy házba és az üldöző utána. Bementünk utánuk és láttuk hogy az üldözött haldoklik, mig az üldöző kezében véres kés – ezt az üldözőt nem tudjuk halálra itélni, a r e n d e s p r o c e d u r a alapján, mivel nincsenek tanuk aki saját szemükkel látták a gyilkosságot- - -".
A továbbiakban Maimonides a dolog logikáját adja, majd igy folytatja: "…ha nem itéljük halálra a gyanusitottat, még a leglogikusabb felteves alapján sem, ami majdnem biztos – akkor mi történhet? Az hogy egy vétkest futni hagytunk. Viszont ha halálra itéljük a gyanusitottat a feltevés és közvetett bizonyitékok alapján – lehet hogy eljön egy nap, amikor ilyen alapon egy ártatlant végzünk ki… és ezer vétkes felmentése jobb és kivánatosabb, mint egy ártatlan kivégzése…"
(Széfer Hámicvot löRámbám, 290. tiltó micva, 316-317 oldal, arab eredetiből forditotta és sajtó alá rendezte, Joszéf Kappach rabbi, Moszad Háráv Kook kiadás, Jeruzsálem, 1971).
Nyolcvan boszorkány egy napon…
Érdekes, hogy a modern jóléti államokban, ahol megszüntették a halálos itéletet, szintén ez az uralkodó elv.Nem tartozik témánkhoz de érdekes lehetne egy olyan tanulmány amely felméri a morális, etikai és lélektani különbségeket az olyan államok között, ahol máig is van halálbüntetés (mint az Egyesült Államok, Anglia, stb)és azok között ahol már rég nincs, valamint a tény gyakorlati hatását a mindennapi kriminalisztikára.
A Talmud a fentin kivül, több - kevésbé bizarr - példát emlit fel, amelyekben nem volt kétség a gyilkos kiléte felől, még sem lehetett halálra itélni, mivel nem volt két tanu. Még jobban megneheziti, sőt lehetetlenné teszi az itélkezést, az a legális elvárás, hogy a tettest előzőleg figyelmeztetni kell tettének vétkes voltára.
Az mégcsak megjárja ha egy kikapós asszonyt figyelmeztetnek, ne legyen házasságtörő, de ha valaki hirtelen felindultságból – de szánt szándékkal és nem véletlenül – agyonüt valakit, akkor ki figyelmeztethette volna előzőleg hogy ne tegye?
A prágai Lőw rabbi úgy érti hogy az "egyszer hét évbeni halálos itélet", olyan ideális időkre vonatkozik, amikor a zsidók a Tóra törvényei szerint éltek és ennélfogva nagyon ritka volt a gyilkosság és egyéb erőszakos büntett. Máhárá"l hozzáteszi, hogy ezzel szemben, válságos időkben, amikor erre szükség mutatkozott – a törvényszék ad-hoc itéleteket hozhatott és hozott, statáriális eljárás által, a rendes perrendtartás megkerülésével (Horáát Sáá).
A talmudi példák ezzel kapcsolatban, önmagukért beszélnek: Simon ben Sátách, a Hasmoneus Jánnáj király sógora és az akkori Szánhedrin feje – egyszer nyolcvan askeloni pogány varázslót ("boszorkányt") akasztatott fel egy napon, amikor tudvalevő, hogy a perrendtartás szerint 24 órán belül két halálos itéletet sem lehet hozni! (Jeruzsálemi Talmud, Chágigá, 2, 5). Máskor halálra itéltek egy embert aki szombaton lovagolt, pedig ez csak egy rabbinikus tilalom, vagy megkorbácsoltak egy embert aki "a fügefa alatt", vagyis nyilvános helyen szeretkezett a feleségével – ezek mind ad-hoc itéletek voltak, nem a rendes procedura szerint.
Ebből az következik, hogy még a talmudi időkben kialakult egy párhuzamos itélkezési plattform, amely ad-hoc itélkezett a rendkivüli helyzetre való tekintettel. Lehet ezt ha akarjuk – statáriális eljárásnak is nevezni, amikor a felfüggesztik az érvényben lévő törvényes megkötéseket
R' Sila és a nöstényszamár
Kései babilóniai történet illusztrálja, hogy ott sem volt másként. Rabbi Sila, az ismert rabbi-iskola (jesiva) vezetője, egyszer megkorbácsoltatott egy zsidót, akit tetten értek egy egyiptomi nővel. Az ment és bepanaszolta a rabbit, hogy engedély nélkül biráskodik. A hatóság kiküldött egy vizsgálóbirót, aki megkérdezte a rabbit, milyen alapon történt a korbácsolás. Az szemrebbenés nékül válaszolta, hogy az illető fajtalankodott egy nőstényszamárral… Erre csodálatos módon tanu is találtatott. Ez egy főbenjáró vétek a gójok szemében is (legalább is akkor az volt) és a biró ki is mondta hogy "halál fia az illető"! Miközben a biró a kérdést latolgatta – r' Sila imádkozni kezdett és egy ismert bibliai verset idézett. Amikor a vizsgálóbiró megkérdezte, mit mond, azt válaszolta, hogy "áldott legyen az Örökkévaló, aki nektek (Rómaiaknak? perzsáknak?, ez nem teljesen világos) hatalmat adott, hasonlót az égi hatalomhoz és az igazság szeretetét plántálta belétek!" A hir eljutott a felsőbb körökhöz, ahol azt mondták: Ez a zsidó ennyire megbecsüli az állam rendjét és presztizsét?! Legott adtak neki egy marsallbotot és felhatalmazták, hogy itélkezzen az állam nevében (a zsidók felett, vagyis jogi autonómiát adtak nekik).
Amikor a vizsgálóbiró elment, a megkorbácsolt azt mondta r' Silanak: "Úgy? Az Örökkévaló csodát tesz a hazugokkal?!" (Hiszen r' Sila nem mondott igazat, ami a nőstényszamarat illeti). Mondá neki r' Sila: te gazember, te! Hát nem szamarakhoz hasonlitja őket az Irás?! (lásd Ezékiél, 23, 20). Látta r' Sila hogy az illető megy beárulni, hogy szamarakhoz hasonlitotta őket. "Eszerint ez egy üldöző (rodéf), aki a zsidók életére tör spicliskedésével. A Tóra erre azt mondta, hogy "aki jön téged megölni – előzd meg őt és, öld te meg őt!" Fogta a most kapott marsallbotot és agyonütötte a besúgót… (Bráchot, 58b).
Másutt, Ráv Káhána volt az, aki nyakát szegte egy mószernek (besugó) és emiatt el kellett menekülnie (Bava Kamma 117a). Ott anyagiakról volt szó és ennélfogva mondja, mind Maimonidés, mind a Sulchán Áruch, hogy "napjainkban is ("bizmán háze") amikor nincs halálos itélet – szabad megölni a besúgot, akár a zsidó ember életére, akár vagyonára tör".
A Rés Galuta hatásköre
Későbbi időkben a babilóniai zsidó exilarchnak (Rés Galuta = a Galut feje) is voltak idönként ilyenfajta szerzett jogai a hatóságoktól. Ha ez a gójoktól jött, akkor a zsidók rendszerint eltekintettek attól, hogy a Halacha szerint nem hozhattak halálbüntetést, hatáskör hiján (lásd a cikk elején emlitetteket), de ezt legtöbbször csupán akkor fordult elő, amikor a közösséget veszélyeztető árulókról, besugókról volt szó.
Az ereci zsidó Fejedelmeknek (Hillel családjából 13 generáció) és a babilóniai exilarcháknak bizonyos karhatalom állt rendelkezésére, amit az állam fizetett és menedzselt. Ezek azonban főleg a belső biztonságot felügyelték.
Ez a hallgatólagosan elismert és eltürt jog – kiiktatni az árulókat és besúgókat – az európai galutban is folytatódott. Rabénu Áser ben Jechiél, "(Ro's"), az ismert középkori Talmudista és kodifikátor ( (1250 -1328), egyik responsumában irja: "Egy országban sem, azok között amelyeket ismerek, nincs a zsidóknak joguk halálbüntetésre itélni valakit – kivéve itt, Spanyolországban. Nagyon is csodálkoztam ezen amikor ide jöttem –hogyan itélhetnek valakit halálra amikor nincs Szánhedrin, de azt mondták nekem hogy az állam engedélyezi ezt!" (Resp. Ro's, 17, 8). Ha tehát az állam engedi, akkor rendben van.
Ezt a "jogot" egyébként a Sulchan Áruch is kodifikálja. A S"Á negyedik részében (Chósen Mispát, a Birák törvényei, 2. fejezet. első bekezdés) találjuk: "Minden biróság (Bét Din), még ha nincs is ereci felhatalmazása (Szmichá), ha látják hogy a nép vétkezik és ez ad hoc szükséges (Córech sáá), itélkeznek élet és halál felett, valamint anyagi ügyekben és mindenféle büntetéseket szabnak ki – még ha nincs is törvényes tanuvallomás. Ha a vádlott erőszakos, rabiátus ember – megveretik egy nem-zsidó által (mivel ma a 39 korbácsütés sem aktuális) és szabad prédává tehetik vagyonát- - - de minden cselekedetük (a biráknak) önzetlenül, istenes legyen (lösem sámájim) és csak a hitközség nagyjai tehetik ezt, akikben mindenki megbizik".
Ugyanezt mondja, uo. más szavakkal, ugyanott a Remá (Iszerl's) is.
Eddig a vitás ügyekről van szó, de nem a besúgóról. Róla külön intézkedik a S"Á (Chósen Mispát, 388. fejezet, "Aki felebarátjának kárt okoz, illetve a mószer és a besúgó törvényei", 10. bekezdés):
"A mószert (spicli, besúgó) meg szabad ölni, napjainkban is, mielőtt besúgott, ha csak annyit mondott hogy "megyek és följelentem" x.y.t" és ezzel veszélyezteti annak életét és vagyonát – ezzel kiteszi magát annak hogy életét veszti. Figyelmeztetik őt, ne spicliskedj! Ha szemtelenül azt válaszolja, hogy de igen, megyek és besúgom, micvá megölni őt és minél előbb, annál jobb". Hasonló de nem teljesen azonos szavakkal mondja ugyanezt Maimonides is (Jád, Hilchot Chovél umázik, 8, 10).
Nagyon logikus hogy ez a szokásjog csak a középkori állapotok mellett volt érvényes. A mai jogállamokban – akár van bennük halálbüntetés, akár nincs - senki nem veheti kezébe a törvényt. Igy az "üldöző" és/vagy a besúgó, lehet közmegvetés tárgya, ki lehet közösiteni, nem felhivni a Tórához, stb
A király törvénye vagy raison d'état
Van még egy "kiskapu", amelyen keresztül meg lehetett kerülni a Tóra kemény követelményeit, ami a tanuvallomásokat és előre figyelmeztetést illeti. Ez volt a "király törvénye" (Din Málchut), amely egy törvényesen uralkodó királynak, aki a Tóra szellemében uralkodik – megengedett sok mindent ha az "államérdek" úgy kivánta. Maimonidés is kimondja ezt; a király elkobozhat földeket; a nép fiait és lányait erőszakkal szolgáivá teheti és – megölethet bárkit, akire rámondja hogy fellázadt ellene. Az utóbbiak egyébként szerves részei a király jogainak, ahogy ezt Sámuel a próféta részletezte, amikor a nép királyt követelt tőle
(1.Sámuel, 9-10 fejezet).
A Tóra által szentesitett törvényes királynak – általában a Dávid Házbeli királyokról volt szó – nem lehetett mai értelemben vett ellenzéke, mert aki ellenzéki volt, az lázadónak minősülhetett. A király köteles volt iratni magának egy Tóra tekercset, abban olvasgatni, hogy tudja mitévő legyen, de azonkivül azt csinált de-facto amit akart. Ha háborut akart kezdeményezni, ki kellett kérnie a Szánhedrin véleményét (akkoriban ez mint egy tanácsadó testület müködött, csak később vált felsőbirósággá), de a király, lévén abszolut uralkodó, végső fokon szuverén volt. Hogy ennek ellenére kellett hogy adjon a látszatra (vagyis a közvéleményre), annak Nabot szőleje volt ékes példája: Ácháv király szemet vetett rá, meg akarta venni, de Ábot azt mondja hogy ősei jussa nem eladó. Lehet hogy a király elkoboztathatta volna, de nem tette ezt, hanem ennél sokkal rosszabbat tett: felesége, Izabel, a pogány ziddoni királylány tanácsára, konstruált perben itéltette al Nábotot, mint felségsértőt('), akit kivégeztek és szőleje automatikusan a királyé lett (2. Kir.21. fejezet). Erre mondta neki Illés próféta ismert mondatát a "gyilkoltál és örököltél is?!" (uo). A próféta moralizált de a király tette amit akart.
***
A modern Izraelben nincs halálbüntetés, mint sok máshelyütt a világon. Az egyetlen ember(?) akit kivégeztek az a náci tömeggyilkos Eichman volt. A vita néha felmerül az arab terrorista gyilkosokkal kapcsolatban, akiket elméletileg halálra lehet itélni, de erre még nem volt precedens.
Összegezve: ma a Halacha, úgy tünik, bezárta a "kiskapukat" és szilárdan a halálbüntetés ellen van. Nem abból az okből ami a svédeket erre készteti, hanem azért mert a Szentély hiján nincs szakavatott biró, aki a Tóra szellemében itélkezne. Ez a hivatalos indoklás. A gyakorlatit Maimonides mondta ki: egy ártatlan ember kiontott vére (ha halálra itélik) többet nyom a latban, mint ezer futni hagyott gyilkosé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése