A parancsolatok értelme
A parancsolatok okaival és értelmével (táámé hámicvot) Izrael sok nagy bölcse és rabbija foglalkozott. Hatalmas irodalom született, amelyben magyarázatot keresnek a Tóra törvényeinek és a zsidó történelem során kialakult számtalan szabálynak és szokásnak az okaira. Maga a Tóra nem indokolja meg különösebben a parancsolatok többségét. Nem egy korai és későbbi tekintély kifejtette véleményét, de ezeknek a nézeteit nem szükségszerűen fogadták el helyesnek vagy érvényesnek. Lehetett a legnagyobb rabbi és tudós, akinek magyarázatai és indokolásai a legtöbbet nyomtak a latban: ebben a témában mit sem számított a tekintély.
A különböző korokban, különböző körülmények között élő bölcsek gyakran különböző célokat, különböző okokat tulajdonítottak ugyanannak a törvénynek. A magyarázatoknak ez a változatossága semmit nem von le az illető törvény értékéből, nem csökkenti érvényességét, csak további bizonyítékkal szolgál arra, hogy a Tóra valóban minden időkre szóló törvény, "nemzedékeken keresztül, örökre szóló kinyilatkoztatás". A változó feltételek és körülmények ellenére mindig jelentést és érvényt hordoz azok számára, akik elmélyednek benne, és megpróbálják megérteni.
Az egyetlen ok, amiért a hívő zsidóknak kivétel nélkül minden parancsolatot be kell tartaniuk hiszen a parancsolatok osztályozási rendszere nem rangsor , az, hogy ezek Isten akaratát tükrözik. Mint Isten engedelmes szolgái kötelesek ezt végrehajtani. Ez azonban sohasem tartotta vissza a zsidókat attól, hogy megpróbálják megérteni a különböző törvények és parancsolatok értelmét. Úgy érezték, az indokok kutatásával közelebb kerülnek az isteni Tudathoz, s hogy ezáltal felmagasztosulnak. Csak amikor olyan parancsolattal találták szembe magukat, amelynek okát nem voltak képesek kikutatni (a Tórának ezeket a passzusait chukimnak nevezik), akkor folyamodtak a végső indokhoz: ez azért van, mert Isten így akarja. Az, hogy nem voltak képesek felkutatni érzékelhető célt vagy okot, soha nem ösztökélte a hívő embereket arra, hogy hátat fordítsanak a szokásoknak, vagy kijelentsék, hogy az adott parancsolatnak semmi oka vagy célja nincs. Vagy korlátaikat felismerve abbahagyták a kutatást, vagy még keményebben feküdtek neki a felfedezőmunkának.
Voltak a zsidók életében olyan szakaszok elsősorban a gettók idején , amikor a zsidó tömegek nem tartották szükségesnek megérteni a miértet: megelégedtek azzal, hogy tudják, hogyan. Ez az idő elmúlt. Ma, mint népünk történetének más időszakaiban is, amikor a zsidók kapcsolatban voltak egyéb kultúrákkal, és szembekerültek más ideológiákkal és szellemi áramlatokkal, újra fontossá vált számukra az okok felfogása, a miért megértése. Ez nemcsak azért fontos, hogy elmélyítse a vallásos zsidó meggyőződését, hanem azért is, hogy felvértezhesse magát a gúnyolódókkal vagy kételkedőkkel szemben. Az is szükséges, hogy képesek legyünk mind a zsidók, mind a nem zsidók számára a judaizmust mint dinamikus, élő hitet, mint releváns filozófiát és életmódot bemutatni, amely képes elfogadni a társadalmunk egén időről időre átsuhanő különböző izmusok és szellemi hóbortok kihívását.
Ahhoz, hogy eljussunk a számos zsidó törvény okainak megértéséhez, fel kell ismernünk, hogy nemcsak a különösnek, hanem az általánosnak is nagy jelentősége van. Míg egyes törvények megértéséhez, például azokhoz, amelyek a jósággal és igazsággal foglalkoznak, nincs szükség magyarázatokra, és az egyéb törvényektől függetlenül is meg lehet érteni őket, addig vannak, amelyeknek értelmét nem könnyű önmagukban felfogni. A pihenőnap említése például könnyen érthető, de a szombattal kapcsolatos halachikus és rituális előírásokat meghatározó alapelvek felfogásához szükséges a zsidó vallásfilozófia néhány alapeszméjének megértése. Megint másutt, például a kásrut (kóserság) törvényeiben a halachikus elvek és szellemi célok összefonódásának egész panorámáját kell átlátni ahhoz, hogy a részletek jelentése eljusson hozzánk. Aki a kásrutot a judaizmus többi részére való utalás nélkül próbálja megérteni, hamis útra téved. Rendszerint ezen a ponton tévesztenek utat a judaizmushoz felszínesen közelítők.
A judaizmus teljes panorámája olyan, mint egy óriási puzzle, amely összerakva gyönyörű, művészi képet tár elénk. Ha egy darabkát kiveszünk a közepéből, nem marad más a helyén, mint egy tátongó lyuk, amely tönkreteszi az egész kép szépségét, de ha bárkit megkérdeznénk, mit ábrázol a külön darabka, nehezen tudná megmondani. A puzzle darabkája semmit nem érzékeltet: csak egypár zavaros, jelentés nélküli vonal és szín. De tegyük csak vissza a kivett darabot a helyére: nemcsak az egész kép nyeri vissza szépségét, hanem az értelmetlen, zavaros lapocska, amikor a többihez illeszkedik, hirtelen értelmet nyer, vonalai és színei félreérthetetlen jelentést öltenek. Így van ez a kásruttal és más törvényekkel is, amelyeknek önmagukban nincs semmi racionális okuk. De a megfelelő háttérbe illesztve kiderül róluk, hogy vallási diszciplínák egész láncolatának folytatásai, amelyek az élet minden területét érintik, és arra akarják megtanítani az embert, hogy kontrollálja szenvedélyeit és étvágyát.
Mielőtt elkezdenénk az egyes törvények tárgyalását, amelyekkel ez a könyv foglalkozik, szeretném meghatározni az egyetlen, átfogó okot, amiért a Tóra megköveteli a zsidóktól, hogy kövessék minden törvényét és szabályozását: ez pedig az, hogy Izrael szent és felmagasztosult legyen. "Szólj Izrael fiainak egész községéhez, és mondd nekik: Szentek legyetek, mert szent vagyok Én, az Örökkévaló, a ti Istenetek." (Mózes 19:2.) Másutt: "És ti lesztek számomra papok királysága és szent nép!" (2Mózes 19:6.) Izrael felmagasztosulásának kimondása mint a parancsolatok betartásának az oka újra és újra ismétlődik a Tórában, hol a bevezetésekben, hol egész törvényszakaszok összefoglalásában, hol pedig különálló kijelentésekben.
A szentség célja áthatja az összes zsidó vallási törvényt, és felöleli az emberi viszonylatok és tapasztalatok minden aspektusát. A judaizmus 1. a személy, 2. az idő és 3. a hely szentségére terjed ki. Minden zsidó törvény besorolható ezen kategóriák valamelyikébe.
Ami a személy szentségét illeti, ez a társadalmi és üzleti élet etikájával, a szexuális kapcsolatokkal, az étkezési szokásokkal, az öltözködés és a beszéd előírásaival, a családi viszonyokkal, a személyi higiéniával és az egészség védelmével, az élet mindenekelőtti fontosságával, sőt a holttestnek járó tisztelettel foglalkozó törvényekben tükröződik.
Az idő szentségét a szombattal és az ünnepekkel kapcsolatos törvények hangsúlyozzák.
A hely szentsége a jeruzsálemi Templomra vonatkozó parancsolatokban jelenik meg. (Héberül ezt Bét HáMikdásnak nevezik, ami azt jelenti: "a szentség háza", vagyis Szentély.) Ezzel találkozunk a Bét Kneszetről, a zsinagógáról és a bét midrásról, a tanulóházról rendelkező törvényekben is.
Ahogyan a szent helyekkel kapcsolatos törvények betartása hozzájárul a hely megszenteléséhez, megsértésük pedig megszentségtelenítéséhez, ugyanúgy a szombat és az ünnepek betartásának törvényei hozzájárulnak a nap szentségéhez, a személy szentségével és egyéb szentségekkel kapcsolatos törvények betartása pedig a szent személy adottságaihoz járul hozzá.
Itt az ideje, hogy meghatározzuk, mit jelent a "szent személy" a zsidó fogalomrendszerben. Más vallások és népek hagyományaiban a szent személy képe általában úgy jelenik meg, mint aki eltávolodott az élettől, megveti a földi örömöket és vágyakat, és elfordult az élet és a társadalom közönséges problémáitól. Az aszkétának ez a képmása nem azonos a szent személy zsidó eszményével. Ellenkezőleg, ez az oka annak, hogy bár az ilyenfajta aszketizmus nem tiltott az élettől való elfordulást és a vele járó tilalmak vállalását a judaizmus valójában helyteleníti.
A szentség a zsidó meghatározás szerint tehát nem az élettől való aszketikus visszavonulásból áll, nem az emberi örömök elutasításáből vagy az emberi érzelmek elfojtásából. Sokkal inkább jelenti a teljes részvételt az emberi közösségi életben, az élettel járó örömteli és szomorú tapasztalatok megosztását, a jogos örömök elfogadását; de ugyanakkor jelenti a helyes ítélőképesség kifejlesztését is, hogy képesek legyünk megkülönböztetni és elválasztani a helyeset a helytelentől, az igazat a hamistól, a jót a rossztól, a szentet a profántól, a tisztát a piszkostól. A magasabbrendűség mértéke az etikai-morális-vallási különbségtétel, az egyén szentsége.
A zsidó szentségfogalom és más vallások felfogásának közös nevezője valóban az elkülönültség döntő fogalmában fejezhető ki. A nagy Biblia-kommentátor, Rási a kdosim tihju (= "szentek legyetek") kifejezésnek ezt a jelentést tulajdonítja: prusim tihju (= "különítsétek el magatokat). Más szempontból persze tovább lehet boncolgatni a kérdést: mitől való elkülönülésről, mitől való eltávolodásról lehet szó? Másoknak ez azt jelenti: eltávolodni az élettől. A zsidók számára azt: eltávolodni a bálványimádástól, eltávolodni a világiságtól, eltávolodni a vulgáristól és profántól.
Ahogyan a szentség helye el van választva a világitól, ahogyan a szentség ideje el van választva a köznapitól, úgy különül el a szent személy viselkedése és cselekedetei által azoktól, akik világi életet élnek, akiknek viselkedése vulgáris és profán.
A Tóra felszólítja a zsidókat, hogy váljanak szent néppé azáltal, hogy minden időben szent életet élnek. Így hát ez a célja a tórai törvényei betartásának: hozzájárulni a személy szentségéhez, és segíteni egy megszentelt társadalom megalkotásában.
Ez nem könnyű feladat. És mert az emberek emberek, még a zsidók sem mindig tekintették ezt kívánatos célnak. Nagyon is gyakran szerettek volna "megszabadulni bilincseiktől". "Hadd legyünk olyan, mint a többi nép!" hangzott a jelszó évszázadokon át, Izrael előtörténetének kezdete óta. Voltak idők, amikor ez jogos óhaj volt, mert a zsidók belefáradtak, hogy örökös bűnbakként szolgáljanak más, gonosz és frusztrált társadalmak helyett. Szerették volna megszüntetni diszkrimináltságukat; jogokkal és kiváltságokkal bíró nép szerettek volna lenni, egy a sok közül. De igen sokszor ez a jelszó lázadás volt a Tóra követelményei, fegyelme és korlátozásai ellen, az általa előírt kötelességek ellen.
Mózes is találkozott ilyen reakcióval 32 évvel ezelőtt, amikor a néphez intézett utolsó, búcsúüzenetében így emelt szót:
Mert ez a parancsolat, amelyet neked a mai napon parancsolok, nem utolérhetetlen neked, és nem távol eső. Nem az égben van, hogy mondanád: "Ki megy föl számunkra az égbe, hogy elhozza nekünk, és hirdesse nekünk, hogy megtegyük?" És nem a tengereken túl van, hogy mondanád: "Ki megy át számunkra a tengeren túlra, hogy elhozza nekünk, és hirdesse nekünk, hogy megtegyük?" Hanem nagyon közel van hozzád az ige, szájadban és szívedben van, hogy megtegyed.
(5Mózes 30:11 14.)
Más szavakkal, Mózes azt mondta népének: Rajtad múlik! Ha megvan benned az akarat és meggyőződés, megvan a kívánság és a hit, hogy megtedd megteheted. Mózes végső szavai évezredek óta nem vesztették el frissességüket, érvényességüket, időszerűségüket. Ma is megállják a helyüket, mert semmi sem változott az emberi karakterben, kivéve talán a szavak értelmét. Ma a "szükség" általános kifejezést úgy használják, mint minden célú, mindenre használható ürügyet: az immorális, amorális, antiszociális és vallástalan magatartás minden elképzelhető formájának igazolásaként és legitimációjaként.
Egy reális problémát, amellyel még a jó szándékú emberek is találkoznak, ha nem vallásos környezetben élnek, Maimonides ismert fel a 12. században: "az ember természetes hajlamát, hogy úgy gondolkodjék és cselekedjék, mint barátai és a többiek, és kövesse honfitársainak szokásait". Tanácsa, amely ma is éppoly hasznos, mint a maga idejében, az volt, hogy ezért különösen fontos "társulni jó és helyesen gondolkodó emberekkel ... és kerülni a helytelenül cselekvőket, hogy az ember ne követhesse példájukat" (Hilchot Déot 6:1.).
A gyakorlati szokásokhoz való közelítésben Mózes intelmeit ajánljuk azok figyelmébe, akik azt gondolhatják, hogy betartásuk nem éri meg a fáradságot, hogy a szentség célja, amelyet Isten Izrael elé kitűzött, nem bír értékkel: "Íme, megtanítottalak titeket a törvényekre és rendeletekre, amint megparancsolta nekem az Örökkévaló, az én Istenem... Őrizzétek és tegyétek meg, mert ezáltal lesztek bölcsek és értelmesek a népek szemében, akik hallják majd mind e törvényeket, és azt fogják mondani: Bizony bölcs és értelmes nép ez a nagy nemzet! Mert ... melyik az a nagy nemzet, amelynek oly igazságos törvényei és rendelkezései vannak, mint ez a tan, amelyet én elétek adok a mai napon?" (5Mózes 4:5 8.)
(*Chájim Hálévi Donin, amerikai ortodox rabbi irta a Zsidónak lenni (To be a Jew) cimü népszerü könyvet ami Budapesten az elmult években négy kiadásban jelent meg Naftali Kraus és (néhai) Mikes Katalin forditásában. Itt fejezeteket közlünk a könyvből, amely nem más mint egy modern Sulchán Áruch, amit a Göncöl kiadó jelentetett meg
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése