A titkos küldetés
Napóleon császár hadai számtalan diadalmas ütközet után egyre keletebbre nyomultak, és 1812-ben betörtek Oroszországba.
A rebbe azt írta neki, hogy Ros HáSáná első napján a Muszáf ima alatt megvilágosodott előtte: ha Napóleon legyőzné Sándor cárt, az az oroszországi zsidók számára anyagilag kedvező lenne ugyan, de szellemi romláshoz vezetne. Sándor cár győzelme esetén a zsidókra további szenvedés és üldöztetés vár, ám ez hasznára válik Isten és a Tóra iránti hűségüknek.
Mivel a zsidók szellemi jóléte mindennél fontosabb, a rebbe úgy látja, győzelemre kell segíteni a cárt a francia hódítók elleni harcban.
A rebbének egyébként sem volt jó véleménye Napóleonról: kegyetlen, gőgös és gonosz embernek tartotta, akit istentagadó módon kizárólag a maga dicsőségének és hatalmának gyarapítása érdekel, és nem törődik azzal, hogy a háború és vérontás mekkora nyomorúságba taszítja az embereket. A cár viszont két ízben is személyesen járt közben a rebbe érdekében, hogy tisztázza a felségárulás hamis vádja alól, amely miatt először 1798-ban, majd 1800-ban letartóztatták. Az Öreg Rebbe úgy vélte, eljött az alkalom, hogy meghálálja a cárnak, amit érte tett.
Amikor Napóleon elfoglalta Vilnát, reb Mose Mejszelsz "véletlenül" ott rekedt a megszállt zónában. Összebarátkozott a francia tisztekkel: nyelvtudása és műveltsége révén elnyerte a bizalmukat.
Ha tolmácsolni kellett a kihallgatásokon, közvetíteni a helyi lakosság és a megszállók között, vagy hirdetményeket és felhívásokat kellett fogalmazni, reb Mose mindig kéznél volt. A vezérkari tisztek arra alapozták bizalmukat, hogy bizonyos zsidó értelmiségi körökben nagyra tartották Napóleont mint a szabadság és a felvilágosodás új eszméinek hordozóját, aki leoldja róluk a cári önkényuralom láncait.
A franciák úgy vélték, hogy egy olyan ragyogó intellektusnak, mint reb Mose, feltétlenül ezekhez a körökhöz kell tartoznia.
Egyszóval megbíztak reb Moséban, szabad bejárása volt a francia főhadiszállásra, és így számos hadititokhoz férhetett hozzá. Az Öreg Rebbe chászidjain keresztül fontos információkat juttatott el az orosz havezetéshez.
Egy alkalommal például ő mentette meg a felrobbantástól az oroszok vilnai lőszerraktárát. Megtudta, hogy a franciák fel akarják robbantani a külvárosban álló raktárat, amely még orosz kézen volt, és idejében riasztotta az oroszokat, akik így meg tudták erősíteni az épület védelmét. A francia tűzszerészeket elfogták, még mielőtt tettüket végrehajthatták volna.
Reb Mose egyszer éppen a francia főhadiszálláson volt, amikor a tábornokok a következő támadás tervét dolgozták ki. Zajosan vitatták a hatalmas térképek fölött a csapatok felvonultatását, a váratlan csapásmérés különböző lehetőségeit. A tolmács látszólag ügyet sem vetett rájuk, így nem törődtek vele.
Egyszer csak nyílt az ajtó, és a maga szokott viharos módján berontott Napóleon. A tábornokok vigyázzba vágták magukat. A császár egy pillantással felmérte a helyszínt.
– Mit keres itt ez az idegen? – kérdezte, s választ sem várva rádörrent reb Moséra: – Ön kém! – Azzal a zsidó mellére tette a kezét, hogy érezze, gyorsabban ver-e a szíve a váratlan leleplezés hatására.
A szív azonban továbbra is nyugodtan dobogott, és a derék chászid szemrebbenés nélkül válaszolt:
– Fenség, az ön tábornokainak tolmácsa vagyok, és a parancsukra várok.
Nyugalma és higgadt hangja teljesen lefegyverezte Napóleont. Reb Mose megmenekült a biztos haláltól.
Kutuzov, az orosz haderők főparancsnoka, nem bocsátkozott döntő csatába a franciákkal: arra törekedett, hogy amennyire lehet, megakadályozza előrenyomulásukat, és hagyta, hogy a kemény orosz tél megtegye a magáét. Úgy számított, hogy a "felperzselt föld" taktikája és a franciák hosszúra nyúlt utánpótlási vonala a gyilkos téli hideggel együtt előbb-utóbb megtöri a hódítók erejét. Ennek azonban az volt a feltétele, hogy az orosz fő erőket ne érje váratlan támadás. A franciák haditerveinek ismerete döntő fontossággal bírt. Kutuzov és a többi parancsnok nagyra értékelte az Öreg Rebbe és hű chászidjai segítségét.
Amikor a franciák megközelítették Ljadit, az orosz tábornokok kocsikat és lovakat bocsátottak az Öreg Rebbe rendelkezésére, hogy családjával és mindazokkal, akiket magával akar vinni, elmenekülhessen, és engedélyekkel is ellátták, hogy áthaladhasson az orosz vonalakon.
Napóleon megsemmisítő veresége után Sándor cár is köszönetét fejezte ki az Öreg Rebbe fiának és utódjának, a később Középső Rebbe néven ismert Dov Ber Snéuri rabbinak, és örökölhető díszpolgári címet adományozott neki. Ez megszilárdította a Középső Rebbe és utódai pozícióját az orosz politikusokkal szemben, és nagy segítséget jelentett az orosz zsidóságért végzett áldozatos munkájukban.
Amikor reb Mose Mejszelsz elbeszélte Napóleonnal történt találkozását a nagy hírű homeli rabbinak, Ejzik Hálévi gáonnak, az Öreg Rebbe megbecsült chászidjának, azt is hozzátette, hogy a chaszidizmus álefbétje, legalapvetőbb tanítása mentette meg életét. El is magyarázta, mit ért ez alatt:
– A rebbe azt tanította: a chaszidizmus álefja, első alapelve, hogy a zsidóknak testi adottságaikat Isten szolgálatába kell állítaniuk. Amint azt a rebbe szent könyvében, a Tánjában megírta, az egyik legfontosabb adottság, hogy az értelem uralkodik a szív fölött. Más szóval: Isten olyannak teremtette az embert, hogy értelme magasabb rendű érzelmeinél, és irányítani tudja azokat. Még egyszerűbben kifejezve: az ember képes arra, hogy uralkodjék érzelmein. De nem elég, ha tisztában vagyunk ezzel: kitartóan gyakorolnunk kell ezt az irányítást, hogy mindennapi életünk részévé váljék. Amikor például erősen vágyunk valamire, azt kell mondanunk magunknak: "Megvagyok nélküle is."
Ez természetesen nem csupán a Tóra által tilalmazott dolgokra vonatkozik, hanem arra is, amit a Tóra egyébként megengedne, hiszen ezekben sem szabad túlzásokba esnünk. Az önmérséklet gyakorlása a rebbe által tanított chaszidizmus álefja: az az alap, amelyről továbbléphetünk. Ezért állandóan arra törekedtem, hogy megvalósítsam a teljes önuralmat, és mindenben, amit gondolok, mondok vagy teszek, értelmem uralkodjék a szívem fölött, és még érzelmi megnyilvánulásaimat is az értelmem határozza meg. Megtanultam, hogy kordában tartsam érzelmeimet, és minden körülmények között meg tudjam őrizni nyugalmamat. Ez a chaszidizmus álefja, amelynek az életemet köszönhetem...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése